Budapesti Hírlap, 1853. november (257-281. szám)

1853-11-01 / 257. szám

is még fejlődnie kell, hogy valódi becsét ragyog­­tathassa. De az iparügynek sehol sem szabad magát hűbériesítenie, az iparnak az egész ország közja­vát kell képeznie. A fennemlített kamrák már működésük rö­vid ideje alatt is elismerést érdemlő hatással vol­tak, kezdik az ipart minden szakban eleveníteni, szunyadó erőket ébreszteni, s a ügyeimet nem egy fogyatkozásra irányozni, melyek korábban tétlen nemgondolással törettek vagy elnézettek. Levelezések. Bécs, oct. 30. A Az első összeütközés a keleti téren — mielőtt még tudni lehetett, igaz-e vagy sem — nagy érdeket gerjesztő, s az ebbeli hyeroglyph­­szerü távirdai sürgöny találgatása tölté be a teg­napi napot, mely egyébiránt, mint a tegnapi ár­folyam-jegyzetek mutatják, igen derült volt; a „Moniteur“ kétségbe hozza Austria ,,i­n­d­i­f­fe­re­n­t­i­s­m­u­sá­t“ és ezt méltán, de semleges­ségét a csata mezején kétségbe nem vonja a kö­zönség, a semlegesség és érdekeltlenség két kü­lönböző értelmű kitételek. A „Moniteur“-nek Austriát közremunkálásra fölhívó biztatásai s a félhivatalos lapok utólsó időben Austria-ellenes hangulata nem annyira valami súrlódásra hagy­nak következtetni, mint inkább a francziák szá­mításainak csalódására — s a csalódás keserű!— Mióta egyébiránt a fegyver vévé át az alkudozás szerepét, azóta — Istennek hála, kevesebb a con­­jectura s­pythiai oraculum nemébeni jósolgatás, mikbe az egész olvasó Europa belefáradott, most már tények kellenek; s a Bukarestben, Konstan­tinápolyban, Galaczban s tudja az ég hol létező és nem létező levelezők tényeket írnak, miknek valósága megítélésében ugyan éles szemüvegre van szükségünk,ha meggondoljuk például, hogy a „Bresl. Ztg“-nak mindig a legujabbat tudó hely­­szinéni levelezői több ízben hivatalosan megha­­zudtoltatván, mit teszen a „Br. Ztg“ ? — fgyel­­mezteti olvasóit, miszerint a hivatalos köz­léseket nem kell hitelre méltatni. Ezt aztán ügyességnek nevezhetni! — A török ügy Schweicz viszonyait háttérbe szorítja, úgy hiszszük méltatlanul, minden jelenség oda mu­tat , miszerint a török ügy bevégeztével itt vár egy csomó a diplomatia megoldására, mert a mostani helyzet fönn nem tartható.­­ A Romá­val kötendő concordatum bécsi tervére állítólag nem rég megérkezett észrevételek nyomán fog az ebbeli tanácskozmány folyamatba tétetni; — sok szó van továbbá a pápa ő szentsége s az o­­rosz kormány közt fönnforgó differentiákról; mi alappal ? nem tudjuk. — A nagy­birtok jogi viszonyainak az 1851. dec. 31—ki legmagasb el­vek szerinti rendezése végleges tárgyalás alatt van. — Nagy érdekkel s a gyám­okok s iparosok részéről tevékeny előkészületekkel néznek a há­rom egymásután következendő iparműkiállitás elé; jövő évben Münchenben a német vámszö­vetségi 1855 Párisban a világiparműkiállitás lé­vén tartandó, a bécsi (illetőleg birodalmi) 1856- ra tűzetett ki; bátran mondhatni, hogy e három kiállítás elegendő tapasztalatokat nyujtana saját iparunk megítélésére, s sok évekre fogja elhatá­rozni, mely ágai a gyár és műiparnak életképesek, melyek nem ? s igy mily irányt vegyen a nemzeti munka és tőke ? előre feltehető ugyan az elsőről, miszerint iparunk ottani képviselete nagy részben a mostani reform befolyása alatt áll, egyúttal in­kább a múltat, az eddigi tökélyt képviselendő— de a három év alatt lehető tökélyesbülését elér­­hetendő, s igy az 1856-ki lesz tulajdonkép a ha­tározó év; a müncheni kiállítás fontossága azon­ban abban áll, hogy csak az után