Budapesti Hírlap, 1857. február (26-48. szám)
1857-02-06 / 29. szám
Melléklet a Budapesti Hírlap 29-dik számához. Árverések: (279) 1 (3-3) 157. Fábián István h. böszörményi lakos mint felperes részére debreczeni lakos Vári Lajos és neje Fábián Terézia asszonytól 360 pfrt adósság és járulékai erejéig birósan lefoglalt és 480 pftra becsült, a h. böszörményi határban lévő De Pauli pusztai hat köblös föld, folyó 1857. évi márt. 26. napján reggeli 10 órakor, szükség esetében folyó évi ápril 28-ik napján reggeli 10 órakor, a helyszinen tartandó nyilvános árverésen el fog adatni. Az árverési feltételek melyeknek első pontja szerint a venni szándékozók a becsárnak 10/6-át bánompénzül letenni köteleztetnek, alálirt bíróságnál, ugyszinte ügyvéd Udvarhelyi Károly urnáig (piacz-utcza 1584 sz. a.) megtekinthetők. Egyszersmind a jelzálogos hitelezők a p. p. 509 § értelmében felhívatnak, hogy zálogjogukat a jószág eladásáig ezen bíróságnál bejelentsék. Kelt Debreczenben január 19-én 1857. Cs. k. jár. kik. bíróság. (286) , (2-3) 142. A csabai cs. k. sz.birói hivatal mint bíróság által ezennel közhirré tétetik, miként Lakatos István orosházi lakosnak 485. számú 934. sz. alatt Ács György részére lezálogolt 1892. számú végzésnél fogva 567 pft 40 krra becsült háza f. évi martius 23-kán, szükség esetében f. évi április 23-a , mindkét ízben reggeli 9 órakor Orosházán a község házánál fog bírói árverés utján eladatni, miről a venni szándékozók, s mindazok, kik magukat nyilván könyvbeni beigtatásnál fogva jelzálogi jogot nyerteknek vélik , azon megjegyzéssel értesíttetnek, miszerint a ház eladásáig annál bizonyosabban bejelentsék, mivel ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételárfelosztás hítük nélkül fog megtörténni. Az árverezési feltételek a bíróságnál bármikor megtekinthetők. Kelt B.-Csabán, 1857. január 21-én. Cs. k. szolgabirói hivatal. (288) (2—3) 87. A szathmári cs. k. vár. kik. szbiróság részéről közhirré tétezik, hogy Baksa Lajos szathmári lakos felperes részére Antal Simon ugyan ide való lakostól 500 pft követelés fedezésére Szathmáron templom-utczában 554. sz. a. lefoglalt és 4000 pftra megbecsült házastelek árverezés utján 1857-ik évi febr. 24-n d e. 10 órakor a helyszinen, és ha akkor a becsár meg nem adatnék, f. e. mart. 24-n d. e. 10 órakor el fog adatni. A venni kívánók tehát oly figyelmeztetéssel hivatnak meg ezen árverésre, hogy az árverés megkezdése előtt 200 pft bánatpénzt letenni, a vevő pedig köteles leszen az árverezést kérő követeléseit járulékostól az árverezés befejezése után azonnal, a több lehető betáblázott követeléseket pedig a vételár felosztása után 15 napok alatt a bíróság kezéhez, az ezeken felül eső összeget pedig az árverezést szenvedett ház tulajdonosának lefizetni, vagy pedig ugyanazon idő alatt betáblázott hitelezőkkel, és a ház volt tulajdonosa, követeléseiknek hosszabb időre nála lett hagyása iránti egyezkedését a bíróságnál hiteles alakban bemutatni, végtére ha a legtöbbet ígérő a fennebbi feltételeknek bármi részben is eleget nem tenne, elveszti a bnompénzét, s azonkívül a házas telek kárat új árverezés alá bocsáttatik. Minél azon hitelezők, kik magukat az eladott házra a nyilvánkönyvbeli beigtatásnál fogva jelzálogi jogot nyerteknek vélik, felhivatnak, hogy azt annál bizonyosabban bejelentsék, mert ellen esetben a vételár felosztása közbejöttük nélkül fog történni. Kelt Szatmárott, jan. 8-a 1857. Cs. k. vár. kik.biróság. (280) (3- 3) 95. A sziráki cs. k. szolgabiróság által a a pesti