Brassói Lapok, 1936. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1936-03-01 / 50. szám

I B­V. W 1V U­j­f­Caatl/£­­A­it W * t­i egyetem Könyvtára BUDAPi­oT Fehéneink tere 4 91 0­61 n XL/1. évfd­var. Főszerkesztő: Szele Béla dr. Vasárnap 1936. évi március 1 50. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Cel­lűr«. (távoliként » fej, vízbe»k­éssel 74 lej, alánéi Bra$av­ban 70 le) — Külföldi* negyedévenkent 100 iej. Magyarorgia gr*, negyedévenként 12 pengő - HIR­DETÉSEK dija hirdetési oldalon 5 lej, páros (bal) szövegoldalon 5.50 lej, páratlan (jobb) szövegoldalon 6 fe) négyzetcentiméterenkénti Hirdetési díjak előre fizetendők. Szerkesztőség és ki­adóhivatal- Bragov Sti Regele Carol 56—511 Telefonszám­ok: kiadóhivatal 62., szerkesztőség 83 Preferiáot­sok és janicsárok írta: Tanódy Endre A békebarátoknak és főként békeóhaj­tóknak minden okuk megvan, hogy jó túrként köszöntsék a japáni fölkelést tekintet nélkül annak végső kimenetelé­re. Nyilvánvaló ugyanis belőle hogy a béke veszélye egészen közvetlenül fe­nyegette a legközvetlenebb és azonnali háborús kilátásokat. Ilyen kétségbeesett erőfeszítésre csak végveszélyben van szükség és ez a végveszély nyilván fenn­forgott. Azokat gyilkolták le, akik az utóbbi években lenyelt hatalmas falatok nyu­godt megemésztését ajánlották. Nem mintha az ő étvágyuk megcsappant vol­na, mert hiszen a boa konstrikt­or csak gyomorbeteg postahivatal nek a katonai imperializmus felvevő képességéhez mér­ve, hanem mert öregebbek és mert tud­ják, hogy az imperializmus áldásai a tőke magasságaiból jönnek és ha onnan egyszer megálljt parancsolnak, akkor hiábavaló minden további lelkesedés és hősi halálvágy. Már­pedig a japán nagy­tőke most úgy kiköltötte magát az ed­digi imperialista befektetésekkel, notha előbb valamit vissza kell látnia ezekből a beruházásokból, mielőtt hódító üzemet tovább fejlesztené. Csakhogy ezek az imperialista hasz­nok, miként mások, nem éppen egyenlő­en oszlanak el a vállalkozás résztvevői között. A vállalkozás munkája ez eset­­ben a katona, tulajdonosa és haszonve­vője a tröszt és bank. Már most úgy lát­szik, hogy a mandzsukuói­ és északkínai eredményekből nem jutott elég a gya­korlati — mondjuk testi — munkára ki­rendelt csapatoknak és tisztjeiknek. Úgy látszik, mert egybehangzó értesülések és magyarázatok szerint már is újab­b vál­­lalkozásokra akarják kényszeríteni a ja­pán nagytőkét és annak politikai képvi­seletét, a japán államot. A lázadás kényszerére szükség véd, mert ez a tröszt és ez a képviselet egy­előre nem akart újabb háborús költsége­ket vállalni. A nyugtalankodó „fiatalok ” megbékítésére a japán kormány külön aggastyánt tartott, a nyo­lvanéves Na­­gashaki bányánkat, a pénzügyminisztert. A kedélyes aggastyánnak az volt a sze­repe, hogy maga is alacsony származás­ból jutva fel az arisztokratikus állam­­kormányzás magasságaiba, közel­ebbg fér­kőzhetett a „fiúk“ szívéhez, akik nagy tömegükben szintén a nép gyermekei. És miután ezenfelül a kincstárból időnként egy-egy kis szubvenciót is juttatott a "fiuknak" és mozgalmaiknak, megma­gyarázhatta nekik, hogy nincsen kifogy­­hatatlan államkassza és hogy a hadiki­adásoknak is van határa. Hogy bizonyos megértést kell tanúsítani a „civilekkel" szemben is, mert végre is a pénzt onnan adják, szóval könnyebben kezdhette őket, mint a kormányzás magas hercegei és főnemesei. A jó kedély sok mindent pótol, kivéve a pénzt, amire a „fiuknak“ elsősorban volt szükségük a vitézi élet folytatásához és a további hódításokhoz. És a kedélyes aggastyánt megölték. Nem valószínű, hogy ifjabb tiszteknek