Budapesti Hírlap, 1859. október (234-259. szám)

1859-10-14 / 245. szám

csinálták azt az európai rendszert; ha tehát 1815-ben szabad volt a világrésznek akkorában alkalmas alakot adni, nem látható át, miért ne lenne szabad 1859-ben ugyanazon az útón — azaz congressus útján — ez alakot megváltoztatni, midőn az a mostani korszaknak többé meg nem felel. Az „Invalide“ nem hivatalos lap ugyan, hanem mind­­azáltal figyelemreméltó ezen czikke, mert épen most jelent meg, mi­dőn Varsóban az orosz diplomatia a czár mot d’ordre-ját veendi az európai magas politikára nézve. Természetes, hogy ily körülmények közt — congressus létrejötte esetén — Oroszország nem igen fogja magát erőltetni az olasz herczegek restaurátiójának érdekében és mint­hogy ez Angliától épen nem, Francziaországtól pedig csak nagy ne­hezen várható, a restaurátió mellett buzgó hatalmaknak valóban nincs érdekükben, ez európai gyűlés egybeléptét kívánni. A zürichi békekötésre , vagy miután béke még nem köttetett, tehát a zürichi conferentia határozmányaira nézve ma néhány részlet birtokába jutunk. E szerint a mantuai kerület Piemont birtokába jutna, a v­á­r azonban Austriáé maradna és a határt képezné; a vár­rajon 3000 métrere határoztatott; az adósságból Szárdinia 270 milliót vállalna magára,de a„felsőolaszhoni királyság“ cziméről lemond. Ezekkel Szárdinia egyetért és Desambrois lovag a békeokmány alá­írására meg van hatalmazva; a késedelem oka tehát Francziaország és Austria közti véleménykülönbségben keresendő, mire vonat­kozik az ? nem tudatik. Bourqueney báró csak azt írta haza, hogy Austria feltű­nőleg soha nem válaszol néhány kérdésre, miket Collo­­redo gróf már huzamos­ idő előtt terjesztett a bécsi udvar elé. Való­ban eredeti látvány! Ha Francziaország egyetért, Szardinia opposi­­tiót csinál, és ha ez utóbbi végre igent mond, Francziaország talál a kákán csomót. Ha ez még tovább is így megy, mához egy évre is Zürichben fogjuk még tisztelhetni a diplomata urakat! Sokot is megfosztott hiva­tlától, a­nélkül hogy akkor a porta az el­len valami tudva levő lépést tett volna. Az alkotmánynak említett 17. pontja mindenesetre csorbítja az államkormány jogkörét s nem fér össze a nemzet független belkormányzatával; s azért ha az alkot­mány e pontjának átvizsgálása kívánatosnak látszott a szkupstina előtt, azt csak helyeselni lehetett; de nem úgy a szkupstina azon ha­tározatát, a­melylyel átlépvén törvény szabta korlátait, oly tettet követett el, a­melyet se törvényesnek, se jogosnak mondani nem le­het. Némelyek szerint a szkupstinát az említett határozatra az leírta, miszerint a tanács többsége, észrevévén, hogy a szkupstina túlcsap törvény által kitűzött korlátain, egy fölterjesztéssel megkérte Milos herczeget, hogy a szkupstinát a tévútról visszatartóztassa, s az illető korlátok közé utasítsa. A­­mi a hivatalnokokat illeti, azokra nézve még mindeddig nem vagyunk tisztában. Annyit bizonyossággal állíthatni, hogy a szkup­stina a hivatalnokokat illető határozatot nem hozta önszántából, ha­nem bujtogatóktól len unszoltatva. Már jó ideje tettem említést e lapokban bizonyos emberekről, kik veszedelmesek Szerbia nyugalmára nézve. Ez emberek a kormány dolgaiba legnagyobb b­efolyást gyako­roltak Milos herczeg ide érkeztével. Befolyásuk később csökkent, ismét növekedett, és ismét alábbszállt, s csak két hét előtt is azt hí­vék meg, hogy befolyásuk egészen