Brassói Lapok, 1934. november (40. évfolyam, 250-275. szám)

1934-11-01 / 250. szám

s egyes ellenzéki lapok rosszindulatú ma­gyarázatokat fűztek előző kijelentései­hez. A parasztállam alkotmányos és monarchikus állam lesz. A tervezet elkészítői a jelenlegi alkot­mány módosítására is gondolnak és pe­dig abban az értelemben, hogy az új alkotmány hathatósabban biztosítsa a közszabadságok védelmét. Ami a mezőgazdasági termelést illeti, annak alapját falusi szövetkezetek fog­ják képezni. A parasztállam nem borítja fel a kapitalista rendszert, gondoskodik azonban arról, hogy az ipari és a mező­­gazdasági termelés és értékesítés közti mai egyenlőtlenségek a parasztság ja­vára megszűnjenek. Hasonlóképpen meg­változtatják a költségvetési politikát is. Lehetetlen helyzet — állapítja meg Cos­­tachescu —, hogy például a fogyasztási taxák ugyanolyan mértékben terheljék a szegényebb néprétegeket, mint a tehe­tőseket. A falu javára módosítani fogják a fal­vak és a városok jelenlegi költségvetés­i viszonyát. A parasztállam igazságot fog szolgáltat­ni a paraszttömegeknek, anélkül, hogy felborítaná a társadalmi rendet — végez­te nyilatkozatát Costachescu. „A HATÓSÁGOK NEM RESPEK­TÁLJÁK A SZAKSZERVEZETI TÖRVÉNYT“ — ÁLLAPÍTJA MEG A BUKARESTI KONGRESSZUS ELŐADÓJA A Romániai Szakszervezetek Országos Szövetsége kongresszusának második napján Mirescu volt képviselő, szakszer­vezeti főtitkár terjesztette elő jelentését, mely négy év tevékenységét ölelte fel. A munkásság nyomorának okát az ipar racionalizálásában látja. Egyes vállala­tok ma is óriási haszonra dolgoznak, ugyanakkor a munkabéreket állandóan csökkentik. Kitér azokra a megpróbálta­tásokra, melyek a munkásságot az utób­bi években érték, megállapítja, hogy az 1920-ban hozott szakszervezeti tör­vényt a hatóságok nem respektálják. A munkásokat, akik szervezkedni akar­nak, egyszerűen szétzavarják, a kezde­ményezőket meghurcolják és lecsukják. Mirescu azzal folytatja jelentését, hogy a szakszervezeti tanács legfőbb tevékeny­sége a munkanélküliek segélyezése volt. Kezdetben a minisztérium nem akart tu­domást venni erről a problémáról és ma­g­n akarja elismerni, hogy Romániában a munkanélküliek száma eléri a kétszázezret. A munkásság parlamenti képviselői többször kérték a segélyezés törvényb­e­­iktatását, fáradozásuk azonban mind­annyiszor megbukott a kormányok ellen­kezésén. Végül az elmúlt év statisztiká­ját mutatja be, mely szerint a múlt év­ben 80 kollektív szerződést kötöttek 23 ezer 600 munkás részvételével és 56 sztrájk volt az ország területén. Pál Ferenc brassói kiküldött az egy­ségfront megteremtésének szükségességét hangoztatja. Kovács Albert a vezetőség gondos összeállítását javasolja. Szilágyi Péter a vasúti munkásság helyzetét tár­ja fel. Felszólalnak még Rusu Simon és Garbovanu Simon. Az utóbbi a munka­­kamarák átszervezését és a munkanélküli segély törvénybe iktatását követeli. Kandel Ignác kolozsvári delegátus kéri, hogy a vidékieket is tájékoztassák az egységes taktikára vonatkozólag. V­lades­­cu (Bukarest) is az egységfront érdeké­ben beszél. Kiss Antal (Kolozsvár) az ostromállapot ellen tiltakozik. Bazgan Joan szerint az ifjúmunkásokra több gondot kellene fordítani. Carstocea (Bras­só) a vasúti munkásság sérelmeit ismer­teti. Nagy József a fasizmus ellen be­szél. A FRANCIA MUNKÁSDELEGÁ­TUS A KISEBBSÉGI KÉRDÉSRŐL Az Adeverul nyilatkozatot közöl Leon Jouhaux-tól, a francia szakszervezetek főtitkárától, akinek társadalmi és gaz­dasági kérdésekkel foglalkozó tanulmá­nyai nemcsak politikai, de tudományos szempontból is nagyértékűek. Szerinte a liberális gazdasági formák elérték leg­magasabb korhatárukat. Helyükbe új el­méletnek kell jönnie és ez nem lehet más, mint az irányított gazdálkodás, mely tiszte­letben tartja az egyéni kezdeményezés jogét. Aráig nem változtatunk a jelenlegi rend­szeren mondja — hiába várjuk, hogy a