Budapesti Hírlap, 1853. augusztus (180-203. szám)

1853-08-03 / 181. szám

Pest, Szerda. Megjelenik e lap , hétfőt s a főbb ünnepek utáni napokat kivéve, mindennap reggel. Előfizetési díj : Vidékre : félévre: 10 frt., évnegyedre : 5 fr. 20 kr. A „Napi Tudósítóival együtt : félévre 12 frt, évnegyedre 6 frt 30 kr. Helyben : félévre: 8 frt., évnegyedre: 4 frt. A „Napi Tudósítóival együtt: félévre 10 frt, évnegyedre: 5 frt. — A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 6 kr. többszöriért pedig 4 kr. számíttatik. — Egyes szám 20 pkr. Előfizethetni — helyben a lapkiadó hivatalában, Lukács László könyvnyomdájában Országút Kunevalderházban, vagy a szerkesztőségnél ugyanott 2-dik emeletben, vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. — Az előfizetést tartalmazó levelek a czim, lakhely, s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bérmentesítve egyenesen a kiadó hivatalhoz vagy szerkesztőséghez utasitandók. BUDAPESTI HÍRLAP Szerkesztői iroda van: Ország-ut, 6. sz. (Kunewalderház) 2-ik emeletben. HIVATALOS RÉSZ. A pénzügyministeriumnak 1853. május 18-kán kelt kibocsátványa *) kiható a birodalom egész területére, mely által az 1852-ki October 20-kán kelt legfelsőbb határozvány folytán rendeltetik, miszerint 1853. junius 1-jétől kezdve , részletes jelzálogos utalványok, négyhónapos lejárati időre, ezentúl csak ötödfél százalékos kamatolással adassanak ki. A pénzügyministerium az 1852. october 20.’ kelt legfelsőbb felhatalmazás folytán rendelendőnek találja, miszerint f. é. jan. 1-jétől kezdve, részletes jelzálogos utalványok, négy hónapos lejárati időre, az eddigi ötszázalékos kamatolás helyett, ezentúl csak ötödfél százalékos kamatolással adassanak ki. Baumgartner s. k. nemhivatalos rész. BÉCS, jul. 31. Az ez évi mart. 2 ki cs. nyiltparancsok az úrbéri kárpótlás és megváltás ügyében csengve óhajtott s felette nehéz rendszabályt végre meghozák, s bizonynyal nagy megnyugvást szültek volna a bizonytalan sorsán aggódó földbirtokos osztálynál még akkor is, ha rendeleteit nem jellemezné is azon részrehajlatlan igazság, s ép oly atyai mint státusférfiui gondosság, melyen tényleg alapul, — mert a bizonytalanság a legroszabb rész. Más oldalról a kárpótlási előlegezések folyamatban lévén, a birtokosok pillanatnyi zavarán segítenek, s a cs. rendelmények értelmébeni földtehermentesítés s kárpótlás foganatosításának nyugodtabb bevárását eredményezik. Minda mellett a feszültség szélesebb körben nem csekély, h a mint igen is megfogható, hogy minden birtokos túl szeretne lenni az egész histórián. • E lapokban is említtetett, miszerint a fölállítandó úrbéri törvényszékek, választmányok , és illetőleg megyék számára az eljárási hivatalos utasítás immár készen legfelsőbb vizsgálat alatt áll, valamint a kárpótlási öszveg utalványozása, kiszolgáltatása iránti rendelet is tárgyalásban van. Nincs ugyan módunkban a rendeletek egyes valószinű pontjait hiteles kútfőkből anticipálni, — de úgy hiszszük, miszerint azok lényegükre nézve a többi örökös tartományokra nézve 1851. ápril 11-kén kelt cs. nyiltparancsokkal öszhangban leendnek, — amennyiben különös viszonyaink különös szabályokat nem igényelnek. Az egész ügynek mindenesetre két szembeszökő oldala van, melynek egyike jogi, másika