Budapesti Hírlap, 1857. október (223-249. szám)

1857-10-01 / 223. szám

Pest Csütörtök, 223 sz. October 1.1851. Megjelenik e lap, vasárnap és Ünnep utáni napokat kivéve, mindennap reggel. Előfizetési díj : Vidékre :félévre: 10 frt, évnegyedre:1 frt. Hely­ben : félévre 0 frt, évnegyedre: 4 frt. — A hirdetések ötször halálozott során az egyszeri beiktatásáért 6 kr, többszöriért pedig 4 kr. szám mu­tatik. — Egyes szám 20 pkr. Bierkesszei iroda : Egyetemutc­a 2-ik sí. a­­l­ső emeleten BUDAPESTI Pest, September 30. Kiadó hivatal van : Egyetem-utcéban, 2-ik szám alatt, ffildesint . (Politikai napiszemle.) A weimari ta­lálkozás létrejöttét az első nagyobbszerű vere­ségnek tartjuk, mely az új napóleoni politikát érte. Azt mondjuk annak tartj­uk , mert nincs annyi bátorságunk, egyéni nézetünket objectiv ítélet gyanánt odaállítani, hanem azért mégis szabad lesz ama nézetünket némileg indokolni s azután az olvasóra bízni azt, vájjon elfogadha­tónak találja-e véleményünket vagy sem ? Az úgynevezett magas politikában nem egy­szer látjuk azon hibát elkövettetni, hogy az ese­mények minden lehető szempontból tekintetnek, csak a psychológiaiból nem, hogy még a legtávo­labb fekvő körülmények is belevonalnak a szá­mításba, csak a legközelebb fekvők nem ; pedig a tapasztalás elégszer tanusító, hogy még a leg­­nagyobbszerű események is többnyire a legkö­zönségesebb személyes indokokra vezethe­tők vissza, s hogy a világ leghatalmasabbjainak szívében is ár és apály a psychologia törvényei szerint váltakozik. A psychologiáról ugyanazt mondhatni, mit egy jeles franczia bölcsész a kri­tikáról mond : „eile ne connait pas le respect — — pour eile il n’y a ni prestige, ni mystére; eile rompt tous les charmes, eile dérange tous les voiles.“*) Ha pedig valakinél, akkor bizonyosan Napó­leon császárnál az emberi kedély hullámzásai fontos tényezőt képeznek a számításban ; ha az „Isten kegyelmébőli“ fejedelmek szive úgyszól­ván születésük óta környezet, nevelés, szokás által megtanulta, magát bizonyos határig a tesz­nek s politikai hagyományoknak alárendelni, ez „a nép akaratábóli“ franczia császárra nézve nem áll, ki soká szivta a ködtelen­séget, kiben az ember az uralkodó előtt fejlődött , ki már nem egyszer döntő halomra az európai poli­tika régi hagyományát. A keleti háborúnak lehettek különféle indo­kai s czéljai, de hogy azok közt a sértett önér­zet, a „mon írére“ czim megtagadása által ha­lálra sebzett büszkeség első helyet foglalt, az e perczben majdnem kétségtelenné vált, az első lendület személyes indoktól jött s miként a természet folyamai, úgy az utóbbi évek fontos eseményeinek széles folyama ily kisszerű forrás­ból vette eredetét. A stuttgarti találkozás indokairól s czéljairól is már annyi papír jön teleírva, hogy azzal a Pária és Stuttgart közti utat kényelmesen be le­hetne borítani; minden felhozatott, csak egy igen közel fekvő, bár magában kisszerű körül­mény nem. Olvasóink emlékeznek még , hogy mintegy harmadfél évvel ezelőtt a lapokban sűrűen volt szó arról, miszerint a franczia császár az austriai császárral találkozni óhajtana, hanem végre is semmi sem lett a dologból s a­mi akkor e tekin­tetben a nyilvánosságba transpirált, azt sejteté, miszerint B­é­c­s­b­e­n könnyen gyanítható okok­ból nem tudták magukat e lépésre elhatározni. Nincs kétség , hogy az e miatti elhangolt­­ság