Budapesti Hírlap, 1859. május (99-129. szám)

1859-05-04 / 102. szám

Minden oda mutat, hogy kelet sem soká marad menten új bo­nyodalmaktól, melyek előidéző oka a porta szüntetem késedelmezése lesz, teljesíteni adott szavát, népeinek megadni szerződésileg biztosí­tott jogait, név szerint a keresztény alattvalók irányában. Előbb föl­­zaklatottak a keresztények reményei egy jobb jövő iránt, s a háború után m­ég nagyobb sanyargattatások következtek. A megcsalatottak miután hiába csengtek segélyért, végre több helyi fegyvert ragadtak bajaik orvoslására. A herczegovinai úgyszintén a bosnyákországi bé­­kételenségek ugyan a­mennyire annyira lecsöndesedtek, de legújabb ide érkezett hírek szerint a lázongások Bolgárországban m­egint meg­kezdettek. Arról értesülök, hogy onnan számos nők s gyermekek köl­töznek Szerbia határához közel eső vidékekre, sőt magába Szerbiába is míg a férfiak mind otthon maradnak. — A porta által legújabb időben elrendelt hadseregöszpontosítás, újra felingerle a kereszté­nyek kedélyét. Régebben megjegyeztem már, hogy Szerbia békés, de hogy itt ép úgy, mint egyébütt igen sok gyúanyag van összehal­mozva. A porta mindeddig nem teljesítette a szerbek kívánatét, s nem nyilvánította beleegyezését arra nézve, hogy a fejedelmi méltó­ság az Obrenovicsok családjában örökös legyen. Oláh- s Morvaor­szágok kívánaténak szintén, ellene szegült, s Kúza herczeg megvá­lasztása mindeddig sincs elismerve. Mindezek együtt csak növelik s folytonos tápanyagot adnak az ingerültségnek, s nem lenne csoda, ha az most, midőn Európa úgyis más kérdéssel van elfoglalva, komo­lyabb alakot öltene magára. Azonban Szerbiában még komolyabb következmények előjelei nem vehetők észre. A katonaság újjászervezésén kívül a tanács nagy erélylyel ta­nácskozik e testület átszervezésén is, melynek még most az lenne czélja, hogy a tanácsnokok elveszítsék azon előjogokat, melyeket túl­­szabadon értelmezvén az alkotmány egyik pontját maguk számára ki­csikarták. Azonban ez átszervezés csak előlépése nagyobb reformok­nak, melyek tökéletes népképviseleti elvekre lesznek fektetve, s me­lyek szerint a fejedelem mellé több miniszerekből álló tanács adatnék, a népképviseleti szkupstina évenkint összehivatnék s e szkupstiná­­nak a kormány évi tetteiről számot adna. Egy szóval Szerbia kormá­nya a belreformok behozatalában az alkotmányosság ösvényén akar haladni. Párisból azon hírt vettük, hogy Mihály herczeg nejével együtt Napóleon császár s Eugenia császárné által legszivélyesebben fogad­tatott. Különösen a császárné legnagyobb előzékenységgel fogadta volna a szerb herczegnét. Ezt magántudósításokból vettük ugyan, de melyek hitelt ér­demlők. Némely német lap említi, hogy a Czernagora, Bosznia, Her­­czegovina, Bulgária, Oláh-­s Morvaországok Szerbiával szövetkeztek egy forradalom szerencsés kivitelére, s Milos herczeget jelölik, mint e forradalom főnökét, a­ki múltjánál s állásánál fogva legalkalma­sabb, hogy ily nagy terv kivitelében vezér legyen, miért is őt a bekö­vetkezendő forrongások központjának tartják. Én itten megint csak azt említem, hogy Szerbiában semmi oly mozgalmat nem lehet észre­venni, s igy a hirt eddig légből kapottnak kell mondanom. Az uj községtörvény, n. K.k. A nem városi községek szerkezetére nézve a fő­ alapel­­vek magában a törvényben élő szabvák ugyan, mindazon­által ki van mondva, hogy oly helyek, melyeken a lakosság nevezetesebb töre­déke ipar és kereskedés után élősködik, a­nélkül, hogy azon hely a városi szerkezet létesítésére szükséges közegek birtokában lenne, különös helyhatósági rendszabály vagy császári engedmény útján el­térő és inkább a városi szervezethez simuló elrendezést nyerhetnek, úgy hogy mezővárosaink többjei ez­által a városi és falusi községek szervezésétől eltérő külön