Budapest, 1905. június (29. évfolyam, 150-178. szám)
1905-06-01 / 150. szám
Juntas if* táskámé»BUDAPEST1* iaaegfejg.,' ISO. szint nem oldhatók, a kérvények intézkedés tárgyát nem képezhetik. Mindazonáltal a képviselőház a kérvényekből kifolyólag is megragadja az alkalmat arra, hogy a választói jog reformjának sürgősségét nyomatékkal hangoztatja és a kérvényeket a kormánynak a belügyminiszter kezéhez azzal adja ki, hogy a beterjesztendő törvényjavaslat megalkotásánál ezek tartalmát vegye figyelembe. Miután még a legközelebb tárgyalandó kérvényeket a bizottsági tagok között előadásra szétosztották, az ülés véget ért. Folónyi napja. (Az autonom vámtarifa.) Az autonom vámtarifa tárgyalása és vitája mindvégig magas színvonalon mozog s az ország megnyugodva láthatja, hogy az ellenzéknek hány kiváló tagja foglalkozik e nehéz, komplikált kérdéssel a legnagyobb alapossággal, a legteljesebb otthonossággal. Ezek sorában a legelsők közé tartozik Polónyi Géza, aki mai nagyszabású beszédével valóságos szenzációt keltett. Az ismeretek egész tárházával vonult fel, a legtökéletesebb tájékozottsággal kezelve a kérdést, s nemcsak a mi tarifális viszonyainkat mutatta be teljes hűséggel, de a velünk összeköttetésre utalt külföldi államokét is. A képviselőház osztatlan figyelme kísérte, még a jobboldalról is, Polónyi értékes és érdekes fejtegetéseit, meggyőző érveléseit. Átérezte e beszéd döntő horderejét, fontosságát Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter is, sőt maga a miniszterelnök is, akik mindketten — az újabb miniszteri szokás ellenére — végig bent tartózkodtak az ülésteremben és jegyzeteket készítettek Polónyi hatalmas beszédének egyes részleteire. Rendkívül érdekes volt, amidőn a szónok meggyőző érveit a kereskedelmi miniszter azzal akarta gyengíteni, hogy közbeközbeszólt. Ilyenkor Polónyi egyenesen alkalmat nyújtott a miniszternek arra, hogy megtehesse megjegyzéseit, sőt kérdéseket is intézett hozzá, amelyekre a miniszter válaszolt. Sokszor percekig tartott ez a szokatlan párbeszéd, amelyben mindig sikerült Polónyinak megvédeni állításai igazát Beszéde legnagyobb részében Hieronymi felszólalásával foglalkozott Polónyi és alaposan meggyengítette a miniszter merev ellentétes álláspontját. Találóan jellemezte a horvátok állásfoglalását az önálló vámterülettel szemben, pedig a közös vámterület ép úgy lehetetlenné teszi a horvát ipart, mint a mienket. Meggyőzően bizonyította, hogy a vámközösség csak Ausztria érdeke, miután Magyarország kevesebbet szállít Ausztriába, mint az mi hozzánk és így a vámmentesség előnyét Ausztria élvezi. Hatásosan mutatta ki törvényes rendelkezésekből, hogy ha a kisebbségi kormány még sokáig akadályozza a többség gazdasági politikájának megvalósítását, úgy jogában áll a nemzeteknek maguknak érintkezni egymással kereskedelmi szerződéseik elintézésére. Beszéde végén a katonai kérdéseket is érintette, hangoztatva, hogy nincs „Meine Armee“, mert a hadsereg nem a királyé, hanem a nemzeté. A háromórás beszéd nemcsak lekötötte a Ház figyelmét, de annak állandó szónoki lendülete időnkint valósággal magával ragadta az egész ellenzéket, mely közben is, a beszéd befejeztekor is, zajosan éljenzett és tapsolt. Félkettő volt, amidőn Tisza István gróf szólásra emelkedett, hogy az elhangzott beszédekre válaszoljon. Hálátlan vállalkozás volt három olyan beszéd komoly adatainak meggyengítésére vállalkozni, mint aminő beszédeket Kossuth, Károlyi Sándor gróf és Polónyi mondottak. Unos-unottig a közösség előnyeit és az ő statisztikai adatainak pozivitását hangoztatta. Teljesen érthető volt Pozsgay Miklós kifakadása, mikor közbeszólt: — Még kisüti, hogy ez a nagy többség csupa hülyékből áll és a bukott