ne lettek volna idősebb s polgáribb tanács­adói, kiket érdekelt a Távolkeleten deren­gő béke befelhősítése és a francia—orosz szövetség elgáncsolnsa. Nem kell hi­vatásos külpoliitikusnak lenni annak meg­állapításához, hogy kik ezek az érdekel­tek. Ma már mindenki tudja, hogy kinek kell háború és kinek kell béke és pedig demokratikus béke, amely lényegesen el­tér a fasiszta békétől. Az ifjú tisztek öreg barátai rózsalán­cot fűztek Európától Ázsiáig, annak is a keleti széléig, ahol a kínai hezafi, Csang- Kai-Sek generális kivonja a japán impe­rializmust saját pártütő honfiai ellen. A többieket, akik tőle nyugatra terül­nek el és Oroszországot gyöngéden körülve­szik nem szükséges közelebbről említeni. Megtalálhatók a fasiszta egész- és tél­gyártmányok táblázatában. Bárhonnan jött is a segítség és a biz­tatás, belülről vagy kívülről, az ered­mény, ami érdekel mindnyájunkat, a fellázad­ás a kenyér- és fegyveradó tőke ellen. A fasizmus — legyen déli, nyuga­ti, vagy távolkeleti, — a tömegek felfegy­verzése önmaguk ellen és katonai féken­­tartása a diktatúra erőivel és módszerei­vel. A megoldás kitűnő és a fennálló ren­dek biztosítására tökéletesen alkalmas ■­­ volna, ha. . . Ha nem volnának a jani­csárok és pretoriánusok rosszemlékű fel­kelései cézárjaik és szultánjaik ellen A hatalom védelmére rendelt csapatok le­­feküsznek ugyan gazdáik előtt, de néha a felkelnek s ez az, ami az évezredes fa­sizmusnak egyik sarkallatos szerkezeti hibája. Ezekbe a felkelésekbe a legújabb kor­ban a népnyomor, mint ok és okozat sű­rűen belejátszik, így jelentik most Ja­pánból. Így mutatja a nemzeti és szocia­lista elnevezés kettősége és ezért tekinti Mussolini a­z ő fasizmusát „forradalom­nak" — természetesen a forradalom, el­len. És ezek a pretoriánus és janicsár ha­dak pénzbe kerülnek, a nép pénzébe, de az a pénz a hatalomé maradna, ha nem kellene védőcsapataira költeni. Pénzbe kerülnek, míg engedelmeskednek, hát még mikor bérharcosi mivoltukról meg­feledkezve öncélnak képzelik magukat! Mikor maguk és néptársaik — ez a hiva­talos elnevezés — számára újabb vállal­kozásokat, háborúkat és hódításokat kö­vetelnek, és ezeknek leelőlegezését akar­ják kierőszakolni gazdáikon! Hol van ma már a német és az olasz tőke és hová lesz a japán tőke, ha a fel­kelés leverése végleges nem marad! Ha pedig elmegy a tőke, mire akkor a fasiz­mus? A nemzeti mozgalom jó a politikai ve­zéreknek, a szocializmus jó a népnek, de mire jó a nemzeti szocializmus a tőké­nek, amely tartja, ha ez nem­ tartja őt, hanem komolyan kezdi venni magát és ennek nyomatékot ad a fegyverrel, amit egészen más használati utasításokkal ad­tak kezébe? Ezel­ a meggondolások játszhattak közibe, hogy a világbé­ke kezdett javuló esélyeket mutatni, olyan közeli esélye­ket, hogy a pretoriánus­ janicsárok tá­volkeleti utódainak erélyes lépésre kel­lett magukat elszánniuk. Még m­ind máz nem tiszta a helyzet Japánban A haditengerészet felvonul a forradalmárok ellen ? A hadseregfőparancsnokság megállapodott a zendülőkkel, de ezek megszegték a megállapodást Iraki tábornok katonai diktatúrája várható, ha nem kerül harcra a dolog a szárazföldi és a tengeri haderő között Tokió, február 29. Jelentéseink azt bizonyítják, hogy sem a mikádó, sem pedig a mérsékelt kormány megmaradt része nem mer szembe­­szállani a zendü­lőkkel és így számolni kell azzal, hogy a halomi párt a legközelebbi órákban uralomra kerül. A legújabb jelentések szerint Araki tábornok, aki 1931 és 1934 között hadügyminiszter volt, és aki a katonai párt legmarkánsabb egyé­­nisége, kap kormányalakítási megbízást. Párisi