Brassói Lapok, 1934. május (40. évfolyam, 98-119. szám)

1934-05-02 / 98. szám

L ? Mmimm írta: Tanódy Endre A május elseje már nem emlékünnep, hanem azünnepnek csak az emléke. Miután a szocializmus nevet felvette a keresztényszocializmus is és utóbb a nemzeti nacionalizmus, miután maguk a forradalmi munkástömegek két nagy táborra szakadtak és ezek közül a másik már nem ünnepli május elsejét, az egyik pedig — ott nyugaton — már a polgári politika céljai és eszközei körül foglalatoskodik, hol kormányon, hol ellenzéken, azóta a szocializmusból beteljesedés és kudarc felváltva szívták ki a maga sajátos tartalmát és lényegét. A valamikor forradalmi ünnepnap pedig állami ünnepnap lett és így vált önmagának kihűlt emlékévé. A mult század végének szocializmusát mi magunk láttuk felserdülni, megférfiasodni, és láttuk, amint kihoz magukból mindent, ami benne volt. Amint ez a sok minden sok irányban szétfolyt és magát az elnevezést üresen hagyta. Nagy raktár, amelyből az árut széjjel hordták, tovább adták, védjegybitorlással, vagy anélkül és maradt a cég áru nélkül, ftt volt a szocializmus története és ezt az egész folyamatot saját emberöltőnk alatt, anélkül, hogy a magunk életét végigéltük volna, alkalmunk volt végignézni. „ ... mert hiszen tulajdonképpen és voltaképpen magam is szocialista vagyok“, ezt mondták a tizenkilencedik század végén az öreg urak a fiatal zöld szocialistáknak még Magyarországon is, amely pedig semmiképpen sem haladt a szocialista hajlandóságok élén. Ez a vulgáris, de százszázalékos igazolása annak, hogy a szocializmus tanainak senki sem mert ellentmondani, mert az természetes és elemi megnyilatkozása volt az új tudatra, új erkölcsre és új felismerésekre, akkor eljutott civilizált emberiségnek. Nem a szocializmussal volt baj, hanem a szocialistákkal. Ezek az alacsony állású, de tudákos és erőszakos emberek szükségesnek vitatták, hogy magukhoz ragadják a kormányt éspedig mindenütt és így valósítsák meg azokat a tanításokat, amelyeket olyan veszedelmesen igaznak tartott mindenki. Itt aztán már sem „tulajdonképpen“, sem „voltaképpen“ nem volt hajlandó a megtámadott világengedményeket tenni. Sőt ellenkezően, ő szabott egy, csak egyetlenegy fel lételt a szocializmusnak. Csak egyet kívántak tőle: azt, hogy ne valósuljon meg. Már csak azért sem, mert „nemzetközi“, vagyis idegenekkel szövetkezik a saját országbeli uralom megdöntésére, ami hazaárulást jelentett. Hogy ez kölcsönbe megyen és hogy ugyanezt a „Szentszövetség“ előtt és óta a hatalmak jogi formába öntött megegyezésekkel ugyanígy gyakorolják a népeik ellen, az nem volt ellenérv azokban az időkben, mikor a nemzeti gondolat még egy fél századdal fiatalabb volt mint ma és még ma is egészen jól tartja magát. De ahol nem hagyták, hogy a szocialisták valósítgassák a szocializmust, ott a tőlük való félelemben személyesen kellett valósítgatni. A kapitalizmus akkor jó konjunktúrában volt minden értelemben, tellett is — különösen nyugaton — a munkásság jobb és emberségesebb ellátására és mert éppen ezért nem kellett félni kirobbanásoktól, megengedhették maguknak a fényűzést, hogy politikai jogokban is bőkezűek legyenek. És amit a munkásság keresett, az a kispolgárság és értelmiség állásán is javított, fiaikból tömegesen emelkedtek kis emberek, akik az osztályrétegeződésben feljebb kerültek és övéiket is magukhoz emelhették. Kezdetlegesebb összetételű országokban pedig, ahol félfeudális, vagy paraszti szerkezete volt a társadalomnak és az államnak, a parasztságot kellett kielégíteni, nehogy a szocialisták hatalmába kerüljön. Itt is, ott is, az elvben elismert, gyakorlatban lefékezett szocializmus tanai és igazságai ültetődtek át a valóságba. Ezeknek a hős időknek ünnepe volt a szocialista táborban a május elseje. A háború után mint minden, ez is új folyamba sodródott. A nyugaton hatalomra került szocializmus a polgári pártok gravitációjába került