Budapest, 2015. (38. évfolyam)

1. szám január - Kádár József: TÉGLÁRÓL TÉGLÁRA - Az óbudai Viktória

2015 január termék készítését, így a Bohn gyár gyár­tott cserépkályha-betétet is. Bohn Mihály kezdettől fogva különös figyelmet fordított a cserépgyártásra, de nem csak az ismert cserépformákat gyár­totta, hanem azokat továbbfejlesztve új formákat alakított ki. Az egyes típusokat számokkal jelölte, így lettek ismertek és igen elterjedtek. Egyes préselt válozato­kat, a szabadalmat átvéve, kisebb mó­dosításokkal sok más üzem is készített. Az államosítás után már csak az emelt szélűeket gyártották. Templom a fiúknak Bohn Mihály – Mihály fia halálát követő­en – néhány évet Zsombolyán töltött. Ez idő alatt indított el egy új cserépmárkát, melynek jele az oroszlán lett. Trianon után a termékeket román, illetve szerb nyel­vű felirattal látták el. Az új termék neve „Marca Leu 254” lett, változatait Jugosz­lávia-szerte is sok gyár átvette, és még a ’90-es években is gyártotta, valamilyen oroszlán­ jellel. Id. Bohn Mihály Zsombolyán töltött évei alatt a gyártelep mellett neogótikus stílusú téglatemplomot épített két elhunyt fiának emlékére. A templomszentelés 1929. IX. 29-i ese­ményét a bejárat mellett elhelyezett né­met nyelvű márványtábla hirdeti: „Zur Ehre Gottes! Dem Andenken + Michael Bohn 1893–1925 und + Jakob Bohn 1895– 1916. Gewidmet im Jahre 1928-1929. von Michael Bohn senior Marianna Bohn geb. Muschong als Eltern. Stefan Bohn, Käthe Fritsch geb. Bohn, Barbara Brauch geb. Bohn, Maria Trautmann geb. Bohn, Josef Bohn als Geschwister.” A templomszen­telés alkalmából fénykép készült Bohn Mihály családjáról. A templomot felszentelésének 65. év­fordulójára felújították, és a bejárat jobb oldalán, másik, magyar nyelvű márvány­táblát helyeztek el: „Bohn Mihály emlé­kezetére. Aki Isten dicsőségére a maga és munkásai lelki üdvére templomot emelt 1929. IX. 29-én. Barátja voltál Te a nép­nek mely most is kegyelettel emlékszik rád. És élni fog a Te nagy emléked, amíg csak élnek, jó, hű népek. Időtlen időkig e temp­lom Míg nem lesz egykor puszta, szent rom. Zsombolya 1994. IX.29.” Ha arra gondolunk, hogy a templom alapítása és felújítása között eltelt 65 év alatt a történelemnek milyen hullámai vonultak át e vidék és lakossága felett is, valóban rendkívül nagy érdemei lehettek id. Bohn Mihálynak.­­ BUDAPEST Láncvontatású, függesztett szállítósor viszi a kipréselt „négylyukú” válaszfaltéglákat a szárítóba A Bohn család 1929-ben. Álló sorban balról 2. Bohn József, 3. Fritsch Brunóné Bohn Katica, 6. id. Bohn Mihály, 11. Brauch Károly. Ülő sorban 1. Izolda, Katica leánya, 2. id. Bohn Mihályné Muschong Marianna, 3. Glattfelder Gyula Szeged-Csanádi püspök, 4. Trautmann Ferencné Bohn Mária, 5. Brauch Károlyné Bohn Borbála A zsombolyai gyártelepi templom 13

Next