megbukott. S­ime most egyszerre megmutatták a szkupszinárokra s kormányzai befolyásuk teljes mér­tékét. E bolygatók közt Jankovics Milován foglal el legfőbb helyet, a­ki önmaga mit sem tehetne a kormány ellen, de pártoltatik, a­mint a közhír mondja, a tanács elnöke Mihajlovits Sztejcsó által. Mi lesz a szkupstina említett határozataival, nem tudjuk, alkalmasint Milos herczeg a szkupstinának nem tetsző tanácsnokokat mind, s töb­beket a hivatalnokok közöl is elbocsátand, s azzal eleget teend a szkupstina kívánalmainak. Ha Szerbia közügyeinek vezetése a neve­zett bolygatók kezébe találna jutni, ha sikerülne nekik a kormány gyeplőit kezeikbe ragadni, úgy egész biztossággal megmondhatjuk, hogy Szerbiában számos változások fognak történni, s ha az említett egyének befolyásának s cselekvéseiknek gát nem vettetik, Szerbia könnyen nyugtalanságok színhelyévé válhatik. Belgrád, oct. 10.­­ (Mihály hg Belgrádba érkezett. A szkupsti­­na miveletei s a bolygatók.) Tegnapelőtt érkezett meg Kra­­gujevátzból Mihály herczeg. A herczegnő több előkelőbb hivatalnok­kal eléje ment mintegy félórára a várostól; a katonaság szintén a­­városon kívül fogadta őt teljes díszben, s a városban a polgárok so­kasága s a hivatalnokok testülete által üdvözöltetett; tegnap a pol­gárok és hivatalnokok hivatalosan fogadtattak el ő herczegsége által. A herczeggel társaságban ide érkezett a metropolita is s ma várják Milos herczeget a tanácsnokok és miniszerekkel együtt. B­evégeztetvén a szkupstina ülései, nyilvánosságra kezdenek jutni annak miveletei is. Már múlt levelemben irtam, hogy a szkupsti­­náról több kellemetlen hir szállong, s úgy látszik, hogy az, a­mit ak­kor sajnálattal jelenték, csakugyan megtörtént a szkupstinán. Azok, a­kik eddig Bragujevátzból ide érkeztek, mindnyájan azt erősítik, hogy a szkupstina határozata szerint hét tanácsnok leteendő volna hivata­lából, s azokon kívül némelyek szerint 107, mások szerint 13,6 és még több hivatalnok lenne elbocsátandó. H­ogy a szkupstina a tanácsnokok ellen nyilatkozott, okául azt hozzák föl, miszerint a szkupstina el akarta töröltetni vagy legalább megváltoztattatni az alkotmány 17-dik pontját, mely szerint a bűnös tanácsnokok fölött kimondott ítélet átvizsgálása a porta jo­gaihoz tartozik, s a tanácsnok nem veszítheti el hivatalát, míg bűnös volta a Porta előtt be nem bizonyíttatik. Emlékezni fog a t. olvasó, hogy az usztáv e pontja fölött már 1857-ben is folyt a vita az akkori fejedelem és a tanács közt, mikor az akkori kormány s Sándor volt fejedelem élete ellen némely tanácsnokok összeesküdtek. A porta ak­kor nem igen védelmezte illető jogát s teljesen elismerte a szerb ható­ságok eljárásának érvényét mindaddig, mig az emelt panaszok követ-­­­keztében Ethem pasa, a porta biztosa nem érkezett ide, a­ki azt esz- t közölte ki az akkori kormánytól, hogy a befogott bűnösök Gurguszo­­vátzból kibocsáttassanak Törökországba. Az akkori tanács az usztáv 17. po­ntja által neki biztosított előjogokat újakkal toldotta meg, arról egy új törvényt adván ki, mely formaszerűleg ugyan mostanig fönn­áll, de a mely az ez évi januári események által tettlegesen meg­szüntetett. Milos herczeg a szkupstina kivonata szerint a törvények minden biztosításai daczára számos hivatalnokkal együtt több tanács­Becs, oct. 12. A (1858-ki állambudget, s a nemzeti kölcsön.) Az 1858-ai állambevételek és kiadások kimutatása