Magy. kir. állami Erzsébet nőiskola, Budapest, 1933
le Széchenyi, milyen sötét színekkel, a mi szépséges fővárosunkat, amelynek ma — egy század múlva — csodájára járnak a külföldiek! « Az utas ha nyugatról jő, egy szomorú meg nem szűnő hosszúságú, rossz kövezetű utcán ballag, míg a Dunának dísztelen s undorodást okozó partjaihoz nem jut, ahová minden szemetet leraknak» stb. «A választási harc és az előkelő urak ünneplése tölti be a nemesség közéleti érdeklődésének eléggé szűk körét.» A legtöbb németországi uralkodó még koronázásán sem rendez olyan ünnepséget, mint egy-egy magyar főispán, mikor tisztségébe iktatják, mondja Pintér Jenő. Úgy élt csakugyan a magyar nemes, mint Széchenyi írja róla a Hitelben, mint egy boldogabb planéta lakosa, mert a világ folyásával nem törődött, szellemi szükségletei nem voltak, az anyagiakat pedig bőven kielégítette földje termése. «A jó szerencsén kívül egyedül a nemességnek köszönhetjük, hogy állami életünk fennmaradt. De egyszersmind azt is, — teszi hozzá Széchenyi — hogy szinte valamennyi nemzet közi leghátrább vagyunk.» A rendkívül érdekes korrajz után következik az írók tárgyalása. A beosztás egyébként a mű összes köteteiben ugyanaz. A bevezetés után, mely a kor történeti és művelődési hátterét festi meg, következik az egyes írók tárgyalása. Életüket és jellemüket nagy vonásokban mutatja be először, azután következik apró betűkkel, egymás alá írt évszámok szerint, az írók életére és korára vonatkozó összes adatnak a felsorolása. Ezután fejlődésüket mutatja be, majd műveiket jellemzi műfaji csoportokban, irodalomtörténeti és esztétikai szempontból. A tudós méltatás után mindig ott találjuk a műveknek, költeményeknek tartalmát, mindazt, amire a pedagógusnak szüksége lehet. A versekből még strófákat is idéz, hogy felfrissíthessük emlékezetünkben, ha netán elmosódott volna annak tartalma. Ezután az íróra vonatkozó irodalmat ismerteti. Itt megszólaltatja minden jelentékenyebb esztétikusunkat, a legmeszszebbmenő tárgyilagossággal, csak mintegy udvarias gesztusként, hogy felmentsen bennünket a vonatkozó irodalom tanulmányozása, a keresés, az utánajárás fáradsága alól; a fejezetek végén pedig évszámok szerint rendezett teljes irodalmi repertóriumot ad. Nagy segítségére lesznek a tanárnak ebben a kötetben is a leggondosabban megválasztott idézetek. Ha például Széchenyi rendkívül érdekes egyéniségét tárgyaljuk , ha elmondjuk, hogy a gondolatok szokatlan bősége jellemzi s ezért stílusa egyenetlen, izzó hazaszeretet, irónia, pátosz vegyül soraiba : mindezek illusztrálására felolvashatjuk saját szavait. Megtaláljuk összegyűjtve itt legjellemzőbb nyilatkozatait vallásról, hazáról, magyar nyelvről stb. Európában a XIX. század első harmadában a klasszicizmus és a romanticizmus vívja harcát. Goethe, Schiller, Byron, Walter Scott, Chateaubriand, Victor Hugo, Leopardi, Puskin világa ez. Nálunk a latin nyelv uralkodik még mindig. A magyar nyelvet és irodalmat nem tanították az iskolában. Hogy lehetne hát magyar irodalom, irodalmi élet ott, ahola szegény számkivetett magyar nyelv inkább csak az előszobákban s istállókban, cselédek közt tartózkodik? A ház ékessége az asszony nem érti s ha érti is, hátat fordít nekik (Széchenyi). És lett magyar irodalmi élet és nemzeti újjáébredés. Lelkes férfiak, akik életüknél, jólétüknél jobban szerették fajukat, fel tudták rázni a