Brassói Lapok, 1937. augusztus (43. évfolyam, 153-178. szám)

1937-08-01 / 153. szám

aP*S 9 A­15 y * j­j 37 J'v f •»ír,./ © t. S as ír. v a* *tajrv%$£ 0 1 iS k t­RV ¥ f» i * 910619 i ' - ^ - •. _ . ••* - 4«it / ~ •? XLIII. évfolyam FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Vasárnap 153 szám. 937. évi augusztus­­ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Belföldre havonként 66.— lej, kézbesítéssel 74.—lej, ugyanez Bra$ovban 70.— lej. — Külföldre negyedévenként 360.— lej. — Magyarországra negyedévenként 12.— pengő. — HIRDETÉSEK dija hirdetési oldalon 5.50 lej, páros (bal) szövegoldalon 6 lej, páratlan (jobb) szöveg­oldalon 7 lej négyzetcentiméterenként. — Hirdetési dijak előre fizetendők. — Szerkesztőség és kiadóhivatal Brasov, Strada Regele Carol 56—58. — Telefonszám 82 KISEBBSÉGI ARCVONAL fád : Szentimrei Jenő Valakinek immár feladatul kellene vál­lalni, hogy leszűrje az európai politika húszéves hullámjátékából a nagy törté­nelmi hullámelméletet. Érdekes megfi­gyeléseket kínálna ehhez a kisebbségek sorsának hullámvonala is. Mi minden tör­tént velünk azóta, hogy az addigi „nemze­tiség“ fogalmából a béketárgyalások ren­dén kialakították a „nemzeti, faji és val­lási kisebbség“ új meghatározását! Mi­csoda nemes és fenkölt emberiességből fakadt a gondolat: egyetemes ellenőrzés alá helyezni kisebb-nagyobb néptöredé­kek sorsát, melyeket végzetük más nyel­ven beszélő, más nemzeti igényektől és vágyaktól fűtött nagy nemzet!•'e mb' k tes­tébe ékelt! Fázisban fehér botot adott az emberi gyöngédség a világtalanok kezébe, hogy a járókelők messziről felismerjék a testi fogyatékosságban szenvedő szeren­csétleneket és minden látó emberfia ki­térjen, vagy serm­tségére siethessen a fe­hérbotosoknak, ha forgalmas útkereszte­­zések­nél akarnak áthaladni A közlekedé­si rendőr egyetlen kézlegyintéssel leállítja gépi járóművek hömpölygő áradatát, oda­hagyja posztját és kézenfogva vezeti át szerencsétlen, világtalan embertársat, hogy hajszála se görbülhessen meg. Mert ő a gyámoltalanabb, a fogyatékos, akit a testi épségük teljében levőknek köteles­ségük felkarolni, segíteni, gyámolítani az élet tülekedő versenyében. Nekünk is fehér botot nyomtak a mar­kunkba a hatalom teljében bővelkedő nagyhatalmak. Csak felemeljük kezünk­ben a fehér botot és a világ nemzeteinek szövetsége azonnali segítségünkre siet és igazságot szolgáltat megbántottságunk­­ban, vagy elnyomottságunkban. Így in­dult el sorsunk, tüskék közt is rózsák kö­zé ágyazva s hogy milyen kanyargókon, útvesztőkön, kátyúkon és zökkenőkön át érkeztünk el odáig, mikor már a kutya se vakkan utánunk, ezt bizony érdemes volna az oknyomozó történetírás avult módszerének igénybevételével, időrendi sorrendben feljegyezni az utókor számá­ra. Hadd tanuljon belőle az is. Hadd lás­sa napnál világosabban, mint sápadnak le reménységek és reménykeltések leg­szebb virágai rövid pár év alatt s mint jutunk el az önmagába visszatérő görbék törvényszerűségével ahhoz a kiinduló ponthoz, mely a „kisnépek szabadsága“ jelszóval ajkán vér- és lángtengerbe ho­rdozta az egész világot. A „kisnépek“ ott vannak, ahol a mádi zsidó, azzal a lényeg­telen eltéréssel, hogy most nemzeti ki­sebbségnek hívják őket azok között, a­kik annak előtte nevezték kis népeknek magukat. S ha valamiben komoly vállo­­r­ás esett, az magával a szerencsétlen má­­csi zsidóval esett meg, akinek, noha saját külön „otthon“-t is adományoztak az adakozó kedvű nagyhatalmak, lényegé­ben sokkal rosszabbul érzi magát, mint érezte húsz és egynéhány esztendővel ez­előtt. Jegyezzük fel még közbe­vet­őleg. Az amerikai hatóságok befejezték a kutatást az óceán ismeretlen