BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 14. (2002)
2002 / 2. szám - PROBLÉMA - Baráth Katalin: A nyelv figuráskertje
BUKSZ 2002 dispositio körébe tartozó művelet) a kéttagúság, ami a kötet többi tanulmányát is megalapozó komparatív szemléletből ered. Az összehasonlítás lehetőségét hordozó tér (az elsődleges tertium comparationis?) konkrét földrajzi tér: Közép-Európa. Itt érintkezik az összevetés két tárgya, mégpedig a tanulmányok többségét tekintve a következő szerepben: Bécs - amihez hasonlítunk; Budapest - amit hasonlítunk. (Bécs és Budapest főszerepet játszik a kötetben, de nem kapunk mindig pontos felvilágosítást arról, mit is értsünk e két földrajzi néven; a városok hol metonimikus - a városban élő értelmiség?, polgárság? stb. -, hol szinekdochés - az egész ország, pars pro toto módon - arcukat fordítják felénk.5) A klasszikus retorikák tanácsainak megfelel ez az elrendezés, hiszen „ha a feszültséget akarja az író hangsúlyozni, akkor két ellentétes, egymással szembeszegülő (antithetikus) részre kell bontani az egészet”. Ha a white-i elgondolásokhoz alkalmazkodva valamely trópus szervezőerejének hatását felismerendő olvasunk, arra a belátásra jutunk, hogy leginkább a metonímia látszik strukturálni a szöveget. „A metonymia [...] alakzatában egy meghatározott jelentésű szó - anélkül, hogy formája s elsődleges jelentése változna - új jelentést kap azáltal, hogy egy másik, meghatározott jelentésű szót helyettesít. A helyettesítés alapja a két szó jelentéstartalmának közös része, azaz valamilyen tartalmi összefüggés vagy más természetű kapcsolat van a két szó között, amely azonban nem hasonlat értékű, mint a metafora esetében.” A tanulmány antithetikus feszültséget okozó összehasonlítását, Bécs és Budapest viszonyának leírását alakítja a metonímia, mégpedig nem egyetlen és végig adott jelentéstartalmi közös metszet függvényeként (habár ilyen is akad: a közös közép-európai vagy, ha tetszik, monarchiabéli terrénum, sőt ennél is tágabb geográfiai talaj, Európa, európai városnak lenni). A tanulmány voltaképpen úgy is felfogható, hogy Bécs és Budapest kapcsolatának kezdeti, az alább idézett szempontok szerint kifejtett antithetikus jellege transzformálódik metonimikus jellegűbe, hiszen a hasonlítás kezdetén nincsen meg a „tartalmi összefüggés” a hasonlítottak között, végül azonban megteremtődik. Tehát az összevetés során eleinte ellentétesként meghatározott viszony időben kibontakozva változik metonimikussá: „A századvég bécsi és budapesti szellemi életének öntudata, kötődése, tematikája, formája erősen eltért egymástól. Az összeomlás Bécsének és Budapestjének szellemi csúcsai közeledtek, szinte érintkeztek egymással. Mögöttük egy negyedszázad csodálatos virágkora állott. E virágzás néhány jellemzőnek és maradandónak vélt vonását, újítását, alkotóját kíséreltük meg bemutatni.” A fenti idézetből világos lesz, melyek az összehasonlító vizsgálatban alkalmazott szempontok: a két város (amennyiben nevük mögött csupán alapjelentésüket keresnénk) szellemi életének öntudata, kötődése, tematikája, formája, illetve szellemi csúcsai. Itt álljunk meg egy pillanatra! Az iménti idézetben ugyanis trópusok tárulnak elénk. Ezek kétségessé teszik ama szintén csak az imént leírt kijelentésünket, miszerint a szóban forgó idézetből világosan kifejlenek a tételek, melyeken a kutatás keresztülhalad, amelyek az összehasonlítás szempontjaiként szolgálnak, és amelyeknek a „virágkor” folyamán végbemenő viszonyváltozásai (közeledés, azonosság) értelmében válik ellentétesből metonimikussá a Bécs-Budapest kapcsolat. A „virágkor” fogalmát meghatározni kívánó kísérletek nehézségéről a későbbiekben még szót ejtünk, most egyéb, jórészt metonimikus-szinekdochikus alakzatokra mutatnánk rá sorban: 1. a századvég szellemi élete - metonímia; kíséreljük meg a századvég embereinek?, értelmiségi rétegének?, polgári értelmiségének? szellemi életeként érteni; 2. a szellemi élet öntudata, kötődése, tematikája, formája - szinekdoché; értelmezése még összetettebb feladat: a szellemi élet képviselőinek öntudata és kötődése, a tematika azonban a szellemi élet termékeinek a sajátja, nem az alkotóké, ugyan