politikai : az első t. i. a birtokra bejegyzett hitelezők kielégítése, vagy mondjuk tán igazságos fedezése, — a másik oldal a földbirtok mind ma*) Birodalmi törvénylap XXIX. dija 94. sz.; kiadatott 1853. máj. 25-én. A Gyöngyvirág. i. A békebarát, vagy tiltott szerelem. (Vége.) „Bizony, bizony dékán uram — nem tudom mitevő legyek : fogja magát az én Józsim, kiért bizony sokat elkövettem — s annak a Jónás Zsuzsinak kezdi tenni a szépet“ — szólt Harapi. Ez vala bevezetése egy Harapi koma és a dékán közti beszélgetésnek , midőn amaz rendes látogatását tévé a békeszerető öregnek, ki szelíd merengve néze a novemberi tűz izzó szeneire, míg élete párja szorgalmasan kötött oldalánál. Egy figyelmes vizsgáló könnyen észrevehette volna, hogy mindez a jó dékán előtt nem újdonság, ki nem régiben nagyon épületes tanácsokat ad a József úrnak, hanem szelíd mosolyba vonván arczát igy kiálta föl: „Hogyan? mit szól kend ?“ „Már pedig ez mind egy szóig igy van, s mondhatom kendnek, dékán uram, hogy a leány igen takaros, s épen mondám otthon, miként a mi unapunk felesége elbújhat előle.“ J * Nos a kend fia el akarja venni őt ?“ szólt bele a jó háziasszony — „hiszen én rég tudtam azt.“„Hogy hogy ? — még addig várunk ám egy keveset, mert kettőn áll a vásár. Lássák bennek, József ez egész dolog felöl egy hangot sem szólt nekem, hanem fogta magát, s csak úgy a maga fejétől a leánynak kezde udvarolni; midőn megtudtam, ezt mondom neki: Te Józsi, az a leány nincs az én ínyem szerint; aztán elbeszéltem az avult kerítés, valamint a régi malom s az én kövér földjeim ügyét elejétől végig ; elbeszélem neki, hogy áll Susan birtokrészével a dolog; s most szeretném tudni, dékán uram, mit fog rend azon birtokrész tárgyában tenni ?“ „Smith biró és Mosely uram azt mondják, hogy keresetem jól fogna kiütni“ — szólt a dékán. „Azt mondják-e?“ — szólt Harapi koma nagy elégültséggel „már csak remélem, belekezd ebbe a perbe, kend — vagy mit mond ?“ „Biz én nem tem“ — szólt a dékán gondolatokba merülve. Harapi magán kívül volt bámultában, hogy képes valaki egy jókora darab földet tárgyszó perrel felhagyni, midőn a nyerés bizonyos. Ez oly talány volt, melyet egész életében sem birt volna megfejteni. , Azt mondja Kend, hogy fia annak a leánynak udvarolt? szólt hosszú szünet után a dékán,de darab föld teszi nagyobbára Susan részét, 500 dollár készpénzt tettem én le azért, látja ez iratokat? Ezek Smith biró és Mosely uram véleménye szerint bármely törvényszék előtt érvénynyel bírnának.“ Iratai fölnyitá fülét, s csupa figyelem volt, az iratcsomagot pedig majd hogy el nem nyelé szemeivel, de nagy bánatára a dékán visszatéve azt iró szekrényébe, gondosan bezárá s visszatért ülőhelyére. „Csak a részleteket szeretném tudni“ — szólt Harapi. „Hát csak úgy van a dolog“ — szólt a dékán, — „hogy a két ügyvéd holnap este hozzám fog jőni, s ha kegyedet is érdekli a tárgy — én szívesen látom.