Budapest, 2011. (34. évfolyam)

9. szám szeptember - Horváth Júlia Borbála: Jó bor (és poén) nélkül szegény a vendégség

2011 szeptember A hivatalos evési rész színesítője, az első ceremoniális aktus nem sokat vá­rat magára: – Ezennel a Birkás Pincészet borászát, Menyust, meg a Hetényi Pincészetét, Józsit, címzetes kadarnaggyá fogadjuk! – hirdeti fennhangon a főkadarnagy a megtisztelést. Taps és huj-huj egyhangúlag, majd zász­lóavatás következik (1. számú, lepellel le­takart formátlan valami). Az árbocra jeles személyiségek emlékszalagjai kerültek, a feliratok lényege a Folt együttes összeg­zésében: egyél, igyál, ne bánkódjál, majd ugyanők ráhúzzák, hogy: na de vörös bort ittam az este... Igazi borász azonban tűri a mértéket, először a látvány, csak azután a szortyan­tás, majd a keverés és a megfontolt kor­tyolás. Laci bácsi, a tanár úr, máris mond­ja az ítéletet: – Fajtajellegét tekintve kétségtelenül kadarka, kicsit savasabb a kelleténél, és alkoholtartalma is magasabb a szokásos­nál, 13,5 fok... – Mi aztán azt nem bánjuk! És tényleg nem, a társaság a problémán kissé léhán túllépve a házi réteshez nyúl, az utolsó falatoknál pedig következik a szezonnyitó ünnepség (újabb) fénypont­ja, a Szőr-szív-szél felnyitása (2. számú, lepellel letakart formátlan valami). Mint minden érdes szívű, s mint olyan, ritka megnyilatkozásnál, most is előre sejthető, hogy valóban különleges pillanatnak le­hetünk szemtanúi, mert rövidesen féltett kincseit láthatjuk egy borász-közeli egyed­nek. A szélben elhelyezett első ereklye az aranyozottnak látszó szódásüveg, a máso­dik a fa-szódásüveg (ügyelni a leírásánál!), a harmadik pedig a cserép szódásüveg, adózva a neves szódakirály mondásának: „ a bor és a szódavíz természetes szövet­ségesek”. A jobb érzésű borászok azonnal tiltakoznak, a szomjasabbak utántöltenek, a köztesek pedig hol ide, hol oda hajladoz­nak – legalábbis, hogy jobban lássák, mi történik elöl. A széfbe ugyanis kivételes szerkezetet építettek, egy eredeti, úgy ki­lencszázhatvankilencből származó, eper­színű fényt sugárzó menza-lámpaburát, mely csak akkor villan fel, ha a szőrszív érzékeny húrjai pendülnek, vagyis szá­mára kedves illetőre lel környezetében. – Próbát akarunk! Zúdul a társaság, és képes odahagyni megkezdett almás pitéjét a tuti poénért, azután kijelöli a kísérleti alanyt, majd tóth G­ózsi a készülék oldalán található tit­kos kapcsoló segítségével hármat villant, amit a közönség örömujjongással fogad.

Next