Budapest, 2009. (32. évfolyam)

7. szám július - Kalauz

2009 július kiállítást rendezzen. Különösen azt fájlalta, hogy az államosítás utáni átmeneti, szürke és hivatali elnevezést követően az egykori Tevan Nyomda már Kner Nyomda néven éledt újjá az 1960-as években. Pedig a két híres Békés megyei nyomdászcsalád na­gyon jó viszonyban volt egymással. Még csak vetélytársak sem voltak. Tevan An­dor és Kner Izidor közel száz levelet vál­tott egymással, amelyekben kiadványaikat elemezték, szakmai véleményt cseréltek. A két nyomda a könyvművészetben más­más iskolát teremtett. A Tevan család ta­lán irodalmi kapcsolatainak építésében, a város kulturális életének szervezésében tett többet. A családtörténet dokumentumainak összegyűjtése, feldolgozása s egy átfogó kiállítás megrendezése úgy vált lehetséges­sé, hogy létrehozták a Tevan Alapítványt. A kusza jogi helyzet miatt a névhasználat csak így volt megoldható. Végül azonban az alapítvány jó ötletnek bizonyult. Szerény támogatásokkal indultak, és 2006 elején ju­tottak oda, hogy az érdemi munkát meg­kezdhették. Legfőképpen azt a kulturális örökséget, hagyományt szerették volna át­örökíteni, ami a családot jellemezte. Tevan Ildikó informatikus tanár, ezért szakmájából fakadóan újszerű megoldásokat keresett az ismeretek átadására. Sikerült néhány na­gyon szép Tevan könyvet újra megjelen­tetni. Az egyik módszer az interaktív iro­dalomtanítás, amelyet saját szakkörében próbált ki Tevan Ildikó, s azt tapasztalta, hogy a gyerekek szívesen fogadják a játé­kos ötleteket. Nagy szorgalommal dolgoz­nak a könyvkészítő, könyvművészeti tan­folyamon is, amelynek ugyan csak akkor vehetik hasznát, ha hasonló szakmát vá­lasztanak, de már az is eredmény hogy a könyvet nem csak a kötelező irodalom vagy a tananyag burkolatának tekintik, hanem a szépségéért is leveszik polcról. A megszületett kiállítás eredetileg az alapítvány egyik legfontosabb célja volt, azóta azonban újabb ötleteket is adott: miként ismertessék meg a közönséggel a Tevan-örökséget. A Petőfi Irodalmi Mú­zeum-beli tárlat fontos állomás. Az anya­got így Budapesten is megtekinthetik a diákok és tanáraik. A gyerekek otthon, Békés megyében élményekkel teli órákat tölthettek el a kiállításon. Mezőberényben közel félszáz diák írt kisesszét a látottak­ról. Néhányan közülük elhatározták, el­kezdik kutatni saját családjuk történetét. A folytatás nagy álom: nyíljék önálló Tevan Múzeum a színház melletti épületben, a nyomda egykori helyén.­­ KALAUZ­ ­ A Szemléletváltás az Életért Egye­sület kertlátogatási programot szervez a Jókai-kert Természetvédelmi Hiva­talhoz augusztus 2-án, vasárnap 14 órakor. Találkozás: a fogaskerekű vá­rosmajori végállomásánál.­­ A Barátság Klub júliusban és au­gusztusban is egynapos hazai- és ha­táron túli kirándulásokra, budapesti sétákra invitálja az érdeklôdôket. Tartsanak a klubtagokkal egy kis drávai hajózásra július 19-én! Barcsról átha­józnak a Csomoros-szigeti tanösvény­hez, majd Bőszénfán meg lehet nézni a Meseszállót és a szarvasokat. Július 22-én, szerdán az ereklyeőrzô budapesti Szent István Bazilikát cso­dálhatják meg. Fedezzék fel a Kis-Balaton szigorú­an őrzött természetvédelmi területé­nek