intézkedésekre fognak szert tehetni, és így a városok és faluhelyek közt mintegy közepét foglalandják el. Ezen kivételes műszerv még a jövő méhében rejlvén, itt csak az általános községképviseletnek alapvonalait hozandjuk szóba. A községi képviseletet egyáltalában a községelöljáróság és a községválaszt­mány képezi, amaz az elöljáróból és egy első s több má­sodrendű mellérendeltektől valamint a szükséghez képest egy külön ügyvezetéstől, emez választmányi tagokból álland­ó pedig oly szám­mal, hogy 1000 lakosra 10, és minden e számot meghaladó 500 lélek után egygyel több, de soha nem több mint 36 tag fog rendeltetni. A póttagok száma a képviseletnek üresedésbe jött vagy betöltetlen ál­lomásainak egy harmadára szorítkozik. T Á E C Z A. Egress­i Béni dalai. (Folytatás.) Ezen korszakban Egressi részint öntudata — mit nagyobb zenei műveltségétől nyert — részint teremtő ereje által kortársai fö­lött magasan áll, s hogy a jelesebb német dalszerzőkkel párhuzamba nem tehetjük, azt egyfelől azon mostoha viszonyok okozták, melyek miatt még ma is oly nehéz tökéletes zenei képzettségre jutni, másfe­lől a tér újdonsága, melyen egyébiránt mint kezdő elég eredmény­nyel működött. Dalszerzőnek azon kívül, mint elöl kifejtem, hogy t. i.: a szö­vegnek szellemét kell fölfognia, szintúly szükséges, az egyes szavak mértékére is vigyázni; csak igy lehet dalának könnyed folyékony­sága. Ezért tán fölösleges is mondani, hogy dalszerzőnek szintúgy kell leírni a nyelv ismeretét, mint magának a szövegírónak. — E te­kintetben Egressi, — a­mennyire szinmű­ fordításaiból lehet kö­vetkeztetni — nyelvünkkel is foglalkozott, s ha dalai nem mindig oly simák, mint lehetnének, annak részint költőink is okai, kik a ze­neszerzővel keveset szoktak törődni. A daloknak továbbá két külön neme van, a versszak (stropha) szerű és átdolgozott dalnem. Hogy amazok sikerültek lehes­senek, sok függ a szövegírótól, vagy jobban mondva, kivitelük a szövegíró által követendő szabályok nélkül lehetsen. Mert ily esetek­ben a dalszerző a szövegnek legfeljebb két első szakaszát fogta föl, oly számítással, hogy a következő szakaszok nyelv és hangulatra nézve a két elsővel megegyeznek. Ha tehát a két első szakasz bús, komoly tartalmú s az utána következőben szilaj kedv áradoz, lehet képzelni a dalszerző következetlenségét, ha a költeményt versszak­­szerüleg fogta föl. — Rigolettoban az ilyen zenei festésnek egy ele­ven példáját láthatjuk, midőn az atya boszut esküszik, leánya pedig ugyanazon dallammal engeszteli. De továbbá szavalatra nézve a nyelv is, daczára annak, hogy a mértéket megtartja, akadályul lehet; jöhetnek például a dal magasabb hangjaira olyan magánhangzók, melyeket az énekes tisztán, könnyűséggel nem énekelhet. A vers- szakszerű dalokban tehát nagyobb szükség van a szöveg gondos kidolgozására és a zeneszerzőnek széles zenei képzettsége helyett, lángeszére. Mert egy ilyen dalt, hogy az a hű jellemzésen kívül egy­szerű és elragadó legyen, csak a lángész szerencsés perczei teremt­hetnek. Az átdolgozott dalokban a szövegíró nincs annyira megkötve de a zeneszerző a sokoldalúság miatt puszta lángeszével be nem éri s széles zenei tanulmány nélkül nem léphet, hogy ne botoljon. Itt már az érzések különféle árnyalatai szintannyi zenei periódust kí­vánnak s ezen különböző elemek kezelése, zenei egygyé olvasz­tása, magasabb fokú művészetet igényel. Innen egy lépés, s a dal­mű­v­e­k (opera) országába érkezünk. Egressi dalain bizonyos egyöntetűség van és versszakszerintiek. Ismervén a nehézségeket, melyek az ilynemű dolgozatok előtt álla­nak, lássunk egy példát, hol azokat leküzdeni nem lehetett. Hasonlítsuk össze a „S z ó z a t“ első szakaszának két utólsó sorát. „Áldjon, vagy verjen sors köze Itt élned halnod kell­“ a többi szakaszok ugyanezen