Berza László (szerk.): Budapest Lexikon (Budapest, 1973)
N
Nezvál Ferenc (Győr, 1909— ): kommunista politikus, alpolgármester, vbelnökhelyettes, jogász. Cipészként kapcsolódott be a munkásmozgalomba 1925-ben. 1931-ben az ifjúkommunista szervezetben dolgozott. Ismételten bebörtönözték, internálták, rendőri felügyelet alá helyezték. 1945—48-ban az MKP III., majd XIII. ker. bizottságának titkára. 1949—54-ben alpolgármester , majd a tanács megalakulása után vb-elnökhelyettes. Elsősorban a városigazgatás szervezésével foglalkozott. 1955-ben elvégezte a jogtudományi egy.-et. 1954-től város- és községgazdasági miniszter-helyettes, majd 1967-ig, nyugdíjazásáig igazságügyminiszter. 1949-től ogy.-i képviselő, 1957—67-ben az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja volt. Nicholson W. Fülöp Gép- és Hajógyár Rt.:*Schlick—Nicholson Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. Normafa: a — Szabadság-hegy Ali m A. f. magasságú, gyönyörű panorámát nyújtó kilátópontja. A Hármaskút-tetőn át összeköti a Szabadság-hegyet a Jánosheggyel. Ny-i oldalán — Budakeszi, —Makkosmária, —Csillebérc felől — terjedelmes erdőségek húzódnak fel a lankás oldalon a hegy gerincére, hogy ott, a ~ meredek K-i lejtője felett megszakadva, pompás panorámát nyissanak. A környező erdőket a főv. a múlt század végén vásárolta meg a kincstártól, s azóta üdülőerdőként szolgálnak, sétautak hálózzák be. Maga a Normafa-lejtő erdőtlen, de elszórtan öreg fák és facsoportok díszítik. A ~ vidéke már a múlt században is látogatott kirándulóhely volt. Nemcsak a szabadba vágyó kiránduló tömegek, de írók, költők, színészek, festők is szívesen felkeresték. Egy öreg bükkfa állt itt, mely 1927 jún.-ában dőlt ki. Ma emléktábla áll a helyén. E szerint 1840-ben itt énekelte a régi Nemzeti Színház operatársulatának európai hírű tagja, Schädelne Klein Rozália Bellini Norma c. operájának nagyáriáját. Innen ered a hely neve. 1962-ben kissé távolabb egy fiatal bükkfát is ültettek az emlékére, mellette emlékoszlop áll Devecseri Gábor verssoraival. — írod. Pápa Miklós: Budai-hegység (Bp. 1966). Normafa-lejtő: a —Szabadság-hegy meredek, tagolt K-i, ÉK-i lejtője a —Normafa alatt, a János-hegy irányában. Különösen a —Zugliget felé szakad le meredeken. A budai margóra több helyen pannóniai agyagos-homokos rétegek települtek. Ezért a ~ különösen a Disznófő-forrás, a Kossuth-szobor térségében és a Normafa alatt suvadásos. Egy része még felismerhető tönklépcső. A pannóniai rétegekből több forrás fakad. A ~ a síelők kedvelt terepe. A Normafa közelében építették meg az egész évben (nyáron műhóval) használható síugrósáncokat. A ~n este kivilágított sílesikló pálya épült a Harangvölgyön át a Zugligetbe. A környéken tervezik létrehozni a főv. télisportparkját (sífelvonó, sí- és ródlipályák). Normafa-nyereg: a — Szabadság-hegynek a —Normafától a —Hármaskút-tetőn át a —János-hegyhez csatlakozó elkeskenyedő gerince (Normafa-gerinc), ill. annak nyeregszerűen lealacsonyodó része. Noszkay Aurél ( 1900— ), sebész urológus, Állami-díjas (1965), Pro Urbe-díjas (1972), ogy.-i képviselő. Az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezeti Bizottságának elnöke. Tanulmányainak elvégzése után a bp.-i János Kórház urológiai sebészeti osztályán dolgozott, 1934—43-ban az OTBA rendelőintézeti főorvosa, 1943-tól a János Kórház urológiai sebészeti osztályának főorvosa. Nova Közlekedési és Ipari Rt.: a Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt. A Normafa 1900 körül Nezvál 863 Nova