Brassói Lapok, 1939. január (45. évfolyam, 1-24. szám)

1939-01-01 / 1. szám

I­­V ' • ■ XLV. évfoyam _w . „ __. ’ IR.ii Bra$ov— Vasárnap i. szán. Foszerfcessto s KA­CSÓ SÁNDOR 1939. január „ Felelős szerkesztő: Kakassy Endre. — Laptulajdonos: Erdélyi Sajtóvállalat (Kahána Bernét). — (Bejegyezve: C. IL 920/1938. Trib. Br*?ov.)—• Előfizetés! árak: Belföldre havonként 80 lej, kézbesítéssel 84 lej, ugyanez Brailovban 80 lej. — Külföldre negyedévenként 450 lej. Magyarországra negyedévenként 1& P. — Hirdetések díja hirdetési oldalon 5.50 lej, páros (bal) szöveg­­oldalon 8 lej, páratlan (jobb) szövegoldalon 7 lej négyzetcentiméterenként. Hirdetési díjak előre fizetendők. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Brasov, Str. Reg. Carol 58-58. — Tel. 82. ­ruziQiny Teter Tu*­egyetem Könyvtára 91061 ) BUDAPEST Ferenciek tere 4 'Vvl Jpm ■ ?'•■ a kölcsönösség erejével... Irja KACSÓ SÁNDOR A* mi évben mindig új reménységek kapcsolódnak. A mi reménységeink vi­szont — érthetően — mindig kisebbségi helyzetünk javulásának az ígéreteibe eresztik gyökereiket. Makacs növény a remény, talán ezért is zöld a színe. Sok­szor halványodik, ha nehéz idők járnak fölöttünk, de a gyökerei szívósak s megka­paszkodnak a legsziklásabb talajban is. Aszály idején pedig mindig talál annyi biztató jelenséget, amennyi elég arra, hogy szűk harmattal pótolja a hiányzó esőt. Valóban, sóvár, — vagy talán még en­nél is több: mohó lélekkel kutatunk ál­landóan a biztató jelenségek után s ha egyiket-másikat többre értékeljük, mint amennyit végeredményében jelent, annak a magyarázata ebben a kiszikkadt só­várgásban van. Ezúttal azonban, úgy érezzük, egy olyan biztató jelenségre kell felhívnunk a figyelmet, amelynek jelen­tőségében nem illik kételkednünk. Azt ta­lán senki sem tagadhatja, hogy a közép­­európai kisebbségi kérdés komoly erjedés­ben van s minden olyan nyilatkozat, a­mely hivatalos helyről úgy hangzik el, hogy tovább viszi a kérdést a fejlődés fe­lé, nemzetközi erők és kapcsolatok útján segít előre bennünket is a gyakorlati meg­oldások útján. Imrédy Béla magyar mi­niszterelnök a napokban egy ilyen érté­kelésre joggal számot tartó nyilatkozatot adott a magyarországi németnyelvű félhiv­­­vatalos lapnak, a Pester Lloyd-nak. A nyilatkozat egész kerete és e kereteket kitöltő egész tartalma a kisebbségi kér­dést adta és pedig középeurópai viszony­latában és jelentőségében. A hivatalos nyilatkozatok kendőző és a lényeget ke­rülgető megszokott modora­­ is hiányzott már ebből a nyilatkozatból. Egyszerűen és magyarul: nem szép mondatokat s még szebb „elvi jelentőségű” szórejtvényeket adott, hanem egészen komoly gyakorlati bejelentéseket tett. „A németajkú gyerme­keknek német iskolába kell járniok” — mondotta s egyben ígéretet tett, hogy en­nek az elvnek már az elemi iskolákat meg­előzően az óvodákban is érvényesülnie kell. Miután pedig megfelelő tanszemély­zet még nem áll rendelkezésre, a kormány külön német tanfolyamokat rendez és kü­lön német tanítóképző intézetet állít fel. A német polgári iskolák és középiskolák kérdésének a rendezése is napirendre ke­rül s több tanfolyamot rendeznek a német mezőgazdasági oktatás elősegítésére. In­tézkedéseket tesz a magyar korr­ány, hogy „a német lakosság saját anyanyel­­vén érintkezhessek a helyi hatóságokkal.” Meleg megértéssel kívánja kezelni a ma­gyar kormány az újság- és egyesület-ala­pítás kérdését s lehetővé teszi, hogy „a hazai németség saját körében gyűjtéseket rendezhessen intézményei számára.” A­ miniszterelnöki nyilatkozat egyébként ez­zel a mondattal zárul: ....mindkét fél ér­dekében nem üres, színlelt megoldásokat keresünk, hanem maradandó intézménye­ket alkotunk, a jövőre pedig azt tervez­zük, hogy kormánybiztosi intézményt lé­tesítünk a kisebbségi ügyek gyors és meg­felelő intézésére.” Magyarország, legutóbbi területgyara­podása óta, a