soraival. A 2-ik és 3-ik eléggé talál, de a 4-dik és 5-dikben egészen más kifejezés van, a három első hősies buz­dító, az idézett kettő pedig csak mély, kétségbeesett fájdalommal visszaadható. Ezen költeményre a zeneszerző csak átdolgozva teremt­hetne jó dalt, itt pedig viszont azon baj áll elő, hogy nem bir elég sokoldalúsággal, miből következik, hogy a költő, mikor ő költeményt irá, zeneszerzőre nem számított. Azonban egy nemzeti dalt, hogy az népszerű lehessen, csak is versszakszerüleg kell fölvenni s ezt meg­gondolva, meg kell engednünk, hogy ezen szöveggel (melyre pálya­­díj volt téve­s szerző azt meg is nyerte) Egressi többet nem tehetett. Ennyit a szöveg tartalmáról. A vers szavalatát illetőleg, mivel szerző versszakszerűleg dol­gozott, csak az elsőre fordítható gondot, ezért ez elég folyékony is, de a többi nehézkesebb s előadása gyakorlást kíván. Végre ezen rö­vid dal háromféle periódusból áll. Előjátéka 5 üteny, ezután 4, mit fölvált 6, s viszont 5 Ütenyes periódus. Ha meggondolom, hogy a leg­nagyobb maestrok legterjedelmesebb műveik bonczolásánál az egybe­vágó kerekséget mindenütt föltaláljuk, ezt egy rövid dalban, mit egy­szerűsége s épen szabatos formája tehet művészi becsüké, még inkább meg lehet kívánni. Magyar dalainkat nagyobbára ezen félszegség jel­lemzi s e tekintetből a szózatot, ha óhajtom is, hogy mint ki­tűnő dalt, melyből szerzőnek tűzlelke nem hiányzik minden ma­gyar ismerje és tudja, de műformáit fiatal zeneszerzőknek nem ajánlom. Lássunk most egy másikat. „Ez a világ a milyen nagy.“ E dalt szerző Hollósi- Lonovicsné asszonynak — vagy jobban mondva, Hollósi Kornélia kisasszonynak (mert még akkor csalogányunk páratlanul énekelt) ajánlja. Az andantéban eláradó mély érzés feledteti a periódusok szabálytalanságát, de mindemellett a sikerültnek látszó dal alá nem írhatom az Ítész föltétlen helyeslését. Mert mellőzve az épen mondott hibát (mit máshelyütt is bőven találván, szolgáljon ez észrevételem egyszersmind az egészre) nagyobb baj itt az, hogy a f r i­s 12 első ütenge szövegét nem elég hiven adja vissza. Igaz, hogy vehetnők azt — a következő kitörő kedv előkészületéül — egy oly busongónak, ki megunván a bánatot, minden második szavából kitetszik, hogy jó kedve akar lenni, — de épen az 5,6,11 és 12-ik etenyben „Sz­om­ör­köd­i­k fáj­a“ és „o­ly siral­masan szól“, azon két helyen, hová a bús érzelmek súlypontja nehézkedik, szerző zenei festését nem lehet megengedni. Jobb lett volna e két periódust moll-hangnemben vé­gezni, mit kevés fáradsággal és szépen ki lehetne vinni, a nélkül hogy az előbb említett kép jelleméből vesztene. — E dal végre három külön költemény első szakaszát foglalja magában. Ha a „Kis furulyánkat végig olvastuk, igazat kell adnunk Egressinek, hogy czéljaira az egész költeményt nem használta, mert tartalomra egészen más, mint frisében fölfogta. De ezen eljárás kissé sajátságos és ha valaki ilyen után tovább akarna menni, utóljára egy rövid dal szerzése végett egész kötet verset használna, hogy mindenik költeményből egy pár sort kiszedve, egy tetszése szerinti egészet alkothasson. Azt kell hinnem, amit ugyan nem erősítek,­ hogy e dalnak legalább nagy része, szerző agyában, mielőtt ismeré a szöveget, megfogamzott. Ez egyébiránt a dalszerzés természete ellen olyan eljárás lenne, mint azon helységé, mely országgyűlési követeit csak úgy választotta meg, a­mint jelölt­jei a helység atillájába bepászoltak, vagy nem. Volna még egy észre­vételem, de ezt, minthogy az énekeseket is illeti, alább mondom el. „Azt gondolom az ég borús“, „Bús vagyok én örökre“ és „Csalogány búcsúja“, az első La Grange, má­sodik Stéger Ferencz, harmadik Hollósi-Lonovicsné asszony tisztelői­nek ajánlva. E három közt az utolsó legsikerültebb. Fájdalom, szenvedély és a