mélyen fúrta be magát a franczia császár szivébe s ezen keserű érzelem a keleti háború elmúlta után újra fölemelte fejét. Austria csá­szárja nem akart Napóleonnal találkozni s ennek hasonrangúságát Európa színe előtt ünnepélye­sen elismerni: — Jó, majd megteszi azt a hatal­mas Oroszország önuralkodója! Lehetlen ugyan tényleges bizonyságát nyúj­tani annak, miszerint ez érzelem a franczia csá­szár szívében valósággal létezett, hanem azon korai örömujjongatás, melylyel a franczia inspi­rált sajtó azt hirdeté, misz­erint Franczia­ és Oroszország egy, Austria pedig elszigetel­ten áll, fentebbi gyanításunkat eléggé jogosult­nak tünteti elő. A terv sikerült, a stuttgarti találkozás hatá­rozott dologgá lön , de ezalatt az osztrák diplo­mata titkosan bár, de ügyesen és fürgén ásta el­lenaknáit, s midőn Napóleon császár a vasútra szállt, megtudta, hogy Stuttgartot Weimar köve­­tendi, s hogy ugyanazon karok, melyek huszon­négy óra múlva az ő nyaka körül fognak fű­ződni, néhány nappal későbben Austria császár­ját fogják átölelni. Hiteles párisi tudósítások szerint ott az eluta­zás napján feltűnő elhangoltság és levertség uralkodott s a legmagasb körök ugyanazon buz­galommal, melylyel azelőtt a stuttgarti rendez­vény roppant horderejét hirdették, most annak politikai jelentősségét igen szerény mértékre tö­rekedtek leszállítani *) Ő nem ismeri a tiszteletteljes tartózkodást;: ö előtte nincs se bűbáj, se titok; ö minden va­rázst megsemmisít, minden fátyolt szétszakít. És ezt nagyon is megfoghatónak tartjuk! Napóleon császár azt kürtölte ki, hogy Austria az európai concerten k­i ▼­n­­ áll, mert nem csak hogy az orosz dynastia tagjai másfél év óta szerteszét utazván Európában, mindig gondosan kerülték az austriai birodalom érintését, hanem maga a czár is az Austriával jelenleg nem igen jó lábon álló franczia császárt részesíti a szemé­lyes találkozás szerencséjében, míg trónra lépte óta színről színre még egyszer sem látta Austria fejedelmét; a félhivatalos lapok pedig mindig csak négy nagyhatalomról szóltak, az ötödiknek lételét teljesen ignorálván. S íme a czár ezen ötödik hatalomnak fényes elégtételt ad. Austria Stuttgartban nincs képvi­selve, az igaz, de arra nincs is szükség, mert an­nak legmagasabb képviselője személyesen talál­kozik a czárral s ha a stuttgarti találkozásban Austria elszigeteltségének jelét látták, a weimari találkozás annak ellenkezőjét tanúsítja. — Na­poleon császár visszato­lási tervének leglénye­­gesb része ekként meghiúsult s most nem marad egyéb teendője, mint a helyzet rögtön beállt változását fait accompli gyanánt elfogadni s az Austria belevonatása által tágított körben szeré­nyebb bár, de még mindig elég tisztességes he­lyét elfoglalni. Napoleon császár némi joggal azt hihette, hogy a czárrali találkozásának természetes következménye az austriai császárrali talál­kozása leend és azt véljük, így is lesz, csak azon kis különbséggel, hogy a kezdemény már nem Bécsből, — a­mint Napóleon császár várta és kí­vánta volna — hanem Páriából fog kiindulni. *) Mindezt nem azért soroljuk elő, mintha kár­örömet éreznénk a felett, hogy a dolog így s nem másként történt, hanem hogy a változott helyzetet némileg felvilágosítsuk. A felséges urak jelen találkozásaitól nagy dolgokat vár a világ; ha e várakozás teljesül, egészen mindegy az, hogy kitől indult