cs. k. országos törvényszék hivatalos megkeresésére Taffler Isák czeglédi lakos felperes részére Rakovszky Antal berczeli lakos és közbirtokostól biróilag lezálogolt és megbecsült különféle házi bútorok, gazdasági eszközök, kocsi és lovak, tavak termésű borok és takarmány f. évi február 18-a először, szükség esetében ugyan f. év mart. 4-én másodszor, a midőn a lezálogoltak becsáron alul is adatnak, mindenkor Berczelen Nógrád megyében reggeli 9 órakor készpénz fizetés mellett biróilag elárvereztelek. Kelt Szirákon jan. 28-án 1857. Cs. kir. szolgabiróságtól. (277) (3-3) 11. Az id.-berényi cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről ezennel köztudomásúl adatik, miszerint Folly József kaposvári lakosnak végrehajtási kérelme folytán, ennek 690 pft . járulékai iránti kielégítése végett Véssey Miklós vései közbirtokos és ottani lakos, mint alperesnek 200 db anyabirkája. 1857 évi február 24-n, szükség esetében mártius 9-n mindenkor délelőtt 9 órakor nyilvános árverés utján készpénz fizetés mellett el fog adatni. Miről a venni szándékozók ezennel értesittetnek Kelt Ih.-Berényben, jan. 20. 1857 A cs. k. szolgabirói hiv. mint biróság. (275) 1 . (3-3) 2074. A cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság által köztudomásra juttatik , miként néhai Dely Márton nagykorú örökösei által tett kérelem következésében, az örökhagyó után felmaradt hagyatéki ingatlanságok közöl, Szarvas városában 527. sz. alatt lévő és 2000 pártra becsült belső teleknek s rajta lévő épületeknek, úgy a szarvasi szappanos szőllős kertben lévő, s 300 partra értékesített 1 hold 313 - ös szöllőföldnek nyilvános árverezés utján leendő elárvereztetése megrendeltetett, és azon árverezéseknek említett belső telken leendő megtartásukra, e folyó évi febr. hó 26-dik napjának d. e. órája első, a folyó év mart. hó 26-dik napjának d. e. 9 órája 2-ad és utolsó határidőként kitüzetett. Az árverezési feltételeket e biróság irodájában mindenki megtekintheti, és azok mássát veheti. Kelt Szarvason, 1857. január 20-án. Cs k. szolgabirói hivatal. Árlejtések. (143*) 1 (2-3) 58. A miskolczi cs. k. megyei törvényszék elnöksége részéről ezennel közhirré tetetik, hogy a kebelbeli egésséges és beteg rabok élelmezése érdemében, kiknek közép száma naponkint 240 személyt teszen, a f. 1857-dik évi febr. 28-dik napján d. e. 9 órakor a megyei törvényszéki bűnvádi teremben nyilvános árlejtés fog tartatni. Az egy egészséges rab részére kiszolgáltatandó életem napi részlet, a kenyéren kívül a cs. k. számvevőség közép számítása szerint.......................................5,67/iooo kr. és egy font kenyér .... 4 pkrban fog kikiáltatni, a beteg rabok irányában pedig a megrendelt egyes adagokhoz képesti percentuális elengedés fog tekintetbe vétetni. A vállalkozók 300 pft készpénz, vagy teljes értékű állampapírbeli bánatpénzzel ellátva jelenjenek meg, mely a legkevesebb ígérőtől vissza fog tartatni. A szóbeli árlejtés megkezdéséig írásbeli ajánlatok is elfogadtatnak, de ezek, a fennkitett bánatpénz mellet 15 kv. bélyegjegyre vezetve legyenek, főre és napra, valamint a betegek irányában a percentuális elengedésre nézve is, határozott szám szerinti ajánlatot tartalmazzanak, és tovább magukban foglalják azon nyilatkozatot is, hogy a vállalkozó előtt az árlejtési feltételek tudják, s hogy azoknak magát vállalkozó teljesen alájuk veti. A közelebbi feltételek, valamint a főzési, és étjegyzékek is szokott hivatalos órák alatt az elnöki irodában megtekinthetők. Kelt Miskolczon, jan. 29. 