reménynek vigasza, mint fellegek közt átlövellő vékony napsugár, a szöveget hiven jellemzik. Ezen dal egyébiránt szövegével oly vi­szonyban áll, mint szép erős lélek­beteg testalkattal. Ha jól emlék­szem, Lonovicsné asszony ezzel vett búcsút a nemzeti színpadtól mű­­utazásra távoztakor. — Az első művészibb szerkezetű s La Grange asszonynak volt módja benne énekelni. Dallamai szépek, de e szép­ség gyakran a kíséretre támaszkodik, mi nélkül bágyadt lenne. Finá­léja élénk, tüzes, és midőn La Grange asszony a magas H. His. Cis. Dis. E-ig fölszaladva bevégezte, a közönségnek tapsolni elég oka lehetett. A Stégernek ajánlott már nem annyira sikerült, mint az ed­digiek, s kivált ezt hagyván utóljára, azok mellett hatását elvesztené. Mielőtt tovább mennék, nem szalasztom el ez alkalmat, egy pár észrevételt tenni. Vannak ugyanis esetek, mikor a zeneszerző nem annyira a szerzés azon szabályát tartja szen­ előtt, miszerint mű­veinek technikai kivitelében egy középúton járjon, hanem inkább va­lamely énekes egyéniségéhez alkalmazkodik. Ily esetek többnyire a művészet rovására esnek. Valameddig azonban a szerző előtt a költé­szet áll, e visszaélés ha meg nem bocsátható, legalább elnézhető, de az énekes sajátságaira épített mű — hol a költészet háttérbe szorul — énekesével együtt hal el. A dalszerzőket ilyen túlzásokra, azt hi­szem, inkább az énekes, mint a költészet csábította, vagy ha egyik sem, fantáziájuk szegénysége kényzele. Meglehet, hogy a­mit én túl­­ságnak nevezek, a közönség épen azt szokta megtapsolni, vagy tán épen a magas ítészét is elfogadta­ (újdondászaink ne vegyék ma­gukra) s azért jobb lenne hallgatnom, de ezt viszont meg nem állhat­ván, előre bocsátom, hogy a még mondandó pár szót olvasóm legyen szíves csak egyéni nézetemül venni. A dal minél egyszerűbb, minél természetesebb, annál szebb (hisz e szónak dal, máskép nincsen is értelme); ellenben, minél mesterkéltebb, annál inkább távozik a termé­szetes útról, s végre megszűnik dal lenni. (Vége köv.) Mennyiben az előbb úri hatósággal járt és a községi kötelék alól ki nem vett földbirtok tulajdonosai vagy örökhaszon élvezői ön­joguknál fogva minden egyéb választás nélkül állandó helyet nye­­renének a községválasztmányban, ezt, valamint azoknak a község­elöljárósághoz való viszonya az egyes igazgatási vidékek község­rendje fogja meghatározni. A­mely községben a paraszt telek- és házbirtok mellett állandó ipar és kereskedelmi vállalatok vagy egyébnemű birtokok nagyobb mérvben fordulnak elő, ott azon intézkedé­­hez létre, hogy a pa­raszttelkek birtokosai külön testületet képezzenek, és részükre bizo­nyos számú képviseleti tagoknak választása tartassák fönn, mi fölött a vidékbeli községrend vagy külön helyszabály fog határozni. A cselekvő választási képesség azon austriai alattvalósággal bíró községtagokat illeti, kik legalább három év óta akár a község határain belül valamely telket vagy házat mint tulajdonosok vagy holtiglani h­aszonélvezők bírnak, akár valamely önállós keresetadó alatti foglalkozást űznek vagy adó alatti jövedelmet húznak s a köz­ségben állandóan laknak, a­menynyiben mindezen esetekben köz­vetlen adó fejében oly illetményt fizetnek , mely minden koronaor­szágra nézve külön határozat által meg fog állapíttatni. A szenvedő választási képesség a községnek csak azon válasz­tási joggal fölruházott főtagjait illeti, kik 30 évesek, vagyonuk fölött szabadon rendelkeznek, és mennyiben a külön községrend még egyéb kellékeket föl nem tételezne, legalább­ három év óta a község hazá­­rin belül állandó lakással bírnak. A szavazatképeseknek választó osztályokba való sorozása iránt, valamint a választó testületek létesítése, és a választó lajstromok ké­szítése és az egész eljárás iránti végmegállapodás a minden vidéken keletkezendő