Budapest, 1971. (9. évfolyam)
3. szám március - Rózsa Gyula: Pesti neonok
Szombathy Viktor Csillagok, csillagok... Amikor „idelenn", Pesten és Budán kigyúlnak az esti fények, az ablakok sárga világa egybeolvad a villódzó kék, piros, zöld betűkkel, s az autók fényszórói keresztül-kasul hasogatják az éjszakát — a végtelen égbolton is felragyognak a csillagok. És ekkor a csillagász veszi a kabátját s végigballag a Tudományos Akadémia szabadság-hegyi Csillagvizsgáló Intézetének gondozott kertjében, kinyitja a kupola ajtaját, az ő munkaideje most kezdődik. Ha felhőtlen az ég, nyáron esti fél tizenegytől fél kettőig, kettőig munkálkodik, de ahogy a napok rövidülnek, úgy változik a munkaidő is. Télen már fél ötkor kezd a tudós hajnali derengésig dolgozik. A hatalmas kupola fedele kettényílik, a refraktor és a reflektor csöve nekiirányzódik az ég egy pontjának, s kezdődik a napi penzum, az észlelés. Mindig nyitott tető alatt, télen-nyáron a beáramló szabad levegőben. Hajnaltájt még a legszebb nyári éjszakán is borzong az ember, télidőben pedig sokszor kegyetlen hideg süvít le a hanyatt dönthető észlelőszékig. Ilyenkor vastag nemezcsizmát húz lábára a csillagász, bundába burkolózva figyel, de kesztyűt nem húzhat, a műszerek finom csavarjait, az írótollat csak puszta kézzel foghatja. A csillagász azonban nem olyanformán szemléli a firmamentumot, ahogy a laikus elképzeli. A csillagos eget nem kaszálja végig, mint vadász messzelátóval az erdőt, mert a teleszkóp az égboltnak csak igen kicsiny részletét mutatja. Olykor napokig, hetekig egyetlen csillagra vagy csillagképre irányzódik a cső; azt az egy részletet vizsgálják, fényképezik csupán. S a borult idő, a fedett égbolt évadja sem haszontalan. Ilyenkor van ideje a csillagásznak arra, hogy feldolgozza az észlelteket. A szabadság-hegyi Csillagvizsgáló Intézet a Magyar Tudományos Akadémia egyik igen fontos, nemzetközileg kiválónak elismert intézménye. Vannak, akik összetévesztik a Csillagvizsgáló Intézetet a Meteorológiai Intézettel, holott a két tudományág között legföljebb az az egyezés, hogy mindkettő a föld fölötti dolgokat vizsgálja s következtet azok jelenségeiből. A meteorológia azonban „fennmarad" a légkörnél, míg a csillagászat „munkaterülete" a légkörön túli világmindenség. A meteorológia olykor jósol is, a hivatásos csillagászok azonban nem asztrológusok, s jóslással nem foglalkoznak... A Csillagvizsgáló története alig ötvenéves. A Konkoly-Thege úton álló épületeit az első világháború utáni években emelték, hogy elhelyezhessék a kiváló magyar csillagásznak, Konkoly-Thege Miklósnak ama műszereit, amelyeket 1918 után a Komárom megyei Ógyalláról hoztak át Magyarországra. Konkoly-Thege Miklós, ez az igen művelt, szakképzett földbirtokos a saját költségén állította föl birtokán 1871-ben az ógyallai obszervatóriumot, majd később ugyanott a Meteorológiai és Földmágnességi Állomást is. A modern magyar csillagászat tehát most százesztendős. Konkoly-Thege Miklós 1899-ben adta át „csillagdá"-ját a magyar államnak; az általa alapított tudós intézeteknek azonban haláláig vezetője maradt. Világszerte elismert úttörő munkát végzett nálunk ebben a tudományágban. Sokoldalú ember volt: nemcsak fizikus, hanem hajógépész, vizsgázott tengeri hajóskapitány, festőművész, kiváló zeneszerző és zongorajátékos is. Ösztönzésére a Komárom megyei Környe község szomszédságában, Tagyonpusztán is állított föl egy jóbarátja csillagvizsgáló intézményt. Az ógyallai intézetből fejlődött naggyá a szabadság-hegyi Csillagvizsgáló, az 1920-as években. Ám nem lehetett fejleszteni a kívánt módon, mégpedig igen egyszerű okból : ahogyan a fővárost esténként mindjobban beragyogta a fény, úgy vált egyre inkább lehetetlenné a nyugodt csillagászati megfigyelés. A nagyváros villódzó, erős fényei, a légkör mind szenynyezettebb volta, de még az úton robogó teherautók sem használtak a csillagászati észleléseknek.