Budapest, 1980. (18. évfolyam)
6. szám június - Preisich Gábor: Utópia '38
méretezték, hogy a távolsági vasutak kocsijai is rákapcsolhatók a gyorsvasútra. Ily módon az idegen, aki vasúton érkezik Budapestre, átszállás nélkül a város centrumáig utazhat. Mint említettem, a sugárútrendszer is innen indul ki, és a tér egyben az utasszállító repülőgépek pályaudvara, a központi hajóállomás is ehhez a platóhoz csatlakozik. Taxit vettem, és a fürdővárosnegyedben lévő szállodámhoz hajtattam, amelyet a Tabánnak nevezett városrész elbontása után parkosított hegyoldalon építettek. Útközben szemembe tűnt a budapesti házak kitűnő színhatása. Már évtizedekkel ezelőtt sikerült a magyar technikusoknak olyan majolikaszerű burkolóanyagot előállítani, amely igen egyenletes, sima, nagy keménységű, úgy, hogy sem savak, sem füstgázok meg nem támadják. Nagy lapokban kapható, 74-féle halvány színvariációban, emellett igen olcsó. Az új budapesti házak nagy részét ezzel az anyaggal burkolták, ami egyedülálló és különösen nemes hatást kölcsönöz az épületeknek. A szállóban átöltözve a portástól tanácsot kértem, hogy hova menjek vacsorázni. Több érdekes lehetőséget ajánlott, így afelérthegyen a régi Citadellából átalakított nagy függőkertes kávéház-vendéglőt, a pesti Duna-part új szállodáinak éttermeit, amelyek óriási ablakaikkal a Dunára néznek, hogy az alkony utolsó sugarait is felfogják. Mennyezetsűtésük van, úgyhogy késő ősszel és kora tavasszal is nyitott ablakok mellett ülhetnek a vendégek. Végül a János-hegyi Kilátó vendéglő mellett döntöttem, ahová közvetlenül a szállodámból induló függővasúton mentem fel. A vacsorához cigányzene volt és „Baráck", fölséges magyar specialitás, amelyből egy kissé sokat ittam és kissé elkábultam. Úgy tűnt, mintha negyven évvel fiatalabb volnék és az egész utazást csak álmodtam volna. Budapest ma Mr. Chisterp képzelt riportja tükrében Nem kellett különösebb váteszi tehetség ahhoz, hogy valaki 1938-ban megjósolja a második világháborút. Csehszlovákia megszállása és az Anschluss után a háborús készülődés nyilvánvaló volt, az események viharos gyorsasággal követték egymást. A cikk szerzője csupán egy évet tévedett. Arra is számíthatott, hogy a háború a nagyvárosok bombázásával jár, s értékeik pusztulását okozza. Hogy milyen mértékű lesz a rombolás, nem tudhatta, de — nem csekély optimizmussal — meg volt győződve arról, hogy a pusztulást követő újjáépítés során felszámolják majd a város szerkezetének, beépítésének már ebben az időben is élesen szembetűnő hibáit. Építészként elsősorban a város megjelenése, a szemlélő előtt feltáruló képe foglalkoztatta. Érzékelte a városszerkezet problémáit, egyes városrészek túlzsúfoltságát, a zöldterületek hiányát. A lakásviszonyok és a munkahelyek társadalmi és egészségügyi ellentmondásait csak felületesen ismerte, megoldásukat akkor még az építész feladatkörén kívül állónak vélte. Ezek magyarázzák, ha nem mentik is szemléletének bizonyos naivságát és egyoldalúságait. Mr. Chisterp elragadtatással számol be Budapest szép fekvéséről, természeti adottságairól, amelyeket — szerinte — a logikus emberi tevékenység helyesen használt fel legutóbbi, 1938. évi látogatása óta. Meg kell állnunk egy pillanatra. Hiányoljuk a tudósító szavaiból a távolabbi múlt méltatását. Ma már világos előttünk, hogy fővárosunk fekvésének szépsége csak a városépítési tevékenységgel együtt érzékelhető. A Duna-hidak ritmusa, a budai Duna-part sziluetthatása, a pesti oldalnak a Duna-partig húzódó nagyvárosias beépítése, középületei Mr. Chisterp első látogatása idején is a természeti szépségekkel együtt voltak meghatározói a városkép látványának. Azóta ez a látvány csak kismértékben változott. És nem mindig az előnyére. A Duna-partról látható új épületek egy része illeszkedik a meglévő értékekhez. Ide sorolva a helyreállított Palotát, a sokat vitatott Hilton-szállót, a Komjádi uszodát, az újlipótvárosi Duna-part folyamatban lévő beépítését. Más nagyszabású új épületek, így az Intercontinental-szálló egyelőre befejezetlen Duna-parti városképet nyújtanak. Más létesítmények viszont, köztük az MTI naphegyi épülete, a Roosevelt téri új irodaház vagy a Mátyás-hegy gerincének a Duna-partról látható beépítése, környezetünkben aránytalannak, zavarónak hatnak. Az összvárosképnek jelentős új eleme a budai hegyek gerincéről feltárulkozó, Budapestet körülölelő lakótelepek koszorúja. Amikor a riporter Budapest központi fekvéséről írt sorait olvasom, felmerül bennem a kérdés: mennyire tudtuk és tudjuk felhasználni, érvényesíteni ennek a központi fekvésnek az előnyeit ? Az utolsó években legalábbis a közlekedés terén sok minden történt ebben a vonatkozásban. Épülnek és részben már megépültek — a Budapestre vezető autópályák, a Déli pályaudvar után