képezhetnek a vámegyleti iparosok helyes fogalmat maguknak a febr. 19-ki szerződés mivolta s horderejéről, ott tanulandják ismerni az austriai termelést s ipara fejlődését, melyet alig ismernek közelebbről, mint az oroszországit! — valamint a mi iparosaink is ott fogják megítélni tanulni, miben képesek amaz­zal az uj vámtarifa mellett versenyezni honn és künn, mily ágakban van erélyes tevékenységre szükség, hogy megállhassa, — mik azok, mikben egyátalán meg nem állhatja a versenyt ? London, october 25. Az orosz császárnak állítólagosan egy újabb s erős hangon írt manifestumáról, mely kü­lönösen a nyugati beavatkozás ellen lenne irá­nyozva, a mai „Times“ mit sem látszik tudni, kü­lönben e manifestumot arra vonatkozó vezérczik­­kében érintetlen nem hagyta volna. A „Morning Chronicle“ pedig egyenesen alaptalan hírnek mondja az éjszaki legújabb „nyilatkozatról szóló tudósításokat, s állítja , miszerint a szultán had­üzenete óta az ügyállás sem nem javult, sem nem romlott. Különben az orosz császár válaszát ille­tőleg e lap is hiszi, hogy az elérkezik, s azt kö­vetkező elmélkedésekkel előzi meg : Három út áll nyitva éjszak autokratoja előtt: vagy egye­nesen szembeszállani a háborút üzent törökkel, s a segítségére magukat elhatárzott nyugati hatal­makkal ; vagy őszintén új alkudozásokat kezdeni; vagy végre, sem egyenesen békére nem lépni, sem pedig határozottan támadást nem kezdeni, hanem a Dunafejedelemségek birtokában nyu­godtan megmaradni. Az első útra az orosz császár csak úgy léphetne, ha még kételkednék a nyugati kormányok szövetségének őszintesége­­s tartós­ságában, vagy ha meggyőződvén végre az egység solidaritásáról, a koczkát bátran elvetés szerepére tökélné el magát. A második, vagy „bona üde“ alkudozások ösvényére pedig csak akkor léphetne, ha önkényt elállván a gr. Nesselrode ismeretes sürgönyeinek elvétől, s megfeledkezvén a nép- és sereghez intézett korábbi nyilatkozatairól, ha­talmát azon nimbustól megfosztani akarná, mi­nővel a külföldön, s a sérthetetlenség azon jelle­gétől, melylyel az benn az országban bir. Leg­valószínűbb tehát, hogy a harmadik utat válasz­­tandja, azaz : megmarad az oláh fejedelemségek­ben, s e már elfoglalt állást tovább is megtartja. A mai „Times“ is ugyanezt állítja, mondván: „hogy az orosz kormány, valamint végsőkre nem, úgy a Dunafejedelemségekből kivonulásra sem hajlandó.“ E két kormányközlönynek párhuzamba állított mai elmélkedéseikből ismét csak e követ­keztetések vonhatók ki: az alkudozások, a tulaj­donképen olyanok, egy időre megszűntek; a fel­adat jelen pillanatban, miután a czár a kardcsa­pás nélkül elfoglalt állást alig fogja kardcsapás nélkül odahagyni, s miután különben is Omer s Abdi pashák seregei, a kivonulásra engedett 15 napi határidő elteltével az ellenségeskedések megkezdésétől alig leendőek visszatart­óz­tathat­ók, nem lehet más, mint oda igyekezni , mikép a harcz eredményének súlya a hihetőleg London vagy Konstantinápolyban megnyitandó alkudo­zások mérlegébe vettethessék; a nyugati kormá­nyok a fejedelemségek odahagyása vitájába egye­nesen avatkozni nem fognak, minthogy a két oláh fejedelemség fölött, mint a melyeket már 1812, 1829 és 1849-ben is megszállott volt az orosz, a szultán felségi joga az orosz udvarral megosztva van, holott pedig a nyugati státushatalmak, az ozmán birodalom teljes jogait, épségét s füg­getlenségét kötelesek megvédeni, de támadólag fellépni akkor készen állanának, ha az orosz se­regek a tulajdonképeni Törökország területére kelnének