komoly kisebbségtartó ál­lamok sorába került. Német kisebbségé­nek a száma nőtt, eddigi szlovák kisebbsé­gének a száma pedig talán megháromszo­rozódott. Német kisebbségének a száma­ — német eredetű kimutatások szerint — meghaladja a félmilliót, s legalább ennyi a ma már Magyarországon élő szlovákok száma is. Kisebb számban, de népkisebb­ségi igényekkel szerepelnek még a romá­nok és a kisoroszok is. Magy­arország tehát vitathatatlanul ki­sebbségtartó állam, ugyanakkor azonban jelentős magyar kisebbségek élnek a vele szomszédos államokban. A kölcsönösség elve így nemcsak történelmi adottság, ha­nem történelmi parancs is. A mérlegelést, ha akarjuk, ha nem, állandóan végeznünk kell nekünk is, annyira érdekelt kisebb­ségeknek, amint mérlegelnie kell, még ha néha nem szívesen is pillant oda, a kül­földnek is Az összehasonlítás kényszerű­­sége állandóan és szemetszúróan jelentke­zik, kitérni előle aligha lehet. S még ha a mostani nagy politikai áramlatokban az igazságosság elvének erkölcsi paran­csát szívesen helyettesítik a serpenyőbe do­bott kard ókori példázatával, mégsem te­h­ét kitérni az összehasonlításokból szár­mazó politikai és erkölcsi jogi élyek ereje dől. Középeurópa népei annyira összefo­nódva élnek, hogy amennyire gátolhat­ják és gáncsolhatják egymást az előrehaladás­ban, annyira előre is segíthetik a jó után, sőt még vontathatják, vagy szorgalmaz­hatják is egy­mást, különösen azokban a kérdésekben, amelyekben a kölcsönösség elvénél fogva egy­aránt érdekeltek. A kisebbségi kérdés első helyen áll azok között a kérdések között, amelyekben Ma­gyarország és szomszédai egyaránt érde­keltek. A kisebbségi kérdés kielégítő ren­dezése pedig elsősorban nevezhető annak a jó útnak, amelyen elindulva mélyebb értelmű találkozások is létrejöhetnek. A békeszerződések óta eltelt húsz esztendő sok tanulsággal járt s ezek között nem a legutolsó az, hogy a kisebbségi kérdés he­lyes rendezése komoly és felelőségteljes állampolitikai feladat. A történelemnek vannak meglepetései, de vannak vitathatatlan törvényszerűsé­gei is s a kisebbségi kérdés eddigi alaku­lása elég alkalmat szolgáltatott e törvény­szerűségek felismerésére. Mérlegelve mindezeket, valóban ko­moly jelentőségűnek ítélhetjük a magyar miniszterelnök nyilatkozatát, amelynek hatásai átnyúlnak az új és a kisebbségi kérdésre remélhetőleg jobb esztendőre. Külön ki kell emelnünk a miniszterelnöki nyilatkozatnak azt a mondatát is, amely szerint ..megállapításai — a viszonyoknak megfelelő válost másokkal — a többi ki­sebbségekre, elsősorban a szlovákokra is érvényesek”. Minekünk különös készsé­günk van e mondat kicsengésének a kifo­gására s ezen a téren annyira érzékenyek vagyunk, hogy szinte jobban szerettük volna: a szlovákok kapjanak meg már most is minden jogot, amit a miniszterel­nök a németekkel kapcsolatban emlege­tett. Szeretnék, nyomatékosan dokumen­tálnak látni, hogy nem a hatalmas szom­széd ereje, hanem az erkölcsi érzés és be­látás siet nyújtani a most Magyarország­hoz került szlovákságnak azokat a jogo­kat, amelyeket mi, más uralom alatt élő magyar kisebbségek szakadatlanul igé­nyelünk magunknak. Német-magyar vi­szonylatban a kölcsönösség elve sem érvé­nyesülhet annyira s nem lehet olyan pél­damutató, mint a szlovák-magyar vi­szonylatban. Mindez azonban korántsem­ jelenti azt, mintha korainak tartanák a németeknek adott és a még kilátásába he­lyezett jogokat. Minden magyarországi kezdeményezést, amely a kisebbségi kér­dés megoldása felé irányt mutat, jóleső és reményteljes izgalommal fogadunk , olyan példát látunk benne, amelynek ha­tása alól nem térhetnek ki a többi ki­sebbségtartó államok sem. Bízunk benne, hogy nem is akarnak ki­térni, mihelyt a szomszédok közötti érzel­mi feszültségek egymás bajainak, kérdé­seinek és feladatainak megértéséig és tiszteletben tartásáig enyhülnek. És ezeket az érzelmi