Budapest, 1968. (6. évfolyam)
10. szám október - Litván György: Egy kivételes jellem próbatételei
A BEFEJEZETTSÉG MINDIG a szükségszerűség látszatát kelti. Több mint egy évtizeddel a második emigrációban bekövetkezett halála, és sok esztendővel hamvainak ünnepélyes hazahozatala után, ma már tudomásul vettük és megszoktuk Károlyi Mihály rendkívüli, szinte páratlan ívelésű pályáját, s csodálni is valahogy úgy csodáljuk, mint valami természeti tüneményt. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ez a tragikus fenségű ív milyen sokszor megtörhetett volna, s mindeddig alig kutattuk, mi is volt tulajdonképpen az a hajtóerő, amely ezt a nagyszerű emberi életet minden buktatón átsegítette, mindig tovább röpítette, s mindig „saját" — ma már szükségszerűnek érzett — pályáján tartotta. Az osztály-determináltságot, még a szó közvetett értelmében is, Károlyi esetében nyugodtan kizárhatjuk. Kívüle csak egyetlen magyar arisztokratáról tudok, aki, nálánál is korábban, ugyancsak eljutott a szocializmus eszmevilágához: az anarchista gróf Batthyány Ervinről, Szabó Ervin barátjáról, sok, zsákutcába futott, jobb sorsra érdemes forradalmi törekvés kissé különc, de mindig áldozatkész, lelkes és szerény, korán emigrációba vonult és méltatlanul elfeledett támogatójáról. Batthyány Ervin azonban fiatalon egy eszme megszállottjává lett, s ebből merítette az erőt, hogy szembeszegüljön osztályával. Károlyinál viszont, azon kívül, hogy kora ifjúságától kezdve rendületlenül hitt a társadalmi haladás szükségességében, hiába keressük azt az „eleve" adott filozófiai vagy politikai meggyőződést, amelyet élete során tűzön-vizen át követett volna. 1912-ben még Litván György Egy kivételes jellem próbatételei Károlyi beszédet intéz az Országház előtt összegyűlt tömeghez (Új Idők 1918. nov. 24.) Károlyi feleségével, a Parlamentből jövet (Érdekes Ujság, 1918. okt. 31.) 12