át, és ott győzelmesen előre nyomulná­nak ; végre a nyugati kormányok viadal folytán is oda irányzanák törekvéseiket, miszerint a né­met nagyhatalmak neutralitása következtében az ellenségeskedések „en champs clos“ tehát „zárt téren“ folyjanak, és onnan tovább ne terjedjenek. Ezek lehetőén a nyugati kormányok politi­kájának egyes irányai: igen természetes, ha mind­­járt azért a mai „Morning Advertiser“ zúgolódik is, hogy egyelőre megtagadók a török kormány azon kérését, mely szerint az európai s ázsiai tö­rök seregek élére, Omer és Abdi pashák mellé, angol s franczia tábornokok s főtisztek volnának állitandók. — A „Morning Herald“ is még egyre nyugtalankodik s elégedetlen a kormány eljárá­sával, melyet ekként jellemz : „Palmerston an­nyi erélyt sürget, a mennyire Aberdeen lordot reábizhatja; viszont Aberdeen lord annyira halo­gató, a­mennyire ezt Palmerston s Russell lordok elbírhatják.“ Ez utóbbiak azt hiszik, hogy a mi­­nisterelnök előbb-utóbb határozottabb politikát látand szükségesnek; gróf Aberdeen ellenben azt hiszi, hogy vele ellenkező minister­társai végre mégis meg fognak győződni arról, mikép c célra csak békés eszközök vezethetnek. Ma a vvindsori kastélyban nagy tanács­ülés fog tartatni, a parlia­ment továbbrai elhalasztása vagy összehivatása tárgyában. Ha ez utóbbi határoztatnék el, ez ta­­gadhatlanul igen fontos lépés volna, mely a po­litikai mérlegbe nagy súlyt vetne, mivel a kor­mánynak komoly és eltökéltett szándékát mu­tatná. Ha ellenben a parlament öszve nem hívá­sát fogja a nagytanács elhatározni, ez esetben világos teend , hogy a coalitionális kormány még az ügy békés kiegyenlítésének lehetőségét hiszi. A „Morning Post­ hallgat mai számában a ke­leti kérdés bonyodalmairól, de következő tudó­sítással lepi meg olvasóit főczikkében : A fran­czia császár, valamint az olmützi hadgyakorla­tokra Goyon tábornokot, s Angliába a chobhami mezőre Montebello herczeget küldő, úgy a ná­polyi király iránt hasonló ügyeimet akart tanu­­sitni. Mivel azonban az egyik a franczia küldöt­tek közöl régebben egy a nápolyi kormányt sértő munkát irt volna, azon gőzös, melyen jöttek, mint eholera gyanúja alatt álló veszteglési vizsgálat alá vettetett, s igy a rajta levők ki nem szánhat­tak, s a nevezett küldöttek Francziaországba visszatértek, s mint mondják, a franczia követ Nápolyi oda­hagyta. E napokban fog Sir Roderick Murchiton el­nöklete alatt népgyűlés tartatni, a Franklin ke­resésében bátor életével áldozott Bellot franczia tengerésztisztnek emlékére hazájában emelendő oszlop tárgyában. Közadakozások e czélra azon meetingen fognak megnyittatni. Ducos franczia hadügyminister elismeréssel értesült a hála­nyil­­vánítás e szándékáról; Russell lord s Lansdowne marquis pedig választmányi tagokul iraták be magukat e czél előmozdítására. — E meetingről szólván a „Daily News“ eszme­rokonságnál fogva ismét visszatér a Franklint keresni kiküldött föld­sark körüli kalandok tárgyára, melyet múlt hé­ten az összes sajtó megvitatott. — Kiemelendők következő sorai : „A remény végsugara, Sir John Franklint vagy derék bajtársait valaha fel­találhatni, eltűnt. Sőt valószínűtlen, hogy valaha csak temetetlen tetemeiket is fellelhetnék. Eb­béli fájdalmunkat növeli annak gondolata, hogy nem létetett elég megmentésükre. Legalább is egy évvel későbben kellett volna utánuk indul­nunk. S midőn e czélra egyik hajó a másik után küldeték ki, az illetők mindenütt, csak nem az igazi irányban s helyen keresék az elveszetteket. Franklin,mielőtt Angliából