feszültségeket ismét csak a mindegyik államban élő kisebbségek sor­sának és életlehetőségeinek kölcsönös meg­javításával lehet és kell m­egenyhíteni. A hangulat mintha kedvezőbb volna, mint eddig bármikor. A magyar és román kül­ügyminiszterek már cseréltek szót ebben a kérdésben s legújabban a román külü­gy­miniszter nyilatkozott úgy, mintha csak a magyar miniszterelnök nyilatkozatával való egyetértését akarta volna kihangsú­lyozni. A következő 1939. év tehát való­ban ígéri az előrehaladást. És meg is kezdi a megvalósítást abban a pillanatban, ami­kor valamelyik oldal túlmegy a nyilatko­zatokon s gyakorlatilag is példát mutat. Mert ez olyan példa lesz, amit a történel­mi fejlődés erkölcsi erejének a parancsa szerint követni kell. ■ A francia kormány Chamberlain római PB óhajtja komü­lését AZ OLASZ KÖVETELÉSEK ÜGYE EGYEDÜL FRANCIAORSZÁGBA TARTOZIK, — KÖZÖLTE A LONDONI FRAN­CIA ÜGYVIVŐ — A JOBBOLDALI JOUR HÁBORÚS MESTERKEDÉSSEL VÁDOLJA MANDEL GYARMATÜGYI MINISZTERT A frás*ici€® sk­ozvélemén­­i dB®nzi c­z rjrí raégnii$atf€8ftBEftí értest kezflett tervet. London, december 30 Cambon francia ügyvivő csütörtökön délután látogatást tett a külügyi hivatal­ban. Úgy hírlik, hogy ismertette az olasz követelésekre vonatkozó francia álláspon­tot s rámutatott, hogy ez a kérdés kizáró­lag Franciaországra tartozik. Ezzel kapcsolatban a Reuter diplomá­ciai tudósítója a következő megjegyzést teszi: Noha a Francia- és Olaszország kö­zötti baráti kapcsolatok helyreállítása Angliának, mint földközitengeri hatalom­nak egyik főgondja, sohasem volt szó ar­ról, hogy Chamberlain a két ország kö­zött római látogatása alkalmával közve­títsen. A francia és angol kormány között a legszorosabb érintkezés áll fenn, de a francia-olasz viszonyt Chamberlain ró­mai látogatása során csak abban a mér­tékben fogják megvitatni, amennyiben közvetlenül érinti az angol-olasz kapcso­latokat és fenyegeti a földközitengeri status quót. A párisi Jour londoni tudósítójának értesülése szerint abban az esetben, ha Chamberlain Rómából azzal a benyomás­sal tér vissza, hogy Mussolini norre hajtja végre őszintén az angol-olasz egyezmény lényegbeli rendelkezéseit, valószínű, hogy az angol kormányba bevonják a konzer­vatív párt több fiatal vezető­ tagját. Ezek­nek ugyanis a miniszterelnökkel való egyedüli nézeteltérése abból ered, hogy nem bíznak az olasz kormány őszintesé­gében. _____ . Fi is it csi­e­k­s­z­i­k? Bailley, a párisi nacionalista Jour fő­­szerkesztője, a lap legutóbbi számában heves támadást intézett Mandel gyarmat­­ügyi miniszter ellen, azt a vádat emelve ellene, hogy ő kürtölte világgá azokat a híreket, amelyek szerint a Francia-Szomá­­lia határán olasz csapatösszevonások tör­téntek. Ezekről a hírekről a lap szerint később kiderült, hogy nem igazak. Min­denki tisztában van azzal, — folytatja a­­four főszerkesztője, — hogy Mandel e mesterkedése nem Franciaország békéje és rendje érdekében történt. Mandel már hónapokkal ezelőtt azt híresztelte, hogy az olasz járőrök a Francia Szomáli­föld területén állanak. Miért nem intézkedett akkor és miért csak most hangoskodik, a­mikor már kitört az olasz-francia viszály? Tisztán látható, hogy ez a mesterkedés háborús uszítók munkája, akik nyugta­lanságot akarnak kelteni a közvélemény­ben és olyan erőszakos cselekedetekre akarják késztetni Franciaországot, ame­lyekre a válasz Rómában már elő van ké­szítve. Egyébként a francia sajtó érdeklődését továbbra is az olasz kérdés köti le. A la­pok hangsúlyozzák, hogy Franciaország nem vehet tekintetbe semmiféle területi engedményre vonatkozó kívánságot, ellen­ben hajlandó az 1955-beli olasz-francia egyezmény keretei között tárgyalni Ró-­­mával a fennálló ellentétely rendezése cél­­­jából. "Megállapítják* továbbá­„a párisi la­­pok^^dfa^^aUltraB^ghafilmi. értekezlet? te^yt*a T&nda'^z^lemény kedvezőtlen ­y„ ■fir.tr/1. "

Next