pontján éle­téért kilátástalanul tusakodó Amélia Tarhardért. Holttá nyilvánították a világ­hírű relmenőt és kevésbé világhírű segí­tőtársát s most összegezik az eredményte­len kutatómunka költségeit. Negyvenmil­lió dollárt költöttek el a hiábavaló kísér­letekre, egyetlen ember, illetve két ember életének megmentésére. Más szám összehasonlító adatok szerint mintegy negyvenmillió ember tusakodik idestova húsz esztendeje az életéért ki­sebbségi sorsban. E negyvenmilliók kép­viselői két-három évenként összeülnek valamely világvárosban és haldoklásuk­ról jelentéseket röpít szét a szélrózsa minden irányában a világsajtó. És a negyvenmillió haldokló sorsának enyhíté­sére negyvennyolc pennyt sem áldoz a nagyhatalmak közössége. A kisebbségi el­mélet, mely kezdetben olyanforma meg­szövegezést kapott, hogy biztosítani kell a kisebbségek nyelvi, vallási és közmű­veltségi életbenmaradását többségi töm­bök közé ékelt állapotukban, az idők so­rán hivatalos népszövetségi kiküldöttek nyakán odamódosult, hogy legokosabban teszik a kisebbségek, ha szép simán beol­vadnak és nem csinálnak annyi bajt lé­tezésükkel s nem szaporítják panaszaik­kal a népszövetségi irattárban szépen tornyosok') akták halmazát. * Ki vette a fáradságot a mi kisebbségi szemünkben kétségtelen sarkigazság bebi­zonyítására, hogy egyenesen boldog lehet az az ország, melyben népkisebbségek él­nek számottevő tömegben? Ezt pedig napnál világosabban be kellene bizonyí­tania egyszer olyan nagy társadalom- és nemzetgazdasági tudósoknak, amine Keynes, H. G. Wells, vagy Normatn Angelo Nekünk nincs kellő tekintélyünk a nem­zetközi fórumok előtt, de ők, az egyete­mes emberiség felvilágosítására törekvő nagy elmék, hálás feladatra vállalkozná­nak, ha végre felénk fordítanák csalhatat­lan tekintetüket. Mi csak sokszor elmondott és hiába el­mondott érveket tudunk ismételni. A ki­sebbségi ember, miután nem érzi háta mögött az államhatalom segítő kezét, sőt alárendelt hatóságok és elfogult magá­nosok állandóan éreztetik vele másod-, sőt harmadrendű ember voltát, kétség­­beesett helyzetében kénytelen minden szellemi és anyagi erejét megfeszíteni, hogy életszintjét megtarthassa. Mond­junk példákat? Emlékezzünk meg kisebb­ségi diákokról, a­kiket professzoraik pél­daképül állítanak többségi hallgatóik elé? Pedig ezek a kisebbségi fiatalembe­rek világért sem tehetségesebbek többségi tanulótársaiknál. De a helyzeti megterhe­lés, mellyel a versenyben indulniok kell, emberfeletti szorgalom kifejtésére ösztön­zi őket, hogy megállhassák helyüket. Be­széljünk a többségi falusi tömegek elpro- Méén or­ai iai Bigan­ lafcimi is Ellenállnak* a kinoiok a részben rommá lőtt Tiencsinben Csang-Kapsek szerint csak ezután következik az igazi háború Sűrű tanácskozások Washingtonban és Londonban Tiencsin, július 30 A fontos északkínai város, Tiencsin birtokáért tovább folyik a harc. A japán bombavetők borzalmas pusztítást vittek véghez a városban. A halottak számát ezernél többre becsülik. A légi bombázás 4 órán át tartott. A tiencsini egyetem óriási fáklyaként lángol. Pénteken haj­nalban a kínai osztagok megtámadtak 200 japán katonát, akik az épület környékén táboroztak. Tiencsin részben romokban hever. A harc a japán és kínai csapatok között tovább folyik, noha a japán katonaság technikai fölénye, különösen a légi had­erő révén, nyilvánvaló. Japán híradás szerint pénteken délelőtt számos kínai katonai megadta magát. A város keleti pályaudvara a japánok bir­tokában van s a pályaudvar elleni kínai támadás igen gyenge. A japán hírforrás szerint Tiencsinben a japán katonaság kerekedik felül. A japán csapatok hivata­los veszteséglistáján július 