távozók, egyenesen ki­nyilatkoztató legalább két egyénnek, miszerint útját Wellington csatornájába veendi. E kinyi­latkoztatás csak későn, igen későn juttatók köz­tudomásra. És kezdettől végig azok, kik a nemes kalandra kiküldettek, csak másod­rendűnek te­­kinték a tulajdonképeni czélt, alárendelvén ezt a dicsvágynak : neveiket a földsark körüli fel­fedezésekről hiresek névsorába iktatni. Ezek ke­mény igazságok, de most kell, hogy fenhangon elmondassanak, midőn kísérlet létetik a kö­zönség lelkiismeretét lecsendesiteni, az éj­szak - nyugati út feltalálásának hozott „hurrah“-kban. Paris, oct. 25. —S.— Mintegy öt nappal ezelőtt azt írtam hogy Sir Edmund Lyons, Stockholmból menve Londonba, itt keresztül utazott, s akként nyilatkozott, mikép egy had­vezénylet,tán egy di­plomatiai állás átvételére van meghíva. Azóta az angol lapok azon hírt hozták nekünk, hogy sir Lyons a földközi tengeri­lotta második pa­rancsnokává van kinevezve, s a „Morning He­rald“ nagyon boszankodik ezen, mert Sir Lyons mindig csak a törökök ellen küzdött. Egy londoni levélből úgy érzem, hogy ott lord Aber­deen benső barátjának tartják , s a diplomatiai testület egy tagja ezen megjegyzést téve előttem: „Ha Sir Lyons valóban alkalmazást nyert lord Dundas alatt, úgy missiója az­ ennek és lord Redcliffenek buzgalmát mérsékelni, s nem lehe­tetlen, mikép bizonyos esetekre teljhatalmat visz magával, lord Redcliffe helyébe lépni.“ Ez talán nagyon is finomul van gondolva, de tekintve a személyt, kitől e közlést kaptam, mindenesetre érdemesnek tartottam azt közleni. Különben a békeremények itt mindig erő­sebbek lesznek. Azon lapok ugyan, melyek sem­mi viszonyban sem állnak a kormánynyal, egyre stratégiai és taktikai értekezésekben fitogtatják katonai ismereteiket, de a „Patrie és Pays“ ver­senyt igyekeznek a közönség aggodalmait el­oszlatni. Soha még oly biztos békereményeket nem nyilatkoztattak, mint mióta a szultán a há­borút megüzente, s úgy látszik, mintha történt volna valami, mi Anglia és Francziaországot rá­bírhatná a diplomatiain kívül minden más eljá­rásról lemondani. Azonban erről még semmi ténylegest nem hallottam, s én nem akarok újdonsághajhászként egy orosz jegyzékről szólni, melynek tétele és tartalmáról semmit , de semmit sem tudhat­tam meg. Napi beszéd tárgya azon válasz, vagy inkább elutasítás, melyet lord Clarendon a vnsbury-i meeting küldöttségének adott, s remélik, hogy ezzel a meetingek botrányának vége lesz vetve. A mi kormánylapjaink a minister beszédét valódi enthusiasmussal tárgyalják, s a „Journé de l’Em­­pire“ örömében még e régi közmondást is : Si vis pacem, para bellum“ a múlt lomtárába veti, s e helyett ezt kívánja tétetni: „Ha békét akarsz, békét készíts.“ Többet nem lehet kívánnunk. Az angol lapok is leszállították hangjukat. Csak a „Mora Post“ nem tudja magát meg­nyugtatni. Az udvar 27-ig Compiégneben marad; teg­nap a „Moniteur“ megnevezte azon szerencsése­ket, kik meghívást kaptak. A diplomatiai testü­letből csak az angol, porosz, bajor, württembergi, bádeni, toskánai és belga követek hivattak meg. Befogatásokról már semmit sem hallani. Tu­lajdonképi oka azoknak a „hazafiak“ egy jegy­zéke volt, melyet Delescluse magával vitt. Ter­mészetes, hogy ezen „hazafiak“ közöl a legtöbb meg sem van kérdezve, van-e kedve a jegyzé­ken szerepelni? Groudehauxnál különben figye­lemre méltót nem találtak, csak nyugtákat Char­­ras és Arago M.