Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)

1845-01-31 / 123. szám

Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbelű­s hasáb­­joráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Péntek 123. BUDAPESTI Teljes számú példányokkal még* szolgálhatunk. Jannior Q1 10/1^ Előfizethetni netyne« JHlIk­al ul. a kiadóhivatalban, gránátos* g atezai Strauby-házban lfifiík szám alatt, és minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok,­­ csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezé­sek. Névváltoztatás. Eszmetöredékek a felügyelési jog terjedelméről, társulatok irányában. Megyék és v­á­r­o­s­o­k. Közgyűlés Csong­­rád , Veszprém és Somogybán. Esztergomi levél. — Külföld. Nagybritannia. Hivatalos és magán­hirdetések. A t­á­r­c­z­a. Akarat és Hajlam. Regény b. Jósika Miklóstól. VI A kirablott. (Vége.) JUROSTAWIOMSaJÁC­­én EMIÍKLY* Ő cs. ap. kir. Fölsége Tömör János és Szűcs Ist­ván veszprémi székeskáptalanbeli kanonokokat — amazt béli hold, szűz Máriától, imert bistriai sz. Andrástól nevezett czímzetes apá­tokká; — nem különben a szombathelyi káptalanban megüresült kano­­nokságra S­e­p­t­e­y V­i­n­c­z­e papnövendékház aligazgatóját m­él­­tóztati itt kegy. kinevezni. Ö cs. ap. kir. Fölsége papmező­i Razel József és Ferencznek ve­zetékneveket „M e z e y“-re változtathatni kegyelmesen megengedtek. A fó’mgu magy. kir. udv. Cancellaria a keblebeli lajstromzó-hiva­­talnál megüresült lajstromzó-tisztségre Szeb­ József járulno­­kot alkalmazta. A k. kassai hamninczadnál Kummer József­nek nyuga­lomba helyeztetése által a helyettesi hivatal ürességbe jött. c/3 (Eszmetöredékek a felügyelési jog t­erje­­delméről, társulatok irán­yában.) A történetek hosszú során keresztül igazolva látjuk azt, mikint minél több hajlammal viseltetik valamelly nemzet közállapota kifejtése iránt, annál ingerlékenyebb kezdetben mind azon rögtönzött eszmék felkarolására, mellyek újítási vágyat feltételezvén, az átalakulási szellem kiképzésére vezethetnek, ’s hogy ezek özönében sokszor fogantatásuk előtt születnek már és kelet­keznek különféle közirányú társulatok. Ez állítást bizonyi­­tandók, csak átalánosan a napi eseményekre hivatkozunk. Helyesleni, vagy kárhoztatni azt, minek akadályt emberi erő nem vethet, épp olly hasztalan cselekvés volna , mint köte­lesség kijelölni a határokat, mellyek körében elég tágul mo­zoghatunk a czélelérésre a nélkül ,hogy cselekvéseink eredményét megbánni kény­te­lení­­­tessünk. Ezt némileg érintendők, óhajtnak ugyan gyönge néze­teink e részbeni támogatására azon bizonyos lapok rokon­­szenvét is megnyerni, mellyek rendesen igénytelen állí­­tásunkat már csak azért is czáfolgatják, hogy czáfolva lenni mondathassanak; ha azonban ezt el nem érhetnék, egyedül arra kérjük azok olvasó jeles közönségét, győződ­­­jenek meg, miként mi is tántoríthatlan hűséggel tisztelvén alkotmányunkat, nemzetiségünk szilárdítása és fejlesztése ér­dekében polgári feladatunk voltát épp oliy hőn és tisztán érezzük, és midőn ennek nyugodt öntudatában fellépünk, azon meggyőződésre támaszkodunk , hogy ott, hol a közér­dek gyönge felszólamlásunkat igényli, hallgatni nem szabad. Nem szükség bővebben bizonyítgatni, mennyire terjedt már honunkban