Budapest, 1980. (18. évfolyam)

6. szám június - Major Máté: A Szabadság-híd díszei

MAJOR MÁTÉ A Szabadság-híd díszei ízléstörténeti adalék Archívumomat rendezgettem, így akadt kezembe az a levél, amelynek mellékleteként — 1946. június 3-i keltezéssel — el­juttattam Révai Józsefhez — aki akkor a Politikai Bizottság tag­ja volt — egy „átirat" másola­tát. Az eredetit a Magyar Mű­vészeti Tanács építőművészeti szaktanácsa küldte meg egyide­jűleg a Fővárosi Közmunkák Ta­nácsának (azaz elnökének, Fi­scher Józsefnek), a közlekedés­ügyi miniszternek (Gerő Ernő­nek) és Budapest székesfővá­ros polgármesterének (Kővágó Józsefnek) a fővárosi Duna-hi­dak helyreállításának ügyében. Mielőtt a lényegre térnék, rö­viden be kell mutatnom a mai olvasónak az átiratküldő taná­csot, illetőleg ennek építőmű­vészeti szaktanácsát. A Magyar Művészeti Tanács 1945-ben, az Ideiglenes Kormány 10.210/1945. M. E. rendeletével jött létre, és­pedig: „a magyar művészeti élet és tevékenység figyelemmel kí­sérésére és fejlődésének előmoz­dítására, valamint az egyes mű­vészeti ágak közötti együttműkö­dés szolgálatára". (A kiemelés tőlem való. Annyira fontosnak érzem ezt a pár szót, éspedig azért, mert a tanács megszün­tetése óta, 1949-től máig, ilyen együttműködés nem jött létre, s ebből csak hátránya származ­hatott művészetünknek.) A tanács elnöke Kodály Zol­tán volt, hét szaktanácsában pe­dig hét művészeti ág hét-hét „választott" képviselője kapott helyet. Összesen tehát ötven tagból állott a kultúrának ez a demokrácia teremtette intéz­ménye. (Kassák Lajos és Szőnyi István töltötte be a két alelnö­ki tisztet.) Az építőművészeti szaktanács tagjai (mert akkor még voltak — kívülállók is —, akik az építészetet a többivel egyenrangú művészeti ágnak tar­tották­ a javaslattétel idején: Borbiró Virgil, Fischer József, Granasztói Pál, Kaesz Gyula, Kiss Tibor, Kozma Lajos és én. Biztos, hogy az illetékes szer­vek rögtön a felszabadulás után Csiga László felvétele

Next