“ Harapi koma haza mentében — mind csak azon bámult, mivel tudá ő a vén dékán bizalmát kinyerni, kin örömmel tapasztalá, hogy ő is mint mások, perlekedni fog. A következő napon némi sürgés s készülődés vola észrevehető a dékán házában; a legszebb szobának ajtaja, ablakai tárva álltak, egy egész sütet kalács vala készülőben, s József barátunk fontos arczczal jára ki s be , s egyszer egyik, máskor más ajtóból jött ki a dékánnal. A dékánné rejtélyesen jára a ház körül, sőt a tojásokról s aprószőlőről szóló rendeleteit csak susogva osztá ki, nehogy a fontos titokból valami tudomásra jőjön. Azon nap délutánján József megjelent a testvérek házánál, őket meghívni a dékánnál tartandó estélyre. „Mi lelte most a dékánokat“ szólt Silence, „hogy közelebbről oly gyakran adnak estélyeket ? Hej Adams Józsi — ezt bizonyosan kend mesterkedte. De mondja meg nekem — mire való már ez ?“ „Csak frissen, készüljenek, öltözzenek kegyetek“ szólt József, s Susanhoz lépve, miután Silence a szobából kiment, valamit súgott fülébe, mi ezt meglepte és elpirult. „Hogyan, József, mit mondál?“ „Az úgy van“ szólt József. „Nem, József, nem ! — az lehetetlen — valóban nem tehetem!“ „Dehogy nem teheted, Susan!“ „Oh! József, ne tedd, kérlek !“ „Oh! Susan tedd meg, kérlek!“ „De mily hallatlan dolog!“ „Csak siess, kedvesem, ne várakoztass soká. Ha üledék tekintetében volna némi ellenvetésed - majd beszélünk arról holnap.“ József oly komolyan s határozottan mondá ezeket , hogy minden vitának meg kellett szűnnie ; s egy kis habozás, elpirulás s nehány csók és biztatás után Miss Susan elhatározottnak látszék. Enos dékán ebédlőjének közepén egy asztal mellett ült két ügyvéd , kiknek véleményt kelle adniok. Ezek ifjabbika, Mosely ur, egy eleven, mosolygó s piros kis nőtlen ember volt, ki azzal dicsekedhete , hogy legalább is húsz mértföldnyíre a környékben minden szép lányt megkért, s mindamellett nőtlen maradt; azonban ez legkevésbbé sem zavarható meg folyvást túláradó jó 181 gán, mind közgazdászati érdeke, — a mennyiben t. i. kívánatos, hogy a kárpótlás fejében járó összeg lehetség szerint gyümölcsözőleg beruháztassék, a szorongatott földbirtokosnak segélyére, sőt tán mondhatni ujjáteremtésére szolgáljon, s igy a köz nemzeti vagyont, valamint az adóalapot is gyarapítsa. Az érintett nyíltparancsok figyelmes vizsgálatából pedig kitűnik, hogy szigorún őrködnek ugyan a hitelezők törvényes jogai fölött, de e határon túl nem is mennek, sőt azon törekednek, hogy a kárpótlási összegnek a birtokos kerezetbe jutása könnyíttessék.Így például mindjárt a 3. rendeli, hogy a járandósághoz, vagy helyébe lépő tehermentesítési (kárpótlási) tőkéhez jogosított birtokos, ezen tőkének birtokátóli elválasztását még a tárgyalás kezdete előtt is eszközölheti, pedig az elválasztásnak azon joghatálya van , hogy azon tőkére ezután valamely később bejegyzett követelés zálogjogot nem nyer Továbbá az állam öt százfollás állampapírokat (azaz helyesebben országos földtehermentesítési kötelezvényeket) ad ki a kárpótlási öszvegre utalt hitelezők számára, tekintet nélkül az előbbi kamatlábakra.— Miután tehát a földbirtokon fekvő kölcsönöszvegek többnyire 6% ra vannak, természetes, hogy a hitelező nem fogja merő szeszélyből azonnali kielégítését követelni, hanem ahol csak valószínű a biztosság — tőkéjét a birtokon nyugodni fogja hagyni, —s a birtokos pénzhez jutand. Ahol bejegyzett hitelezők nincsenek, vagy nem jelentkeznek, a kárpótlási öszveg utalványozását azonnal igényelheti a birtokos, — sőt ennek könnyítése végett a hitelezőkkeli szabad egyezkedés tere nyitva hagyatott, tehát ugyanez áll