is a nemzetiség szelleme, mellynek józan fejlesztéséhez járulni közös kötelesség. A feladat roppantsá­­gát a gondolkozó tehetség egyszerre ki nem zsákmányolhatja, a leendők öszvege pedig ezzel karöltve jár; azonban a hala­dás jelszava f­e­n­t­és­­­en­­ honossá válván, az átalakulás ne­héz munkája erélyesen tárgyaltatik. Mennyire legyen kielé­gí­t­ő az eddigi cselekvések eredménye, nyiltán kimondjuk, hogy mi részünkről — bár vágyaink az egészre nézve kielé­gítve éppen nincsenek — az eddig történtekkel meg is te­kintve a sok oldalú érdeket , kölcsönös kímélést igénylő vi­szonyokat, számba véve a körülményeket, mellyek közben a túlbuzgóság örvényében sok üdvös eszme elmerült, e sebhez mérve a néhány év rövid perczeit, a jövendő szebb remé­nyében panaszra nem fakadhatunk. d­e részbeni vélemé­nyünket azonban, me­ly különben is egyéni fölfogás szüle­ménye, felróni senkire sem akarván , ezúttal ezt csupán esz­merokonságnál fogva kívántuk érinteni annyiban, mennyiben a haladás terjesztése körül gyakorlott kezelés egyik di­vatos módjáról szólani kívánunk, értjük az Egyleteket. Ha a közel­múltra visszatekintünk, alig hitethetjük el min magunkkal, hogy honunkban— csak kevés év elött — egy két ca­s­i­nó­t kivéve, a társulati eszmének hite sem volt, holott ma mintegy kivételként tekintendő csak népesb helyeink némellyike, mellynek keblében Egylet nem létez­nék , vagy legalább keletkezésben nem volna; mindezek ré­szint anyagi, részint szellemi tekintetben köz czélok eléré­sére irányozvák tanúságául annak, hogy a hon polgáriban a cselekvés hajlama ébren van. Illy nagy számú társulatok az egyletek annyiféle czímeivel keletkezvén már, természetes, mikint mindnyájának bizonyos alapra fektetett irányban mű­ködnie kell; mivel pedig a társulatok keletkezési módja sok­oldalúságában megtörténhetik, hogy a cselekvés és utánzásra sokszor inkább, mint gondolkodásra hajlandók, az egylet körébe léphetnek, a­nélkül, hogy feladatának mibenléte iránt kellő tudomást szerezzenek maguknak, vagy illetőleg iránta felvilágosíttatnának; már csak innen is következik, hogy az eféle társulatok léte mint a közálladalom, úgy egyesek érdekében is a státus figyelmét méltán felhívja. Azonban a koreszmék surlódása tág terén mennyi megtámadásnak tétetnek ki a legü­dvösb elvek is, azt inkább sajnálni, mint bizonyítani kelletvén, mi ezúttal, e tétel alkalmazását illetőleg, egyedül a tárgyi kérdésre kí­vánunk röviden szorítkozni, a mennyiben t. i. állítottuk, hogy közirányu társulatokat a status figyelem­mel kisérni tartozik. Az egyletek eszméje, legyen bár anyagi vagy szel­lemi iránya, egy részről már eredeti keletkezésében né­mi kötelességekkel jár, mellyek más részről, legalább saját körében, jogokat igénylenek; mivel pedig keletke­zése annak, mi jog és kötelességre állapíttatik, az ösz­­szes társaság érdekével szoros összeköttetésben lé­tezik, természetes, mikint a statusnak eféle egyletek iránt közönyösséggel viseltetni nemcsak nem szabad, sőt inkább felettök szigorúan őrködni kötelességéhez tartozik, és tartozik annyival inkább, minél kétségtelenebb a társu­lati eszmék értelmezése. Mi a társulati eszmét a szó legszorosb értelmében hatalomnak tekintjük, mert nem tudunk társulatot