Budapest, 2004. (27. évfolyam)

0. szám január - Föld S. Péter: Sétáló, utca

13 A Ráday utcában az a jó, hogy a Kál­vin térnél kezdődik és egészen a Bo­ráros térig tart. Közel van a Belváros­hoz, és közel van hozzá a külváros. A Nagycsarnok, ahol az idevetődő an­gol miniszterelnökök hagyományosan fokhagymát vásárolnak, szintén nincs messze, egyedül a régi Ráday utca, úgyis, mint, életérzés, tűnik egyre tá­volibbnak. A Ráday utca Kálvin tér és a Bakáts tér közötti szakasza néhány évvel ez­előtt vetkőzött ki önmagából: a ko­rábban kopár, kietlen és hangulatta­lan, semmilyen utcából az arra illeté­kes városrendészek korszerű, kiü­lős környezetet varázsoltak. Ez a válto­zás jót tett a környék megítélésének: az arra járó turisták és a Budapest más tájain élő budapestiek szemében na­gyot nőtt a státusa. Csak a Ráday ut­cában lakók nem érzik mindig jól ma­gukat a Ráday utcában: lakni ugyanis errefelé, legalábbis szerintük, nem­igen lehet. Ha a Kálvin tér felől kezdjük a sé­tát, nehéz nem észrevenni, hogy az utcát a festőinek ugyan nem mond­ható, ám festőnövendékekkel és más művészpalántákkal meglehetősen jól ellátott Török Pál utca is keresztezi. Amikor az idő engedi, de ha nem en­gedi, akkor is, a Képzőművészeti Szak­középiskolába járó lányok és fiúk özön­lik el az utcát. Szépek és kedvesek, extravagánsak és jól öltözöttek, diva­tosak és decensek. Jól nézzük meg őket - köztük van a kölyök Van Gogh, a pályakezdő Picasso, az oroszlánkör­meit még csupán próbálgató Munká­csy, de talán még pénzügyminiszter, vagy helyettes államtitkár is kikerül­het a soraikból. A Ráday utcában az a jó, hogy még nem olyan, amilyenné tenni szeret­nék, de már nem olyan, mint ami­lyen volt. Leginkább amolyan sem­milyen hely volt, de annál azért egy kicsit rosszabb: jobb családok gyer­mekei messzire elkerülték ezt az ut­cát - valamire való úrilánynak nem is illett tudnia, hogy merre lehet -, s a helyzeten csak nagyon keveset javí­tott, hogy már akkor is ott volt a Köz­gáz Ráday utcai kollégiuma. A Ráday utcában - a régi Corvin áru- Sétáló, utca házra utalva - minden szinten szinte minden megtalálható. Van egy bolt, ahol minden nadrág 3999 forint, min­den téli kabát 4999, és minden kötött ruha 2999. És szinte majdnem telje­sen szemben a Csinibaba second hand­del, de nem messze a Kabiri szőnyeg­varázstól, egy régi típusú, foghíjból alakított szükség­parkoló újabb ötlet, amit itt látsz élő nosztalgia, épp úgy fest mint a régi Ráday utca. Ódon fákkal, idős emberekkel és korszerű árakkal csábítja parkolásra a megállni vágyó gépkocsikat. A Ráday utcában az a jó, hogy min­den megfér itt egy mellett: nem csu­pán a múlt és a jelen, de a Krúdy által számos esetben megénekelt Vörös Postakocsi éppúgy, mint a Mátyás ut­ca sarkához közeli perzsa étterem -csütörtökön este hastánc - hirdetése. És persze van itt becsületes kínai res­taurant. Azért becsületes, mert nem Sárkányfognak, Hat Vidám Kínainak, vagy Négy Tenger kincsének hívják: ez a vendéglátó ipari egység, némi­képp talán alkalmazkodva a sokat lá­tott környék közönségéhez, szeré­nyen a hazafias Büfé nevet viseli. A helyzetet tovább cifrázza, hogy a gö­rög étterem mellett egy Kókusz nevű echte magyar kocsma is itt maradt va­lahogy. A skót identitást a Sir William pub képviseli, és erős a gyanúnk, hogy a Sir Morik kávézó is. (Ezzel kapcsolat­ban az utcai sétálónak eszébe jut, va­jon miből gondolják a skót étterme­ket üzemeltetők, hogy minden skót Sir? És vajon ki lehetett az a Sir Willi­am? És főként: ki a fene Sir Morik?) Ha az ember benéz az utóbbival némiképp szemközt elhelyezkedő Paris, Texas kávézóba, szinte rögtön kedve támad belépni. Mintha otthon lennénk: a falakon régi, száz évvel ezelőtt készült fotográfiák­­ hajdan élt­eleink mosolyognak és komoly­kodnak ránk. Az egyik valamikori szépasszony akár Berti nagymama is lehetne - igen, akiről anyánk annak idején annyit mesélt. Ő az az ősünk, akinek az a nagyon titokzatos liezonja volt egy Hufner nevű snájdig tiszttel. (Akiből később biztosítási ügynök, végül taxis lett.) Az a bajuszos, szigo­rú tekintetű úr pedig kiköpött Sámi bácsi - róla a családban csak nagyon halkan volt szabad beszélni. Valami­kor valamilyen ü­gye volt, s csak 1928 után tudta tisztázni magát, akkor meg egy titokzatos eredetű, de leginkább nemi betegségre emlékeztető fertő­zést szedett össze. Ezért nem volt az­tán akkor komilfó, a második háború után meg azért, mert a rossz oldalon harcolt. Később járási titkár-helyettes­ségig vitte, onnan ment el a jól meg­érdemeltbe, jobb, ha ma is csak hal­kan beszélünk róla, vagy még úgy­sem... Az itallap, szemben a falakkal, nem a múltat idézi: a Sex on the beach, vagy a B'52 elnevezésű koktélok sem piskóták, de akinek ennyi sem ele­gendő, annak ott van az Orgazmus koktél. (Ha valaki házilagosan, csalá­di körben kívánná előállítani, ideírjuk az összetevőit: 2 dl. Babey's, ugyan­ennyi Amoretto, kávélikőr dettó, és mindezt egy kis tejszínnel megbolon­dítjuk. De az igazi házi recept marad­jon a mi intim titkunk.) - A Ráday -külvárosi belváros 2004/0­5"PAPES­T

Next