BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 14. (2002)

2002 / 2. szám - PROBLÉMA - Hász-Fehér Katalin: Az ángoly kert és a kínai enciklopédia (Közköltészet 1. Mulattatók Sajtó alá rend. Küllős Imola. Régi Magyar Költők Tára XVIII. század. IV.; Mesterkedők. Antológia. Szerk. Kovács Sándor Iván)

154 úaképző tényezőtől megszabadult irodalomtörténet­nek - újraértelmezett fogalmak alapján természete­sen, de - vállalnia kell narratív jellegét éppúgy, mint a történetiség dimenzióját. Az irodalomtörténet ugyanis - ha Jerome Brunernek a gondolkodás két típusáról szóló, fentebb hivatkozott tanulmányát kissé tágabb énelemben alkalmazzuk - nem logikai­tudományos, hanem narratív jellegű tudomány, és így önleírását, diszciplináris megújulását, saját meta­­szintjeinek a létrehozását éppen a narrativitás kuta­tásának eredményei segíthetik majd. Módszereit, el­méleteit vagy inkább csak diskurzusait a hazai iroda­lomtörténeti gondolkodás is ehhez mérten formálja az utóbbi évtizedben. Egyes elgondolások alapján az irodalomtörténeti elbeszélés struktúrájában - az oksági, fejlődéstörté­neti és ideológiai elemeket kiiktatva - a szakaszok sorozatának kell érvényesülnie, mint azt Szili József Németh G. Bélával kapcsolatban említi.32 Más vál­tozat szerint csupán a referencialitásra, illetve re­konstrukcióra irányultság hite problematikus, de konstrukcióként felfogva akár még a nagy elbeszélés is alkalmazhatónak, sőt az egyetlen lehetséges for­mának tűnik.33 így olvashatók Dávidházi Péter Szö­rényi Lászlóról írt portréjában azok a mondatok, melyek szerint „a jelen szükségből kovácsol erényt, amikor megalkotja a maga múltját, önnön céljai és értékrendje szerint, s ennek egyik legfontosabb mű­velete a válogatás. [...] A múlt: konstrukció a jelen szolgálatában.”34 Más koncepciók a sorozat és konstrukció kettősségére épülnek, mint Odorics Fe­renc gondolatmenetében: „...az irodalomtörténész írásműve nem a magyar irodalom egymást követő állapotait fogja rögzíteni, hanem az időben egymást követően létrejött művek által az irodalmárban képződött mentális struktúrák egymásutániságáról fog számot adni, azaz magán-irodalomtörténetet konstruál.”35 A nem egyetlen nagy elbeszélésre épülő irodalom­­történeti modellek közül változatlanul tovább élnek a módszerek sokaságát szorgalmazó állásfoglalások. Takáts József elméleti írásaiban ugyanakkor a mód­szereket nem kizárólag elsődleges narratív sémaként, hanem irodalomtörténetivé áthasonított perspektívaként, diskurzusként értelmezi, melyeknek szükségszerűen működésbe kell lépniük egyes dimenziók, ezen belül egyes kérdések láthatóvá tételéhez. Ilyen értelemben gondolja alkalmazhatónak például az antropológiai nézőpontot: „Vannak olyan területei az irodalomtör­ténet-írásnak, ahol kézenfekvő, hogy szükség van va­lamiféle antropológiai perspektívára.”36 Ide tartoznak végül a nem lineáris szegmentumok­ból épülő, kiselbeszélések elrendezéséből létrejövő tu­dományág-koncepciók, melyek a század elején „ato­mizáltként” bírált irodalomtörténeti elképzelésekre emlékeztetnek.37 38 39 40 41 42 43 Abban különböznek a XX. század eleji elődeiktől, hogy itt nem készül mozaik, nincs fel­tételezett kompozíció, melynek elemeit egyenként kellene helyre tenni. A határok