1857. Cs. k. m. tervszék elnöksége. (131*) • (3—3) 54. Folyó 1857. évi febr. 16-a a cs. k. női fegyházban Pesten (Lipótutcza 24 sz. a.) az ezen intézetnél szükséglendő savanyu káposzta szállítása végett egy árlejtés fog tartatni. A nyilvános árverésnél teendő szóbeli ajánlatokon kívül ezen árverés kezdetéig elfogadtatnak írásbeli ajánlatok is, melyek a cs. k. fogházi gondnokságnál (Lipót utcza 24 sz. a.) a szokott d. e. hivatalos órákban benyújthatók, a szóbeli árverés kezdete után írásbeli ajánlatok többé el nem fogadtatnak. A káposzta 130—160 fontig terjedő egyes részletekben szállittatik. A szállítási idő 1857.évi mart. 1-től egész ugyanez évi oct. végéig tart. Az összes szállítandó menynyiség 70—100 mázsára rúg. A bepecsételt s 15 kr bélyeggel ellátandó írásbeli ajánlatokban kiteendő az ár, melyért a káposzta mázsánként számítva szállittatik, és pedig mind számmal mind betűvel, ehhez csatolandó még a 10% bánatpénz is, mely a szállítást el nem nyerőknek az árverés bezártával azonnal visszaadatik, a vállalkozóé azonban a rendes szállítás bevégeztéig biztosítékul visszatartatik. E szállítást elnyerni óhajtók tehát azon megjegyzéssel hivatnak meg e tárgyaláshoz, miszerint az ennek bevégeztével fölveendő árverési jegyzőkönyv a vállalkozóra nézve azonnal, a bizottmányra nézve azonban csak a magas cs. k. budai helytartósági osztály jóváhagyása után kötelező. Az árverési feltételek ez időközben a női fegyintézet irodájában Pesten (Lipót utcza 24. sz. á.) a szokott d. e. hivatalos órákban megtekinthetők. Pesten, jan. 26-a 1857. Cs. k. női fegyházi gondnokság. (152*) (2-3) 83. A nagyméltóságu cs. k. helytartósági osztály Budán 1856. évi december hó ul-n kelt 31750 számú intézvényével a Lu abécsi álladalmi útnak javítását Fűzi ■ és Halom között esztergomi építési kerületen engedményezte, és megrendelte , hog az árverés utján vitessék ki. Ennek folytán f. é. február 14-én délelőtti 10 órakor az almási községházban a szóbeli árverés , melynél iratbeli ajánlatok is elfogadtatnak, fog tartatni , melyhez a vállalni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy a szóbeli ajánlkozó által bánatpénzül a kikiáltási árnak öt százaléka, az írásbeli ajánlatban pedig ezen árnak tiz százaléka leteendő. A részletes munkákra következő árak esnek : 600° 0' 0" köbmérték úttestnek leásása az anyag elhordásával . . 2610 frt — kr. 1B7” 3' 0" köbmérték ugyanaz, az anyag oldalas megrakásával s egyengetésével....................................... 288 frt 45 kr. Öszvesen 2898 frt 45 kr. Az iratbeli ajánlatok az esztergomi cs. kir. megyei építési hivatalnál bezárólag február 11-ig beadhatók, később azokat csak az árverés napján délelőtti 9 óráig az árverési bizottmánynak Almáson lehet beadni. Szinte kell hogy azok a szokásos szabályzó határozatoknak megfeleljenek. E határozatok valamint általánosan valamennyi ezen építkezési tárgyat felvilágosító adatok, úgy szinte a közönséges és részletes építési feltételek, melyek a legkevesebbet ígérőre azonnal törvényes erővel birnak, az alulirt hivatalnál mindennap a szokott hivatalos órák alatt bezárólag február 11-ig, és az árverésibizottmánynál Almáson február 14-én betekinthetők. Esztergom, jan. 27-én 1857. A cs. kir. megyei építési hivatal. CsAd. (287) . (2-3) 234. Idevaló szabómester , és kész ruhakereskedő Rácz Antalnak bejelentésére, ennek minden ingó , és azon koronatartományokban, a hol az 1853 év 18-ik júliusi csődtörvény életben van, találtató fekvő vagyonára a csőd ezennel megnyittatik, csődtömegfelügyelőnek