-tól, kiknek Grondehaux pénzeket küldött a Belgiumban élő menekültek közti ki­osztás végett. A rendőrbiztos igen helyesen meg­­jegyzé neki, mikép nem tudja, vájjon ezek nem politikai fondorlatokra használják-e a külde­ményt ? Pária, oct. 26. — S. — A hajóhadak végre keresztül men­tek a tengerszoroson, de úgy látszik, mintha a franczia kormány maga is elbámulna a maga bá­torságán, mert közlönyei a napi sajtóban a lehető legcsekélyebb jelentőséget igyekeznek ez ese­ménynek tulajdonítani. Mennyire tudjuk, a hajó­hadak Giallipolinál beváró helyzetben maradnak, mert a szultán azokat Konstantinápoly előtt csak mint cselekvő szövetségeseket akart látni, Anglia és Francziaország pedig ily cselekvő szövetségre magukat elhatározni nem tudták. Ha ez igaz, úgy abban csak fegyveres semlegesség forog fen, min­den kötelezettség nélkül a török hadsereg megve­­rettetése esetében tanúsítandó magatartásra nézve. Ellenkezőleg egy Konstantinápolyból tegnap ide érkezett iratból azt olvasom, hogy a flottákat oda mindennap várják, de missiójuk nem lenne más, mint a szultánnak, ki akarata ellenére ösztökélte­­tik a háborúra, az alkudozásoknak általa­ annyira óhajtott újra-megkezdésénél a harczpárt ellen támaszul szolgálni. De ki is tudhatná más mint a diplomatia, mint függnek a dolgok egymással össze? Nekem úgy látszik, mintha Anglia és Francziaország maguk sem tudnák, mit fognak minden gondolható esetben tenni. Az események nyakukra nőttek, óhajtják a békét, s oly látszatot kell ölteniök, mintha nem félnének a háborútól, s a­mint ekkorig mindig arra törekedtek, hogy a háborút Orosz- és Törökország közt kikerülhe­­tővé tegyék, úgy most azt remélik, hogy azt „helyhez köthetendik.“ A jövő megmutatandja, vájjon ez jobban fog-e nekik sikerülni, mint az előbbi ? A franczia követ Nápolyban állítólag vissza­hivatott, mert nem elég erélyesen lépett fel az ottani kormány ellen, mely úgy tudá intézni a dolgot, hogy a franczia tisztek, kik az ottani had­gyakorlatokon jelen akartak lenni, a veszteginté­­zetből csak akkor bocsáttattak el, midőn már késő volt. Ez vihar egy pohár vízben. A francziák császárja s a nápolyi király bizonyosan kiegye­­zendnek, de felette valószínűen Maupas úr rová­sára, kinek diplomatiai pályafutása aligha véget nem érendi. A császár kegyét már rég elvesztette. Napóleon hg ma Stuttgartba megy, mint hal­­lik, házassági czélból, de ő maga tagadja ezt; egyike barátjainak azt állitá nekem, mikép a hg csupán nagybátyját,a württembergi királyt akar­ja meglátogatni. Talán ki akar vele békülni, mert mikor még a nemzeti gyűlés tagja volt, egyszer egy beszédet tartott, melyben tetszett neki a „királyok“ ellen kikelni. Nem sokára azt írá neki a württembergi király, hogy ő tisztel minden véleményt, de meg van győződve, mi­kép a királyok oly ellensége mint Bonaparte Na­poleon, nem fog tőle többé ordist elfogadni. Egy idő óta ismét beszélnek egyetmást a császár elleni merényletekről. Kettő akkor tör­tént volna, mikor az udvar Compiégne-be ment. De minden erre vonatkozó h­írek oly ingadozók, s azért épen nem biztos alapon állok , hogy azokat ism­é­telni sem akarom. A legújabb befoga­­tásokra nézve semmi új részleteim nincsenek. Ledru Rollin röpiratából 50,000-nél több pél­dányt lefoglaltak. Ezen számból következtethe­tünk azon tömegre, mely becsempésztetett. A szerencsétlenségek a vaspályákon egymást követik — ma ismét történt egy az orleans-pári­­si vaspályán. Többen megsérültek. Ma az angol parliament elnapolásának hí­rére a rente-ok felhágtak. Szászváros, oct. 23. Még egy pár nap s november 1-jén egy éve betelik, hogy a „polgári