a Nyugati pályaudvart is korszerűsítik. (A Keletiben, sajnos, még a múlt századbeli állapotok uralkodnak.) Megkezdődött a Ferihegyi repülőtér átépítése. Úgy gondolom, leginkább elmaradott a dunai közlekedés helyzete, a kitűnő, olcsó vízi út lehetőségeit korántsem használjuk ki. Ezen a téren jelentős változást a dunai vízlépcsőktől, illetve a Duna Rajna Majnacsatornától várhatunk. A fejlődés előfeltétele nemzetközi vonatkozásban természetesen az enyhülés légköre. Budapest kulturális központi szerepét emelik az új, korszerű múzeumok. Abból azonban, hogy fővárosunk pezsgő kulturális atmoszféráját nemzetközi rendezvények révén is kihasználjuk, még messze vagyunk. Nagyobb konferenciák megrendezésére alkalmas épület vagy épületkomplexum építésére eddig nem volt lehetőségünk. Ezért például az elmúlt években a jelentősebb szimpozionokat az erre korántsem alkalmas Nemzeti Galériában kellett megtartani. Súlyos problémákat érint Mr. Chisterp, amikor a budapesti népességszám növekedésének korlátozásáról számol be. Érvelése, amely szerint a több milliós nagyváros bonyolult és drága közlekedést és közművesítést igényel, csak részben magyarázza decentralizálási törekvéseinket. A fő feladatot ma abban látjuk, hogy az ország különböző részein megfelelő vonzóerővel rendelkező városok az egész ország lakosságának gazdasági és kulturális felemelkedését szolgálják. Ezek fejlesztése a főváros növekedési ütemének fokozatos csökkenését vonja maga után. Egyébként Mr. Chisterpnek a fővárosnak és környékének a lakosságszámára vonatkozó adatai nagyjából megfelelnek a bekövetkezett fejlődésnek. Az 1938. évi közigazgatási határon belüli Kis-Budapest lakosságszáma ma sem éri el a másfél milliót. A budapesti agglomeráció viszont ha mindazokat a településeket ide számoljuk, amelyek lakosságának többsége Budapestre ingázik nem jár messze a hárommilliótól. Amikor a „Budapesti riport" szerzője a város az akkori Kis-Budapest közigazgatási határain túl létesült „lakóvároskákról" írt, nem a mai lakótelepiek képe lebegett a szeme előtt. A zöldterületekbe ágyazás, a város központjával való gyors összeköttetés mellett ami kétségtelenül értéke új lakótelepeinknek is elsősorban alacsony, 2 -3 emeletes, ezekkel vegyesen négyemeletes házcsoportokból álló városnegyedekre gondolt. Ilyenek építésére törekedtek abban az időben a modern építészek nemzetközi szervezetének a CIAM-nak tagjai (akik közé tartozott a szerző is). Ezeknek az önálló új városnegyedeknek kétségtelenül nagyobb lett volna a területigénye, mint a mai, átlagosan tízemeletes lakótelepeké. Mérlegelve a kétféle megoldás előnyeit és hátrányait, a nemzeti jövedelem szempontjából előttünk álló országos tapasztalatait, nem vagyok biztos benne, hogy a Mr. Chisters által érzékelt lakóvároskák nem hoztak volna-e a tényleges igényeknek jobban megfelelő és a jövő szempontjából előnyösebb megoldást. Különösen, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a gazdaságossági számítások már megdöntötték azt a korábbi tévhitet, hogy a tízemeletes épületekből álló lakótelep lakásainak bruttó költsége — beleértve a kisebb területszükségletet — olcsóbb a négyszintes elrendezésnél. A képzeletbeli újságíró a pesti Duna-parton széles parksávot látott. Ez a parksáv fontos eleme volt Hild János 1805-ös városrendezési tervének, azonban soha nem valósult meg. Területének beépítése ellen Táncsics Mihály a börtönéből is hiába tiltakozott. Budapest ostroma után, amikor a Duna-parti szállodasor nagyrészt elpusztult, tervek készültek négy kisebb tömegű, szabadon álló szálloda itteni elhelyezésére, ami lehetővé tette volna, hogy ezeket parkok övezzék. Az Intercontinental-szálló megépítése véglegesen elfalazta e terület felét, másik felének beépítése pedig folyamatban van. A Duna-korzó, amelyet Mr. Chisterp a Duna fölé kiépítve és észak felé folytatva elképzelt, gépkocsiforgalmi úttá alakult. Remélhetőleg a kiépülő új szállodasor teraszai és a 2-es villamos vonalának régóta tervezett burkolat alá helyezése a jövőben lehetővé teszi a Duna-korzónak, a főváros egyik értékének felélesztését. Cikkében az író az V. kerület hosszában a Dunára merőlegesen álló házsávokról számol be. A szerző mint fiatal építész a CIAM-elvek híve teljes egészében elutasította a XIX. század végének telekspekulációiból eredő városépítési gyakorlatát, a belső udvarok köré épített bérházakat, a keskeny, fásítás nélküli utcákat, a nagyváros belső területének zsúfoltságát, magas laksűrűségét. Legszívesebben lebontotta volna Budapest belső városrészeit, hogy helyükbe zöldbe ágyazott, napfény átjárta modern házakat építsen. Maga is részt vett az ezeknek az elveknek alapján Budapesten megvalósuló első épülettömbnek, a Köztársaság tér déli oldalán álló házcsoportnak a tervezésében. 11