végtelenek minden irányban és dimenzióban. A kérdés az, hogy a centrum nélküli kiselbeszélés-struktúra a nagy narratív modellek mellett, vagy azokat is magába foglalva, hogyan lehet működőképes egy önelvű irodalomtörténetben. A KÉRDÉS ÚJRAFOGALMAZÁSA Ezen a ponton térhet vissza a gondolatmenet a köz­költészet kérdéséhez, melynek „jókora halmazát” diszciplináris méretűvé kellett növelni egyfajta válasz megfogalmazásához. Vállalhatta volna-e a szerkesztő a történetiség dimenzióját, a viszonyrendszerek, mikrokörnyezetek felmutatását, a redukált komple­xitás igényét (egy-egy gyűjteményes kötet, lokális hagyomány stb. kiadásával), és milyen kompozíción belül cserélhette volna le a rejtett nagyelbeszélés-sé­­mákat kis narratívákkal? A tematikus visszatérés he­lyett azonban hadd lépjünk most túl a közköltésze­ten egy másik antológiához, amely e formai le­hetőségek egyikét reprezentálja. A Mesterkedők című szöveggyűjteményben Kovács Sándor Iván nyílt és rejtett szerkesztési elveivel éppúgy az irodalomtörténet diszciplináris gondjaira tereli a fi­gyelmet, mint az előző antológia, csak a válaszai egé­szen mások. A kötet részben a XVIII XIX. századfor­duló „kismestereinek” szövegeiből válogat, részben pedig a barokk játékos költészet hagyományának to­vábbélését illusztrálja a XX. századig („a »történeti« mesterkedők művei mellé felsorakoztatja az »örök« mesterkedés produkcióit”). Mindkét nagyfejezetet po­étikai szöveggyűjtemény követi, az egyes szerzőkről szóló rész előtt pedig filológiai kisportré szerepel. 32 ■ Szili: /. m. 140. old. 33 ■ Lásd erről a Hayden White-i koncepció mellett Magyarics Tamás összefoglalóját: Klió és/vagy Kalliopé? A posztmodern amerikai történetírás néhány kérdése. AETAS, 1996. 1. szám, 87-97. old. 34 ■ Dávidházi: i. m. 246. old. 35 ■ Odorics Ferenc: Konstruktivista irodalomtörténetírás nem-konzervatív keretben. Literatura, 1990. 2. szám, 141-147. old. 36 ■ Takáts József: Antropológia és irodalomtörténet-írás. BUKSZ, 1999. nyár, 38-47. old. I. h., 38. old. 37 ■ Szegedy-Maszák Mihály az „assemblage” vagy a „brico­­lage” kifejezést elsősorban irodalmi szövegek kapcsán említi (Merre tart az irodalom­tudomány]? Alföld, 1996. 2. szám), de felmerül egy ilyen koncepció lehetősége Szili József és Takáts József idézett írásában is. Végül kísérletként hadd hivatkozzam egy internetes szövegre, Kálmán C. György: Az emlékezés folytonossága és az irodalomtörténet-írás című tanulmányára, melyben szintén az irodalomtörténet-írás megszakításos jelle­gét hangsúlyozza: http://www.c3.hu/­szepliteratura/lapsza­­mok/deja_vu/tartalom/kegy.html 38 ■ Mezei Márta (szerk.): Magyar költők. 18. század. Szépiro­dalmi, Bp., 1983. (Magyar Remekírók) 39 ■ Szöveggyűjtemény a felvilágosodás korának irodalmából. /­//. Szerk. Mezei Márta és Szuromi Lajos. Bp., Tankönyvkiadó, 1981. 40 ■ Mezei: /. m. 904. old. 41 ■ Ifj. Szinnyei József: Czvittinger Dávid. Figyelő, II. k. 1877. 17-22. és 111-121 old. Itt: 114. old. 42 ■ Idézi Michel Foucault: A szavak és dolgok. A társadalom­­tudományok archeológiája. Osiris, Bp., 2000. 9. old. 43 ■ Kazinczy Ferenc levelezése. S.a.r. Váczy János. Magyar Tudományos Akadémia, Bp., 1904. XIV. k. 3202. lev. Kazinczy Döbrentei Gábornak, 1816. máj. 3. BUKSZ 2002

Next