jelentések is úgy látják, hogy Araki és a katonai diktatúra következik, de Franciaországban az a vélemény, hogy az új diktatórikus kormány azért nem lesz százszázalékosan katonai, mert Araki polgári elemeknek is helyet enged. Az araki kormány azonban ig­y nem kész és uralomrajutásának akadályai vannak. A legnagyobb akadálya maga a haderő egy része­ a tengerészet, amely — úgy látszik taktikai tekintetekben nem vall egy véleményt a szárazföldi hadsereg vezetőivel. A tengerészet köreiben nagyon nehezményezik, hogy a tengerészet bevált vezéregyéniségei közül a tegnapelőtti lázadás alkalmával a szárazföldi zendülő ezredek egy­néhányat megöltek. Vannak olyan jelentések is, amelyek szerint a haditengerészet körében mozgalom indult, amely azt kívánja, hogy a legsúlyosabban járjanak el a zendülő tisztekkel szemben. A katonai diktatúrának tehát egyedül a haditengerészet az ellenfele. A császárt és a polgári pártok politikusait ko­moly ellenfélnek tekinteni nem lehet. H­irohitó császár — hír szerint — maga is a katonai diktatúra felé hajlik. A császár öccse Csicsibu herceg is a katonaság pártján áll. A herceget a császár táviratilag távoli garnizonjából To­kióba kérette. A herceg meg is érkezett, de már előbb táviratozott a császárnak és közölte vele, hogy amennyiben véleményét kikérik, ő a katonai puccs uralma és ural­omra jut­tatása mellett dönt. Ilyen körülmények között a császár, aki egyébként sem szállna szívesen szembe a katonai tényezőkkel, minden bi­zonnyal Arakit bízza meg az új kormány megalakításával. A hatalom megegyezett a zendü­lőkkel A lázadók lefékezése és a rend helyre­állítása céljából a tegnapelőtti koronata­nács után tegnap délelőtt Tokióban hadi­tanácsot tartottak. A haditanácsról Ueda tábornok a hadseregfőparancsnokságra sietett és ott közölte Kanin vezérkari fő­nökkel, hogy melyek azok a feltételek, amelyek mel­­­­lett a vezérkar a zendülőkkel megegyez­hetik. Kanin vezérkari főnök a feltételek vétele után megbízást adott három tábornoká­nak, név szerint Mazaki, Abe és Nishi tá­bornokoknak, hogy azok közvetlenül tár­gyaljanak a zendülőkke. A három táboro­s­nok a zendülők vezetőit a tiszti kaszinóba kérette tanácskozásra. Itt a tábornokok­­ közölték a zendülőkkel, hogy a legfelsőbb haditanács parancsából pénteken este nyolc óráig kapnak időt arra, hogy elhagyják az elfoglalt köz­épületeket és visszavonuljanak kaszár­nyáikba. A zendülők vezetői néhány órai gondolko­zása időt kértek azzal az indokolással, hogy a feltételeket kötelesek megbeszélni az elfoglalt középületekben hagyott tár­saikkal is. A második tanácskozás a zen­dülők vezérei és a tábornokok között a rendőrfőnökség épületében folytak le. A zendülők azt kérték ez alkalommal, hogy szabadon elvonulhassanak, hogy a hata­lom a zendülésért senkit meg ne büntes­sen és végül, hogy az elvonuló csapatokat ne fegyverezzék le. A tábornokok csak abba mentek bele, hogy a legénység szabadon elvonulhasson, ezzel szemben ragaszkodtak ahoz, hogy a zendülésben részt vett tisztek hadbíróság elé kerüljenek. V­annak jelentéseink, amelyek arra mu­tatnak, hogy ezeket a feltételeket a zen­dülők elfogadták. Ez a jelentés azt állítja, hogy a zendülők és a haditanács között létrejött a megállapodás, azt a hadvezető­ség részéről Kanin vezérkari főnök írta alá, aki a megállapodást azonnal a mu­ká­­dóhoz vitte, aki azt szentesítette is. Más jelentések ezzel szemben arról szá­molnak be, hogy a zendülők a nekik adott időhaladékon belül sem űrít élték ki az elfoglalt köz­épületeket és bár nem vonultak vissza, a kormány ellenük nem mer fellépni.

Next