ki az első lépés; a netalán itt ott megsértett hiúságért — siker esetében — bő kárpótlást nyij­­tand a népek hálája s azon öntudat, hogy Európa helyzete, az eddigi bizonytalanságból kibonta­kozván , legalább egy időre kedvezőbb fordu­latot veend. Előfizethetni helyben: n np kiadó hivatalában, Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint; vidéken minden cs.kir. postahi­vatalnál. — Előfizetést tarta­la­zó levelek a czim. lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bérmentesítve egyenesen a kiadó hiva­­talhoz utasítandók. Előfizetési felhívás a „BUDAPESTI HÍRLAP“ oktober — december negyedévi folyamára. Pest - Budán naponkinti házhozhor­­dással . . . . . 4 ft Postán naponkinti szétküldéssel . 5 ft E lap nagy elterjedettségénél, s azon körülménynél fogva, miszerint a h­i­v­a­t­a­­los lapokbani igtatványok külö­nös figyelemmel olvastatak, s igy azok a beigtatóra nézve igen hasz­nosak, bátorkodunk azt igtatványokra, minél gyakoribb használatra ajánlani; a beigtatási díj egy petit sortól egyszeri be­­igtatásnál 6 pkrral, többszöri ismétlésnél pedig csak 4 pkrral számittatik. A Budapesti Hírlap kiadóhivatala. HIVATALOS RÉSZ. A cs. k. Apostoli Felsége f. é. sept. 2­1 legfesöbb kézirata által báró Walterskir­chen György Vilmos kamarás és udvari taná­csost Pozsonban titkostanácsosi méltósággal ditelengedés mellett legkegyelmesebben fölru­házni méltóztatott. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. é. sept. 4 ki legfelsőbb határozata által báró Baumgart­ner András cs. k. valóságos titkos tanácsosnak, a tudományok cs. akadémiája három évi műkö­dési tartamának lejárta alkalmából a csász. aka­démia elnökévé történt újra megválasztatását legkegyelmesebben megerősitni s az eddigi alel­­nök­e a r a j u n Tivadar Györgynek ugyanez al­kalomból történt ismmét megválasztását jóváhagyó­lag legmagasb tudomásul venni méltóztatott. Öcs k. Apostoli Felsége egyszersmind Boller Antal és L­u­d­w­i­g Károly bécsi ta­nárokat, továbbá Gottlieb János grätzi ta­nárt a tudományok cs. académiájának valóságos tagjaivá kinevezni, és Lange Lajos prágai ta­nár, Hornstein Károly a bécsi csillagda se­géde , továbbá Stein Frigyes prágai és L­a­n­­g­e­r Károly bécsi tanároknak az academia által belföldi levelező tagokká történt megválasztatá­sát legkegyelmesebben jóváhagyni méltóztatott. Az ügyvédség gyakorlására az eperjesi országos főtörvényszéki kerületben Rosnay János hivatal­­helylyel Eperjesen és D­emj­én Lajos hivatalhely­­lyel Kászonyban, kineveztettek. A magyaroszági cs. k. főkormány Tauben Károly, szerdahelyi, és Szentiványi Mór érsek­­újvári , oszt. adószedőket I. osztályú adószedőkké a pozsoni közigazgatási területre kinevezte. A magyarországi cs. k. főkormány a pozsoni cs. k. orsz. pénzügyigazgatósági osztálynál megürült 2-ed segédhivatali segédi állomásra Weissmandl Tóbiás ideiglenes adófelügyelőt kinevezte. NEMHIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apostoli Felsége sept. 28-ka éjjelén Laxenburgból Weimarba elutazott. A prágai cs. k. helytartósági elnökség a cs. k. belügyministeriumhoz következő távirati sürgöny érkezett: Prága, sept. 29. , cs. k. A­p­o­s­t­o­l­i F­e­l­s­é­g­e d. e. 10 óra 10 perczkor ide érkezett s 10 percznyi itt tartózko­dás után útját Drezdába folytatá. Herczeg Metternich Richard cs. k. követ a császári Ház és belügyek