és védőnek idevaló ügyvéd Dombi László, helyettesének pedig ügyvéd Hubert Iván neveztetvén ki. Felszólittatnak tehát mindazok, kiknek bármily szinti követeléseik lennének, a csőd alá került vagyon ellen azokat legfölebb május hó 1-ig bejelenteni, ellen esetben, tekintetbe nem véve a részükre netalán fenlevő birtoki, elsőségi, és zálogjogokat a tárgyalásból kizáratnának, s minden követeléseiket a tömeg ellen elvesztenék. Az ideiglenes tömegfelügyelő megerősítésére , vagy egy másik megválasztására, úgyszintén a hitelezők választmánya összealakítására a tárgyalás máj. 3-ra 1857. délelőtti 9 órára tűzetik ki, melyről a hitelezők azon megjegyzéssel értesittetnek, hogy azon esetre, ha közülük e napra ki sem jelennek meg , a csődrendt. 44 §-sa értelmében az eddigi tömeggondnok megerősittetnék,és az ő veszélyükre a hitelezők választmánya a biróság által jelöltetnék ki. Sz. Somlyón, jan. 28- 1857. Cs. k. járáshivatal mint tervszék. Ujonczozási idézések. (150*) (1-3) 508. Az alább megjegyzett Zemplénmegye király-helmeczi kerületében született távollévő katonaköteles korú egyének ezennel felhivatnak, miszerint e jelen kihirdetés napjától számítva a „Hirlap“ban harmadikszori beiktatás után négy hét alatt ezen szolgabirói hivatal előtt jelenjenek meg; különben mint szökevények lesznek tekintendők, s mint ilyenek ellen az eljárás a fenálló ujonczozási szabályok 34 és 35 §§ szerint foganatba fog vétetni. 1836-ik évben születtek : Ambrosi István leleszi, Axmann János páczinyi, Bodai János leleszi, Balog Ferencz agárdi, Balog Lajos zétényi, Budai László rádi, Bodnár Ignácz semjéni, Bodnár János f.-bereczki, Bodnár János szöghi, Bözzey István b.-szerdahelyi, Rakovszky Gyula n.kövesdi, Csontos János karádi, Czucza József leleszi, Csontos György n.-géresi, Csicsnak Mihály b.-szerdahelyi, Csorna János pazinyi, Dohányos Ferencz, Dobos János lelesziek, Dargóczi János kádi, Dudás József k.-helmeczi, Demeter András láczai, Demeter András n.-rozvágyi, Dobay Mihály b.-szerdahelyi, Estefan János n.-tárkányi, Fátskó János bollyi, Fácskó János szinyéri, Fonalka János vécsi, Grancsa József leleszi, Gábor András bollyi, Grófik István k.-helmeczi, Hudász János agárdi, Hoczkó István zétényi, Horváth László n.-géresi, Hornyák Mihály lukai, Horváth Károly vajdácskái, Hornyák János n.-kövesdi , Horváth András n.-kövesdi, Havrilla János zétényi, Illés István szinyéri, Illés János n.-rozvágyi, Jenei János bácskai, Jónás János leleszi, polyáni, Juszko János leleszi, Juhász János zétényi, Joni András k - helmeczi , Juhász János n. rozvágyi, Jónás József f.-bereczki, Juhász József, Juhász Imre b.-szerdahelyiek, Kocsis János csernai, Kovács Mihály n.-tárkányi, Kobak János, Kovács János lelesziek, Kocsis János, Korcsma, Kulics György zétényiek, Kamarási András rádi, Kresminak András szomotori, Kohány István k.-rozvágyi, Kovács István n.-rozvágyi, Kusnyir György n.-géresi, Kornis András b.-szerdahelyi, Kiss András n.-kövesdi, Lesko Mihály csernői, Laczi György leleszi, Lubinszki András, sz.-makai, Lanczos János n.-rozvágyi, Lakatos József vajdácskái, Markus György k.-tárkányi, Mozgó György, Miklovics Kálmán lelesziek , Moskowszki Ignácz Makar Pál bollyák, Mihályanko János özöni, Nagy Sándor kis-tárkányi, Novák János b.-szerdahelyi, Nagy János n.-kövesdi, Nagy József őrösi, Oláh József ricsei, Olasz Ferencz vajdácskái, Papp István lelesz-polyári, Palágyi István, Palágyi András lelesziek, Paulik Mihály zétényi, Pangó Pál k.-helmeczi, Pocsik András b.