kissé későn, csak­nem egy év múlva, de végre megjelent. Bírálata ma annál inkább jo­gos , mivel világot vet ama rendszerre, melyet elitélt Ő Felségének reformparancsa. Mi őszintén megvalljuk, hogy közgazdászai s pénz­ügyi tanulmányaink csekély eredménye fölött rendesen elszomoro­dunk, valahányszor e nemű kimutatások vizsgálatába ereszkedünk. Mondják ugyan, hogy a számok elég érthetőn beszélnek. De a szá­mok ilyen tömege hasonló hatást teszen, mint midőn sok ember egy­szerre beszél. Habár mindeniknek érthető hangja van is, a tömkeleg­­ből egy sem érthető meg. Mi egy cseppet sem kétkedünk, hogy a számok emez összeállítása valóban művészi, a­mennyiben a legegyszerűbb, le­­hető legkönnyebb felfogásra van számítva. Mindamellett némely dolgok iránt nem jöhetünk egészen tisztába, így a deficitet 36 millióra átjuk téve, a­mi 6 millióval kevesebb mint 1857-ben. Azonban az államadósság törlesztő pénztárába törlesztés gyanánt 26 millió nem­zeti kölcsön­papírok tétettek be, melyek természetesen nem az állam bevételeiből gyűltek be. Ezenkívül is 15 millióval csökkent az állam­­bevétel. Megjegyzendő, hogy nem 1859-ről, hanem 1858-ról, egy egészben véve normális évről van szó. Nem valószínű­e—tekintve a 11 millióra, Magyarországban 6 millióra rugó adóhátralékot is, — hogy a termelés­i fogyasztás, melynek tíz év óta divatban volt határtalan emelkedést jósolni, elérte főfokát, és sülyedt ? és vele a termelő ké­pesség és az adóalap ? — A dohányegyedáruság jövedelme is sülyedt, a beváltási árak csökkentése, az eladási árak fölemelése daczára. Az árak fölemelése magában is csökkenté talán a fogyasztást, de a ter­mesztők egy részének nyújtott holdankinti 20 ftnyi kárpótlás is egy tényezője e jövedék süélyedésének.­­ Ide számítandó a pénzügymi­­nistérium ugyanez alkalommali közlése, miszerint a forgalomban levő nemzeti kölcsön öszvege, mely eredetileg 500 millióra volt határozva, 611 millióra rúg, mi pénzköreinkben általános meglepetést okozott, s a bécsi lapoknak csípős megjegyzésekre adott alkalmat. Szerintünk azonban a keserű megjegyzések nem eléggé indokoltak. A szükség constatkrozva lévén — innen vagy onnan fedezni kelle, s tán legol­csóbb módja volt — száz milliónyi új kötelezvényt nyomni. Ámbár persze nem tudjuk mily keretár mellett mentek forgalomba ? vagy égő­ Napi oldaságok. * Felhívás a pesti kath. legényegylet ügyében. A kath. legény­­egylet elnöke, főtisztelendő Szalóky Adolf úr, a védelöljáróság nevében következő felhívást tesz­­közzé : „Negyedik éve telik, hogy hazánk fővárosában bibornok-hg-primás és esztergomi érsek ő emi­­nentiája által a mesterséget űző középosztály vallás-erkölcsi, s tudomá­nyos kiképezésére kath. legény-egylet alapittatott, és 1856-ik évi sept. 8-án itt Pesten ünnepélyesen megnyittatott. Eddig köröl­belül 1400 mesterlegény, legtöbbnyire Pest-Budáról, s Magyar- és Erdélyország kü­lönféle városaiból, de sokan egyéb austriai tartományokból és külföldről is csatlakoztak az egylethez, és hosszabb vagy rövidebb ideig élvezték az egylet jótékonyságát, buzgón részt vevén a vallás-erkölcsi s tudomá­nyos előadásokban. Ez­által az egyház és haza jó s hasznos fiai­ s tagjaivá törekedtek magukat kiképezni. Szerénytelenség volna tőlem, ha az egy­letben eddig fölmutatott sikerről bővebben szól­nék. Az egylet fővédnöke, hazánk bíboros főpapja, meggyőződvén a tett előhaladásról, ismételve tisztelte meg az