Budapest, 2005. (28. évfolyam)
6. szám június - Téglás Tivadar: Mesélő házak - Jókai otthonai Pest-Budán
25 JÚNIUS gflfliffi BUDAPEST Mesélő házak TÉGLÁS TIVADAR SEBESTYÉN LÁSZLÓ Jókai otthonai Pest-Budán • „Éppen a huszadik évét töltötte be (illetve egypár nappal volt túl rajta), mikor február elején Pestre utazott, hogy Molnár József ügyvéd híres irodájában előkészüljön az ügyvédi cenzériára, azt letegye, és aztán végképp megtelepedjék Komáromban. " Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című munkájához, melyből az idézetet vettük, még visszatérünk. Jókai a vizsgáit letette, de sem ügyvéd, sem komáromi polgár nem lett az ifjúból. 1846-tól haláláig, 1904-ig pest-budai polgár maradt. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a történelmi és korabeli Pest-Buda, majd a „hangos Budapest" megjelent műveiben. A török idők, amikor Budavárában az utolsó basa vitézkedett, a Nemzeti Színház megnyitása a forradalom mámoros napjaiban s a tragédiák: az 1838-as esztendő jeges árvize, később, 1849-ben, amint Hentzi löveti a vár bástyáiról a pesti Duna-sort. Megnyílnak olvasói előtt az intim budoárok, fényes szalonok, báltermek. Remekbe szabott leírások születnek a fiskális irodákról vagy a Pilvaxról. A külvárosokba, a tisztes szegénység „zöld paradicsomába" is elvezeti olvasóját a Gazdag szegények lapjain, sőt a nyomor legmélyére az Asszonyt kísérő Istent kísért fejezeteiben. Mindezek villanó képek csupán, szubjektív szemelgetés a nagy egészből, idézve Az utolsó budai basa, a Kárpáthy Zoltán, az A kőszívű ember fiai, az És mégis mozog a föld emlékezetes pest-budai képeit. Miként köszöntsük az idén 180 éve - 1825. február 18-án - született remekírót? Talán idézzük meg otthonait, melyek emlékét a história is megőrizte. A fiatal házas Petőfi a pesti Dohány utcába hozta magával a „feleségek feleségét", Szendrey Júliát. Az 1847-es év már a végét járta. „Az ifjú párt Pesten egyszerű lakás várja. A Dohány utcai három szobából csak egy az övék, egyet Jókainak adnak ki albérletbe, a középső szobát pedig közösen használják " -írta Illyés Gyula örökbecsű Petőfikönyvében. Sándor örömmel fogadja „Marci"-ját, aki addig Szigligetiéknél lakott. Bő fél esztendő múltán, 1848 júniusában Jókai elköltözött s ennek fő oka a szerelem volt. Évtizedek távolából erre így emlékezett a nagy romantikus: „Magyarország öszszes nagy emberét együttvéve sem szerettem annyira, mint Petőfi Sándort. Hanem valakit mégis jobban szerettem." (Petőfi eszmecsírái) Az elhallgatott név viselőjét ismerjük: ő volt a költő barát által kifogásolt Laborfalvi Róza, az ünnepelt tragika. „Édes szép zöld fáim!" A Dohány utcából távozva, házasságkötése után (1848. augusztus 29.) Róza asszony Sváb-hegyi lakásán éltek. 1853 augusztusában vették meg a legigazibb otthont a Sváb-hegyen, mely igazi menedék lett ötven éven át. A telek köves talajával, bozótos felszínével nem sok szépet mutathatott elsőre. Ám a kilátás! Idézzük az unokahúg, Váli Mari lelkesült mondatait: „Mint egy varázslatra előttünk feküdt az egész Pestváros a Dunának ezüst tükrével. Olyan csodaszép panoráma volt ez, hogy az enyéimnek ajkán elhalt a szó nagy meglepetésükben." (Emlékeim Jókai Mórról) A szakirodalom egyik otthonról sem ír annyit, mint a budairól, ahol az író imádott virágai, gyümölcsfái között élhetett. Erzsébet körút 44.