Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)

1845-05-16 / 182. szám

velező igen jól ismeri; a zaj és lárma megemlítésével nekik ugyan nem nagy szolgálatot tett.­­ Végezetül állítja közlő úr, hogy a votisatio alkalmával az in­dítvány mellett 50, ellene pedig 39 úgyne­vezett kaputos szavazott ugyan, de a tarta­léksereg hozzá­jár­ul­tával 7­4 ellen 110 sza­vazattal az indítvány elesett. Ezen számozása által levelező úr el akarná hitetni az olvasó közönséggel, mikép csak nyers erő döntötte légyen el a kérdést; — tisz­telet, becsület, de az már csakugyan nem áll, hogy 50 kaputos szavazott az indítvány mellett, hacsak köz­lő ur közidök — az úgynevezett gyekereseket és spentze­­reseket számítani nem akarja —, hivatkozom e tekintetben kérdéses gyűlésünk folyama alatt hon­os az illető szónokok neves feljegyzése mellett tett jegyzetekre, mellyekből kivi­láglik, hogy az indítvány mellett 19, ellene pedig 48 attilás szónokoltak, mikép történhetett tehát ezeknek a közlő által nyilvánossá tett kis számlai leolvadása; azoknak pedig, kik ez alkalommal kétségbe nem vonható nagy kisebbségben ma­radtak, rögtönös megszaporodása: előttünk örökös rejtély maradand. Többen u­tatása igértetik, ’s mi a velős előadásnak örömmel nézünk elibe. Pesti Hírlap. ( 455d., 456d., sz. ) „Zrínyi Miklós és a hadi adó" alatt értekezik tudós polyglot­tunk Pulszky Ferencz. Az első szakaszban kivonatot közöl Zrínyi Miklós­nak a költőnek egy politikai röpiratából, kiemelvén különö­sen azon szakát, melly az állandó katonaság állításáról szól. — Második czikkében nemzeti jellemül tulajdonítja, hogy a magyar inkább törvénytudó, mint kormányférfi, mit, vagy a bizánczi befolyásból, vagy az ősiség hatásából magyaráz­hatni , ’s innét eredt, hogy észtehetségeink tetterőnknél ki­fejlettebbek, nem csuda tehát ha Zrínyinek katona-állandó­­sítást tervező indítványa eredménytelenül hangzott el. Ki­ereszkedik ezután czikkb­ó az adó történetének vázlatára ,s megfogni nem tudjuk miért, végre a nemzeti őrség felállítá­sát sürgeti. Ha ennél lényegesb teendőink nem volnának, azt mondanók, legyen kénye és kedve szerint, de így az egészet csak indítványviszketegnek tekintjük. — A 456d. számban valami Gelléri Szabó „Napi kérdések és a B. P. Híradó“ czím alatt bíbelődik a védegylettel, és természetesen dicsérőleg, a B. P. Híradót korholásra állítja birószéke elé. Nagy szeren­cséjére szolgálnak korunknak a hírlapok, hová vinnék kü­lönben ismeretlen quantitásaink a sok gyomot és lomot, melly telkeiken terem , a vásárra? — *** Birm­­ii szem!«. Nemzeti Újság. (62. ,63., 65., 69. sz.) „Politikai pártok életműszerezése.“ A tiszt, lapvezető a nemzetek poli­tikai életének fejlődését következő fokozatokra osztja: „ébre­dés, eszmélet, discussio, cselekvés, lankadás, álom“-ra. Roszalja hogy honunkban sokan nem akarnak helyet ’s időt engedni a két első stádiumnak, ’s innét keletkeznek azon má­moros politikai situaliók, mellyek környeznek, holott ideje volna, hogy ne csak a szenvedélyek hanem a számítások politikája, mellynél elkerülhetlen a tiszta eszmélet, munká­­lódjék. Sz. az eszmélet és az alkotmányilag szabályos dis­cussio viszszaidézését tűzi ki feladatul. Tájékozásul hozunk politikai felekezetit, mellyek egymással szemközt állnak, kettőre osztja, mellyeknek egyike a fellépéstől ’s elveit nyíltan kimondástól viszszavonul,mint ha politikai párttéren fellépni kisebbségül szolgálna, holott az alkotmányos rendszer ép azt kívánja, hogy párt párt ellen lépjen fel, ha valamit kivinni akar, mert párt nélkül csak az absolutismusnak nyílik