-szöghi, Pongó András páczinyi, Priscsak Pál lukai, Reviczky József agárdi, Regczi János k.-helmeczi, Rigó József pávinyi, Riczindak István karosai, Simon János, k.-tárkányi, Szűrös János battyáni, Simon Károly lelesz-polyánai, Szabó Ferencz, Szabó Ferencz zétényiek, Szabó János bollyi, Szopko József n.-rozvágyi, Szekfü János n.-geresi, Soltész János f.-bereczki, Szarka János n.-kövesdi, Szilva Mihály vajdácskái, Timár József bollyi, Tóth János bácskai, Tóth János leányvári , Tóth István , szinyéri, Takács Pál b.-vécsi, Tirjak János k.-helmeczi, Fotok András n.-rozvágyi, Sár József k.-géresi, Takács János b.-szerdahelyi, Ujjobbágy Mihály k.-rozvágyi, Vajó János battyáni, Werner Imre leleszi, Vojtko János szomotori, Végső János a.-bereczki, Zelenák György k -helmeczi, Zsiros József szentesi születésűek. 1835-ik évben születtek. Antal Ferencz ó-rözi, Axmann Antal páczinyi, Bregan János kaponyai, Bachmann János leleszi, Bálint Flórián leleszi, Balogh András damóczi, Barancsi György rádi, Bálint Menyhért k.-kövesdi, Balogh András a.-bereczki, Baba József vajdácskái, Bodnár András k.-szöghi, Bubovszky János, Bubovszky József páczinyi, Csipkés György battyáni, Cziczu Sándor leleszi, Csercsa János agárdi, Czinner József zétényi, Csorna József lukai, Czigler Gersli k.-kövesdi, Deák Mihály k.-czigándi, Deák M. András ricsei, Estock János battyáni, Fedor József vajdácskái, Gulyás Mihály battyáni, Grófik István leleszi, Galyás István agárdi, Grünmacher József zétényi, Gál József n.-czigándi, Gyüre Imre n -rozvágyi, Géczi András n.-géresi, Horváth József k.-tárkányi, Hegyes Mihály battyáni, Horváth János leleszi, Horváth Ferencz leleszi , Horváth Ferencz szolocskai, Horváth András szomotori, Horváth Cziczu Pál b.-szerdahelyi, Ignath János zétényi, Juhász János bélyi, Jenei Ferencz bácskai, Juszko János leleszi, Juhász József n.-rozvágyi, Kondás Szabó István n.-tárkányi, Kolcsáry Péter leányvári, Kurucz József szinyéri, Kovács Mihály szomotori, Kristóf János k.-helmeczi, Kovács András n.-rozvágyi, Katona János, Kovács Imre n -kövesdiek , Koleszár János páczinyi, Lajos István n. - tárkányi , Lengyel György lelesz-polyári , Lakatos Gábor agárdi, Lukinszki János lukai, Makara János bollyi, Matyók Vincze sz.mariai, Mali Pál b.-szerdahelyi, Morowszky Mihály páczinyi, Nagy András k.-helmeczi, Németh József n.-czigándi, Ortlik István rádi, Orosz János b.szerdahelyi, Ondó István páczinyi, Papp Ferencz n.-tárkányi, Pataki Károly dámóczi, Pauliczky Antal k.-helmeczi, Pásztor András perbenyiki, Pásztor György, Pusztay István n.-rozványiak, Pleban György b.-szerdahelyi, Répássy István leleszi, Remek József zétényi, Ruszinka József ricsei, Roman József alsó-bereczki, Rajkó Ádám vajdácskái, Szabó István k.-helmeczi, Szabó János k.-helmeczi, Soltész György nagy-géresi, Sándor Mihály k.-szerdahelyi, Tóth József k.-helmeczi, Tóth Mihály perbenyiki, Tóth János n.-rozvágyi, Török György n.-rozvágyi, Takáts József n.-géresi, Tóth János n.- kövesdi, Zambo János őrödi születésűek. 1834-dik évben születtek: Bodnár György leleszi, Battyáni József zétényi, Búcsú János karosai, Cserni György zétényi, Csengő János k.-helmeczi, Csontos István karádi, Csatlós György n.-géresi, Fekete János n.-géresi, Goldberger Mosko agárdi, Hegyes István battyáni, Ignácz Mihály agárdi, Ignácz György zétényi, Juhász Pál szentesi, Jesztrebi József, Jobbágy Pál n.-géresi, Komocsa Mihály szinyéri, Koleszár János szomotori, Karászi Pál karádi, Komló Ferencz n.