egyletet, és boldogította az egyleti tagokat magas látoga­tásával. Ő cs.Fensége, Magyarország Főkormányzója, Albrecht Főher­­czeg, elismerő magas részvétét méltóztatott az egylet irányában kifejezni. Hazánk méltóságos püspökei, s más t. ez. egyházi és világi urak pártfo­gásukra méltatták eddigelé az egyletet, melynek következtében lehetsé­gessé­gőn, az elmúlt három év alatt a tetemes költségeket fedezni. Leg­mélyebb hálaköszönetet mondok ezennel is az eddig befolyt bárminemű adakozásokért. Azonban az egylet fönntartására és fönnállásának bizto­sítására állandó jótevőket vagyok kénytelen, a jó ügy érdekében, minden tisztelettel fölkérni. Ily állandó jótevők nélkül az egylet fönn nem állhat. Állandó jótevőnek pedig fog tekintetni mindaz, ki az egylet czél­­jaira évenkint két uj írtot biztosítani szíveskedik. Tisztelettel fölhívok s fölkérek tehát ezennel minden, a mesterlegények vallás-erkölcsi s tudo­mányos kiképezését szivén viselő hazafit és honleányt, hogy szíveskedjék ez évi járulékkal az egylet állandó jótevőinek sorába lépni, azon jutal­mazó öntudattal, hogy egy nagy horderejű egylet fönnmaradásához tevé­kenyen hozzájárul. A kegyes adományokat, tisztelettel hozzám (Pesten, kegyes-rendiek épülete, 35. sz.) kérem utasítani. ,Isten áldja a tisz­tes ipart*. Pesten, oct. 1. 1859.“ * Salon-kocsi. Az Erzsébet pályán a legmagasb udvar használatára készített salonkocsi, melylyel Császár Ő Felsége ezúttal először utazott Lambachba, minden lehető kényelmet egyesit. A kocsiban létezik egy salon, egy hölgy-öltözőszoba és egy előszoba. A salon gazdagon ékített kárpi­tokkal, a padlat szőnyegekkel van bevonva, a falakat nagy tükrök díszítik. A salon közepén egy pompás csilár függ. Nem kevéssé ízletes és fényes az öltözőterem is. * Lóversenyfigy. A „V. és V.“ lapban a pesti lovaregylet titkára e kérelmet intézi a pesti gyepen évenkint kitűzött „Hazafi-díj“ t. ez. alapítóihoz, t. i. gr. Andrássy György, gr. Barkóczy János, gr. Berchtold Antal, gr. Berényi Lajos, gr. Erdődy Sándor, gr. Szapáry József, Vigyázó Antal és gr. Zichy Miklós ő méltóságaikhoz : „A pályázó lovakra szabott teher legalsóbb fokára, mi némely dijaknál csak 80—87 fontot tesz, nem mindig találkozván kellő könnyűségü lovas, a pesti lovaregylet részvénye­sei f. évi junius 8-án tartott összejövetelük alkalmával, a legalsóbb teher­fokozatnak jövőben 92 fontra emelését, a többi tehernek ehhez alkalma­zását s a már kitűzve lévő terhek megváltoztatására nézve, az illető ala­pítók beegyezésének kikérését határozták el. Minthogy pedig a „Hazafi­­díjban“ a legalsóbb tehersúly szintén csak 85 fontot tesz , ennek az alábbi fokozat szerinti emelésére nézve, alulírott az illető t. ez. főurak be­egyezésének kijelentését teljes tisztelettel kéri; a tiltakozás elmaradását a beegyezés hallgatag jeléül bátorkodván tekinteni. Az eddigi teherarány: 3 évesre 85 font; 4 é. 100; 5 é. 107 font, 6 é. és idősbre 111 font. Emelve lenne : 3 évesre 92 font, 4 é. 107 font, 5 é. 114 font, 6 é. és idősbre 118 font. Bérczy Károly, a pesti lovaregylet titkára. (Pest, Szervitatér 3. sz.)