mun­kaköre; a másik párt önmegtagadással de számítással dol­gozik , és a csel minden rugonyait mozgásba hozó, majd dictatoroskodik, majd hízeleg a perez kivonata szerint, majd kormányt bontó ’s lehellem­lő, majd az aristocra­­ticus irányok opposiliában simuló, majd már csak ne­vétől is a nemességnek borzadó ’s ochlocratia felé ro­hanó, az ellenfél gyengeségét használni tudó, prome­­theusi alakban mutatkozik, a mint a perez kívánja; mind­amellett kérlelhetlen ellene az ősaristocratai institutiók­­nak. Minthogy pedig lehessen kivinni, hogy valamelly pol­gárainak minden tagjai ugyanazon véleménynek legyenek, épen a közjóra nézve kívánatos, sőt szükséges, hogy a véle­ménykülönbség ne csak nyilvánittassék, hanem szorgalmas vitatás tárgyává tétessék, és felette épen azok bíráskodjanak, kiket a vita tárgya legjobban érdekel; mivel pedig a státus­ban bizonyos előrendű kérdések vannak, mellyek kifejlett értelmiséget követelnek, azért szükséges, hogy ezek a kép­zeltebbek eb­be utasittassanak, és azért a közdolgok vezetésé­nek irányadására nem lehet feltétlenül átalános befolyást en­gedni mindenkinek; a fontos tanácskozások a nemzet jobbjai­nak maradjanak mindig fentartva. — Kifej­telik továbbá a czikk folytában, mennyire szükségesek a nemzetek politikai életé­nek kifejlesztésére a pártok, minthogy egyedül súrlódások eredményezhetik a vélemények szilárdítását. roszalja szerző, hogy eddig honunkban nincsenek szabályos határok által is­­merhetőleg elkülönzött pártok, mit egy részről annak tulaj­donít, mivel a demokrata párt minden túlzó és rettegtető rend­szere a higgadtabb keblű mérsékelt reformereket, kik sze­rénységgel és érett megfontolással hitték a diadalt kivíhatan­­dónak, a nyilvános föllépéstől tartóztatta, holott a többség kétségtelenül részükön áll; kimondja a mondottak következ­tében , hogy ő a mérsékelt reformerek oldalán áll, ’s e pár­tot alkotmányos polgári kötelessége teljesítésére izgatni, hevítni ’s buzdítni fogja, mi nézetünk szerint teljességgel nem fog ártani, mert ha végkép nem akar lecsücsülni, itt az ideje, hogy cselekvetlen kényelméből, hol az isten aján­­dékait bölcs homlokkal szokja bevárni, valahára kimozdul­jon ; e czikkben meghatározza a conservativ párt hivatását e szavakkal: „a birtok- ’s hivatalképesség phasisainak fokon­­kinti fejlesztése, ’s a haza alkotmányos alapelvének viszo­nyaira alkalmazása; a közös teherviselésnek — a mostani földbirtok exdebitatiojára szolgáló intézmény előre bocsátása melletti életbehozása; az érdem és talentumoknak az aristo­­cratai osztályzatbai felemelkedhetésére az útnak megnyitása, ez által az alsó rendűek ellenszenvének csilapitása; ezúton a nemes osztályi testületeknek folyton ul meg uj életnedvvek­ felvidoritása; e mellett azonban a nemesség földbirtokon nyugvó politikai állásának minden lelkesedésseli védése.“ Mind­ezekhez szerző szerint egyedül az átalakulás zászlójá­nak erélyes kitűzése által juthatni, mit hogy tenni lehessen, mulhatlanul szükséges egy baloldali centrum­párt alakulása, mi hogy megtörténhessék, idején van, hogy a felek a poli­tikai kérdéseket meretlenül és tartózkodás nélkül szőnyegre hozzák, mert azon alkotmányos nemzet, melly ezeket foly­vást palástolgatja önmaga előtt, nem méltó hogy a politikai gyámság alól felszabaduljon; nem méltó tovább az sem a gyámság alóli kimenekülésre, melly a kormányt illető jogo­kat , minek p. o. a hivatalnokok kinevezése, elvitázni akarja, vagy azon megbocsáthatlan gyöngeségben szenved, miszerint azt követeli, hogy a kormány által kinevezettek a kormány elleni