Budapest, 1973. (11. évfolyam)
1. szám január - Dr. Kamarás Ilona: Pest-budai kórházak a múltszázad első felében
Ezen a második emeleten néhány különszoba is volt, valamint egy kórterem 30 idős, a város által ellátott asszony részére, összesen tehát 175 betegágy és 64 menhelyi ágy volt az intézetben. A kórházba nagyobbára nem fizető betegeket vettek fel, de voltak, akik fizetni is tudtak. Az előbbiek a legnyomorúságosabb néprétegből tevődtek össze. Humanista meggondolásokat említ a szerző: „Helytelen lenne, hogy azok, akiknek módjukban áll valamit fizetni, a nyilvános könyörület terhére legyenek, és a valóban rászorultaktól, akik legjogosabban tarthatnak igényt, valamit is elvonjanak." Fel kell figyelnünk Jankovich doktor rövid megjegyzésére; megemlíti ugyanis, hogy a szülészeti kórteremben együtt feküdni más, esetleg fertőző beteggel, okozója lehet a gyermekágyi láznak. Ez a megfigyelés 23 évvel Semmelweis könyvének megjelenése előtt arra enged következtetni, hogy ez a kózlehetőség nem volt ismeretlen. (Semmelweis viszont megdönthetetlen kísérleti bizonyítékokkal alapozta meg azt, amit mások csak sejtettek.) Itt érdemes megemlítenünk azt az 1814-ben megjelent könyvet („Diaetetika, vagy az egészséget fenntartó és a betegségtől tartóztató rendszabályok"), amelyet Zsoldos János írt. Ebben a többi között a következőt olvashatjuk: „A Bába magát tisztán tartsa, sebes kézzel szülőhöz ne nyúljon. Minden szülés után etzettel, azután szappannal kezeit lemossa, ha pedig ragadvány nyavalyája a Szülő, friss olajjal, vajjal, vagy zsírral kenje meg kezeit a szülés előtt, a szülés után pedig hamus, lúgos, végre szappanos vízzel mossa le kezeit és úgy menjen másik tiszta szülőnőhöz, ott is lágy, meleg korpás vízbe előbb kezeit megöblítvén. Méh és Bélkristor tsőjét minden használat után kitisztítsa, megmossa. A zsecsemő száját tisztítván gyenge ruhát tekerjen kezére és mezítelen ujjal szájába ne nyúljon." Visszatérve Jankovich könyvére, ő még néhány hiányosságra felhívja a figyelmet, hogy pl. a fürdő, vagy a mosdási lehetőség messze volt a főépülettől, ami a hygiénés követelmények rovására ment. Továbbá, hogy külön osztályt kellene létesíteni tuberkulotikus (akkor phtisisnek nevezték), vérbajos, rühes, szembetegek számára, mert nem tartja egészségesnek, hogy pl. nem rühes beteget fektetnek egy előzőleg rühes beteg ágyába, anélkül, hogy ágyneműt cserélnének, mert ágynemű hiányában nem tudnak minden új betegnek ágyat húzni. Különösen nagy hiányossága a kórháznak, hogy nincsen külön műtője és így a műtéti beavatkozásokat a kórteremben, a többi beteg előtt végzik el. Ezt a hiányosságot, úgy látszik, 20 év alatt sem tudták megszüntetni. Erre a tarthatatlan állapotra ugyanis már a „Tudományos Gyűjtemény" 1817. évi II. kötetében Rácz, „az Ispotály segédorvosa" hívta fel a figyelmet, ő az akkor újjáépített „legmodernebb" Rókus kórházról ad részletes leírást. Többek között ezt írja: „Sajnálhatni, hogy a betegek osztályait a betegség természetéhez és az orvosi Tudománynak szoros törvényeihez képest rendelgetni a helynek szűk volta sokszor meg nem engedi. De még inkább fájlalhatni, hogy minden próbatételekre, mellyeket az ujj tudományok kívánnak, orvosi készületeink nincsenek és e miatt az orvosi dolgokban a Századtól el kell maradnunk. Azt pedig legközelebbről érdeklő szomorúsággal vehetni észre, hogy a Seborvosi munkálatokra külön szoba nem lévén, a munkáló orvos kényteleníttetik sokszor a többi szenvedők látyokra, hallattokra, rettentésekre, károkra mind szólni, mind cselekedni." A sebészet akkor még nem volt külön szakma. Jankovich ír a „seborvosokról", akiket be lehet osztani sebészdoktorokra — ezek száma igen csekély—, és közönséges seborvosokra, akik vagy „Magistri chirurgiae"-k (sebész mesterek), vagy „Civil Chirurgusok", ezek rendszerint borbélysegédekből lettek sebészek. Több közülük — ahogyan Jankovich írja — jóformán írni és olvasni is alig tudott, soknak csak 4 általános iskolai végzettsége volt. Ezek inkább kuruzslóknak számítottak, mint sebészeknek. A képzett sebészek nagy hiánya miatt a legtöbb kórház ilyen borbélysebészt volt kénytelen műtétekhez hívni. Ezek csak kisebb műtétet végezhettek. Jankovich azzal fejezi be a Rókus kórház leírását, hogy a város tervezi a kórház bővítését és modernizálását: 600 ágyra akarják emelni a létszámot. Ám ez csak ábránd volt. Bugát Pál az 1842. évi „Magyar orvosok és természetvizsgálók" vándorgyűlésén beszélt a Rókus kórház sorsáról, s akkor még semmi kezdeményezés nem történt a város vezetősége részéről. A Rókus kórház volt akkor Pest-Buda legnagyobb kórháza, ezért Bugát Pál az egyetemi oktatás céljára szerette volna kisajátítani. Véleménye szerint csak így lehetne a kórház hiányosságain segíteni, valamint az egyetemi oktatást a kellő színvonalra emelni. Mert ugyancsak Jankovich könyvében olvasható : az egyetem a legsiralmasabb és legmostohább körülmények között működött. Az 1770-ben létesített magyar egyetem, amely Nagyszombaton kezdte el működését, 1778-ban tette át székhelyét Pestre. A Bécsből jött professzorokat fokozatosan magyar kiválóságok váltották fel. Az elméleti oktatásban nem is volt hiányosság, annál inkább a gyakorlati oktatásban. A belgyógyászati klinika 2 szobából állt, egy a férfiak, egy a nők számára; mindegyik szobában 7—7 ágy A Rókus kórház Schöpf Merei Ágost Orthopéd Intézete