Budapest, 2008. (31. évfolyam)

10. szám október - Horváth Júlia Borbála: Szabadságon

BUDAPEST Szabadságon szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László K. Roy angyalföldi lakos megfontoltan haladt úti célja felé. Kívülállók andalogni vélhették, mivel fogalmuk sem volt, mik járnak a fejében. Az öngyilkosság gondo­latával foglalkozott. Az ok helyénvalónak tűnt, a kivitelezés koránt sem­ sablonos­nak érezte, hogy bár lévén kis pontocska ő a világ hatalmas kavarcában, de hogy pont ő, pont ott, pont úgy csinálja majd, ahogyan más pontocskák is megtették már felőtte, úgyszólván undorította. A végrehajtás nem tart halasztást, de ez a sablon­dolog megfontolásra kényszerí­tette, mert nem elégedett meg azzal sem, hogy részleges forgalom mellett, és mal­teros vödrök jelenlétében, még az átadás előtt helyezze testét a jeges habok közé, amit bámész gyalogok és nyerítô bicikli­sek egyszerű live show-ként fogadnának. Ezért úgy döntött, akárhogy is, de kivárja, hogy felújítsák a hidat, és ha minden jól megy, már október 30-án ő lehet a frissen festett, aszfaltozott, sínezett, világított szui­cid-legendás híd első vendége. — Úgy már igen – tűnődött manzárdszo­bájában, amikor elképzelte az ugrást – és ekképpen már méltónak találta az életvisz­szaadás körülményeit. Szinte kedvet érzett hozzá. Mindenesetre gondosan körüljárta a problémakört, ki tudta, pontosan mikor készülnek el a munkálatokkal. Legnagyobb örömére a határidő közép-őszre esett, ami­korra jócskán lejárnak már a nyaralások (nyárvíz idején fel se tûnt volna még tán neki sem, hogy odaát folytatja), de a haj­nali hűvös harmatcseppeket már csípős ködnek hívják akkortájt, és a napsugarak becsapódása sem több bágyadt, lemondó mosolynál; szóval: az öngyilkos­ időszak kellôs közepére ígérkezett a híd átadása. K. Roy elhatározta, addig hasznosan tölti az idôt, és érdeklôdni kezdett a szerkezet múltja iránt. Mégiscsak végsô elrugaszko­dási pontja, utolsó anyagi kapcsolata lesz a Földdel – legalábbis, amirôl még tud. — Csinos architektúra – bólogatott Roy, és magyarázhatatlan nosztalgiát érzett a régi fotókat nézegetve, majd megilletődve figyelte a sercegő, korabeli híradót, mely­ben pillanat alatt omlott a Dunába a több tonnányi ellensúly, és a mederpillér fölötti kapuzat. A háborús képek láttán kicsit jobb kedvre derült, szembesült azzal, hogy az övénél nagyobb problémák is foglalkoz­tatják a Világegyetem egyedeit, és most, hatvan év múltával őszintén érdekelni kezdte a mai felújításról szóló sorozat. Ki­derültek a tökéletlenségek, mivel a hábo­rú utáni rapid­ építkezésben elnagyolták a részleteket, az anyagok minőségét és a stílust alárendelték a használhatóságnak. A pályalemez nagy részét a régi roncsok­ból építették újjá – a többi lebombázott darabjaiból (érthető módon), s hagyták évtizedekig a helyén (érthetetlen módon) –, hogy első gyógyultként a Szabadság híd közvetítsen Pest és Buda között. — De most nem így lesz! – lelkendezett magában K. Roy, s kedvtelve olvasta a rész­leteket, miszerint a híd további várhatóan túlterhelt éveiben már nem szenvedi saját súlyának tartását is, hanem a modernitás briliáns technológiájának köszönhetően felszabadul a túlságos öncipelés kötele­zettsége alól. Különösen nagy szerencsé­nek vette, hogy Munkácson megtalálták az öntöttvas díszek 1896-os öntőformáját, melynek segítségével visszaállítják a kor­látot eredeti állapotába. K. egy idő után teljesen átadta magát a kandeláberek, segéd­kereszttartók, vas­csipkék tanulmányozásának (finom kikép- ) 2008 október

Next