párthoz csatlakozzanak; felhozza itt az alapos czikk szerzője, mikép ez a hivatalnokok tetemes száma a vért tel­jességgel nem hozza keringésbe, holott nálunk a csekély szá­mú kinevezések zúgásra szolgáltattak alkalmat. A czikk foly­ KiCXFOYJD: FRANCZIAORSZÁG. Május 2-án a követi kamrá­ban Thiers úr megnyitván a jezsuiták feletti vitát, előre ki­jelenté, hogy belőle cabinet-kérdést képezni nem szándéko­zik. A nézetek, miket kimondani gondol, az igazság­­ministerének Páris összes ügyvédi karának és törvényszékei­nek nézetei. Szónok a vallás iránt legnagyobb tisztelettel viseltetik, azonban nem kevésbbé tiszteli a státus jogait; ezen kettős érzelem, mérsékeltségének kezessége. Ezután a je­zsuiták történetét előadva, az Am­aer-perből jogilag bebi­zonyított ténynek mondja, hogy létezik társulat a törvények daczára, mellyek azt a franczia földrül száműzik. Mit jelent ez egyebet, mint eltörölni a törvényeket? Mondják, hogy a törvények elévültek? Ámde tudva van, hogy a törvényhozás 1789 óta bizonyos vallási társulatok ellen folyvást vívott. Szónok előadva a különféle törvényeket, a büntető-codexből következő törvényt idéz: „20 személynél nagyobb egyesület, azon czélból, hogy naponkint, vagy bizonyos időben össze­gyűlve vallásos tárgyakkal foglalkozzék, nem alakulhat csak a kormány engedelme’s azon feltételek mellett, miket ez szabni jónak vél.“ Ezen törvény­rendelet, megjegyző szó­nok , elegendő ’s a vallásos társulatokra alkalmazható , ha a régibb törvények feledésbe mentek is.­­• Mit én kívánok, az ezen társulatok felbontása közigazgatási úton ; én bünte­tést nem kívánok. Mondják, a törvények semmi büntetést nem rendelnek, hanem naponta hajtatnak végre közigazga­tási úton. A vallásos társulatok elleni törvény alkalmazását érdemes jog­tudósok is kétségbe vonták. Ámde jogtudósok­tól függ-e, bár­milly lángészszel bírjanak, törvényeket, miket „haragtörvények“-nek neveznek hatásukból kivetkőz­­tetni ? A párisi törvényszék 1826 ban minden törvényt al­­kalmazhatónak ítélt. Mit gördíthetni ez ellen? (egy hang: az 1830-ki chartát). A chartát­ tehát erre hivatkoznak most; a szabadság elvére hivatkoznak? Ezen elv erejénél fogva mindenre feljogosítva akarnak lenni. De ha minden szabad, szabad titkos társulatokat is nyitni, a szabadságnak egyen­lőnek kell lenni mindnyájukra. Megengedem, hogy a char­tára történjék hivatkozás, az elmúlt idő daczára, melly el­lenkezőt bizonyít; de ha férfiakat hallok az általános sza­badságra hivatkozni, kik „a szeretet törvényét“ (Peyronnet sajtótörvényét) tetszéssel fogadák és könyveket terjesztenek az index­ek­be, akkor szabad legyen kérdeznem: mit akar­nak azon urak? Én a szabadságot törvény nélkül nem ér­tem , melly azt szabályozza és korlátozza. A charta három — t. i. személyes, politikai és vallásos —szabadságért ke­zeskedik. Ezen szabadságok törvény által szabályozzák. A személyes szabadság következtében örök fogságra a bás­tyába senki be nem vettetik, mielőtt bírája előtt meg nem jelent volna. A politikai szabadság értelmében nézeteit min­den franczia sajtó útján közzé teheti, de, hozzá teszi a Char­ta , a törvény kíséretében. A vallásos szabadság is csak a törvényszabta feltételek mellett létezhetik. Engem vádolnak, hogy voltaire-iánus vagyok. Az vagyok, nem tagadom, azon értelemben, hogy ezen nagy ember lángeszét elismerem. De tiszteletem ki nem terjed tévedéseire. Ő nem tisztelte ha­zája vallását, midőn megtámadván a visszaéléseket, magát a dolgok lényegét sem kímélte meg.A Szónok megérintvén a status és clerus közötti viszály eredetét, melly