Brassói Lapok, 1940. szeptember (46. évfolyam, 199-223. szám)

1940-09-01 / 199. szám

1940. szeptember 1 * ISKOLÁINK ÉVKEZDETE A BUKARESTI MAGYAR SZÜLŐK FI­GYELMÉBE A bukaresti református egyházközség három elemi iskolát tart fönn: 1. A hét osztályos központi iskolát Str. Sím­­il Voevozi 50. sz. alatt s mint ennek függelékét; 2. a négy osz­tályos keleti iskolát Str. Vatra Luminoasa 173. sz. alatt és 3. a négy osztályos déli iskolát Sós. Viilor 115. szám alatt. Az iskolák nyilvá­nossági joggal működnek. Felvehető minden magyar anyanyelvű gyermek felekezeti kü­lönbség nélkül. Ezekben az iskolákban az ösz­­szeírási munkálatok már megkezdődtek. A be­iratások szeptember 1—10-ig tartanak. Felhív­juk a Bukarestben lakó magyar szülőket, hogy tanköteles gyermekeik beírása végett minél előbb jelenjenek meg az iskolák irodájában, ahol mindennemű felvilágosítással készséggel szolgál az igazgatóság. A BRASSÓI MAGYAR EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ELEMI ISKOLÁJA A brassói magyar evangélikus elemi iskolá­ban (Türkösi Ferenc­ u. 6.) a beiratkozások szeptember 1—10.-e között lesznek mindennap délelőtt 9—12-ig és délután 4—6 óráig. Kér­jük a szülőket, hogy tanköteles korban levő gyermekeiket ez idő alatt okvetlenül írassák be, mivel szeptember 10.-e után senkit sem vehetünk fel és senkinek helyét nem biztosít­hatjuk. Az újonnan jövő tanulók a következő okmányokat hozzák el magukkal: 1. születési anyakönyvi kivonat, 2. Állampolgársági iga­zolvány, 3 oltási bizonyítvány és amennyiben­­ a múlt iskolai évben valamelyik iskolában­­ jártak, úgy az iskolai bizonyítványt is. Az­­ igazgatóság. BEIRATKOZÁS ÉS FELVÉTEL A NAGY-­­­ENYEDI REF. TANÍTÓKÉPZŐBEN A nagyenyedi ref. Bethlen Kollégium tanító­képző-intézetének igazgatósága közli, hogy a beiratkozásokat és felvételi vizsgálatokat az új iskolai év elején a kibocsátott tájékoztató ér­telmében tartják. Az I. oszt. felvételi vizsgá­latai szeptember 2-án reggel 8 órakor, a ja­vító vizsgálatok szept. 4-én reggel 8 órakor, az V. oszt. felvételi vizsgálatai szept. 5.-én reggel 8 órakor kezdődnek. Az iskolai év ünnepélyes megnyitása szept. 8-án d. e. 11 órakor lesz, a tanítás szept. 9.-én reggel 8 órakor kezdődik. Szept 15.-én túl csak tan­ügyi főigazgatósági engedéllyel lehet beirat­kozni. ÉVKEZDÉS AZ ARADI KATOLIKUS FŐGIMNÁZIUMBAN A kat. főgimnázium az 1940—41. tanév év­kezdő munkálatait a következő sorrendben bonyolítja le. Javító vizsgálatok szept. 2.-án. A vizsgálat írásbeli és szóbeli részből áll, a vizsgára való bocsáttatást kérvényezni nem kell. Az I. oszt. fölvételi vizsgái szept. 3.-án lesznek. E vizs­­gán csak azok jelenhetnek meg, akik kérvé­nyüket előző nap délig beadták. Az V. oszt. felvételi vizsgái szept. 6-án lesznek. Az év végén átment vagy ismétlésre bukott összes tanulók beiratkozása szeptember 4. és 5.-én. A javítások beiratkozása szeptember 6.-án, beiratkozás az L osztályba szeptember 7-én. A munka minden nap reggel 8 órakor kezdő­dik, a beiratások 8­-tól 12-ig tartanak. A be­iratkozásnál a következő iratok adandók be: 1. születési anyakönyvi kivonat, 2. keresztle­vél, 3. állampolgársági bizonyítvány-másolat, 4. iskolai bizonyítvány és 5. újraoltási bizo­nyítvány. ARADI RÓM. KATH. LEÁNY­GIMNÁZIUM Az aradi róm. kat. magyar leánygimnázium­­ban a javító és I. oszt felvételi vizsgák szep­tember hó 2.