a birtokosra nézve akkor is, ha minden zálogos hitelezők beleegyezését tanúsíthatja. Egyébiránt az állam mint kárpótló a bejegyzett hitelezők irányában tökéletesen azon viszonyban áll, mint állana a birtok vevője;természetesen azon különbséggel, hogy szavatosság nem terheli, — ahol a kárpótlási öszveg csekélyebb a netán egészen urbér természetű hypothekára bejegyezve volt követelésnél — videat dominus. De azon öszveg erejéig fedeznie kell a követeléseket — amennyiben azok nem oly minőségűek , hogy természet szerint a földbirtokon kellene maradniok. Levelezések Berlin, jul. 27. 4£ Itteni levelezők, kik pedig oly szint adnak maguknak, mintha a legjobban értesülve lennének — nevezetesen a „Leipz. Deutsche Alig.“ és az „Augsb. Alig. Zig“ levelezői, mely utóbbi átalában, tekintve azon gondot, melyet Europa többi fővárosaira fordít, a mi Berlinünket feltűnő módon elhanyagolja, s csak legritkább esetekben ad innen biztos híreket — most, tehát meglehetősen „post festa“ oly adatokat közölnek a „N. Praty“ és a Mainisterium közti legújabb súrlódásokról, melyek az általam közlött adatokkal több pontra nézve homlokegyenest ellenkeznek. Lényeges tartalma azon roppant könnyelműséggel a világba szórt czikkeknek következő : „Wagenert a Bloch tengerikeresk. igazgatóval folyt perében tett elitéltetése annyira magánkívül s oly dühbe ragadta,hogy semmi előterjesztésekre, semmi közbenjárási javaslatokra nem hallgatott, melyek neki a Kreutzig párt részéről tétettek : ő tüstént letette a szerkesztőséget s Gerlach és Stahl er „eseményt“ arra használták fel, hogy legfelsőbb helyen hatályos kisérletet tőnek a ministerelnök megbuktatására. Manteuffel sietve távirda utján értesíttetvén a történendőkről, iszonyúan megijedve (!) jött vissza a fővárosba, és sikerült neki a junkerpárt vezéreivel egyességre lépni, úgy hogy egyelőre szándékukról lemondtak, amiért ő maga részéről megígérte, hogy Quehl titkárt, az ő jobb kezét minden sajtó s más törvényhozási ügyekben el fogja ejteni. Ez utóbbi most „egésségi tekintetekből“ utaznék, s ez utazásból visszatérvén, külföldre fogna küldetni, az ő fontos és annyira befolyásolós állásáért consulsággal vagy ügynökséggel valamely követségnél kárpótoltatván.11 A legpontosabb és leghitelesb tudakozódások után — én Quehl úrral magával meglehetősen jó ismeretségben állok — teljes tényleges bizonyossággal állíthatom, Hogy azon tudósítások (melyeknek czélja, a .N. Prety) szenvedett megveretését jelentéktelennek tüntetni fel mindazon pontokra nézve, melyekben az én közléseimmel ellenkeznek , merőben a légből vannak kapva. Hogy többek közt a Blochféle per befolyással volt Wagener elhatározására, ezt én is megírtam ; de hogy elitéltetése nem volt az egyetlen, sőt még csak nem is a legfontosabb indok oly lépésre, mely a közönségre nézve annyira váratlan volt, már magukból a körülményekből kiviláglik , melyek azt kisérék. Hogy a Stahl és Manteuffel közti viszály egyesség által egyenlíttetett ki , ez teljesen alaptalan: egyelőre be van az ugyan fejezve a király határozatánál fogva, kinek az alternatíva: „Wagener vagy a ministerelnök“ valóban tréfásnak tűnhetett fel. Végre, bárha Stahl és Gerlacd bátorságát nem tartjuk is valami nagynak, mégis jobb véleménynyel vagyunk róluk , mint