képzelni, melly hatási szándék és czél nélkül állna össze; midőn tehát egy testület jogo­kat gyakorol ’s kötelességeket szab, insttus­iój­ában fek­szik , hogy kitűzött iránya szerint működni és hatni akar is, hatni módokkal, mellyeket czélja elérésére legczélszerűbben vél alkalmazhatóknak, ’s ha hiányzik is rendesen hatalmá­nak physikai ereje, ezt mindazáltal tekintélyének erköl­csi súlyával bőven pótolni igyekszik, ’s hogy ezt tegye, rendeltetésének természetes érdekében fekszik. Ezek előrebocsátásával kérdjük már: várjon létezhetik-e hatalom korlátok nélkül? És lehet-e a status kebelében bár­­milly irányú és hatású eféle társulat, melly hatalmat, még pedig rendezetlen hatalmat feltételez, anélkül, hogy a status hallgatva, vagy nyíltan megegyezését kijelen­tené? Mi azt hiszszük, hogy e kérdés megfejtése sokkal egyszerűbb, semhogy bővebb taglalgatást tenne szükséges­sé; és a legszabadabb alkotmányos nemzeteknél sincs tár­saság, melly a státus fel­ügyelésén kivü­l terjeszt­hetné működéseit, hogy igy honunkban legfelebb az lehet a kérdés: milly után legyen itt az érdeklett felügyelés gyakor­­landó? Nálunk a teendők özönében a törvényhozás figyelmét még sokra ki nem terjeszthető, és sok egyéb közt hihetőleg e kérdés megoldása is a jövendőnek van fentartva. Törvé­nyeink tömkelegében nincs intézkedés, melly a társula­tok rendezését érintené, és csak némi analógiákat lehet hát hozni azokból, mik például a magyar tudós társaság alapí­tása körül történtek, vagy miket a legújabb törvények a rész­vénytársaságokra nézve rendeltek, és így a körülmények ime helyzet­ében a köztársaság végczélja józan értelmezéséből és a státus önfentartása iránti jogainak fogalmából kell következtetnünk azon igaz­ságot, hogy az e körüli intézkedés — addig, míg e rész­ben a törvényhozás máskép nem rendelkezik — honunkban a végrehajtó hatalmat nemcsak illeti, mint a­melly gyako­rolja törvény szerint a legfelsőbb felügyelési jogot, hanem ennek mellőzhetlen kötelességéhez is tartozik. Imer igénytelen nézet öszhangzó kifolyásának tartjuk mi azon felsőbb intézményt, melly pesti levelezőnknek e lapok minapi számában közlött tudósítása szerint Pestmegye utóbbi közgyűlésében kihirdettetett, ’s melly szerinte azon két pont körül forog, hogy az illető egyletek erede­téről és czéljairól, az alapszabályok kísére­tébe­n, h­i­tel és j­e­len­tés terj­esz­t­es­s­é­k fel; jö­vendőre pedig minden egy­let a­lakulására elő­le­g­e­s kor­mányi jóváhagyásért folyamodás té­tessék. És Pestmegye Render a főfelügyelési jo­got elismervén, az elsőre nézve a tisztelt in­éz­­ménynek eleget teenének, de a második ellen óvást tesznek—mond a levelező — azt az egyesületi sza­badsággal nem tudván megegyeztetni. E részben ő­­színtén megvalljuk, hogy mi fogalmunk parányiságában az idézett intézmény érintett két pontját hosszabb com­­binatio után sem tudtuk egymástól a felügyelési jog tekintetében különválasztani, mert ha a főfelügye­lési jog e kérdésnél csak abban áll, hogy az illető egyletek alapszabályai felügyelés útján csupán egyszerűen megtekinthetők, akkor az elismert é s kétségbe különben sem vehető föfelügyelési jog megszűnik lenni azon,institutio mellynek álalános alapja tör­vényen