-án reggel 8 órakor lesznek. A beiratások (9—12 óra között), ha addig más rendelet nem jön, 3—án reggel kezdődnek a második, harmadik és negyedik osztályok szá­mára, az első osztályban csak hetedikén. Szükséges iratok: 1. születési anyakönyvi ki­vonat, 2. keresztlevél, 3. az apa állampolgár­­sági bizonyítványának másolata, 4. a IV. elemi oszt. bizonyítvány és 5. újraoltási bizonyít­vány. m A KOLOZSVÁRI UNITÁRIUS FŐGIM­NÁZIUM tudomására hozza az érdekelteknek. A behra­tások megkezdődtek és naponként d. e. 9 órá­tól d. u. 1 óráig folynak. Javítóvizsgák hely­beli és közel vidéki tanulók részére szeptem­ber 2.-án és 3.-án, távolabb lakó vidéki tanu­lók részére szeptember 4-én és 5.-én i. e. 9 órakor kezdődnek. Felvételi vizsgák az I. és V. osztályba szeptember 6.-án reggel 9 órai kezdettel tartatnak meg. Évnyitó szept. 8.-án, a tanítás kezdődik 9-én reggel 8 órakor. A régi tanulók csak hátralékos díjaik teljes ki­egyenlítése után iratkozhatnak be. Fizetendő díjak a fő­iskolai évre: Tandíj: évi 4000 lej, konviktusi díj: havi 1000 lej, bentlakási (in­­te­rnátusi) díj az intézet tanulóinak havi 250, más intézetekbe járó tanulóknak és főiskolai hallgatóknak havi 400 lej. Beiratási díj évi 125 lej, konviktusi terítékdíj évi 50 lej. Kon­viktusi ellátást (élelmezést) csak az a tanuló kaphat, ki az élelmezési díjat minden hónap 3. napja reggel 8 óráig előre befizeti. A bent­lakó tanulók az ágyneműt maguk hozzák ha­zulról. A NAGYENYEDI BETHLEN KOLLÉGIUM FŐGIMNÁZIUMA A nagyenyedi ref. Bethlen Kollégium fő­gimnáziumában a tanítás, miniszteri rendelet értelmében, szeptember 9.-én reggel 8 órakor kezdődik. Évnyitó ünnepély szeptember 8.-án, d. e. 10 órakor lesz. Az évkezdeti munkálatok rendje a következő: A behatások szept. 1.-én kezdődnek a II.—VIII. oszt. tanulók számára Az I. oszt. tanulók kötelesek beírásukat szept. 3.-6. napjain eszközölni akár személyes meg­jelenéssel, akár levélileg. Ez utóbbi esetben a tanév megkezdése alkalmával, amikor a ta­nulók az Intézetbe bejönnek, kérjük a szülő­ket lehetőleg a személyes megjelenésre, hogy a díjak elosztását kívánság szerint intézhes­sük el. Az I. oszt. tanulókat a júniusi és szep­temberi felvételi vizsgálaton elért vizsgaered­mény sorrendjében vesszük fel. Szeptember 2. -án javitóvizsgálat a IV. o. tanulók számára, 3. és 5.-én V. oszt. felvételi vizsgálat, 6.-án javítóvizsgálat az I.—VIII. oszt. tanulóknak, a IV. osztályosok kivételével. Szeptember 3.-án reggel 8 órakor I. osztályos felvételi vizsgálat. Iskolai díjak: a tandíj összege ugyanolyan lesz, mint a többi felekezeti iskolában. Az el­múlt tanévben a tandíj 4000 lej volt. Véglege­sen megállapított dijak: alsó tagozaton (L—IV. oszt.) beirási és vegyes dijak összesen 425 lej, felső tagozaton (V.—VIII. oszt.) beirási és ve­gyes dijak összesen 525 lej. Internátusi és konviktusi dijak: internátusi dij 2600 lej, is­kolai kórházfelszerelési dij 50 lej, fogápolási dij 150 lej, fürdési dij, stb. 90 lej, konviktusi dij (reggeli, ebéd, vacsora) 6000 lej, konviktu­si felszerelési dij 100 lej. b.­m. A német légirajók a liverpooli és a birken­headi hadi kiköt­őket bombázták Az angol vadászgépek a péntekre virradó éjszaka a Ruhr-vidéken jártak (London, Radar) A Reuter távirati ügy­nökség jelentése szerint a német repülőgé­pek az elmúlt éjszaka 2 süvöltő bombát dobtak az angol főváros egyik negyedé­re. A bombák több lakóházat megrongál­tak. Este a német repülőgépek ismét meg­jelentek a láthatáron és bombázták a Themze csatornát. Éjszaka a német repü­lőgépek mintegy 20 bombát dobtak Lon­donra. A gyújtóbombák kisebb tüzeket okoztak. Gyújtóbombákat dobtak