gazdasági krízisben enyhülés következ­zék be. A kisebbségi kérdésről hangoztatta azt a véleményét, hogy az illető országok közösségében minden kisebbségnek a többségi néppel azonos jogokkal kell bir­­ínia. Slavescu pénzügyminiszter a tegnapi minisztertanácson bejelentette, hogy az államgépezet egyszerűsítéséről szóló ren­delettörvény alkalmazása pénzügyi okok­ból elkerülhetetlen. A szabálytalanul kinevezett tisztviselők elbocsátására feltétlenül sor kerül, rö­videsen kiadják az erre vonatkozó dekrétumot. A hadsereg felszerelésének kérdése is megtárgyalásra került. A minisztertanács felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a hadsereg felszerelésére külön alapot lé­tesítsen. Az új belföldi kölcsön egy ré­szét is erre az alapra fordítják. Pesti riport HÁROM Budapest, október 31. „...miért is kérem a tekintetes járásbí­róságot, hogy fél azaz Vi l­ter embervér árát, deciliterjét húsz pengőjével számít­va, összesen tehát száz pengőt az alperes terhére megítélni szíveskedjék..“ Bármilyen furcsán is hangzik ez a pár mondat, idézet egy törvényszéki aktából. Mi ez? Shylock támadt fel a shakespearei színpadról, vagy egy rögeszme szomorú betege szaporítja fölöslegesen a bíróság munkáját? Nem, kérem. Pesten új fog­lalkozási ág született pár évvel ezelőtt: emberpérkereskedés és az aktát egy igen népszerű vérkereskedő, az orvosi körök­ 1 — Hárman meglógtak nekem egy-egy félliter vérrel. Utóvégre én nem lopom a véremet... Az egyik előkelő arénauti kis szanató­rium portásfülkéjében zsörtölődik Samu bácsi. Zörmök, kerekarcu emberke, patto­­gószavu, tele a kövér emberek kötelező­­optimizmusával s teljes nevét (Szegő Samus) olyan büszke hanghordozással tá­lalja fel, mintha csak az emberiség egyik jótevőjének aranymárkás, glóriával sze­gélyezett nevéről lenne szó. — Szegő Samu — széles mellére csap — ez vagyok én. Ez ő. Szegő Samu, ötvenéves úriember, szanatóriumi portás, a legnevesebb ma­­gyar spender, aki 1921-ben kezdte meg vérkereskedői üzemét és azóta huszonhét liter vért vettek ki belőle neves orvosprofesszorok — egy lista kez­dődik, amelyben a magyar orvostudo­mány legfényesebb nevei szerepelnek... igen, tetszik tudni, ezek az orvostanár urak és főorvos urak mind hozzám for­dulnak, ha szükség van rám. Ez ő, a híres Samu bácsi, akiTM — Tessék csak jól figyelni, — meséli derűsen tovább — ötven esetben adtam már a véremet. Mi az nekem? Semmi. Csodálatos dolog, magam is csodálkozom, veszik a vért, még van, a beteg gyógyul és én visszamegyek rögtön a szolgálatba. Még csak kis szédülést sem érzek, mint más spenderek — nagy, kifejező kézle­gyintés. Noteszét szedi elő a portásfülkében, orrnyergén folytonosan mozgó evikkerét kényelmes okuláréval cseréli fel, lapoz és beszél Samu bácsi: — Itt van minden. Mikor adtam, mennyit adtam. Egy deci­től hat deciig. Más meg tudja ezt tenni? És a vér, uram, a vér! — Meghalkítja hangját és fülembe súgja: — A vér ér, uram! Ez vér! A Samu bá­csi vére! Mert az én vérem, uram, tetszik tudni, milyen az én vérem? Eddig ne­gyedik csoport első A-csoport volt. Kis szünet, aztán a hang felcsap, dia­dalmasan: — öregnek, fiatalnak, nőnek, férfinak egyformán jeT- ben közismert Samu bácsi nyújtotta be a bírósághoz. Samu bácsi, hivatalos nyelven: spender. Vérátömlesztési műtéteknél hívják az or­vosok segítségül Samu bácsi egészséges vérét s igen sok esetben az ő átömlesztett vére állította talpra a beteget. Persze Sa­mu bácsi nem adja ingyen a vérét, az embervérnek megállapított ára van, ez­­időszerint egy deci 20 pengő. És (sokan ezt mondanák rá: igen, ez Pest) hárman adósak maradtak Samu bácsi vérének árával. Gramofonlemezen szeretném idéz­ni Samu bácsi méltatlankodó hanglejté­sét, amikor erről beszél: Cseng a telefon: — Igenis, főorvos úr, meg fogom mon­dani, főorvos úr... — A kagyló széles mozdulat után kerül vissza a villára és Samu bácsi azon a hangon, amelyet