minisztérium az okos. Egy párszor kedélyes szóváltása volt Tiszának Polónyival is. Polónyi ama közbeszólására, hogy a miniszteri székből nem szabad ezeket a tanokat hirdetni, Tisza megjegyezte, hogy talán majd lesz Polónyinak alkalma személyesen tapasztalni, mit lehet a miniszteri székekből mondani. Tiszának egyik merész állítására Polónyi hátrafordult és a mögötte ülőknek magyarázta az állítás abszurd voltát. Erre Tisza megállt beszédében és igy szólt: — Megvárom, amig Polónyi a felnőttek oktatását bevégezi. — Ha felnőtteket oktatnék, a miniszterelnök úr felé fordultam volna, — jegyezte meg derültség között Polónyi. Tisza azonban egyet elért. Még két órán túl is nyugodtan hallgatták. Ezt az ügy nagy fontosságának és annak a törekvésnek köszönhette, hogy a vita mindvégig megmaradjon a kérdéshez és a vitában felszólaltakhoz méltó színvonalon. Meggyőzni nem győzött meg senkit, még saját párthivét , Vészi Józsefet sem, aki tudvalevőleg egypárad magával a gazdasági kérdésekben a többség álláspontján van. A mai érdekes ülés kevéssel fél 3 óra előtt ért véget. A képviselőház ülése. Juszh Gyula elnök háromnegyed tizenegy órakor nyitotta meg az ülést s felhatalmazást kért, hogy a técsői kerületben, Keglevich István gróf volt kerületében az új választásról intézkedhessél Jelentette továbbá, hogy Radzsics Jenő mandátuma dolgában a bíráló bizottság elrendelte a vizsgálatot és végrehajtásával Mezőssy Bélát bízta meg. Mezőssy Béla mindjárt le is tette az esküt. Laehne Hugó, a számvizsgáló bizottság előadója terjesztette be ezután a bizottság jelentését, amely a darabantok költségéről is beszámol. Következett Kossuth Ferenc indítványának a tárgyalása a magyar vámtarifáról. (Polónyi Géza beszéde.) Polónyi Géza: Rámutat arra az abnorrois helyzetre, mely a kormány tovább helyénmaradása által nálunk már hónapok óta fennáll s a nemzeti akarat érvényesülését akadályozza. A képviselőház nagy többsége feliratában kifejtette álláspontját s a vámterület kérdésében is nyilatkozott. Kossuth Ferenc indítványa, mely az önálló vámterületet célozza, a helyzet tisztázása s a gazdasági kérdések megoldásának sürgőssége tekintetéből szükséges s nagy hiba, hogy a Ház többségének meggyőződése és akarata ellenére dogmaként hirdetik a miniszterek, hogy Magyarországon életképes gazdasági politikát csak a közös vámterület alapján lehet csinálni, (ügy van balfelől.) Mert a miniszterek is igen jól tudják, hogy szabad kereskedelmi politikát űzni s kedvezményekkel ellátott szerződéseket kötni önálló vámterülettel is éppen úgy lehet, mint közös vámterülettel. (ügy van 1 balfelől.) Nálunk azonban úgy látszik, hogy bár a fejedelem elismeri a nemzetnek és a nemzetet képviselő többségnek az önálló vámterülethez való jogát, e kérdések tisztázásának és a nemzeti akarat megvalósításának a fejedelmi akarat az akadálya. (Így van balról.) Az önálló vámterületnek akadályai, amint nyilvánvaló, nem is gazdaságiak, hanem politikaiak, (ügy van ! Igaz ! balfelől.). (A horvátok állásfoglalása.) Szóvá teszi a horvátok állásfoglalását az önálló vámterülettel szemben. A kereskedelmi miniszter az önálló vámterületet a horvátokra veszedelmesnek tartja, s a horvátok ezt elhiszik, de tovább mennek. Küzdenek az önálló vámterület ellen, de arra az esetre, ha mi kivívtuk, követelik ők is az önálló vámterületet a maguk részére. A horvátok azonban egy igen kolosszális államjogi tévedésben vannak, vagy jónak, hogy teremtsen elő a föld alól is annyi pénzt, amennyit csak lehet, mert különben kénytelen lesz fébredurrantani magát. k egyetlen szerető fia, Ernő .. S közben az órák démoni gyors szárnyakon suhantak. S a vergődő ember arra gondolt, hogy a vízbefutónak sokkal jobb dolga