külön községrendnek vagy helyhatósági rendszabálynak tartatott fönn; Kívül azonban ki van mondva, hogy az úri hatósággal járt, és a községkötelék alól ki nem vett jószágok tulajdonosain és haszonélvezőin kívül a többi szavazatképes tagok csak önszemélyük­­ben és nem valamely meghatalmazottjuk által gyakorolhatják szava­zatjogukat. — A szavazás nyilvános s szóbeli. Legalább fele a képvi­selőknek a legtöbb adót fizető községtagok kétharmadából szeme­lendő ki. Községelöljáróul három képviselő jelöltetik ki, kik közül az elérendelt hatóság által neveztetik meg az elöljáró, a mellérendeltek pedig már maga a választás által lesznek azokká, de a választás csak az illető hatóság megerősítése után válik hatályossá. E választásra azonban csak a képviseleti tagok jogosítják a póttagok kizártával, ha­csak ezek egy távollevő vagy hiányzó képviselő helyében nem része­­síttetnek a választásban. Tehát az elöljáróságnak megrendelése csak­is a választmányt illeti, és csak e választásra jogosítottat, tekintve az állomásokat, szenvedő választási képességgel is bírnak. A község fölötti felügyelettel bíró hatóságnak, valamint a hely­ben levő törvényhatóságok vagy államügyészségnek, úgyszintén a rendőri hatóságok hivatalnokai nem bírnak ezen szenvedő választási képességgel. Az elöljáró és mellérendeltjei vagy ezek egymás közti rokonság vagy sógorság is egyik választási akadályul jelentkezik. Minden községtag, ha csak törvényileg nincsen kizárva vagy kivéve, a reá eső választást köteles elvállalni, és a tisztséget foly­tatni, különben 100 fő bírság alá jön, de a lelkészek, hitfelekezet kü­lönbség nélkül, állam­i ulvak­ hivatalnokok s szolgák, közoktatók, 60 éven fölüli egyének, az elöljáróságban egy egész hivatalszakon át egyszer már működött személyek, testi fogyatkozással terhelt vagy romlott egésségű személyek, valamint azok, kiknek rendes foglalko­zásuknál fogva gyakran a községből távozniok kell, végre, kik két nyomósabb vagy több kevéssé nyomós gyámsággal vagy gondnokság-­­­gal terhelvék, vagy magánszolgálati viszonyzatukban a hivatalehál­­­­lalás által hátrányt szenvednének, az elválasztást visszautasíthatják. A községelőljáró és a mellérendeltek, kiknek állandóan a köz­ségben kell lakniok, három évre, a választmányi és póttagok pedig hat hat évre rendeltetnek és felében minden harmad évben kilépnek, de újra megint választhatók. A választmányi tagok ingyen működnek. Az elöljárót a katonai beszállásolástól és előfogat teljesítésétől­ mentesség illeti. Ő, valamint mellérendeltjei, a közmunkák teljesítése vagy azoknak megváltása alól föl vannak mentve. Mennyiben még egyéb előnyökben, jelesen bi­zonyos fizetésben részesítendők, az külön községhatározattól függ; mindenesetre az ügykezeléssel járó kiadások megtérítését a község­pénztárból követelhetik, de taksák, vagy illetményekre semmi igé­nyük nincsen. Ha a községképviselet valamely tagja bűntett, vétség vagy nyereségből elkövetett vagy a közerkölcsiség ellen irányzott kihágás miatt nyomozás vagy mint vagyonbukott csőd alá kerül, tisztjét addig nem gyakorolhatja, mig a bűnvádi s csődeljárás foly; az elöljárók pedig a hivatal hűség megszegése vagy kötelességmulasztás miatt, ismételt s foganatlan megintés után, az elérendelt hatóság által el is mozdíthatók. A választmányok hatásköréről, jelesen a községi kötelék alól ki­vett jószágterületek szervezetéről legközelebbi e tárgyban utólsó czikkünkben a szükségeseket közlendjük. Bécs, máj. 1. A (Az uj pénzügyi rendszabályok.) A tegnapi bé­csi újság által közzétett pénzügyi rendszabályokat olvasóink immár ismerik. Mi az elsőt — az állampapíroktóli jövedelmi adó behajtását — illeti, tudva van, hogy ez rég sürgettetett sokak által, az igazság nevében, mert méltánytalan, hogy míg például az ingatlan