az illetlen telefon megszakított: — És most, egy idő óta nulacsoport! A rokonszenves Samu bácsi elkomoro­dik. Ahogy nézzük a vérkereskedés ered­ményeiről beszámoló noteszt, egy lapra bukkanunk, ahol az adósok szerepelnek. — Hát kérem, ilyenek az emberek. Adok X-nek féllitert (nevet is mondott, de nem írom ki) és nem fizet. Ez a másik is tartozik egy félliterrel, a harmadik is. Egyszóval három félliter hitelbe. Lehet az? Rendes dolog az? Ezért pöröltem. Majd meg fogják szépen fizetni Utóvég­re adhattam volna olyannak is, aki rög­tön készpénzben fizet. A spenderi mesterség, mint kiderül, nem is olyan egyszerű a dolog. Samu­s bácsi időnként vérvizsgálatot vézet és ez pénzbe került. — Kérem, erre rezsi is van... — Samu­ bácsi újra talált méltatlankodnivalót. Megtudom Samu bácsitól azt is, hogy Budapesten huszonöten-harmincan van­nak, akiket nyilvántartanak abból a cél­ból, hogy vérátömlesztési műtéteknél be­hívhassák őket. Ebben a hónapban Samu bácsinak nem volt vevője. Nincs az mindig. Vi­szont megnyugtat: — Majd hívnak, ha kellek. Engem nem kell félteni... Samu bácsi rokonszenvesen készül ar­­ra, hogy vérét átadhassa. Diétát kell tar­tania, tésztát nem eszik, k-val kezdődő főzelékekhez hozzá sem nyúl, sok folya­dékot főzik, sülthúst eszik. Széttárja karját. — No, ugy­e kérem, aztán sok kristály­­­vízre van szükség, ez is rezsitétel, aztán hogy úgy mond­jam, szeszesital semmi. A vérre vigyázni kell. Öröm suhan végig az arcán. — Ezt tessék megnézni. — a notesz­lapja felé fordul — tetszett látni már ennyi vértestecskét? — a vérfesték... Samu bácsi nős ember. Megkérdezem búcsúzóul, hogy vannak-e gyerekei. — Gyerek? — bámul rám — nincs gyerek. — Pedig ezt a jó vért... Samu bácsi felkapja fejét. — Kérem, az megint más dolog... Kikisér a szanatórium kertjébe. — Ugy­e, jó, ha az embernek jó vére van. * Ez Samu bácsi, a kedves embervérke­­reskedő. —­ FÉLLITER E - HITELBE! Samu bácsi, a spender, perli a vérét ,J Én nem lopom a véremet“ 2. oldal E. IHOHI GALLIA SELYMEK FRANCO-ROMÁN SELYEMGYÁR Az ország legnagyobb és legolcsóbb selyemraktára A .Chanel­-selymek kizárólagos árusítása Fiók­ok : BRASSÓ, SZABADSÁGTÉR 3. (Búzasor) KOLOZSVÁR: Str. Gen. Necolcea 2. (Korniss­a., Renner palota) NAGYSZEBEN, Strada Regina Maria 34. t N Nyolc vádlott közül ■BBHiraaiaDnB isn­étt a marosvásárhelói tör­­vén­szék 3 pénzügyi tisztviselői Ügy­ész elítélteit, mim­asz tígyésss fellebbesztek Marosvásárhely október 31 A törvényszék Porava Melişor-tanácsa ked­den délelőtt hozott ítéletet nyolc pénzügyi tisztviselő adócsalási ügyében, amely már kö­zel egy éve húzódik. A főtárgyaláson az ér­deklődők és hozzátartozóik nagy tömege je­lent meg. A törvényszék a nyolc pénzügyi tisztviselő közül, akik ellen a főkönyvek meghamisítása, csalás és hivatalos hatalommal való visszaélés volt a vád, csak a következő hármat ítélte el: Szántó Sándort hat rendbeli csalás, köz­­okirathamisítás és hivatalos hatalommal való visszaélés bűntettéért másfélévi fogházra és 3 évi hivatalvesztésre, Pető Pált 3 rendbeli­­ csalás miatt ugyanennyire, Iconaru Nicolae volt tisztviselőt pedig 10 rendbeli csalás bűn­tettéért 2 évi fogházra és ugyancsak 8 évi hivatalvesztésre. A büntetésekbe beszámítot­ták Szántó és Iconaru 8 havi vizsgálati fog­ságát. A többi öt vádlottat, névszerint Coros Pé­tert, Hilea Dumitrut, Silló Gézát, Dömsödy Károlyt és dr Man Sándort a törvényszék bi­zonyítékok hiányában felmentette a vád és annak következményei alól. Mindhárom elítélt felebbezést jelentett be, a letartóztatásban levő Szántó és Iconaru pe­dig szabadlábra helyezésüket kérték. A sza­­badlábra helyezési kérelmeket a törvényszék elutasította, ugyanígy elutasította azonban a főügyésznek Pető letartóztatása iránt tett in­dítványát is. A főügyész fellebbezést jelentett be egyrészt az ítéletek enyhesége, másrészt a felmentések miatt. 1934. november 1.

Next