ministeriumához kö­vetkező távirati sürgönyt küldött: Drezda, sept. 29. Csiszár , Felséged, u. 4 órakor leg­jobb egésségben ide érkezett s a pályaudvaron király­i fels. és a jelenlévő összes herczegek ál­tal legünnepélyesebben fogadtatott. OLCSÓSÁG ÉS DRÁGASÁG. •­ Egy áldásos év, mely oly gazdag volt feje­delmi kegytényekben s melyben az anyatermé­szet is oly vetekedő bőkezűséggel hozta meg az idei dús természetben becses adományait, ma­holnap lehanyatlik fölöttünk. Örvendenünk kel­lene, hogy miután a politikai viszonyok fejlő­dése annyi meleg szívet örömre gerjesztett, a természet anyagondja is messzeriasztá e honban a szűkölködök aggodalmait, a drágaság rém­­árnyait. Mert mint az országnak csaknem minden vi­dékéről nyert tudósítások s magánjelentétek is mutatják, a termés csaknem általában de külö­nösen a g a­z n a-termés oly gazdagon ütött ki, hogy a lenyugvó esztendőre épen nem pa­naszkodhatunk. „Bő esztendő volt ez,“ —mondja a gazdák s földmivelők többsége, e­bb­ő­­­s csak az a baj , hogy olcsóságot idézett elő, s ál­dásaival meghozta az olcsóság bajait is. Tehát ép azért, mivelhogy olcsóságot idézett elő a betermés, s még ezentúl még nagyobb ol­csóságot is várhatni, a gazdák , földmivelők, s mindazok, kiknek egyedüli pénzforrásuk a föld­termékekben áll, nem tudnak örvendeni, sőt ret­tegnek az olcsóság következményeitől. Gaboán­­kat nem veszi senki, vagy ha igen, csak potom áron; marháinkat nem tudjuk eladni, a honnan teremtünk hát pénzt, miből űzetünk cselédeket, adót, kamatot stb ? Ezen aggodalmakat lehetlen nem méltá­nyolni. A magyarországi közbirtokosság és a magyar földnépnek nincs egyéb kutforrása a pénzteremtésre mint évi termesztménye. Ha azt el nem adhatja, nincs pénze s egyáltalában kép­telen magán segítni, mert a pénz nekünk is olyan, mint madárnak a levegői. Különös ellentét valóban, ha visszagondolunk a múlt évekre A múlt években ugyanis ellenke­zőleg a drágaság ölt bennünket. S akkor ép e miatt nem szűntünk meg panaszoskodni. Minket tehát egykép ostoroz az olcsóság mint a drága­*) A londoni „Press“ párisi levelezője már is azt je­lenti s a „Constitutionnal“ ismétli, hogy —jó for­rásból eredő tudósítás szerint — a franczia csá­szár oktober folytában egy még meg nem nevezhető németországi városban az austriai császárral ta­lálkozni fog. Szerk.­ság, s oly nép vagyunk, melyre nézve Isten csa­pása s isten áldása csak viszonlagos hatású. Mi okozhatja ezen sajátságos ellentétet? Vájjon a termésnek ezen bő vagy szűk volta mindenütt ugyanazon eredményeket idézi elő,­­ avvagy csak a mi sajátságos nemzetgazdászati viszo­nyainkban lehetséges ily különös ellentét? Szabadjon egy kissé közelebbről vizsgálnunk. Ha a drágaság és olcsóság minden országban szükségkép s mintegy a viszonyok természeténél fogva szülne oly nagy különbséget a gabona vagy más termény árfolyamában, mint nálunk , úgy annak okait, miszerint bennünket a drága­ság és olcsóság egyenlő súlylyal nyom, csak a külföldi törvényhozás s a külföldi népek törek­véseiben kellene keresnünk. A külföld ugyanis, a gabonaár ingadozásának ellensúlyozására egy új politikát talált föl, az úgynevezett „d­r­á­­gaság politikáj­á“t. S különösen Angol- és Francziaország, Belgium és Poroszban fejtettek ki e részben virtuóz ügyességet. Azt látjuk, hogy 1817-től egész 1855-ig mindig tökélyesíték ezen politikai új