Budapest, 2008. (31. évfolyam)
10. szám október - Prohászka László: Trónörökös a Városligetben
BUDAPEST Trónörökös a Városligetben Száz éves a Rudolf-szobor Prohászka László 1889. január 30-án Mayerlingben lövések dördültek, amelyek kioltották az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse, Rudolf főherceg és kedvese, báró Vetsera Mária életét. Bár a tragédia után több feltételezés is lábra kelt, a történettudomány mára megnyugtatónak mondható módon tisztázta, hogy Mayerlingben kettôs öngyilkosság történt. A trónörökös – a magyarokkal rokonszenvezô „királyfi” – halálának gyásza Bécsben volt a pompázatosabb, de Budapesten az őszintébb. Rudolf halálhíre mély részvétet keltett Magyarországon, ahol a trónörökös rendkívül népszerű volt. A neves osztrák Habsburg-kutató, Brigitte Hamann szerint I. Ferenc József eleinte határozottan elzárkózott bármiféle emlékmű-állítás gondolatától. Ez magyarázza, hogy csak tizennégy évvel a tragikus esemény után, 1903-ban vetette fel az Uránia Magyar Tudományos Egyesület egy Rudolfnak állítandó szobor gondolatát. Hamarosan megalakult a szoborbizottság, amely nélkül ekkoriban elképzelhetetlen volt komoly emlékmű készítése. Fontos fejlemény, hogy a tervhez sikerült megszerezni az uralkodó hozzájárulását. A megindított gyűjtés eredményeként 1903 október végére megvolt a szükséges pénzösszeg, amely teljes egészében közadakozásból készült. A márványtalapzat költségeit gróf Andrássy Sándor fizette. A bizottság határozott a tervezett helyszínről is. A szobrot a Városligetben, a Stefánia úton kívánták felállítani, közel ahhoz a helyhez, ahol az 1885. évi országos kiállítás megnyitásakor a trónörökös, mint fővédnök üdvözölte az uralkodót. A Székesfőváros tanácsa támogatta az elképzelést, így a hatósági hozzájárulás is biztosított volt. A grémium Istók Jánost, Holló Barnabást, Kallós Edét, Ligeti Miklóst és Telcs Edét hívta fel pályamű beadására, de a felkért öt művész közül csak Ligeti és Istók készített tervet. 1905 januárjában tekintették meg a pályamunkákat – és nem voltak elragadtatva tőlük. Istók tábornoki ruhában, bagoly és szfinx között ábrázolta volna Rudolfot. A bírálók ezt a változatot rögtön elvetették. Ligeti vadászruhában mintázta meg a trónörököst. Ez az elképzelés elfogadhatónak tűnt, viszont a talapzat megjelenése ez esetben sem tetszett a szakférfiaknak. Az alkotókat újabb pályázati mű készítésére szólították fel hát, de a két szobrász közölte: újabb pályázaton nem vesznek részt. Istók Jánost ráadásul annyira felbosszantották a kritikák, hogy bejelentette, egyáltalán nem érdekli a megbízás. A 19. század végén, a 20. század elején, Magyarországon szinte áradtak a megrendelések a vezető hazai művészek felé, ráadásul a honoráriumokra sem lehetett panaszkodni. (Néhány évvel korábban Ligeti Miklós csupán az Anonymus szobráért kapott tiszteletdíjából műterem-villát építtethetett magának az elegáns Stefánia úton.) Több elismert művész így nemegyszer önérzetesen ragaszkodhatott, és – mint a Rudolf-szobor esetében Ligeti – ragaszkodott is saját szakmai elképzeléseihez. Az érem másik oldalához tartozik, hogy több esetben a bírálóbizottságok ténylegesen megkeserítették az alkotók életét. Rudolf főherceg tervezett emlékművénél a szoborbizottság hátrált meg. Nem írtak ki új pályázatot, hanem egyszerűen megbízták I. Ferenc József az avatáson gratulál Ligeti Miklósnak 10 2008 október