alapul; — ekkor a felügyelési jog azon eszme semmiségében enyészik el, mellyek­nek egész lénye­­ge a reá jók aggatott czimben teljesen ki­m­ e­r­í­tt­e­z­e 11, így volna pedig a pesti óvás szerint, ér­telmezendő a felügyelési jog azon pillanatban, mihelyt kérdésbe vétetnék az egyletekre vonatkozó el­ő­l­eg­es fe­l­j­e­le­n­­tésnek szüksége, hogy ekint a kérdéses óvásna­k, különben is mint látszik, theóriai általánossá­gon épített alaposságát nyíltan tagadni nem tartózkodhatunk, azon fájdalmas meggyőződésre vezet­tetvén innen, mikint a szóban forgó óvás is azon bizalmat­lanság kifolyásának légyen tekintendő, melly közelebbi idők­ben némellyek részéről a kormány ’s nézeteit helyeslők irá­nyában elv gyanánt felállíttatott. Ismerjük mi amaz oskola tagjait, és tudjuk, hogy szerinte az eféle kérdések minden­kor a gyanusítgatás terén szoktak vitattatni, míg más rész­ről keletkező végzetes czifra csengésű üres szavakban a nép­szerűség bíborába öltve, terjesztetvén el, a közvélemény igényei gyanánt hírdettetnek ki. Ehez mi nem tartozunk, mert az érintett oskola rajzolta festvényeiben azon rémekre ismerni nem tudunk, mellyek alkotmányos fejlődé­sünk gátjaként állíttatnak elénk,’s mert hinni akarjuk, mi­kint alkotmányos rendszerünkben elég garantiája legyen azon hiedelem valódiságának, hogy törvényszerű kormá­nyunk köz­hasznú czéljaink megsemmisítését feladata­­it­­ épp úgy nem tekinti, mint t­ettleg bizonyító eddig f­elé is, hogy nemzeti józan fejlődésünknek nem ellen­sége. Lehet ugyan, hogy elv, vagy helyesebben szólva szo­ká­s­a­ó­­ a vérmes remény kielégithetlen ingere­lmet állítá­sunknak ellene mond, de ezen ellenmondás képtelen az igazság győzelmének huzamos feltartóztatására, mert nem kételkedünk, miszerint a nemzet többsége naponta közeledni fog azon meggyőződéshez, hogy nem minden rögtön­­zött eszme népszerű theóriást lehet a gyakor­lati tér mezejére foganattal átültetni. Azonban távol vagyunk mi attól, hogy a közirányú társu­latok eszméjét m­i­n­t e­z­é­rt megtámadjuk; tiszteljük ezt mi is, mert benne rejteni látjuk a hajlam és akaratot, melly a nemzetet a cselekvés terén foglalkoztatja előteremtésére ’s kijavítására annak , mi részint hiányos, részint még hátra van. Nem kár- E PESTI IN­K­REMI TÁRCZÁJA. AKARAT és HAJLAM. Regény, — B. JÓSIKA MIKLÓS-tól. VI. A kirablott. (Vége.) Néhány perez múlva szállásukon voltak, ’s Mária Ginának int­vén, hogy szobáiba menjen , benyitott Roderichhoz , vagy inkább be akart nyitni, de szobáját zárva találta. A kedvetlenség egy rángása húzódott el szemöldei közt, azu­tán csendesen folytatta útját szobáihoz, hol Roderichet kétségte­lenül találni gondolta; de csalatkozott: ő ott sem volt, ellenben inasa erősité, hogy szobáiban van de az ajtó zárva. Mária azon­nal magához hivatá agg komornyikot, ki még férje életében szol­gált nála egykor, ’s Roderich által most újra szolgálatába jött; ’s ki iránt igen sok bizodalma volt, ’s parancsold, hogy Roderich urat pár szóra kérje átjöni. Gina szobájába vonult, egy tág karszékbe ágyalta magát, — két köny fénylelt e nagy, kedves szemekben , azután csendesen merengett. Volt egy utógondolat e gyermekben, melly elméjének pillanatnyi nyugalmat sem engedett, ’s mellynek ingerlően