Budapest, 2008. (31. évfolyam)
1. szám január - Friedrich Ildikó: Derék kis acélhajók és acélidegzetű tengerészek
BUDAPEST Derék kis acélhajók és acélidegzetû tengerészek Friedrich Ildikó Bekanyarodhatunk a Fő térrôl, de a Duna-partról is a csendes utcába, ahol a Duna felőli oldalon áll a három bejáratú, kétemeletes, dísztelen épülettömb, immáron polgári lakókkal. Egyetlen figyelemre méltó látnivalója akad a szemlélônek: egy hatalmas fekete márványtábla, melynek szövegébôl megtudhatja, hogy az épület az Óbudai Tengerészlaktanya volt 1870-tôl 1953-ig, az öbölbôl indultak a monitorok az elsô világháborúba, s egészen 1953-ig itt lakott a magyar folyami hadihajózás tisztikara és legénysége. A Duna mint kereskedelmi és hadi útvonal mindig is védelmet igényelt. Így volt ez az Árpád-házi királyok idején, a török elleni harcokban, a két világháború folyamán, majd az ötvenes években, az úgynevezett hidegháború során. A krónikás szerint 1456-ban Hunyadi János kétszáz hajót vezényelt Nándorfehérvár védelmére: „Olyan nagy volt a vérontás, hogy a töméntelen öldökléstől a Duna véres foltokkal kavargott”. 1848-ban is fölkészültek hadihajók építésére, a szabadságharc bukása azonban meghiúsította a további terveket. 1850-től 1866-ig létezett egy flottilla-hadtest, aztán ennek megszüntetése után a Duna védelem nélkül maradt. 1867-ben az Osztrák-Magyar Monarchia birodalommá lett. Tegetthoff osztrák altengernagy a monarchiát tengeri hatalommá akarta fejleszteni, ennek jegyében a Duna védelmét a haditengerészetre bízta, folyami, monitor típusú hadihajókkal. 1870-ben létrehozták hát a Császári-Királyi Haditengerészet Budapesti Tengerészeti Különítményét, a tulajdonképpeni Dunaflottillát, amelyből a későbbiek folyamán megalakult a Folyamőrség. Az újpesti hajógyárban 1871-ben két monitor típusú páncélos hadihajót is vízre bocsátottak, a Leithát és a Marost. Ekkor vezényelték Óbudára a Tengerészeti Különítményt is – hogy megkezdje a szolgálatot a monitorokon. A hajók központi állomáshelye a Tengerészlaktanya mögötti Duna-ág volt – itt horgonyoztak később az úszni tudó egységek. Ami szép, az szép! A telket, melyen a laktanya épült, a katonai kincstár kamarai tulajdonból vette át. Azt mesélték az idő tájt a régi öregek, hogy itt valamikor kolostor állott, és hogy ennek a köveit be is építették a falakba. Az új ház mögött folydogáló Duna ezután az állítólagos kolostori élettôl merôben eltérő eseményeknek lett a tanúja. 1875-ben keresztelték át az utcát, Laktanya utca lett a Kaserngasse-ból, de a feljegyzések Tömlött utcát is emlegettek, ugyanis az 1. számú épület, az úgynevezett Schäffer-ház északi és keleti szárnya az óbudai úriszék tömlöce volt. A Dunaflottilla császári és királyi elnevezése azt jelentette, hogy ezen fegyveres erők tulajdonosa Ausztria és Magyarország. A hajókon a monarchia különböző nemzetiségű legénysége tevékenykedett, fele részben magyarok, mellettük horvátok és délszlávok, kevesen osztrákok. A tiszteket Fiuméban, a Tengerészeti Akadémián képezték ki. 1926-27-ben a határmódosítások miatt a budapesti Ludovika Akadémián állítottak föl egy folyamat tanulmányi csoportot, majd 1934-tôl a Bolyai Mûszaki Akadémia létrehozása után itt folytatódott a folyamôttiszt-képzés. A legénység sorkötelesekbôl és önkéntesekbôl állt. Az ôszi toborzások után hathónapos alapkiképzést kaptak. A kormányosok kormányzást, evezést, kikötést, vontatást, szolgálati szabályzatot tanultak. Tüzérek, búvárok, gépészek oktatása is folyt, a legalaposabb képzést a gépészek kapták – két évig tartott a stúdium – a leginkább őket is kereste, hogy alkalmazza a hajózás. A folyamat „stafirungja” gazdag volt, körültekintôen ellátták ôt mind a téli, mind a nyári idôszaknak megfelelô ruházattal. Télen haslik – csuklyaszerû, fejre húzható kapucni – kötött mellény, alsónemû, harisnya, haskötô, szôrmés irhamellény, kesztyû, ôrbunda, ôrcsizma tartozott a felszereléshez. Nyáron nyersfehér zsávoly, ennek a színe később zöld forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény A Szamos monitor (1896) 18 2008 január