alá Anglia délnyugati vidékére is. A bom­bázások jelentéktelenebb károkat okoztak. (London, Rador) Az angol légügyi mi­nisztérium közli: Az elmúlt délután na­gyobb számú ellenséges léghraj jelent meg a kenti grófság légiterében. Vadászgé­peink azonban szétszórták az ellenséget, mielőtt elérte volna kitűzött célját. Ezzel szemben egy kisebb német légirajnak si­került behatolnia az ország belsejébe, de nem dobtak le bombát. Este az ellenséges légirajok ismét megkísérelték támadásai­kat Anglia belsejében, de az angol vadász­gépek újból szétszórták őket és egészen a tengerig üldözték. A beérkezett jelentések megállapítják, hogy az elmúlt napi légite­vékenység során vadászgépeink nyolc né­met repülőgépet lőttek le, míg egyet lég­védelmi ütegeink lövedéke semmisített meg. Három vadászgépünk nem tért visz­­sza támaszpontjára, ám pénteken reggel a következő jelen­tést tette közzé: Az ellenséges légi rajok a péntekre virradó éjjel számos angliai város ellen támadást intéztek, de a ledo­bott gyújtó és robbanó bombáit csak jelentéktelen károkat okoztak. Dél Wa­lesben több házat megrongáltak a bom­bák. Midlands északnyugati részén nagy kaliberű bombákat dobott le az ellenség. Az áldozatok száma csekély. (Berlin, Rador) A DNR jelenti: A péntekre virradó éjjel a német repü­­lőgépek támadást intéztek a liverpooli és a birkenheadi hadikikötő ellen. Az angol repülőgépek a péntekre virradó éjjeli támadásaik során csak jelenték­telen mértékben hatoltak be német te­rületre és a Ruhr vidékre. Az angolok ismét csak polgári lakosok által lakott negyedeket bombáztak. (Brüsszel, Rador) A DNR jelenti: A szerdára virradó éjjel angol bombavető­­repülőgépek támadást intéztek Dilbeek városa ellen. Egy gyermekmenhelyet megrongáltak a bombák. Egy felügyelő megsebesült. (London, Rador) A tengernagyi hivatal közzétette az „Orpheus” tengeralattjáró 5 tisztjének és 50 matrózának a nevét. Amint ismeretes, a tengeralattjárót au­gusztus 17-én elsüllyesztették. Hét ellenséges kereskedelmi hajót süly­lyesztett el egy német tengeralattjáró (Pek­in, Rador) A Sckepe kapitány parancsnoksága alatt tevékenykedő né­met búvárhajó visszatért támaszpontjára. Beszámolójában a parancsnok elmondotta, hogy az utóbbi napokban a búvárhajó 7 ellenséges kereskedelmi hajót, összesen 42 ezer tonna űrtartalommal süllyesztett el. A parancsnok továbbá azt is elmondotta, hogy augusztus 18-án az angol partoktól mintegy 800 mérföldnyire búvárhajója egy másik német tengeralattjáróval együtt támadást intézett egy erős védelem alatt hajózó ellenséges hajókaraván ellen. A tengeralattjárók 4 nagy kereskedelmi gő­zöst megtorpedóztak. Az elsüllyesztett hajók közül 2 angol, egy holland és egy svéd zászló alatt hajózott. (London, Rador) A légügyi minisztéri­ A nemzetgazdasági minisztérium megszabta az olajmagvak árait (Bucure­sti, Rador) A nemzetgazdasági minisztérium a következő rendeletet adta ki: 1. Az olajmagvak alapárát a termelőnél 10 ezer kilogramos vagononként a következő­képpen állapítjuk meg: napraforgómag, hektó ütemeként 42 kilós alapon, 5 százalék idegen anyaggal kilencvenötezer lej, kok­arepce 5 százalék idegen anyaggal száznegyvenötezer lej, navetarepce 5 százalék idegen anyaggal száz­harminckilenc ezer lej, barna mustár 8 százalék idegen anyaggal 121 ezer lej, vadrepce 10 százalék idegen anyaggal 91 ezer lej, len, 6 százalék idegen anyaggal, amiből 3 százalék másfajta olajmag és 3 százalék egyéb, 195 ezer lej. Ezek az árak franco vagon rakodó állomás