Budapest, 1969. (7. évfolyam)
2. szám február - Kereszty András: Kewer, Burgundia — és Kőbánya
Két hegy van Pesten. A Rákóczi útról vagy a Nagykörútról egyik sem látszik. A térkép azonban jelöli őket. Az egyik az Ó-hegy, a másik az Új-hegy, Kőbányán. Alig látható kiemelkedései a földnek, csak az alföldi ember buckában is hegyet látó képzelete ruházta föl őket ezzel a névvel. A magasabbik, az Ó-hegy 147 méter 79 centiméter magas. Mészkőtömbök: Valamikor a földtörténet első évezredeiben elhullott cerithium csigák csontvázaiból állnak. A két domb nem kis vitát kavart. Nyelvészet és történeti vitát. A polémia IV. Béla király 1244-ben íratott adománylevele miatt folyt. A levél felsorolja a Pest városnak adott kiváltságokat. A 16. pont így szól: „Kewer nevű földet, melyet most adományoztunk nekik, valamint más, korábban leírt földjeiket osszák ki egymás között, kinek-kinek megművelési tehetsége arányában, nehogy ezek földművelés nélkül és hiábavalóan heverjenek." A nyelvészek abban hamar megállapodtak, hogy Kever annyit jelentett, mint Kőér. Node, hol volt ez a terület? Egyes kutatók szerint Budán, a vár alatt, mások szerint a mai Kőbánya helyén. Most, több évtizedes vita és cikkezés után ez utóbbi állítás igazsága látszik bizonyítottnak. A Rákospatak két ága közötti dombokon földművelés folyt ebben az időben, és — mint a név is bizonyítja — követ is bányásztak. Igen kiváló az itteni mészkő. A feljegyzések szerint innen szállították az építőanyagot a XVII. század második felében a kecskeméti református templom építéséhez. (Maga a Budán székelő török basa adott erre engedélyt, szép példáját adva a vallási türelemnek.) A hagyományok szerint az egykori pesti városfalat is kőbányai mészkőből rakták, és a városban levő házak fele ugyancsak ebből az anyagból készült. A kőbányai kő a XIX. században is keresett maradt. De tudja-e valaki azt, hogy a Tudományos Akadémia palotájának, a Bazilikának, a Lánchíd faléreinek és a hidat őrző oroszlánoknak anyaga is egykor a kőbányai dombok belsejében pihent ? Az alföldi síkságon ritka volt a hegy. Nem csoda hát, ha messze földről elzarándokoltak ide építőanyagért, nem csoda, ha hegynek nevezik még ma is errefelé a föld két alig látható gyűrődését, nem csoda, ha annak idején, 1703-ban I. Lipót egy szabadságlevelében Burgundia néven emlegeti. Burgundiának nevezi, vagyis hegyvidéknek, az itt élő embereket pedig burgundusoknak, vagyis hegy- Keresztes András Kever, Burgundiaés Kőbánfa lakóknak. Lipót császár megerősíti birtokukban a pesti polgárokat. De úgy látszik, akkoriban Magyarországon keveset számított még a császári pátens a nagyurak ellenében. Lipót Bécsben volt, az üstökösszerű pályát befutó Grassalkovich gróf azonban a szomszédban. Természetes hát, hogy amikor a főúr bepereli a várost, mondván, hogy Kőbánya szentlőrinci birtokának része, a jámbor polgárok inkább fizetnek, nem várják be a hosszan húzódó pereskedés eredményét, így hát, az 1244-es adománylevél, az 1703-as szabadságlevél után, 1741-ben harmadszor is a pestiek birtokába került ez a terület. Ahonnan követ bányásznak , ott lyuk keletkezik a Föld gyomrában. Az üregek pedig ideális pincék, így van ez Budafokon, így van ez Kőbányán. A bor és később a söröskereskedők felismerték a nagyszerű lehetőségeket, és így a terület nagy kincse, a kő másik áldást is hozott: itt indult meg a hazai sörgyártás. Kőbánya pincéinek hossza meghaladja a 33 kilométert. Ha a városrész 75 ezer lakója libasorba állna, ennek a sornak hossza nem érné el a pincerendszer felét. Tulajdonképpen a kő áldásaihoz sorolandó Kőbánya történetének egyik kevéssé ismert mozzanata. A magyar vasútépítés története 1838-tól tartja számon az első magyar lóvonat megindulását. Pedig, 1827. augusztus 20-án Pest és Kőbánya között megnyílt a ló vontatta lebegő vasút. Követ és téglát szállítottak vele a város szélére, az építkezésekhez. Az érdekes alkotmány lenyűgözte a látogatókat. Maga József főherceg, a nádor utazott az első kocsiban. A korabeli újságíró elámult azon, hogy a próbajárat alkalmával tíz járművön 448 mázsa követ, gabonát és fát, négy hordó bort, 40 mázsa gyapjút húzott el „két kis paraszti ló, oly könnyűséggel, hogy mégannyi terhet is elvontatni látszanak." A lebegő vasút nem sokáig lebegett. Sok baj volt vele. A nagy hidegben tartógerendái összehúzódtak és leroskadtak, ha erősebb szél fújt, a kocsik kitengtek és az áru lepotyogott róluk. 1828 húsvétjára már le is bontották. Ha a mai Kőbányára gondolunk, először a nagy üzemek jutnak eszünkbe. 195 ipartelep van a kerületben, köztük az Orion, az Egyesült Villamos Gépgyár, az Északi Járműjavító, a Magyar Országos Söripari Vállalat, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár, a Budapesti Konzervgyár. Néhány évtizeddel ezelőtt is mind A gázgyári gázbontó üzem A főváros legmodernebb mozija A „belváros": a Zalka Máté tér (Bánhalmi János felvételei)