perrendtartás“ Erdély­ben életbe lépett. Szászvároson van megyei törvényszék, van kerületi biróság. Első áll egy elnökből s öt tanácsosból, má­sodik egy biró s három ülnökből. A szászvárosi megyei törvényszékhez tarto­zik az egész volt Szászváros és széke, Hunyad­­vármegye Hátszeg vidékével és Zaránd vármegye. Ezeket rég tudják az olvasók, s tudják azt is, hogy fekvő javak felett csak a megyei törvény­szék bíráskodik. Lássuk már e törvényszéknek működését: A helybeli járásbiróság százakra menő ,,ju­­dicialét“ is lejártatott. Bűnvádi per sokkal több van, mint polgári. — A megyei törvényszéken e napig 39 írás­beli ,judicialis­ perben történt „inrotulatio“ vagy „becsomózás“ tehát 39 ily ítélet hozatott, s van még nov. 1-ig 12 darab; feltűnőleg kevés per. Minden kereset-per a megyei törvényszéken há­rom darab alatt az „inrotulatióval“ és az ítélet— kiszolgáltatással lejár. Megelégedésre okot adó gyorsaság, s hogy nem történt egy év alatt több mint csak 39 írásbeli perben az „inrotulatio,“ oka, hogy az ügyvédek kezei közt nincs per, és több panasz, kereset-beadványok nem voltak. Most igen kevesen perelnek. Jó is, hogy a megyei tör­vényszék nincs elhalmozva polgári keresetekkel, mert azon esetben kevesebb idő maradt volna a „criminális“ perek tárgyalásaira, s e körül mint tudjuk a megyei cs. k. törvényszék nagy és di­cséretes szorgalmat fejtett ki. A forradalom előtt csak Déván több mint 10 ügyvéd működött, s a forradalom kiütésekor mindenik 50—300 darab perrel maradt, igy Za­ránd vármegyében, és igy kisebb arányban Szász­városon is; s hogy áll most a dolog a szászvárosi cs. k. megyei törvényszék előtt? Két ügyvéd van, s egy év alatt a megyei törvényszéken lejárandó írásbeli perek száma a 30 -35 darabot túl soha nem haladó, ez az oka a történt kevés „inrotulationak.“ Az ügyvédek tíz­szer annyi írásbeli pert el tudnának végezni, de nincs jelentkező principalis. Kezdetben azt gon­doltam, hogy Szászvároson húsz ügyvédre lesz szükség s most látom, mennyire csalódtam. — Feltűnő az, hogy a Hunyad és Zaránd megyei törvényszékeken folyamatban volt pereket az ille­tők tovább folytatni az ügyvédek felszólítása el­lenére is elmulaszták, s már nov. 1-én túl kezdjék elől, ha tetszik. A függőben maradt perekből le­folytattak 10 darabot; tehát igy értvén a dolgot, még­sem igen feltűnő, ha a cs. k. megyei törvény­széken lejárt írásos perek és azok száma 40 kö­rül van, ezekhez nem számíttatnak azon perek, a­mikben, noha a panaszt írásba tették, de „naptű­­zéskor“ szóval végeztettek és „inratuláltat­­tak“ is. Sok principalis azt mondja: nem perel, mert sokat kell hogy az ügyvédnek fizessen. Ez nem úgy van. Most az ügyvéd az első bíróságnál el­végzi az írásos pert három hó alatt, s egy perért alig kivan többet, mint ugyanazon perért egy év­re fizetett a principalis a forradalom előtt, melyet aztán több okokból 5—20 évig sem tudott lefoly­tatni a dictaturán, de a fizetést mégis évenként kapta. E tárgyról illő rövidséggel ennyit kívántam most írni, és óhajtanám, ha más megyei törvény­székeken tett per­lejártatásokról is lehetne ilyen­forma közléseket olvasni. 1432 Napi események. (Fővárosi és vidéki napló.) Nov. 1. * Az első újság, melylyel ma lapunkban az olvasó találkozik, az, hogy e szám új betűkkel van nyomtatva. Mint újdonságot tehát e rovatban illendő azt megemlítenünk. Egy év történetei és e­­seményeinek b­ös­lésében, rendesen annyira elkopik a betűk ólomfoga, hogy azok az év vége felé már rendesen homályosabb olvasatú sorokat képeznek.

Next