Budapest, 2008. (31. évfolyam)
10. szám október - Budapest
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXI. évfolyam, 10. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam, 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121, telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-5900 Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Szabadságon (8. oldal) A hátsó borítón: Felejthetetlenül frissítô fröccsök (12. oldal) 2008 október BUDAPEST BUDAPESTI BEVÁSÁRLÓKÖZPONT. Errefelé tartunk. Hogy tudniillik egyenlôségjelet tehessen a világ a Duna metropoliszának becsületes neve és annak legfôbb jellemzôje, a plázák nyomasztóan túlsúlyos jelenléte között. Az elôttünk álló három esztendôben a már ismert, és az engedélyezési eljárásokban mérhetô pozícióig jutott „kereskedelmi templomok” – kultuszhelyek – száma a nyilvánosságban is megjelenô adatok szerint tizeneggyel lesz több. Ez – más számokkal illusztrálva a tendenciát – azt jelenti, hogy újabb háromszázhatvanötezer négyzetméterrel gyarapszik ebben a kereskedelmi kategóriában a vevőket-eladókat kiszolgáló beépített tér. A jelenség alaposabb elemzése elárulja azt is, hogy az úgynevezett „fejlesztôk” mostanában még mintha a korábbinál is intenzívebben koncentrálnának a belső városrészekre, amikor egyegy kerület vagy éppen a főváros önkormányzatával megegyeznek, hogy terveik, elképzeléseik megvalósításának útjába lehetőleg ne gördítsenek semmiféle korlátozó akadályt. Hányjuk a falra a borsót pedig, most már hosszú évek óta. Akik látjuk, hogyan silányítja el ez a „program” köztereinket, vés ráncokat arcára, veszi el magának a kereskedelemnek is vonzó vonásait – elhagyott vidéki utcává silányítva például a Kossuth Lajos utcát vagy a Rákóczi utat. Hiába írjuk és mondjuk, a világ szinte minden nagyvárosában igyekeznek a szabályozással, az igazgatás eszközeivel kiszorítani ezeket a komplexumokat a földrajzi perifériára. Ez a minta itt senkit nem indít arra, hogy kövesse. A miért sem titok. A beruházásban akár mindkét oldalról érintettek meztelen érdekei sokkal nagyobb súlyt jelentenek a serpenyőben, mint azok a közösségi megfontolások, amelyek mértéktartásra szorítanák e programok megfogalmazóit, kivitelezőit. E közösségi-társadalmi érdekeknek azok kellene hogy érvényt szerezzenek, akik a közösség bizalmából annak ügyeiben eljárnak. A közösség felhatalmazásával és képviseletében járnak el – de a csődeljárásban, amely körülveszi döntéseiket, éppen a közösség érdekei soroltatnak a kielégítendő tartozások legvégére. Hogy így van, arra újra és újra friss példákkal szolgál a gyakorlat. A sajnálatosan mindennapi, tehát szokásos és a szó mindkét értelmében közönséges praxis. Nagyjából egy esztendeje, hogy egy nagybank plázaépítés céljaira kinézett és megszerzett magának egy fôvárosi nagyvállalat tulajdonában lévô területet. Zugló, a kertes Herminamező adja most a keretét egy újabb monstruózus bevásárlóközpontnak. Több tíz méter magas, több háztömbnyi térségen sok tízezer négyzetméteres építmény épül. A városrész civil mozgalmai erôteljes tiltakozásának hatására a képviselő-testület a nyáron közvéleménykutatást rendelt – hatástanulmányt független szakértőktôl persze nem, az túl sokba került volna –, hogy kiderüljön, mit szól a közönség a kezdeményezéshez. A kérdésekre válaszolók többsége ugyanazt válaszolta a kérdésekre, mint az otthonukért aggódó, a negyed hagyományos arculatát védô, a környezetüket, az élhetô utcákat, köztereket a szükségképpen megnövekedô forgalomtól óvni igyekvô szervezett civilek. Azt, hogy ha már muszáj, hogy legyen (bár amikor negyedórás autózásnyira innen korábban már megnyitották más templomait a shoppingolásnak, így három-négy is „ellátja” Zuglót, voltaképp minek?), hát legyen kisebb, négyzetméterre kevesebb, zöldbarát: ezzel s így a tervezettnél mértéktartóbb a beruházás. Aztán a kerületi képviselők közgyűlése úgy döntött, mégis úgy kell módosítani a beépítés mértékét meghatározó szabályozási tervet, hogy az eredeti, a pimaszul semmi mással, csak a beruházók érdekeivel számoló program valósulhasson meg itt (is). Ha egyszer a kedves megrendelô így akarja! A képletes kép, ami kirajzolódik elôttünk a legutóbbi bô tíz esztendôben, azt mutatja, hogy akiknek dolguk volna, nem jelölik ki a kötelezôen, közösségi érdekbôl követendô pályákat. A „fejlesztôkét”. Ha mégis kijelölik, nem ellenôrzik a forgalmat. Ha ellenôrzik, nem törôdnek azzal, rajtuk kívül kinek tetszik vagy felel meg, kinek elviselhetô és kinek nem, ami megszületik. És mindezt teszik a közösség nevében és felhatalmazásával. Felelôsségüket, mert volna senki nem kéri, kérheti rajtuk számon. Legfeljebb négy évenként. Választva cseber és veder között. Ilyen (város)atyákkal árva marad bizony – a dolgok lényegét tekintve gazdátlan s gondozatlan – a múltját-jövőjét lassan visszavonhatatlanul fölélő BUDAPEST.