kelle hatni kedélyére. Semmi sem emészt, semmi sem fáraszt annyira, mint ha életterveink , elhatározásaink , nem bizonyos változ­atlan gyámokra nehezkednek: ha épen a czél , a vég irány, melly tet­teinknek következetességet ’s alapot képes adni, kételyekkel ke­­ritközik, ’s ha a fiatal elme végtelen sivatagot lát maga elött te­rülni, mellyen át kell itatnia, mielőtt odajuthasson, hol czéljával tisztában lehet. Ez eszményileg eszközzé aljasitja a legönállóbb természetet, mert magán kívül az ok, melly leh­eire rá nem edz­­heti az állandóság a következetesség jellemteljes bélyegét. —Ollyan illyenkor az ember, mint kit egy szent és nemes szándék messzi földre szélit, ’s ki elszántan megy az akadályok ellenébe, de min­dig újak tolulnak útjába , mig végre kétség emelkedik keblében, ha elérheti-e valaha a mű­ kéréseit. Mondók­a Gina anyjától nem nyert kérdéseire feleletet, de igen szembetűnő , hogy ez nem megvetésből történt, és anyja annyira szórakozott volt, midőn a kocsiban ültek egymás mellett, mikép Gina alig emlékezett arra , hogy őt valaha így látta. Míg a kedves hölgy gondolatait fűzte odább, Mária levetvén kis felső öltönyét, egy tekintetet vetett az álló tükörbe , melly a szoba egyik szögletében emelkedett: az asztalon két nagy lámpa égett ,s az árnytelt világítás a tükörben egy halvány m­ezőt látla­tott, a felsőség szigorúan erélyes kifejezésével, melly egy király­nénak kezeskednék hatásáról. Nem sokára a komornyik viszatért, jelentvén hogy Roderich ur­­oszul érezvén magát egyedül kíván maradni. Azután megállott ’s magánoson látván magát asszonyával, körültekintett ’s halk han­gon szólt, minden úgy történt — — Csitt! — egy szót sem Balbról — mond Mária hirtelen : küldje be ön Roderich inasát hozzám. Mária hangja szelíd volt ’s a ko­mornyik hátra vonult, — néhány percz múlva Roderich inasa lé­pett be, egy száraz magos férfin, durva komor vonásokkal. Szóljon Péter ! mond Mária: mi történt? Asszonyom ! szólt ez, egyebet nem tudok, csak hogy valaki Roderick úr nevében Budára parancsolt a két választóhoz, azon utasítással, hogy fehérneműt ’s egy rendbeli öltözetet hozzak oda. Azonnal bérkocsis után küldöttem ’s a megrendelt tárgyakkal oda akarván menni, a szobába siettem, ott minden szekrény fel volt törve ,­­ szerencsére néhány öltöny darab az én szombámban volt. A­mi leginkább meglepett az volt, hogy semmi legkisebb neszt sem hallottam: egyébiránt gyanítom, mikép e kirablásnak az alatt kellett történni, míg vacsoráltam é s a házmesternek adtam a szoba kulcsát. Szerfelett megrémülve azonnal a parancsoltakat magamhoz vettem , ’s uramhoz siettem , kit a hét választónál egy szobában ta­láltam az ágyban ’s ki régóta már békétlenül várt reám. — Ak­kor uram tőlem szobája kirablását megtudta , a helyett hogy indulatba jöne, vagy siető rendeleteket tenne a gonosztévők kikutatására, szorosan megparancsolta, hogy zajt ne üssek, mi azonban igen későn történt, mert a házmester, kinek hirtelen elbeszéltem a mi történt, tüstént a városházához ment, ’s már a szükséges lépé­sek a legszigorúbb vizsgálatra meglétettek — — Mikor Roderichnek inasa ide ért tudósításával, Máriának ar­­czában majdnem észrevehetlen reszketegség vonult keresztül; de 18

Next