-rozvágyi, Kalugya István nagy-rozvágyi, Kesztenbaum Samu n.-géresi, Kerekes Mihály k.-szerdahelyi, Lesko András szomotori, Lénart Mihály és Lénart János k.-helmeczi, Lendvay György és Lukács János k.-kövesdi, Mogyoró Mojzes, Molnár Ferencz, Moor Ignácz k.-helmeczi, Mozgó Mihály n.-czigándi, Németh András sz.-mariai, Nathan Mandel páczinyi, Olexa György szentesi, Orebovszky András a.bereczki, Plawniczky János kis-ujlaki, Pál Albert n.-czigándi, Papp József f.-bereczki, Rafael József leleszi, Soltész István battyáni, Simon Péter, Simon János leleszi, polyáni, Szerdi János zétényi, Seres Mihály szentesi, Szabó János k.-helmeczi, Sánta Mihály karádi, Székely József ricsei, Spiegel Márton n.-géresi, Schön Móricz vajdácskái, Suszter György karcsai, Szűcs János páczinyi , Tippan Demeter csernői, Tessenyi János agárdi, Takács Pál zétényi, Tóth József k.-helmeczi, Tarik Ferencz k.-czigándi, Ujjobbágy Jákos bollyi, Varga József leleszi születésűek. 1833-dik évben születtek: Ács János csernői, Bereki János dobrai, Barkó József szinyéri, Bálla Mihály kis-czigándi, Balogh János karádi, Balogh József ricsei, Cseh József nagy-rozvágyi, Demeter Imre k.-rozvágyi, Fodor János pálföldei, Goldberger Áron rádi , Horváth István leleszi, Jakubovics Dávid agárdi, Juhász Mihály k.-helmeczi, Joni István k. géresi, Kandos József karádi , Király János bácskai, Lukács Mihály dobrai, Lörincz Mendli Berko battyáni, Sidi Hersko József bácskai, Leezo József leleszi, polyáni, Lakatos Ádám semjényi, Laczko József alsó-bereczki, Mislay István csernői, Mozgó János leleszi, Miskolczi Ferencz karádi, Nemes Gyula kaponyai, Nádasy János szolnocskai, Pongo György bácskai, Papp János leleszi, Ruszinko Sándor ricsei, Révész György láczai, Szinyen István agárdi, Sztankowszky János damóczi, Szabó Péter k.-géresi, Tóth Mihály agárdi, Tóth András damóczi, Tóth István k.-helmeczi, Tóth János ricsei, Tóth János csékei, Werner József leleszi, Zelenák József szentesi születésűek. 1832-dik évben születtek: Béres Ferencz béllyi, Bruhacs András kaponyai, Bálla János vékei, Barta József k.-czigándi, Balogh Ferencz semjényi, Dohányos János leleszi, Fonalka József béllyi, Fazekas Ferencz rádi, Gál János nagy-czigándi, Hornyák János csemői, Horni János b.-szerdahelyi, Ignácz András zétényi, Janoscsik Péter perbenyiki, Kacsandy János leleszi, polyáni, Kovács János leleszi, Kovács Károly n.-géresi, Lengyen János k.-helmeczi, Mátyás István csemői, Mehép János battyáni, Mrasz István bácskai, Miklovics Vincze leleszi, Mészáros Mihály f.-bereczkei, Nagy József n.-rozvágyi, Répássy János leleszi, Singula Mihály kis-tárkányi, Szeles Samu kaponyai, Stern Berko b.-vécsei, Szunyok János b.-szerdahelyi, Tippan János battyáni, Tippan János páczinyi, Varga János őrösi, Zborai Pál battyáni születésűek. 1831-dik évben születtek: Cseh András láczai, Fodor János rádi, Gál István k. helmeczi, Joni Imre semjényi, Leffelholz György leleszi, Lucsega János agárdi, Szeman Pál szomotori, timár István lukai, Tárnok János leleszi, polyáni, Ujczy András bélyi, Váczi Ferencz leleszi születésűek. 1830-dik évben születtek: Árvay Ferencz szolnocskai, Ballogh István leleszi, Butkai Imre vajdankai, Cseduda János leleszi, Dots József k. czigándi, Dargo József n.géresi, Fodor Sándor n. czigándi, Juhász János dámóczi, Jani István n.-czigándi, Koldus Mihály bélyi, Kohosztorits Mihály battyáni, Kövér István n.-czigándi, Kosztyó István n géresi, Lengyel Mihály perbenyiki, Molnár János kaponyai, Nagy Károly k.