a párisi egyetem megtámadásában keresendő, megjegyzé, hogy ezen factio legtüzesbjei a jezsuiták társulatában gyűjtötték erejü­ket. A cabinet állása — így végzi beszédét — nehéz, nem ta­gadom, de a nehézségek legyőzhetők a törvények végrehaj­tása által. A minister urak tudják meg, hogy mi nem akar­juk zavarba ejteni, sőt inkább meg akarjuk velük osztani a terhet. — Thiers után Martin pecsétet szólt, ő a társulatok elleni törvények erejét elismerte, azonban úgy vélekedett, hogy az olly kérdés, melly hevenyében el nem dönthető, mi­ért is azon reményét fejezi ki, hogy a kamra a kérdés helyes feloldására hatáskört és eszköz megválasztást enged a kormánynak. Ezután még Carné szólt Thiers indítványa ellen é s Du­pin mellette szónokolván, a vita elhalasztatott, a sor Berryer-re következik, ki a társulatok érdekében szaland. Május 3-án a jezsuita-ügy befejeztetett. A közönség igen élénk figyelemmel kiséré a vitatkozást, mellyet ma Ber­ry­er kezde folytatni. Az irány, mellyet a tanácskozás von, neki nem tetszett, t. i., hogy a társulatok iránti törvények ugyan állnak, de végrehajtásuk a kormány eszélyére bizas­­sék. Ha a törvények, úgy­mond, világosak, a végrehajtás iránt tisztába kell lenni. Szerinte fő kérdés az, hogy az il­lető törvények állnak-e? ’s ő erre tagadólag válaszol, mert azon jogot, hogy a polgárok közösen éljenek , egyesüljenek ugyanazon szabályok követésére, együttimádkozásra, cse­lekvésre, — ezen jogot az 1790-ki törvények el nem törtek ’sat. Utána Hebert szólt ellenkező szellemben. Lamar­tine beszéde ezekben központosul: Ha a jezsuiták nem tör­vényesített társulatot képeznek, üldözendők ’s ebben Thiers úrral egyetértek. Van azonban egy pont, mellynél, m­i a kérdés megoldását illeti, sok társaim nézeteitől eltérek. Ál­lítom tudniillik, hogy a jezsuita­ egylet iránti törvény, ha ők egyszerű polgárok, avagy ha vallásos őzeiből is egye­sülnének , csak akkor alkalmazható , ha húsznál többen van­nak, mert a polgárok feljogosítvák 20 személyig érő egyle­tekbe lépni. Ha önök ezen jog félreismerése alatt a jezsuiták ajtait becsukják és lelkiismeretekön erőszakot követnek el, az üldözés legkárosabb színét öltik magukra; igaz, hogy az üldözés népszerűséget szerez. Uraim! az isteni tisztelet szabadságán kívül nincs béke. — Odilon Barrot kívánt ezután szólani, de a centrum a végzés kimondását sürgető, mire az elnök mondá: Thiers úr épen javaslatot nyújt nekem a napirend iránt, melly igy hangzik: „A kamra napirendre tér, bizalmát helyezvén a kormányban, hogy a státus törvényeit végrehajtania.“ (élénk tetszés). — Odilon Barret élvén szólási jogával, megvallja, hogy a javaslott megfejtést teljesen méltányolja. Nem akarok, úgy­mond, szabadelműbb lenni az alkotmányhozó gyűlésnél. Nem aka­rom megengedni, hogy hazám kolostorokkal boríttassék el, ’s ezt a közhatalmak némán nézzék. Az alkotmányhozó gyű­lés eloszlató a vallásos társulatokat, ’s ezen törvény­rende­let most is fenáll. A kamra a törvények alkalmazását meg nem tagadhatja. A kérdés törvényes szempontjáról kétség nincs, mi azonban az ildom kérdését illeti, kérdem: a tör­vények végrehajtásából milly veszélyt várhatunk? Kérdem: milly hatalommal van dolgunk? Önök mondák, hogy a pap­ság nincs e kérdésbe bonyolítva ,s a francziák többségének vallása a törvények végrehajtása által meg nem érintetik. Mellyik hát az eszély, mellyet igényelnek? Részemről át nem látom, de a kíméletet méltánylom, kivált azért, mert egyhangú határozatra így tehetünk szert. A­mit mi kívánunk, nem egyik párt győzelme a másik felett, hanem a törvények