és a fegyveres lázadás hívei, a társadalom kollektív átrendezésének azonnali megvalósítására törő tömegek lecsapódtak belőle. Azóta a világ elrendezése más jelszavak, más vezérletek alatt folyik tovább. De még ma is, maguk a szocializmus fegyveres és rendőri ellenfelei is ugyanazoknak a tanoknak a megvalósítását hirdetik. Mussolini még ma is forradalomnak nevezi a fasizmust, Hitler párturalmának kettős nevében az egyik a szocializmus, a francia polgári pártok legsúlyosabbikát „radikálszocialistáknak“ hívják, a keresztényszocialisták csak most buknak meg Ausztriában, mindenütt meg kell még adni azt a szocializmusnak, ami a szocializmusé. Keleten a parasztpártok verhetetlenek, és az ő programjaik tulajdonképpen átültetései a szocializmusnak a parasztság nyelvére és érdekvilágára. Volna tehát oka és joga ma is ünnepelni a szocializmusnak, de nincsen meg erre a jogcíme a szocialistáknak. A programjukat elvitték és elvitték az ünnepnapot is, miután a Népszövetség szent olajával minden állam hivatalos ünnepévé avatták. Amiket itt elmondunk, azok a gondolatok, pártok és programok tükörvilágába vetített képei a nagy átalakulásnak, amelynek a világ ötven év óta nekiindulóban van és amelynek nagyszerű izgalmait, szenvedéseit és reményeit azóta éli é« m»» sokáig élni fogja. Ebben a valóságos átalakulásban a programok, pártold és ünnepek csak kisérő zenék. A szöveg, a valóság, az értelme és lényege a nagy társadalomgeológiai rétegteremtéseknek egészen független ezektől a megnyilatkozásoktól. Sőt ezek függenek ettől a megrázó valóságtól. A termelés megsokszorozódott lehetőségei, a szétosztás tizedrészre lecsökkent lehetőségei és ennek folytán az egyensúly fenntartatásának egyre nyilvánvalóbb lehetetlensége rendelkeznek és parrancsolnak. Kikényszerítik a Roosevelt kísérleteit, a gyors nekiiramodást a fellendülés felé, kikényszerítik a hitlerizmust, vagyis a felfegyverzett nyomort, visszavágódnak a születési és katonai arisztokrácia maradványai alá, mint Ausztriában megingatják az utolsó demokratikus rendszereket, mint Franciaországban és eresztékeiben meglazítják az angol birodalmat. Ebből a vonagló feszültségből robban a háború, és az, amit senki sem tud, ami a háború után jön. .Ez, hogy úgy mondjuk, a felnőtt világ, történelem útja. És emellett a völaraikos május elsejei majális. „• ! nLI. évfolyam Főszerkesztő, 98 szám. Szele Béla dr. Előfizetési példáng Szerda 1934. évi május 2 ELŐFIZETÉSI AU/IK: Belföldre, póvai szétküldésse) postautalványon átutalva, vagy a kiadóhivatal pénztárához befizetve havonként 60 lej. Aki pénzbeszedő megbízott alján fizet az beszedési díj címén Brassóban további 2 tájt, vidéken 6 lejt fizet havonta. — Kézbesítési díj havonként 8 lej. — Külföldre negyedévre 500 lej, félévre 600 lej, egész évre 1200 lej. — Magyarországon negyedévre 12 pengő, félévre 24 pengő, egész évre 48 pengő — HIRDLIESSE dija hirdetési oldalon 5 lej, páros (bal) szövegoldalon 6 lej, páratlan (jobb) szövegoldalon 8 lej négyzetcentiméterenként. Hirdetési díjak előre fizetendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Brassó Károly király utca 56—58. telefon-zoltnik kiadóhivatal 82., szerkesztőség 83. MA, LÁSSUK TEMESVÁRT! Egésznapos minisztertanácsot iSflflfil 9 Hill’IHáGAI Bratianu György pártja csütörtökön ÜJiÉli seri dönt az egyesülés kérdésében Bukarest, május 1. A kormány tagjai hétfőn délelőtt 9 órakor a betegségéből felgyógyult Tatarescu miniszterelnök elnökletével minisztertanácsra ültek össze, amely megszakítás nélkül majdnem délután 4 óráig tartott. Kiszivárgott hírek szerint a minisztertanács főként a legutóbb megszavazott törvények alkalmazásának a kérdéseivel foglalkozott. Tatarescu miniszterelnök délután 5 órakor kihallgatáson jelent meg az uralkodónál. Utána a király Bratianu György és Junián pártvezéreket fogadta audiencián. Egyes, különösen ellenzéki politikai körök a hosszas minisztertanácsot