szépségeit a július 26-i, vasárna­pi kiránduláson! A Matula-kunyhó, a kócsagok, a páratlan madárvilág és a séta az érintetlen természet csöndjé­ben garantált élményeket kínál. Tud­ták, hogy Hadriánusz római császár Fenékpusztán született? A túrát a ká­polnapusztai bivalyrezervátumban tett látogatás zárja. Augusztus 1-jén, szombaton vajdasági városnézésre csábítja az érdeklődôket a Barátság Klub. Szabadkán Kosztolá­nyi Dezső gimnáziumát, a városházát és a római katolikus székesegyházat, Újvidéken a városházát, a görögkeleti székesegyházat és a péterváradi erő­dítményt tekinthetik meg. A keszthelyi Festetics-kastély hazánk egyik legnagyobb barokk kastélya, ki­állításai és parkja maradandó élményt jelentenek! A kirándulás augusztus 2-án lesz, vasárnap. Augusztus 8., szombat: Lednice–Valti­ce csehországi világörökség. Varázsla­tos angol típusú kertjében csónakázni lehet, elsétálni a Minaretig, gyönyör­ködni a pálmaházban és nem utolsó sorban a kastélyban. Augusztus 12-én, szerdán nyári sétára indulhatnak Ráckevén, a Csepel-sziget történelmi városában.­­Látogassanak el a római katolikus templomba, a szerb templomba, az Árpád Múzeumba, a Sa­voyai-kastélyba, a csónakos piacra.­­ Az Aquincum Baráti Kör és az Aquincumi Múzeum az alábbi közös programokra csábít nyár derekán: Arisztophanész: Lüszisztraté, július 17-18-19-én és július 24-25-26-án (esőnap: július 20. és 27., főpróba: július 15.), kezdés: 19 órakor. A csodálatos hely­színt kínáló aquincumi romok között elevenedik meg a közismert történet. Arisztophanész fergeteges komédiája nagyszerű szórakozást kínál a nézők­nek, amellett, hogy gondolkodásra késztet: nem kéne-e a ma asszonyainak az egykorvolt athéni és spártai elődök példáját követni? Információ a 06-1-250-1650-es telefonszámon és az aquin­cum@aquincum.hu weboldalon. Szüni Dödő július 28-án és 30-án, 10-14 óra között. Az Aquincum Baráti Kör és az Aquincumi Múzeum programjai a múzeum két új időszaki kiállításához készülnek, július 28-án a „Növények kultúrája, kultúrák növényei”, júli­us 30-án pedig a „Régészet regénye Aquincumban” című kiállításhoz. Az alábbi programok várják a gyerekeket: játéklap kitöltése, növényszövés száraz virágok és fűszernövények felhaszná­lásával, ismerkedés az ókori kertkul­túrával és fűszernövényekkel, papír­virág-készítés, ismerkedés a régészeti munkával az aquincumi „régészho­mokozóban”, gladiátor iskola gyere­keknek, antik motívumok készítése szappanfaragással. A rendezvény hely­színe: az Aquincumi Múzeum romte­rülete, III. kerület, Szentendrei út 135., bővebb információ a 06-1-430-1081-es telefonszámon. Nimfa ünnep augusztus 1-jén 11-17 óráig a Római Strandon. A nimfák a természet szépségeit megtestesítő ró­mai istenek, akiket az ókorban a mai Római Strand területén álló szent li­getben tiszteltek. A rendezvény során a látogatók régészek segítségével is­merkedhetnek meg a helyszínnel, az aquincumi vízvezeték forrásfoglalá­sának területével, a vizek felhasználá­si módjával az ókori kultúrákban, az ókor gyógyászati és szépségreceptjei­vel. A gyermekközönséget kézműves foglalkozások (forrásfoglalás makett, orvosi szelence, pánsíp, oltárkőkészí­tés) várják. BUDAPEST 19

Next