birtok, melynél a jövedelem kiszámítása, nem mondjuk biztos, de legalább mindeniket egyaránt érint,­­ addig az állampapírok tulajdonosai közöl csak a becsületes hazafiak fizetnek adót; a lelkiisme­retlenek pedig, kik eltitkolják birtokukat, adómentességet élveznek. Tehát czélszerű s igazságos volt a javaslat, mely a szelvények egye­nes megadóztatására c­élzott. Csakhogy ellene harczolt azon körül­mény, miszerint állampapírjaink nagy része a külföld birtokában lé­vén — megadóztatásuk, mely a kamat leszállításával tettleg azonos — azoknak keretárát le fogná nyomni, sőt az állam eddig szeplőtelen hitelére kártékonyan hatna vissza. A mai viszonyok közt egyrészről a szükség sürgetőbb, másrészt az említett tekintet kevésbbé figye­lemre méltó, minthogy a papírok jó része a külföldről úgyis beszi­várgott , s végre annyiból is kevésbbé kedvezőtlen volt reá az alka­lom, mert a rendszabály, mely csendes időben érdemetlen zajt teen­­dett, most „a többi zaj között“ elenyészik. Egyszer életben lé­vén ez adózás, a külföldi tőkepénzesek e miatt nem fogják mellőzni Austriával a hitelüzleteket, — föltéve, hogy fölösleges s befektetést kereső tőkék birtokában leendnek. Mi ugyan jelenleg nincs úgy. Viszonylagosan szólva : kedvezően bírálják a második rend­szabályt is — t. i. a 200 millió ftnyi kölcsönt aj öt ftos, bankjegyek kiadása útján. Nem titok, hogy különféle hírek keringettek egy hely­zetünkben mellőzhetlenül várandó pénzügyi rendszabályról; szó volt rendkívüli adópótlékról, hadi adóról, kincstárutalványok kibocsátásá­ról s egyebekről. A választott mód előnye, hogy e pillanatban nem ró új terhet a népre, sőt ellenkezőleg, mint mindenkor a pénzjegyek szaporodása, a forgalmat élénkíti s kereseti forrásokat szaporítja. Előnye továbbá a kincstár utalványok fölött még az is, hogy nem szaporítja a létező papírpénzek nemeit; — az e részben még az utolsó évtizedben tett tapasztalás határozó volt, s igy ezután is csak egy papírpénzünk lesz — nemzeti bankjegy. Végre az öt ftos jegyek megtartása úgy is közóhaj volt, s legalább a forgalomban némi ké­nyelemmel jár. — A nemzeti bank készfizetésének ismétt megszünte­tése pedig oly önkint következő dolog, hogy erről hasztalan volna szót vesztegetni. — Szintoly következetes dolog a vámoknak ezüst­ben bevétele, midőn az agio 30—35 körül emelkedett; mert ellenkező esetben az állam bevételei csökkentek volna annyival, s a hiány végre is csak az adófizetők által leendett födözendő. E rendszabály különben, s a vasúti közlekedés megakadása mint előrelátható volt, a czukor s egyéb déli s gyarmatáruk árát fölrugtatta, s még maga­sabbra emelkedésük is várható, ha a háború nagyobb időt s tért talál foglalni. Gondosan előrelátó háziasszonyaink tehát már tegnap nagy­ban vásároltak czukrot, kávét, rizst s egyéb az alföldön és Stejeror­­szágban nem termő, de szükséges árukat; az egész város mozgalom­ban volt, kiket t. i. az ultimo nem akadályozott a vásárlásban ; az utóbbiak holnap még nagyobb arányban fogják előidézni, mit e fordírozott vásárlás, akkor is előidézné, ha semmiféle felhő sem fenye­getné a piaczot, t. i. minden árunak azonnali fölszökését; mert a mit nagyon keresnek,— az megdrágul, — ez régi gazdászlati alap­igazság. A cs. k. hadseregnek a cs. k. Apostoli Felsége által megrendelt szaporítása, s a megkivántató számú fölvételi s tábori kórházak fölállítása következtében, sürgetőleg szükségessé lett lehetőleg nagy számú polgári orvosokat s polgári sebészeket nyerni meg, ré­szint cs. k. tábori orvosokat, rendszeresített fő s orvo­si állomás ikrás al­kalmazás, részint a helyőrségi s állandó tábori kórházakban az orvosi­szolgálatnak napidíjuk melletti ideiglenes ellátása végett. Azon módorá­­zatok, melyek alatt legfelsőbb helybenhagyás következtében, a polgári um

Next