Budapest, 2012. (35. évfolyam)

2. szám február - Zappe László: Rossz vicc - Bárzongoristák a New York fellépői

BUDAPEST Rossz vicc Zappe László A Bőrpofa című darab előadásán a Kamrá­ban bizonyára egészen mást kellene látnunk, mint amit látunk. De mindenképpen mást kellene éreznünk. „A Bőrpofa a kedvenc té­mámról szól: a sarkaiból kizökkent nyugati világ krónikus félelmi állapotáról, az emiatt keletkező maszkokról és mutációkról, arról, ahogy a színlelés során teljesen megszűnik a valóság” – olvashatjuk a szerző, Helmut Krausser nyilatkozatát, és hozzá megtudhat­juk azt is, hogy a művet először a hamburgi Thalia színház mutatta be, ami önmagában is bizonyos rangot jelent, de legalábbis sti­láris merészséget és erős társadalomkritikai hangot enged feltételezni. Azóta (1994) a vi­lág kétszáz színpadán játszották. A művet egy valóságos túszejtés története ihlette. Ehhez képest Dömötör András ren­dezésében a Kamrában egy rossz viccet, egy szerencsétlenül végződő provokációt látunk. A túszejtő egy kissé zavart lelkületű fiatalember, nem éppen sikeres költő, aki úgy gondolja, a lényegi valóságot horrorfilmek jelenítik meg, és addig nézi Tobe Hooper A texasi láncfűré­szes mészárlását, míg maga is láncfűrészt vá­sárol, véres henteskötényt és bőrmaszkot ölt, majd addig gyakorolja magát a láncfűrészes hadonászásban, míg megjön az önbizalma, és előbb a hangos zene és láncfűrész zúgása miatt kellemetlenkedő szomszédot riasztja el, később a kiérkező rendőröket is. Haza­érkező barátnőjét félig-meddig fogva tartja, amennyiben eldugja a kulcsot, amikor a nő el akarna menni, de huzakodásuk nemigen megy túl a szokványos családi perpatvarokon. A kiérkező kommandósoknak már csaknem egyetértésben, együtt játsszák a túszejtést. Félénk hősünknek végül annyira megtet­szik a magabiztos, rettenthetetlen szörnyeteg szerepe, hogy legalább egy éjszakára meg szeretné tartani. Úgy gondolja, másnap föl­adja magát, legfeljebb pár hétre leültetik. Sört hozat a kommandósokkal, jól mulatnak a ba­rátnőjével, ám amikor reggel még pizzát is hozatna, előbb azon lepődik meg, hogy sehol sem látja a rend őreit, majd azon, hogy sza­bályosan kilövik. A rossz vicc rosszul sült el. A történetben talán benne lehetne a nyugati civilizáció, a modern társadalom mindenféle alapvető bajainak erős, megrázó ábrázolása. Valóság és fikció összemosódása, mindenféle értékek relativizálódása, eszmények devalvá­lódása. A férfi beszél is ilyesmikről. Csak hát mindez ma már csupa közhely, nem csoda, ha a Kamra színpadán elsikkad, megbújik a szerencsétlen kimenetelű tréfa anekdotikus története mögött. Dömötör András egyéb rendezéseire is gondolva, úgy sejtem, a kudarc oka lehet az is, hogy a rendező a brutalitásban és a tragé­diában is elsősorban a játékosságra, a groteszk humorra volt fogékony. Talán abban bízott, hogy a szörnyű vég utólag mindent visszá­jára fordít, és akkor a korábbi naiv könnyed­ség mintegy kontraszthatást fog kiváltani. Talán így is volna, ha a befejezés váratlan, meglepő lenne. Ám a tragikomikus vég elég hamar, legkésőbb negyedóra után teljesen nyilvánvalóvá válik. Legfeljebb az benne a meglepetés, hogy tényleg az történik, amit várunk. A várakozást meg el-elunjuk. Pe­dig Mészáros Béla szépen kidolgozva, finom árnyalatokkal játssza a társadalommal meg­békélni képtelen, frusztrált költőt, aki a lánc­fűrészes szerepjátékban magára is talál meg nem is. A friss diplomás Borbély Alexandra nehezebb helyzetben van. A szövegben tel­jesen indokolatlannak tetsző magatartásvál­tozásokat kell eljátszania. A nő ugyanis előbb fáradtan veszekszik a láncfűrészes szerep­játékában lelepleződött férfival, aztán józan belátással próbálja lebeszélni a veszélyes já­tékról, végül maga is belefeledkezik a kép­telen helyzetbe, azonosul bolondos barátjá­val, boldognak, felszabadultnak érzi magát. A rendezés, a lényegében realisztikus játék­stílus nem támogatja ezeket a kevéssé motivált átalakulásokat. Így a külön-külön jól, hitele­sen megformált szerepek nem forrnak eggyé. A rossz vicc a Kamra előadásában sem fordult jóra.­­ Bárzongoristák a New York fellépői Február 26-án kerül sor a Bárzongoris­ta Verseny utolsó, ötödik elődöntőjére a New York Kávéházban. 2003 és 2007 kö­zött minden esztendőben megrendezték ezt a megmérettetést, melynek köszönhe­tően a műfaj olyan nagyszerű képviselőit ismerhette meg a közönség, mint például Ökrös Ottót, a 2004-es verseny győztesét: az ő játékát minden este élvezhetik az újli­pótvárosi Firkász Étterem vendégei. Négy év szünet után, tavaly november­ben ismét nemes versengésre hívták a már gyakorló vagy leendő bárzongoristákat (a legfiatalabb jelentkező középiskolás). De­cember elején tartották az első fordulót, és idén március 31-én, a döntővel és gálaest­tel zárul a mostani sorozat. A háromtagú zsűri – Nyári Károly elnök, valamint Szentpéteri Csilla és Rakonczai Viktor – mindegyik elődöntőnél meghatá­rozza, milyen műfajból szeretne egyvele­geket, átiratokat hallani. Az első fordulót a 2010-ben elhunyt legendás bárzongo­rista, Orosz János emlékének szentelték, a másodikban magyar örökzöldeken, a harmadikban operetteken, a negyedikben filmzenéken keresztül mutathatták be tu­dásukat a versenyzők – az ötödik forduló tematikája lapzártakor még nem derült ki. Mindenesetre nem meglepő, hogy a pa­zar környezet és a kellemes szórakozást ígérő, színvonalas program sokak szá­mára jelent vonzerőt, úgyhogy érdemes jó előre jegyet és asztalt foglalni (www. barzongorista.hu).­­ 30 2012 február

Next