BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 3. (1991)
1991 / 1. szám - SZEMLE - Vajda Zsuzsanna: Bálint Alice: A gyermekszoba pszichológiája; Marie Winn: Gyerekek gyermekkor nélkül
BUKSZ 1991 ismertetett nevelési rendszerben a szülő a gyerek pszichoanalitikusaként viselkedik: ahelyett, hogy útmutatást adna a gyereknek, szüntelenül elemzi őt és saját magát, igyekszik, megértetni saját döntéseinek mozgatórugóit. Winn a pszichoanalízis néhány elméleti tételének kulcsszerepet tulajdonít a modern nevelés általa kárhoztatott jellegzetességeinek létrejöttében, így például a korai hatások jelentőségét hangsúlyozó neurózistannal hozza összefüggésbe a szülők elbizonytalanodását, a gyermekkori szexualitás elméletével pedig a szexuális élet kezdetének egyre korábbi időpontját. De vajon valóban a pszichoanalízis hatásáról van-e szó? „A védettség korának vége. Beköszöntött a felkészítés korszaka” - írja Winn a 20. oldalon. És valóban, Bálint Alice könyvében az életre való felkészítés, a felnőttek és a gyerekek közötti fal lebontása áll a középpontban. Arra bíztatja a szülőket, hogy ne tartsák a gyerekeket elszigetelt, külön világban. Lépjenek be a gyerekszobába, ismerjék meg a felnőttekétől különböző, de semmivel sem egyszerűbb vagy értéktelenebb gyermeki világot, gyermeki természetet, melyet a freudi pszichoanalízis szerint veleszületett ösztönök, az azonnal élvezetre való törekvés jellemeznek. A pszichoanalízis előtt a nevelés - szögezi le Bálint Alice - nem törődött vele, milyen belső átalakulás, lelki folyamat révén sajátítja el a gyerek a társadalom követelményeit. Nem csupán a gyerek elől titkolták el a felnőttvilág sok fontos eseményét és jellegzetességét, hanem a felnőttek sem vettek tudomást a gyermekek azon megnyilvánulásairól, amelyek ellentmondtak a társadalmi szokásoknak és előírásoknak, többek között arról, hogy kezdetben a szopásban, az ürítésben a szükségletkielégítésen kívül a gyerek élvezetet is talál, és hogy az ellenkező nemű szülő szeretetéért vívott harca szexuális jellegű. Vajon a modern tömegkommunikáció és a családi élet szétzilálódása mellett valóban Freud fejlődési modellje, a gyermekkori szexualitásra vonatkozó elmélete volt-e az, amely „előkészítette a gyermekkornak, mint önálló életszakasznak a felszámolását” (Winn, 130. old.)? Mint Bálint Alice könyvének ismertetéséből látható, formálisan mintha tényleg így volna, s ezt Marie Winn nem győzi kifogásolni. A pszichoanalízis szerint a gyerekeket és a felnőtteket egyformán szenvedélyek, ambivalenciák jellemzik. Winn szerint ez az álláspont fontos szerepet játszott a gyerekek korábban említett és korukhoz képest inadekvát egyenjogúsításában. Szintén Freudra hivatkozik a szexuális élet egyre korábbi megkezdésével, a szexuális perverzióknak, a vérfertőzésnek a gyermeki világba való egyre erőteljesebb behatolásával, s polgárjogával kapcsolatban. A nevelés periodikus megújulása, a korábbi módszerek és rendszerek kritikai felülbírálata voltaképpen természetes folyamat. Marie Winn és Bálint Alice mondanivalójának összehasonlításánál azonban van egy figyelemreméltó momentum: helyenként az az érzésünk támad, hogy fordított időrendben kellett volna megszületniük. Úgy látszik, mintha az 1931-ben keletkezett A gyermekszoba pszichológiája jelentené a modern, liberális nevelés elveit, szemben azzal, amit Marie Winn képvisel. A fal lebontása, a gyerekek egyenjogúsítása a reformpedagógia és a pszichoanalízis évtizedes harca volt a tekintélyelvű nevelés, a gyerekek alárendeltsége, a szülők önkénye ellen. Végül is ez volna az, ami a nevelés jelenlegi válságához vezetett? A kérdés különösen fontos nálunk, ahol - mint Lánczi András utószavában is olvasható - a kétféle hagyomány, a tekintélyelvű, hideg és korlátozó, valamint a mindent megengedő, együtt van jelen. Bálint Alice - azt hiszem, teljes joggal tekinthetjük őt a pszichoanalízis nevelési adaptációja egyik jelentős képviselőjének - kétségkívül az életre való felkészítést tartja a nevelés igazi feladatának. Csakhogy ezen ő egyáltalán nem azt érti, hogy a valóságot mintegy „a gyerek elébe tálaljuk”. Az életre való felkészítés legfontosabb eszközei közé tartozik a valóság hű megismertetése, de a gyermek fejlettségének, felfogóképességének, érzelmeinek figyelembevételével. A gyerekkel való bánásmódban nemcsak azért fontos az őszinteség, mert ez a valóság megismerésének alapja, hanem azért is, mert csak ez vezethet a Bálint Alice által ideálisnak tekintett kapcsolathoz, a kölcsönös együttérzéshez és egymás kölcsönös tiszteletben tartásához. Úgy gondolja, hogy a kellemetlenségek távoltartása a gyerektől nem kis mértékben a szülők hatalmának, mindenhatóságának növelését szolgálja. „A nevelés nem lehet más, mint az út, amely a gyerekszobából ki - és bármily fájdalmas legyen is a mi számunkra - a szülőktől elvezet. Csak azok a szülők, akik ezt az utat - amely a gyermek számára talán még nehezebb - lehetőleg megkönnyítik, remélhetik, hogyha a gyermekeik felnőnek, ismét találkoznak velük, persze nem mint engedelmes alattvalókkal, hanem mint egyenrangú barátokkal” (Bálint, 121. old.). A tekintélyről való lemondás tehát folyamat, amely csak akkor válik teljessé, amikor a gyerek felnőtté válik. Ettől az ideáltól nagyon is távol esik a szülőkkel szemben ellenséges tizenéves farkasember, akit Marie Winn a szülők növekvő szorongása rémképeként emleget. Lehetne egyszerűen arról is szó, hogy a pszichoanalízis útmutatásai a szerzők szándékaitól függetlenül vezettek a nevelés emlegetett válságához, bár kétségkívül létezik a pszichoanalízisen belül olyan nevelési irányzat, amely szerint a gyermeki fejlődés öntörvényű, önmagát beteljesítő folyamat, s a nevelő legfőképpen a beavatkozások minimálisra csökkentésével segítheti elő. Bálint Alice-nál azonban másról van szó. Szerinte a valóság megismertetésének, azaz a nevelésnek egyik legfontosabb feladata, hogy megtanítsa a gyereket a vágyai egy részéről való lemondásra, és bizonyos fokú belső feszültség elviselésére. Sok értelmetlennek, feleslegesnek látszó külső szabály, például az illemszabályok, éppen ezt a célt szolgálják. A felnőttnek a valóságra kell felkészítenie, de nem feltárni, leleplezni kell a valóságot, hanem a