van, az csak pár percig küzd a halállal, míg az ő viaskodása sokáig tart. Hétezer forintja ugyan múlván — de már minden forrása kimerült. Most még csak édesapja segíthet. De hát ugyan hol venné ezt a tenger kincset a szegény öreg, aki maga is évek sora óta folytatja a küzdelmet, a magyar föld pusztuló urainak szörnyű küzdelmét? S a fiú lefeküdt odahaza a divánjára és várta, hogy összecsapjanak feje fölött a fekete hullámok. E percben kopogtak ajtaján. Felpattant fektéből. Arca kigyuladt. Talán a táviratkihordó jött a megmentő, a megváltó válaszszal? III. Ronda, a szabó, két tenyerébe fogta és szorította, kegyetlenül szorította szürkülő, kicsi, gyámoltalan fejét. És ahogy szorította, erre a következtetésre jutott: — Lehetetlen, hogy cudarul veszni hagyjanak most azok, akiknek én voltaképen áldozatuk vagyok. A nagyságos, sőt méltóságos urak, akik valamikor üzletembe jártak, amikor még fényes és előkelő üzletem volt, az bizony! És cseppet sem aggasztott, ha hosszú ideig nem fizettek bizony, sőt még gorombáskodtak is velem. Én pedig nem tudtam gorombáskodni a gyárosokkal, akik nekem a posztot adták, úgy látszik: aki gorombáskodni tud, az megél, nekem meg pedig elvették az üzletemet, még a bútoraimat is. Egy ideig még fentartottak a szegény emberek, akiknek nem szívesen dolgoztam, mert ugyancsak alkudtak, de azoktól mégis csak pénzt láttam. Azután vége lett mindennek. Most már csak foltozómunkából tengődöm ebben a lyukban, ameddig megtűr itt a háziúr, azaz a házmester. S holnap árverés lesz nálam, s elviszik a fényezett sifonérunkat, s ha elviszik, annak a szegény beteg asszonynak megszakad bele a szive. Mert hát a szegény, az ő rongyos kis bútora is úgy a szivéhez van nőve! . .. De mondom, ez lehetetlen. Ezt nem fogják megengedni azok a nagyságos, sőt méltóságos urak. Ronda, ne csüggedj! Járd be őket még egyszer a számláiddal ... És a kis Ronda fölvette a kabátját, amely kiáltó bizonysága volt ama mondásnak, hogy a szabó ruhája a legrongyosabb. És elindult a nehéz Kálváriára , hogy a becsületesen megszolgált keresetét a nagyságos uraktól összekoldulja.... IV. Székelyhídi Ernő tehát fölpattant. És a menekülés reményétől csillogó szemmel nézett az ajtóra. A szabója lépett be. Soha jobbkor Konda úr mosolygott. Tudta, hogy a szabónak mosolyogva kell belépnie, ha a nagyságos urnak a számlát hozza. Még ha a számla évek óta vár is fizetségre. Még ha beteg felesége van is otthon... Azonban udvarias mosolygása sem használt. Mégis csak a megszokott feleletet kapta: — Sajnálom, barátom, most nincs pénzem. Majd máskor.... Konda úr összerezzent. Hiszen egész délelőtt hiába látott-futott, lihegett emeletről emeletre. Kit nem talált otthon, ki meg elutasította. Itt most muszáj pénzt kapnia, muszáj ! S már nem mosolygott, elmondta, elsírta őszintén egész nyomorúságát. A fenyegető végrehajtást. A köhögös beteg asszonyt. S hogy most a nagyságos ur a végső ínségtől, az öngyilkosságtól menti meg őt. Hát bizon ez unalmas elégia volt. És ez volt rá a refrén : — Sajnálom. Most nincs pénzem ... Az ősz emberkével forgott a világ. Szeme körülvillant a szobában, mintha segítséget keresne. S egyszerre oda tapadt az íróasztalra. Az íróasztalon pénz volt. Egész halom édes, kívánatos, gyönyörű, kápráztató, észvesztő pénz . .. — De nagyságos uram — kiáltott fel aggódó, kínos reménységgel — hiszen van pénze. Sok, sok pénze. A gavallér méregbe jött? — Mi köze hozzá, ha van is ? A maga számára nincs pénzem, érti ? A szürke, apró emberke föllázadt: — Nincs ? Az én számomra nincs pénze, mikor egész halommal fekszik az asztalán? De az a pénz kell a szeretőjének? Kell pezsgőre, cigányra, kártyára, ugye bár ? Én pedig nem kapom meg keserves munkám