28-ikán 121 halott, köztük két tiszt és 238 sebesült szerepelt. A kínaiak mintegy 800 halottat és több mint 400 sebesültet vesztettek. Tiencseni japán jelentés szerint a ja­pán csapatok pénteken délelőtt 11 óra­kor elfoglalták Takut, Tiencsin kikötő­jét a Kínában folyó japánellenes propaganda ellen, amely az északkínai hadi esemé­nyek folytán fellángolt. A jegyzék sze­rint „a japán kormány tart attól, hogy ha ez az állapot nem szűnik meg, Kína eme részein is éppoly komollyá válhatik a helyzet, mint Északkínában“. A jegyzék célja nyilván „puhítani“ a nankingi kormányt azzal a fenyegetéssel, hogy ha ellenállást tanúsít, nemcsak Kí­na északi, hanem többi részét is meghó­dítja a japán hadsereg. Kínai részről Tungcsau, Khelhopej fővárosának elfoglalását jelentették. Ja­pán részről viszont azt állítják, h­ogy a város egy egész napig tartó véres ütkö­zet után japán kézen maradt. A kínai hadsereg állítólag már csak Tiencsinben fejt ki komolyabb ellentállást. . Nankingi jelentések viszont megismét­lik azt a korábbi hírt, hogy a nankingi kormány parancsot adott csapatainak a Peking—hankaui vasútvonal mentén va­ló előrenyomulásra. Csang-Kaj sek moz­gósította a kínai cserkészszövetségek 15 évnél idősebb tagjait is, akik a vasúti, távbeszélő és rádiószolgálatban fognak működni. IZGALOM WASHINGTONBAN A Távolkeleten érdekelt nagyhatalmak elsősorban az Amerikai Egyesült Álla­mok, páratlan izgalommal lesik az észak­kínai események alakulását. Washington­ban csütörtökön este fontos bizalmas megbeszélés folyt le Roosevelt elnök, Hull külügyminiszter és Norman Davis, az elnök egyik legbizalmasabb munka­társa bevonásával. Roosevelt elnök óráról órára jelentést kér a kínai helyzetről. Londonban Eden külügyminiszter is­mét kihallgatáson fogadta a kínai nagy­­követet, majd az amerikai nagykövettel tárgyalt. A nagyhatalmak közbelépésére azonban még mindig nem került sor. Eddig tizenötezer halott Szang-Cse-Csung tábornok, Pekingnek a japánok által kinevezett új polgár­mestere kijelentette, hogy az Északkind­­ban harcoló 29-ik kínai hadtest az utób­bi hetekben, az ellenségeskedések kezdete óta, 16 ezer embert vesztett. Sanghaji japán híradás szerint Csang- Kaj-sek tábornagy, a nankingi kínai kormány feje elrendelte, hogy a Hopej tartomány fővárosában, Paotingfuban ál­lomásozó 50 ezer kínai katona a Peking -hankaui vasútvonalon induljon északra, az északkínai helyőrségek támogatására. Kínai kormánykörökben nem cáfolják, de nem is erősítik meg ezt a híradást. Sanghaji híradás szerint Csang-Kaj­­sek marsall kiáltványt bocsátott ki Kína népéhez. A kiáltvány rámutat, hogy a kínai kormány még július 15-én meg­szabta minimális feltételeit, a japán— kínai viszály elsimítására s ezekhez ma is ragaszkodik. Pekingnek és Tiiencsin­nek a japánok által való megrohanása nem helyi jelentőségű­­ esemény. Kína nem tűrheti a japán hódítást és nem en­gedheti meg, hogy névlegesen önálló tar­tományokban árnyékkormányok létesül­jenek. Peking feladása annak a következ­ménye, hogy a japán csapatok már jóelő­­re elfoglalták a vasúti gócpontokat és Szu­n­ Cse- jüan tábornok elmulasztotta Pekingben a szükséges védőintézkedések megtételét. A Peking körüli harcok azonban csak előcsatározások az igazit nagy háború­hoz. Béketárgyalásokról egyelőre nem lehet szó. A kiáltvány azzal fejeződik be, hogy Kína az utolsó emberig és utolsó csepp véréig küzdeni fog önállóságáért és terü­leti sérthetetlenségéért. Hasegawa altengernagy, a kínai vize­ken horgon­yzó japán tengeri haderők főparancsnoka, utasította a nankingi ja­pán tengerészetit attasét, hogy tiltakozzék a nankingi kormánynál a Délf és­zözén­. Előfizetési .

Next