és az azt követő királyi kihallgatásokat összefüggésbe hozzák Bratianu Györgynek azzal az intézkedésével, amellyel csütörtökre a fővárosba rendelte pártja valamennyi megyei tagozati elnökét, hogy megtárgyalja velük a két liberális párt egyesülésének a kérdéseit. Beavatottak tudni vélik, hogy ez alkodómmal döntő állásfoglalásra kerül sor. Mindenesetre valószínűnek látszik, hogy hétfő délután sok szó esett a két liberális párt egyesülésének feltételeiről s a kormány esetleges átszervezésének az ügyéről is, annak ellenére, hogy Bratianu Dinu pártelnök a szombat esti többségi értekezleten határozottan hangoztatta, hogy támogatja a Tatarescu-kormányt. Az értekezleten a pártvezér nagy beszédet mondott, amelyet azzal kezdett, hogy tolmácsolta a beteg miniszterelnök üdvözletét. Ezután kiemelte, hogy neki, mint a párt elnökének, törődnie kell azzal, hogy a kormány mielőbb megvalósítsa a párt kormányzati programját. Ebből a szempontból ő szükségesnek látja sürgetni a pártprogram ama részének a megvalósítását is, amely az állami közigazgatás rendbehozására és a közéleti tisztaság biztosítására vonatkozik. Az ő szerepe az, hogy fenntartsa a szolidaritást és szoros kapcsolatot a kormány és a párt között. Evégből őszintén óhajtja, hogy a kormány munkája reális és tartós legyen s a program megvalósítása szempontjából nemcsak hogy nem akar nehézségeket támasztani a kormánynak, hanem minden módon segíteni igyekszik. A továbbiakban Bratianu Dinu kitért a georgistákkal való egyesülés kérdésére is, kijelentve, hogy ez kívánatos, de ennek előfeltétele, hogy a szakadárok és az anyapárt között ne csak a központban, hanem a vidéken is megtörténjék a kiengesztelődés. Elmondta, hogy Duca megbízásából Saveanu, Angelesi,- dr. és ő már régebben tárgyalni kezdték ezt a problémát a jövő szempontjából. Beszéde végén Bratianu Dinu újból hangoztatta, hogy teljes szolidaritásnak kell lennie a kormány és a párt között, másrészt pedig tökéletes bizalomnak a kormány tagjai iránt. Egyiknek sem szabad semmit rejtegetnie a másik előtt, tehát teljes őszinteségnek kell uralkodnia, így sikerülni fog közös erővel megvalósítani a párt programját. itt elérte . Az értekezlet befejezéseként Saveanu képviselőházi elnök a többség hűségéről biztosította úgy a pártelnököt, mint a kormányt Hogy Bratianu Dinu e kormány melletti hittevésének mik az előzményei, illetőleg hogy miben állapodott meg Tataresi miniszterelnökkel, azt egyelőre nem tudni. Csak annyi bizonyos, hogy ha a pártelnök kitartott volna ama felfogásának hangoztatása mellett, hogy a pártelnök legyen egyben a kormány feje is, ez kétségtelenül kormányválsághoz vezetett volna. A keresztény román diákság hódolt a királynak A keresztény román diákszövetség vasárnap délelőtt hatalmas gyűlést és felvonulást tartott a fővárosban. A gyűlés az egyetem udvarán ment végbe s a szónokok sorában Stelescu volt vasgárdista képviselő is beszélt. A nagyszabású gyűlés után a többezer főnyi diák három zenekar kíséretében a Bratianu-köruton felvonult a királyi palota elé, ahol elénekelték a királyhimnuszt. Erre a palota erkélyén megjelent az uralkodó s kézfelemeléssel üdvözölte az ujjongó diáktömeget. A keresztény román diákszövetség nevében Musciulschi elnök rövid üdvözlőbeszéddel köszöntötte a királyt s biztosította a diákság tántorit-Ihatatlan hódolatáról. Az uralkodó nyomában válaszolt a beszédre s hangoztatta, hogy mélyen meghatja a diákság ragaszkodása. A román diákság mindig számit, hat teljes szeretetére és gondoskodására. Bizalmát fejezte ki a király ezután afelől is, hogy a diákság mindig ilyen lelkesedéssel lép elő, valahányszor az ország, vagy az uralkodó szólítani fogja. A hatalmas diáktömeg hosszas éljenzéssel köszönte meg a király közvetlen szavait. A felvonulás teljes rendben folyat le. A keresztény diákság egyébként hasonló hódoló tüntetést rendezett a király mellett Jasiban és Csernovicban is.