VIII. kerületi Német-utcai Községi Polgári Fiúiskola, Budapest, 1936
sága az iskola nevelőmunkájának kiegészítő része s azt ez évben is jól kipróbált hagyományaik szellemében folytatták. A Vörösmarty Mihály Ifjúság Önképzőkör vezetését ez évben is Zsingor Károly tanár látta el. Törekvése arra irányult, hogy a kör munkásságában a tanulók öntevékenysége minél fokozottabb mértékben érvényesüljön. Az egész évre szólóan munkatervet állapított meg, egy-egy ülés számait egy központi gondolat foglalta egybe. Szeptember 21-én tartották az alakuló gyűlést, majd kéthetenkint gyűltek össze, ahol a szereplők és résztvevők változatos műsor keretében gyarapították iskolai tudásukat, nevelődtek önállóságra és öntevékenységre. Az önképzőkör rendezésében zajlottak le az iskolai ünnepélyek is. Jó hatást gyakorolt a kör működésére az, hogy az iskola igazgatója és a testület tagjai az üléseken gyakran megjelentek, a szereplőket irányítással és útmutatással látták el, szerepléseikre előkészítették. A sikeres szereplés vágya a felsőbb osztályok között nemes versengést indított, úgyhogy az egyes ülések tárgysorozatát rendesen egy-egy osztály töltötte ki, ami egészséges munkaközösség kifejlődésére is igen jó hatást gyakorolt. A kör tisztviselői és gyakrabban szereplő tagjai munkásságukért könyvjutalmat nyertek. 132. sz. Csilléry-cserkészcsapatunk munkáját Kuna Jenő tanár-parancsnok irányította, kit a testület részéről Benzsay Gyula és Rimavölgyi Rezső tanárcserkésztisztek támogattak. A csapat 160 létszámmal kezdte meg szeptemberben munkáját. A Sas, Turul és Hargita rajokban a tanulóifjúság nyert cserkészkiképzést, míg a Daru raj és Öregcsapat keretében az iskolából már kikerült cserkészek nyertek foglalkoztatást. Decemberben karácsonyest ünnepséget rendeztek. Március 29-én ünnepélyes avatást tartottak. Ez alkalommal 24 cserkészjelölt tette le a fogadalmat. Ugyanakkor ünnepelték a csapat fennállásának 15. évfordulóját. A csapatnak az ünnepélyen megjelent patrónusa, dr. Csilléry András v. miniszter úr ez alkalommal 50 P, a csapat állandó támogatója, Ilovszky János kormányfőtanácsos úr 80 P-t adományozott a csapatnak. A csapat egyes rajai többször részt vettek az egyházi körmeneteken, húsvétkor a szent sírnál őrséget álltak és számos társadalmi és tanáregyesületi gyűlésen teljesítettek szolgálatot. A cserkész kerület és körzeti céllövő versenyen a kerület cserkészcsapatai között egyéni versenyben II., III. és IV. helyezést értek el. Múlt évi nyári toborzásukat Diósgyőrött tartották, a folyó évben is ugyanott táboroznak. A csapat parancsnokát a már megnevezetteken kívül még Csobay Lajos tanármérnök, Kőröshegyi István tisztviselő, Mihálka József mérnök cserkésztisztek és 3 cserkészsegédtiszt támogatják munkájában. Itt említjük meg, hogy a Kuna Jenő tanárparancsnok kezdeményezésére a cserkészcsapat az iskola bejáratával szemközt zászlóárbocot állított, amelyre minden tanítási napon8-tól 8 óráig felvonják a nemzeti zászlót, úgyhogy iskolába érkező tanulóinkat belépéskor a nemzeti zászló fogadja. A cserkészcsapat két-két tagja a zászló mellett naponta díszőrséget teljesít. 10. Ünnepélyeink a hazafias érzés elmélyítését szolgálták. Október 6-án és március 15-én műsoros ünnepélyek keretében méltattuk a napok jelentőségét. A műsort az önképzőkörbe tömörült ifjúság munkaközössége állította össze, az ünnepek jelentőségét Baracsi Róbert, ill. Szabó Mihály tanulók méltatták. Ünnepséget tartottunk az iskolaév megnyitása és lezárása alkalmával is. 11. Iskolánk tanulóinak egészségi állapota kielégítő volt. Fertőző megbetegedés nem fordult elő. Az iskolaorvos a tanulókat a tanév folyamán legalább egyszer egyenként megvizsgálta és közülük 125 tanulót szakorvosi rendelőintézetekbe küldött pontosabb kivizsgálás céljából. 18 szegénysorsú beteg