értendők. A napraforgómagnál az árhoz hozzáaadandó egy-egy százalék minden kilogramért, amennyivel több a hektóliteren­kénti súly és hozzáadandó, illetve levonandó 1 százalék minden egy százaléknyi idegen­anyag után, amennyivel kevesebbet, illetve többet tartalmaz. Az utóbbi érvényes a többi olajos magvakra is. 2. Mindazok, akik más árat fizetnek, mint a fentiek, a terményértékesítési törvényben előírt büntetés alá esnek. Csalás-e, ha passzív folyószámla terhére állítanak ki csekket­­ A temesvári TEFaG festővállalat bűnvádi feljelentést tett a Farkas Testvérek textilipari vállalat ellen Timisoara (Temesvár) aug. 30 Különös feljelentés ügyében folytat vizsgálatot néhány nap óta a temesvári ügyészség. A bejelentést a TI­V’ -Úr temes­vári festő­vállalat nyújtotta be a Farkas- Testvérek textilipari vállalat ellen Felje­lentésében a TEFAG előadta, hogy a tex­tilvállalat nagyobb mennyiségű gyapotfo­nal festésére adott megbízást és tartozása fedezésére a szebeni Albina ba­nk­r­i­szoló 11 ezer lejes csekket adott át. Amikor a festővállalat a bank temesvári fiókintéze­­ténél a csekk ügyében érdeklődött, azt a felvilágosítást kapta, hogy a Farkas Testvérek folyószámlájának egyenlege passzív- A TEFAG erre csalás címén bűn­vádi feljelentést tett a textilgyár tulajdo­nosai ellen. Az ügyészség a feljelentés ügyében szá­mos tanút hallgatott ki. A megomlott gyár­tulajdonosok kihallgatásuk során kijelen­tették, hogy teljesen jóhiszeműen jártak el a csekk kiállításakor, nem tudn­ak róla, hogy folyószámlájukon már tartoznak és amint erről tudomást szereztek azonnal gondoskodtak megfelelő fedezetről. Ettől fügetlenül — vitatták — csak abban az esetben lehetne csalást feltételezni, ha az Albina bankkal nem állottak volna folyó­­számlaviszonyban, illetve ha a­ csekket a bank nem lett volna hajlandó kiegyenlíte­­ni. Ők azonban semmiesetre sem sejthet­ték, hogy a TEFAG érdeklődni fog folyó­­számlaállaguk iránt és annak pillanatnyi passzivitását bűnvádi feljelentés benyúj­­­­tására használja föl. Az ügyészség a l oláa] TEFAG cégjegyzőjét is kihallgatta, aki annak a meggyőződésének adott kifeje­zést, hogy a Farkas Testvérek jóhiszemű­en jártak el, amikor a csekket kiállították. Az ügyészség az érdekes ügyben még nem döntött arról, hogy fenntarthatja-e a vádat. Hogyan KLN­Sztetik el Besszarábia és Északbuko­­vina német lakosságát? (Berlin, Rador) A DNB szerint a Né­met Birodalom s a Szovjetszö­vetség kor­­mányai között a besszarábiai és észak­­bukovinai német elemek elk­öltöztetésé­­re kezdett tárgyalásokban küszöbön áll a megegyezés, melynek aláírására rövi­desen sor kerül­ A megállapod­ás a múlt év novemberében a galíciai, wolhiniai és Narew-környéki németek elköltözte­­tésére vonatkozó tervezet mintájára ké­szül. A német elemek elszállítása való­­szíűleg a jövő hónap elején kezdődik meg és november 15-én fejeződik be. Az elköltözhetett lakosságot először vas­­úton és országúton szállítják, majd pe­dig hajóval teszik meg az utat Belgrá­­dig ,ahonnan folytatják útjukat Német­ország felé. Besszarábiába és Északbukovinába német küldöttség utazott a német elemek elköltöztetésének előkészítésére. A re­patriáló németek részéről visszaha­gyott vagyonokról külön táblázatot ké­szítenek abban a mértékben, ahogyan a szovjet hatóságok az állam részére ki­sajátítják azokat A visszamaradt va­gyonok értékét a német és a szovjet hatóságok együttesen becsülik fel, majd pedig a két ország között a különbö­­zetet elszámolják".

Next