“ * Bánya-eladás. Az arany, ezüst, réz, és ón nyerésére fönnálló kincstári bányahuta R­é­z b­á­n­y­a a cs. k. pénzügyministerium rendelke­zésére szabad kézből eladatik. E bánya részint Dél-Bihar megyében, ré­szint Erdélyben a szászvárosi kerületben fekszik, s az illető vételi ajánl­­kozások oct. 31-ig Bécsben a cs. k. pénzügyministeriumhoz nyújtandók be. * Nestor: Nagyváradon él az ottani akadémia nyugalmazott igazgat— 11 n 11 ■ iniwiiiEiii HMM in nmiiiiiininiii— im—i wiii— nmni—m T A R C Z A. A magyarországi szoborművekről. B­árha anyagias korunkban a képző­művészetek — melyeket kegyeskedünk „szép művészeteknek“ is elnevezni — általában kevés tekintetben részesíttetnek, mégis különösen a szobrászat az, melynek nehéz pályáján nálunk csak ritkán akadt alkalom valaminek előállí­tására. Ennélfogva nem igen könnyű föladat ezen oly komoly jellemű művészetnek taglalatával oly korszakban föllépni, mely szinte csak a külformák sima kellem­e, megkapó tetszősége iránt látszik érzékkel s értelemmel bírni. Mondom látszik, mert valóságban épen azon kegyeletteljes gond, mely az istenházak kidiszítésében s a magyar jelesek emlékszobrainak fölállításában nyilvánul, az ízlés irányának fordulatára mutat, mely a társalom fensőbb osztályaiban készül, hogy lassan kint mindig mélyebben hasson le a tömegek közé, s ha a művé­szet dolgában, mint általában mindenütt, hol szellemi érdekek forognak fönn, a szavazatok nem számíttatnak, hanem mérlegel­­tetnek, akkor el kell ismerni, hogy a serpenyő jelenleg a művé­szeti nézetek tisztulása s mélyebbedése, a művészeti viszonyok javu­lása felé hajlik. Mindamellett is ily átmeneti korszakokban nem egy abnormis és tartalmatlan mű lát világot, s épen ekkor kettős köteles­sége a kritikának annak okaira figyelmeztetni, s épen ezen feladatot kívántam volna teljesíteni, a­mennyiben egy tárcza szűk mérvei azt meg­engedik. M­inthogy elhatározott dolog Bánk­ bán dicső költője számára a nemzeti színház előtt a most levő helyett már emléket állítani, mely­nek elkészítésével itteni szép törekvésű szobrász Dunaiszki van meg­bízva : óhajtandó, hogy az kevésbbé legyen mani­irozott mint Lend­­vay szobra, melynek mintáját láttuk, s kevesbbé természetietlenül gesti­uláló mint a félreteendő Katona-szobor ; hanem állásában mél­tóságos s azetvonásaiban jellemzőleg hű legyen, mert az arcz lesz mindig az, melyből az ábrázoltnak azon szellemmunkáját sejteni kel­lend, mihez a tisztelet és kegyelet csatlakozik. E mellett egy emlék­szobornak úgy kell alkotva lennie, hogy az ábrázoltról a jövő nem­zedékekbe a legnemesb képzet öntessék és tartassék fönn, mi, a clas­­sikai antik mintaképe s az alaki plastika általános szabálya szerint „a tárgy nyugalma s világosan meghatározott szellemileg egybefoglalt intenziója által“ kell hogy ábrázoltassék. Hogy erre nem elég a technikai képesség, ép oly igaz, mint hogy ily nemű egy­szersmind értelmes szobrászok is itt még nem képeztettek s nem léteznek. M­ig Lendvai emlékszobra Bécsben épen most adatott öntés alá, addig Kisfaludy Sándoré 10 lábnyi colossalis nagyságban épen most készült el, s közelebb Füreden fog fölállíttatni, hol annak drága talap­zatát épen most emelik. Fájdalom, ez fölfogásra úgy mint kivitelre nézve még sokkal kevesbbé sikerült mint a nemzeti színház előtt levő, mely ugyanazon szobrásztól való, s melyben egészen az ismeretes polgári Babhus a berkehelylyel van másolva. K­orunkban — melyet oly szívesen a haladás korának neveznek s melyben sokkal több nagy emlék mint nagy ember keletkezik s vi­rágzik — épen az elsők mintegy szaporítva látszanak a földből ki­nőni, s minden oldalról készülnek elő dolgok, melyek különös erőfe­szítés közt lépnek föl, hogy híresekké