-helmeczi, Prisztás Antal battyáni, Szabó János dámóczi , Sennyey Péter szolnocskai, Szathmári János kis-ujlaki, Vasas Gábor n.-tárkányi születésűek. Kelt Király-Helmeczen, 1857. január 27-n. Cs. k. sz.birói hivatal. (146*) (1-3) Névjegyzéke a sárbogárdi járáshoz tartozó 1836. évben született katonaköteles egyéneknek, kik magukat katonakötelezettségüknek leendő megfelelés végett a sárbogárdi cs. k. szolgabirói hivatalnál 1857. évi martius 1-je napjáig jelenteni tartoznak. — Adony községből, Barabás György, Básó Ferencz , Gévai Ádám, Gévai József, Gévai Lipót, Kaiser György, Müller Ferencz, Schlégl Károly,Vitéz János, Alap községből. Biró János, Broncsik József, Foltig József, Foltig József, Haik András, Hegedűs Pál, Károly István, Károly József, Kis András, Kis István, Lajtos István, Nagy Pál, Pap János, Rados Mihály, Rostász Ferencz, Sallai József, Sötét Ferencz, Takács Pál, Varga István, Varga János, Varga Mihály, Baracs községből. Féreg János, Molnár Ferencz, Molnár Mihály, Tarrósi István, Tiger Ferencz Czecze községből. Bodor György, Bölcskei János, Boldizs János, Figler Károly, Hofgart József István Ferencz, Janni Rudolf, Kac István, Keresztes István, Kovács István, Krammer István, Menyhárd Mihály, Nagy Mihály, Pécsi András, Rác Ferencz, Regena István, Schlezák János, Suplicz Pál, Szabó György, Tarrodi István, Varga Pál, Varga Sándor és József, Warczenberger József, Zsidi Márton, Zsolnai József, Dunapentele községből. Api Ignácz, Báró János, Éliás Ignácz, Eperjesi József, Füstös István, Gyalus József, Gerendas István, Hermán József, Kontra Istv., Német György, Omodi Imre, Omodi János, Perger István, Perger Mihály, Sarus István, Simon János, Tót Ferencz Egres községből. Lampert István, Szadai Mihály, Szilvási István, Varga István, Varga János. Előszállás községből. Bodor József, Gábriel István, Horvát Ferencz, Lakatos Mihály, Móór István, Német András, Pinke Mihály, Surak Imre, Verényi István. Hantos községből. Csere Lőrincz, Csapó István, Kovács János, Müller Gábor, Szabó György, Takács Mihály, Varga János. Herczegfalva községből. Balog Márton, Bukovics János, Erdélyi István, Fóti Mihály, Humplik János, Istenes Mihály, Jezsei Pál, Lábodi Mihály, Légrádi József, Major József, Millus Mihály, Nagy Mihály, Puskási István, Sarvaicz Mihály, Sillinger József, Szombat József, Tót István, Tót Károly, Kálóz községből: Antalics Imre, Böcskei János, Bankó József, Bús Antal, Czenger Mihály, Exner Ignácz, Farkas József, Fegyveres János, Franger Sándor, Gál Antal, Győrfi József, Hartinger Mihály, Hóman Imre, Király István, Lecsman Antal, Nagy József, Pál György, Pálmafi Ferencz, Pesti György, Pestlijen János, Petrovics János, Sellman István, Sellman János, Sebestyén János, Szirat János, Szűcs János, Varga István, Perkáta községből: Benkovics Gergely, Bíró Mihály, Ferenczi János, Halász Gy. Mihály, Horvát János, Karstum Márton, Kergl Ignácz, László József, Molnár András, Nagy József, Pataki István, Rogyó Mihály, Szakács István, Sztupa Mihály, Tót György, Végh György, Wittmeyer Lajos, Ráczalmás községből: Asztalos János, Erdélyi József, Fekete György, Kerekes Lajos, Kovács Ferencz, Kovács István, Kovács János, Kozári Mihály, Magyar Mihály, Német Ferencz, Puskás József, Rác György, Rényi József, Spiczer György, Szabó János, Timár János, Tót Mihály és István. Sárosd községből: Bognár József, Erdélyi Mihály, Haller Edmund, Hamvai József, Hier István, Horvát György, Kaszás Márton, Kaszás István, Kovács Pál, Medve István, Osvat György, Palló Ferencz, Sarvaicz György, Vizi