Budapest, 1988. (26. évfolyam)
3. szám március - Nyíri Éva: „Azért a víz az úr?”
150 ÉV Budapest vízrajzának alakulása Budapest keletkezésének, életének, fejlődésének úgyszólván egyetlen mozzanatát sem lehet elválasztani a Dunától s a város többi, felszín feletti és alatti vizétől; településtörténetének és vízrajzi változásainak sok évezredes, kölcsönös az egymásra hatása. Milyenek voltak az ősállapotok? A Duna rengeteg élő és ún. fattyúágra bomlott. A ma is fennálló öt szigettel szemben (Palotai-sziget, Népsziget, Óbudai-, Margit-, Csepel-sziget) körülbelül 40 szigetet számolhatunk össze! A patakok — Budán az Aranyhegyi-patak, Ördögárok, Hosszúréti-patak (Kőér) — valamint az azóta eltűnt vizek — Pesten a Szilas- (Palotai-), Rákos- és Gyáli-patak, a Nagymocsár-árok — több ágra szakadva hoztak létre szigeteket, tószerű öblöket. Jelentős a kifolyás nélküli és kifolyással rendelkező tavak száma is. A Duna- és patakpartokat nagy területű mocsaras, zsombékos sávok övezték. A római kori és Duna „budai" szigeteiből az Aquincum körül valaha létezett Nagy-sziget eltűnt már. Az Óbudai-(Hajógyári-) sziget „vékonyabb" formában nem függött össze a tőle délre eső kis szigettel. (Mára összetöltötték, de még az 1833-as térképen is külön Nagy-sziget és Kis-sziget látható.) A Margitsziget is annyival volt keskenyebb, amit két évezred hordaléka rakott rá. Északi végén a Fürdő- (a középkorban „Római fürdő") sziget volt, déli végén pedig a Festő-sziget. Dél-Budán a mai Kelenföld vidékére eső két nagyobb őssziget közötti medrek biztosan kiszáradtak már, mert itt, Albertfalván, a Hunyadi János út két oldalán is feltárták egy római tábor falait. Lágymányos víz alatt volt, hiszen csak a múlt században kezdték feltölteni. Egy évezreddel később Anonymus és mások feljegyzései három nagyobb szigetet név szerint is említenek. Ezek közül legfontosabb a Pest-sziget, a mai Dunaág és nagyjából a mai Nagykörút vonala által körülzárva. Az innen északra eső két nagyobb szigetet Jenőnek és Újbécsnek nevezték. Árpád törzsének szálláshelyéül a termékenynek bizonyuló Csepel-sziget vált. A tatár betörés idején, 1242-ben, Pest szigete nyugatról feltehetően gázló vizeken volt elérhető, hiszen az ellenség három nap alatt elfoglalta, majd felégette a várost. Híd a nagy Duna-ágon nem lévén, a tatárok csak több hónapos késedelemmel, a vízfelület befagyása után tudtak Budára, majd a Dunántúlra özönleni. Az ősi vízrendszer maradványai közül csupán a Nagykörút vonalán húzódó Duna-ágról vannak biztos adataink. A Rupp Jakab térképén jelölt Nagy Árok vonala pontosan követi a hajdani Pestsziget partvonalát. A múlt században egy része még megvolt. Ennek okán javasolta Reitter Ferenc, a Közmunkák Tanácsa főmérnöke, hogy a Nagy Árokból hajózható csatornát építsenek. Ehelyett 1871-ben a Nagykörút létesítését határozták el. Bécsben viszont építettek Dunacsatornát. A 150 éve bekövetkezett természeti katasztrófa, a nagy pesti árvíz 1838-ban, mintegy felidézte a vízrendszernek a domborzatban élő emlékeit. Az egykorú leírások szerint a normál vízállás felett 929 centiméter magasan tetőző Duna az akkori Pestet szinte teljesen elöntötte. A víz határa követte az ősi folyóágak vonalát. Az elárasztott területből szárazfölddarabok csak a hajdani Pest-sziget egyes részein maradtak. A Duna-part és a szigetek jelenlegi vonalát a XIX. század második felében kezdődő nagy építkezések és árvízvédelmi munkálatok alakították ki. A múlt század 60-as, 70-es éveiben a Duna kiegyenlítése mellett mederszűkítést is végeztek. Ennek során főleg a Margit és Lánchíd közötti jobb parton végeztek feltöltést. A legnagyobb mederszűkítésre — az árvízveszély végleges megszüntetése céljából — a Csepel-sziget előtti Duna-szakaszon került sor, hiszen itt a Duna szélessége meghaladta az egy kilométert. Először a bal parti Kopaszi-zátony vonalában húztak töltést a vízmederbe, amely a Szabadság híd budai hídfőjétől a Hengermalom út vonaláig terjedt. A leválasztott vízmedret vágta keresztbe az Összekötő vasúti híd töltése. Az így kialakult holtág nagyobb részét még a múlt században feltöltötték. A feltöltésre emelték a Műszaki Egyetem és a lágymányosi lakótelep épületeit. A munkákból csak a vasúti hídtól délre eső szakasz maradt ki, itt jött létre a régi téli kikötő öble, amely ma a vízisportot szolgálja. A csepeli szigetvéggel szembeni jobb parton kialakították a delta alakú földnyelvet és a Kvassay-zsilipet. Ezzel a ráckevei Duna-ág vízáteresztő képességét szabályozták árvízvédelmi okokból. Budapest patakjai közül az Ördögárok évezredekkel ezelőtt több mellékágból táplálkozó bővizű patak lehetett. A Hűvösvölgyön, Városmajoron, Vérmezőn és a Tabánon át folyik a Dunába. Jelentős szerepe volt a budai táj alakításában: először a Remete-hegy szép szurdokját vágta ki, majd sík vidékre érve, a lelassult vízfolyás feltöltés révén létrehozta a Pasaréti út (Szent Pál völgye), a Városmajor és a Vérmező lapályát. Az Ördögárok, az 1833-as térkép szerint, a Rácz fürdőtől a Duna-partig már beboltozott mederben folyt. 1875-ben egy felhőszakadáskor a leözönlő víz a szűk boltozatot alulról felnyomta, s házak és emberek tömegét sodorta magával. A pesti patakok kevésbbé szóltak bele a fővárosi kultúrtáj alakulásába. Sík vidékeken haladtak, csapadékgyűjtő szerepük kisebb, nyomvonalaik a múlt századig jórészt kívül estek a településeken. Az ős Duna-ágak egy része mocsárrá sekélyesedett. Közülük az egyik, a városi tanács által lecsapoltatott és fákkal beültetett terület a Városliget, ahol a Millennium táján alakították ki a Városligetitavat. A Kossuth Lajos teret még 1833-ban is „vizes rétnek" jelölték. Budán a középkori térkép két mocsarat jelöl: az egyik a Nagymocsár vagy Őrmező (ma hasonló nevű lakótelep), a másik a Kismocsár, ez a mai Bartók Béla, Szakasits Árpád és Tétényi út által közrefogott terület. Az ősi dél-budai szigetek — a mai Kelenföld helyén — zsombékos területeket jelölnek. Ugyancsak vizenyős föld volt a Szent Pál völgye, a mai Pasarét. Az őskori pesterzsébeti tórendszerből mára csak az Erzsébet-ér maradt. KORENY JÁNOS így közlekedtek a szigetlakók a Margitszigeten az 1910. évi áradáskor