hogy föltegyük, mikép annyi erőmegfeszítést csak azért tettek, hogy Quehlt megbuktassák: ez valódi „parturunt monies, nascetur ridiculus mus“ lenne, ha győzelem esetében — pedig azt mondják , hogy ez reájuk nézve oly könnyű lenne, s hogy csupa jószívűségből mondanak le róla — ily engedménynyel beelégedtek volna. Különben meglehet, hogy nekünk a ,Kreutzig" lovagjairól még mindig nagyon is magas véleményünk van, ámde az bizonyos , hogy Manteuffel úr sokkal érdemesb ember, sokkal inkább gentleman, hogy sem oly egyességbe egyezett volna, ha ez iránt tettek is neki javaslatot, hogy egy hű, sok évi, mondhatni baráti szolga rovására húzta volna ki magát a ministerkrcsisből. Végre egészen elfeledik, hogy Quehl, mióta a sajtóügyi igazgatóiroda főnöke, királyi kinevezésnél fogva , nem a ministerelnök magánhivatalnoka többé, hanem államhivatalnok , kit másként eltávolítni nem is lehet, mint a fegyelmi törvény útján, ha szolgálati vétséget vagy képtelenséget mutatnak ki reá! Szóval, ezen állítólagos kis győzelem, melynek a vesztett csata emlékét kellene eltörölni, egyátalában semmi egyéb, mint merő koholmány. Manteuffel nem gondol arra, hogy Quehlt eltávolítsa : ez nem gondol arra, hogy itteni igen kellemes hivatalát más külföldi, habár befolyásos állással fölcserélje. Quehl nem is tesz önkénytelen utazást, hanem H. bankárral, üdülési utazást fog tenni Párisba, hol a franczia sajtóviszonyokat és párisi hírlapügyet közelebbről megismerni óhajtja, így, és nem másként állnak a dolgok e pillanatban, hogy ez nem az utolsó összecsapás a bureaukratin és junkerség közti harczban, sőt hogy a ministerelnök ellen legközelebb a tanács kebléből fognak új megtámadások emelkedni, ezt igen jól tudom, s erről holnap fogok szólani. De annyi bizonyos : a mostani megtámadás igen silány véget ért — oly mína, melynek hatását csalatlannak tartották, minden megrázkódás nélkül égett el, mintha nedves lőporral lett volna megtöltve! Augustus 3-án 1853. Konstantinápoly, jul. 20. ) Nem hagyhatom emlitetlen azon körülményt, hogy Miklós császár ő felségének junius 20 tól népéhez intézett, s az orthodox egyház védelmére indulást hirdető proclamatiója az itteni orosz követi palotára kifüggesztetek,a mi minden esetben ily ellenséges helyzetben és viszonyok közt feltűnő, s az orosz befolyás és tekintély súlyát tanúsító körülmény. A napokban, midőn a szultán déli imáját végzendő az Ahmed meséba ment, egy 50 emberből álló csapat — a Zeid vagy földmivelő osztályból — útjába állott, s mint mondják, maguk és 10 ezer főt tevő társaik nevében a császárnak szolgálatokat ajánlak. A szultán a kíséretében lévő hadügyi ministernek parancsolta ez ajánlatot elfogadni. Múlt vasárnap júl. 17-én az angol, franczia, osztrák és porosz követ urak Balta-Limánban Reshid pashánál egy nagyszerű értekezletet tartottak, mint mondják, az orosz-török ügy lehetséges kiegyenlítéséért a szultán és török birodalom érdekeinek épségben tartásával. A conferentia végeztével Reshid a szultánhoz sietett, és ugyanazon nap estéjén a portánál díván és ministeri ülés tartatott. Mint némelyek mondják, az utolsó galaczi gőzös azon hírt hozta volna, hogy ha Gorcsakoff a moldvai kormányt felszólította, a portának tartozó évi adót meg nem fizetni, s igy a jelen vi-