János. Sárbogárd községből. Balogh György, Csapó János, Csapó József, Fekete Ádám, Fekete József, Fördös József, Horvát Ignácz, Kaszás János, Kókas Ferencz, Kovács János, Kraiscinger György, Nagy István, Simon János, Szeme István, Szengyörgyi János, Varga János, Varjas István, Virág György, Sárkeresztúr községből. Fábián Mihály, Föfai István, Kellner István, Csepregi István. Szabolcs pusztáról. Csepecz József, Kovács Mihály, Liebhaber Antal, Német Pál, Siez György, Tiringer Imre, Tóbiás György, Zsuppán István. Szt. Ágotha községből. Csike János, Főfai István, Győrfi István, Kokas Mihály, Molnár Mihály, Szabados Pál, Szabó János, Teknős Lajos, Sz. Iván községből. Béres István, Erdélyi Ferencz , Fülöp Márton, Jannik János, Korsós Ferencz, Kovács György, László Márton, Vizi András, Sár Sz. Miklós községből. Bertók István, Fehér István, Kokas István, Nagy (István) Mihály, Paidl István. Szolgaegyháza. Balla József, Buzási József, Gőgös János, Horvát Ferencz, Horvát Pál, Kotrik György, Kövér István, Krane Mihály, Nécsó Mihály, Szőke István, Tót András, Vajda Sándor, Wallner Mihály. Vajta községből: Kántor László. Kelt Sárbogárdon, jan. 8.1857. A cs. k. szolgabirói hivatal. Idézések. (284) (2- 3) 3036. A siklósi cs. k. szolgabirói hivatal mint bíróságtól Birisics Ferencz siklósi polgárnak jelen köröztetés által tudtára adatik, hogy ellene Wajda János ügyvéd ur 220 prttöke, s járulékai iránt e bíróságnál panaszt emelt. A biróság, mely előtt tartózkodási helye ismeretlen, képviselésére saját koczkáztatásával és költségével Dömötör Pál ügyvédet bizta meg, és az ügy tárgyalására 1857. évi február 27. napjának reggeli 9 óráját tűzte ki, miről Birisics Ferencz távollévő alperes hírlapilag oly hozzáadással értesíttetik , hogy a számára felállított képviselőt peres ügyének czélszerű kezelése iránt kellőleg utasítsa , vagy más képviselőt nevezzen e bíróság előtt, ellenkező esetben mindezek elmulasztásának következményeiért önmagát kellene okolnia. Kelt Siklóson, dec. 27. 1856. Cs. k. szbirói hivatal mint biróság. (283) 1 (2-3) 1952. A siklósi cs. k. szolgabirói hivatal mint bíróságtól Birisits Ferencz siklósi polgárnak jelen köröztetés által tudtára adatik, hogy ellene tisztelendő Aszalai Vincze siklósi sz.ferencz zárda elnöke 56 pft kölcsön megfizetése fokozata iránt e bíróságnál panaszt emelt. A biróság, mely előtt tartózkodásának helye ismeretlen, képviselésére saját koczkáztatásával s költségével Dömötör Pál ügyvédet bizta meg, és az ügy tárgyalására 1857 február 27 napjának reggeli 9 óráját tűzte ki. Miről alperes távollévő Birisits Ferencz hirlapilag oly hozzáadással értesíttetik, hogy a számára felállított képviselőt peres ügyének czélszerű kezelése iránt kellőleg utasítsa, vagy más képviselőt nevezzen e biróság előtt; ellenkező esetben mindezek elmulasztásának következményeiért önmagát kellene okolnia. Siklós, dec. 27. 1856. Cs. k. szolgabirói hiv. mint biróság. (289) . I (1-3) 29 Az alulirt első folyamodása cs. k. úrbéri törvényszék által, Dél-Bihar megyebeli nagyváradi szkiói járásban fekvő h. k.pályi közbirtokos Bay Ferencz ur részéről a nevezett község úrbéri rendezése, elkülönítés, tagosítás és a közös haszonvételek arányosítása iránt ugyanazon község úrbéres lakosai, és a közbirtokosság ellen, ezen cs. k. úrbéri törvényszékhez benyújtott keresetlevele következtében az 1853. évi mart. 2-án kelt birtokrendezési cs. nyiltparancs 27-dik és az úrbéri ügyrendtartás iránt 1856-ik évi évi febr. 2-n kiadott ministeri utasitás 159