homoeopathiát, melyet Berlin­ben ugyancsak 1855-ben már rendszeresítettek s irtóztató protocollumok által örökítettek meg. Belgiumban az 1853 december 31-kén, Franczia­­országban pedig az ugyanazon évi november h. 7-én kelt beviteli támadók megszüntetése mu­tatja ezen politika további fejlődését. Ismeretes előttünk Peel dicső küzdelme s az angol gabona­­törvény megszüntetésének története. De mi ta­nulságot vonhatunk mi mindezekből ? Ott a drá­gaság ellen küzdöttek a kormány, a törvényho­zás és a hazafiak, nekünk pedig az olcsóság el­len kell irtó hadat indítanunk, vagyis világo­sabban szólva, oly óvszerekről gondoskodnunk, melyek hazánkban a terményárak ingadozását megszüntessék s midőn a drágaság ellen megó­­nak bennünket, azokat a rendes mértékre segí­tenünk- De ismét mikép tehetjük ezt ? . Ha valószínűnek látszanék is, miszerint né­­mely belpolitikai­ intézkedések, mint például a közlekedési s forgalmi eszközök minél nagyobb mérvű kiterjesztése vagy bizonyos vámszabályok életbeléptetése, némi határpontot eszközölhetne a drágaság­i olcsóság hullámzásaira nézve, meg­szűnnék-e ez által mindazon baj, melynélfogva ma az olcsóság, holnap pedig a drágaság követ-­­­kezményeitől rettegünk ? Bizony aligha. Nálunk nem a vámviszonyok, nem politikai, hanem culturális okok idézik elő ezen bajokat. Baj nálunk az olcsóság azért legfőkép , mert mezőgazdaságunkat leginkább csak emberi erő­vel űzzük, az emberi erő alkalmazása pedig vagyis a napszám szerfelett drága lévén, ezen drágaságot egy kedvezőbb árkeret csak úgy ron­­tírozhatná, ha azt, mint például 1852— 1853-ban, némely történeti esélyek is támogatnák, — jól­lehet ez sem lenne természetes hatás arra nézve, hogy a befektetett termelési tőke s a valódi jö­vedelem közt, helyes és biztos arány fejlődhes­sék ki. De baj nálunk az olcsóság azért is, mivel a régebben megszokott fényűzési szükségeknél fogva háztartásunk még most is igen sok pénz­költséggel jár, a­mit a puszta földmivelés ter­mészetesen sehol sem fedez teljesen. És végre : baj az olcsóság azért is, mivel régi terheink, ka­mattartozásaink stb. sokkal többet igényelnek, mint mennyit például a gabnatermés jövedelme egymaga kifizethetne. Tehát hogy az olcsóság kárunkra ne váljék, de másrészt a drágaság csapásai ellen is óva le­hessünk : a mi fő feladatunk az, hogy mezőgaz­daságunkba drága bér és munkadíj helyett gépe­ket s helyes arányokat igyekezzü­nk behozni; — hogy háztartásunkban ■ szigorú arithmetikával éljünk, s hogy mint Roscher mondja: a puszta gabnatermelés mellett a mezőgazdászat minden jövedelmező iparágát is űzzük s kapcsoljuk ösz­­sze egyszersmind. Mert csak igy lehet ránk nézve jótékony az olcsóság, s nem veszedelmes a drágaság. Debreczen, sept. 27. Miután a t. szerkesztőségnek a győri gőzma­lom iránt közlött levél alá jegyzése által mi deb­­reczeniek is felhiva érezhetjük magunkat, gőz­malmunk iránt tudósítást tenni, ezennel bátorsá­got veszek magamnak ebben­ ismert kötelessége­met teljesíteni. Hogy már eddigelé is a t. szerkesztőség tudó­sítást nem kapott, annak egyik legfőbb oka, mert a társulat igen érdemes jegyzőjét Szilágyi Lajos ügyvéd urat a napokban temette el. A debreczeni „István“ gőzmalom társulat 1847/6-ban részvények útján állott össze. Jelen­leg a kibocsátva lévő részvények száma 1543. Ezek eredetileg ötven pengőforintosok voltak.

Next