Budapest, 2006. (29. évfolyam)

12. szám december - Haba Péter - Vargha Mihály: Helye lesz?

7.A BUDAPEST MIRE A BUDAPEST 2006. évi utolsó - a jelen, a decemberi - száma megjelenik, a kormány is meghozza döntését: hol épülhet meg Budapest új, egyszersmind első kor­mányzati negyede. Az elhatározás most igazán komolynak tűnik, bár a kételyek is szinte automatikusan fölmerülnek. Amikor egy-egy kormányzási ciklus ele­jén nagyszabású átigazítási törekvések indulnak hatalmas — bár többnyire szín­falak mögötti - lendülettel, nem árt az­ óvatosság. Annak mérlegelésében tudni­illik, ami bizony prózaian hangzik: lesz­e a dologból valami? Gondoljunk példá­ul a Budavári Palotától északra eső terü­letre, a honvédelmi főparancsnokság ro­mos épületének sorsára, amelynek meg­tárgyalása ugyan a nyilvánosság előtt kezdődött (Budapest 2004/5.: Sárkány­föld lenne? Szent György téri kérdések), a ciklus vége előtt mégis megtorpant még a tervezés is. A kormányzati negyed ügyében a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) még szeptember végén hirdetett nyilvános el­járást, befektetői ajánlatokra, persze nem minden előzmény nélkül. Immár másfél évtizede föl-föllángol a parázs: a rend­szerváltás óta alakult kormányok rendre felvetelték a kérdést, legyen vagy ne le­gyen? Régi tehát a felismerés, hogy a jelenlegi kormányzati ingatlanok funk­cionális és infrastrukturális értelemben egyaránt felettébb elavultak, ráadásul fenntartásuk irreálisan drága. Az Antall­kormány idején a minisztériumok áthe­lyezésének gondolatát az említett okokon túl az is indokolta — s lényegében ma is indokolja —, hogy az egyes főhivatalok viszonyrendszere alapjaiban megválto­zott a rendszerváltást követően, s a fenn­álló helyzet valójában a szocializmus egy­kori igényeinek kiszolgálására lett ilyen s éppen ilyen. A Horn-kormány, miután vissza­mondta a világkiállítás megrendezését, annak egyik tervezett helyszínén, a dél­pesti Duna-parton — a lassan kiépülő Mil­lenniumi Városközpont területén — kép­zelte el a kormányzati negyedet. Az ügy nem került le a napirendről az Orbán­kormány négy éve alatt sem — a Varga-Ötvös Béla közgazdász vezette Értéktér­kép Kft. és a Zoboki, Demeter és Társai Építésziroda közös munkájaként 1999-ben átfogó közgazdasági-építészeti-urba­nisztikai tanulmány készült, melyben ja­vaslatot tettek a minisztériumok új rend­szer szerinti elhelyezésére. Ebben három lehetőség vizsgálatára került sor - de ezek közül csak az egyik vetette fel egy újonnan épülő kormány­zati negyed gondolatát. Helyszíneként a Vizafogót, a Váci út egy szakaszát, a Lág­ymányosi híd pesti hídfőjének környékét (lényegében a mai Millenniumi Város­központ területét) és Észak-Csepelt kép­zelték el. A Medgyessy-Gyurcsány-kabi­net idején az ügy — néhány kisebb pró­bálkozástól eltekintve — „parkolópá­lyára" kerü­lt. De lám, a tém­ a nyár vége óta ismét napirenden van. Nagy sajtónyilvánosság mellett előbb több konkrét megoldás körüli ötletelés zajlott, majd a KVI meg­hirdette a befektetői pályázatot. Novem­ber közepén ennek eredményét is nyil­vánosságra hozták, igaz, az építész—vá­rosépítész szakmából hangzott el közben ellenvélemény is: „Aggályos, hogy a kor­mányzati negyed hosszútávú költség­­ helye lesz? Lezárult a kormányzati negyed befektetői pályázata SZÖVEG: Haba Péter- Vargha Mihály FOTÓ Sebestyén László vetési kérdéseket felvett­, komoly építésze­ti-urbanisztikai felelősséggel is járó pro­jektjét befektetői pályázattal kezdik. Félő, hogy a­ pályázatot követően olyan »tehe­tetlenséget« kap az ügy, amely már nem fog módot adni a megfelelő szakmai kor­rekcióra " — jelentette ki nyilvános fóru­mon S­álfy Sándor, a BME Urbanisztika Tanszékének vezetője. A kormányzat, a főváros és a Magyar Építész Kamara delegáltjaiból álló bí­rálóbizottság viszont döntött. A munká­ban segédkező szakértői testület vélemé­nyét is figyelembe véve a beérkező pá­lyázatok felvetette helyszíneket három különböző díj kategóriába sorolta, s össze­sen tizenegy javaslat részesült jutalom­ban: I. kategória (750.000 Ft): Nagyvásárte­lep Kft., Sedesa I Hungária Kft., valamint Budapest VI. kerület Önkormányzata és a Magyar Államvasutak Zrt. együttesen II. kategória (500.000 Ft): RB-Stúdió Bt., PÓLUS Holding Zrt., V+A Viszlai Építész Iroda Kft. III. kategória (250.000 Ft): Budapest XXI. kerület Önkormányzata, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, M-Team­paimon Kft., Bán Ferenc, Öböl XI. Kft. Elismerő oklevelet kapott több önkor­mányzat és magáncég. A pályázaton győztes nincs, a hely­színek közül a bírálóbizottság hármat javasolt a kormányzat számára további megfontolásra, nem határozva meg rang­sorrendet.

Next