diadala. — A pecsétőr még egyszer szavát emelvén, tegnapi kijelentéseihez ragaszkodott. A clerűs, úgymond, ne kételkedjék a kormány utalmában. Ha rendszabályokhoz kell nyúlni, az egyházi hatóságok közremunkálása óhajtható. Ezen gondolatot mondom ki tegnap ,s ez meggyőződésem. Ha azonban ezen közremunkálás el nem érhető, a kormány tudni fogja kötelmeit é s azokat teljesíten­i is. Végre még Thier­s úr szólt.Iparkodtam olly szerkezetet készíteni,úgy­mond, melly a kamra egy pártját se sértse. A pecsétet nyilat­kozatiból látom, hogy az egyetértéshez közel állunk. Akarom világosan kimagyarázni magamat. Vannak kétségbe, hozhat­­lan status-törvények —kétségbehozhatlanok legalább a kor­mány, én is a kamra legnagyobb része által. A körülmények úgy hozták magukkal, hogy ezen törvények végrehajtatlanok maradtak; a körülmények megváltoztak,s felette­­sürgős, hogy a törvények alkalmaztassanak (igen ! igen!). Ámde az azok végrehajtásával megbízott kormánynak bírnia kell hatáskörrel, mellyre szüksége van. Ő az egyházi hatósá­gokhoz folyamodott; én ezt méltánylom, de csak azon föltét alatt, hogy a törvény igéje testté váljék, legyen bár­milly sikere azon hatósággali alkudozásnak, mellyet tisztelek, de mellynek hazám törvényeit alá nem rendelem. Ezen föltét alatt a pecsétőr úrral kezet fogok. El van tehát ismerve, hogy a törvények fenállanak; el van ismerve, hogy alkal­mazásuk szükséges, és hogy ennek meg kell történnie, ha az egyházi hatósággali alkudozás eredménytelen múlik is el. — Erre az elnök felolvasó még a szerkezetet, mellyre a kamra mély csend közt szavazott. Négyszáz tagnál több volt jelen. Az eredményt már múlt számunk közté. Május 5-én a párisi gárdák kerültek szőnyegre Ledru- Rollin 12 ezer aláírású folyamodmányt nyújtott be a felfegy­verzés ellen a párisiak részéről. A jezsuiták iránti kérdés milly sikerrel oldatott fel május 2- és 3-án a követ­i kamrában, múlt számunkban meg­­érintők. A J. d. Débats következő véleményt nyújt e tárgy­ban : „Lehetetlen vala, úgymond, hogy már a pair-kamrá­­ban megérintett jezsuita­ kérdés a követi kamrában is elő ne forduljon. Thiers úr megtevé ez iránt a kérdést. A tisztelt szónok által kifejtett mérséklettséget valódinak ismerjük el. Nyilatkozatait komolyan fogadjuk ’s meg vagyunk győződve, mikép nem vala szándéka ezen ügyben ellenzéki kérdést ’s érvet keresni, a kormány zavarba hozatalára. Egyébként alapos okunk van Thiers ur őszinteségében nem kételkedni. A jezsuiták 1840ben léteztek, mint most, ’s a törvények, mellyek reájok alkalmazhatók, szinte fenállo­­ak. A körül­mények, mint tudjuk, megváltoztak. 1840ben a status és a clerus egy része közötti harcz nem volt felélesztve; az ultra­­montanus tanok szenderegtek, ’s megsemmisülteknek tekin­tethettek; a püspökök nem kerestek dicsőséget a törvénynyeli daczolásban ’s vértanuskodásban. A jezsuiták nyugodtan szónoklanak a Notre-Dame templomban, megelégedtek a tü­relemmel vagy elfeledéssel, mellyet irániok a status tanú­sított. Nem is vetjük Thiers urnak szemére, hogy 1840ben a jezsuiták törvény-ellenes létezésöket hunyt szemmel tekin­­té ; egyedül azt mondjuk, miszerint minden becsületes em­bernek meg kell vallani, hogy a törvények, mellyeknek végrehajtása sürgettetik, nem tartoznak azok közé, mellye­­ket a kormány egész szigorral végrehajtani tartozzék. Ez kard, mellyet hüvelyben hagyhatni, ha kivonását köz­érdek nem parancsolja. A ministériumhoz tehát nem azt kell mondani, hogy: a törvényt nem hajtja végre, de eljött a pillanat, hogy végrehajtassék. Ha az ellenzék legális akar 329

Next