váljanak s ily módon megörö­­kíttessenek. Az emlékszobrok sok vázlatai és terveinek párhuzamá­ból ítélve ezekkel nemsokára gyakrabban fogunk találkozni, mint az azok által örökítettek érdemteljes műveivel. Távol attól, hogy nagy­érdemű férfiaknak szívesen ne tömjéneznék, tudom, hogy még nem egy férfiúnak tartozunk emlékkel, mert az érdem kell hogy megkapja jutalmát s én azoknak valóban csak tökéletesbet kívánok, mint meg­rendelőik ekkorig elsietve fölteremteni tudtak. A­lig létezik talán más művészeti tér, melyen oly kevés tiszta fogalommal bírnának nálunk, mint a plastikai művészeté, melyről kü­lönben csak kicsinylő fölületességgel s még kevésbbé oktatva imák. Bármennyire szellemileg megáldott is e nemzet, bármekkora szépség­­érzék s szellemi alap lakik is benne, szobrászat és festészet dolgában még igen kevés ítéletképesség létezik köztünk, mit a következők a legtalálóbban bebizonyítanának. A­z első (alakzati) emlékek, melyek nálunk alig három tized óta hogy lenni kezdenek, oly összegek árán keletkeztek, melyekkel mesterművet fizettek meg,de nem azt nyertek.Azt tartja ugyan egy köz­mondás : „ha majd az emberek hallgatnak, szólni fognak a kövek“, legyen tehát nekem szabad nem egy kidolgozott márványkővel együtt szólnom, midőn a létezőt egész kegyelettel egy fonalra szedni s az avatott előtt bemutatni kívánom. V­ájjon a Virágféle arczk­ép-dombormű nem oly szabálytalanul van-e kezelve, mintha e művészet kezdetkorából India vagy Egyip­tomból származnék? és nincs-e Kisfaludy Károlynak colossalis, hasonlítlan s vad kinézésű mellszobra, s szintúgy Kölcseynek psycho­­logiai úgy mint aesthetikai tekintetben annyira fatális emlékszobra az annyira ünnepelt s félreismert Ferenczitől, melyeket még a múze­umban is fölállítani szabadott, szelíden szólva, igen roszul ábrázolva ? Ferenczitől, kinek tulajdoníták az ülő Kölcsey-szobor fölfogása sze­rint alkotott s ott felállított Hebét, melyet ezen szobrász küldött ugyan Romából, de mely, mint ez mindenki előtt, ki a kettőt össze­hasonlítja, világossá lesz, nem ugyanazon egy kéz munkája. Mi jót lehetne továbbá a nemes szellemű Kisfaludy Sándor arczkép dombor­­művéről (fából) Petrovitsról mondani, s mily szerencsétlenül ütött ki a nagy Kazinczy mellszobra, melyet most Marschalkónak kellene átdolgozni, s mely a Kulcsár-emlékkel nagy rokonságban áll. M­indezen, annak idején valóban fényesen megfizetett emlék­szobrok magyar fehér vagy részben carrarai márványból egészben és nagyban szerencsétlenül ütöttek ki, olyannyira, hogy ilykér alko­tott szoborművek aligha találhatók bárhol a világon a mi korunkból, s melyek csak e művészet legroszabb korszakából, körülbelül azon idő­ből valókkal hasonlíthatók össze, mint p. o. a harminc­éves háború utániak. M­ennyit lehetne az ellentétteljes keresztény és diszítményi mun­kálatokról mondani, melyek minden kigondolható anyagból és stylben készültek, mint p. az esztergomi s egri római kúpos templomoknál, a kassai, nagybányai, kolozsvári stb. kiterjedt javítási munkáknál ? B. Vay mint buzgó mümpecenas ugyan nem egy igaz szobormü­vet plántált át Magyarországba, valamint léteznek nálunk másutt is már derék művek, mint p. gr. Károlyi István által a fóthi templom­ban Tenerani római művész nagyszerű szobormüvei, s különösen a szintén ott levő Immaculata Fernkorn mestertől, végül az ép oly művészi mint pompás Hentzi-emlék János La­ser és Wasserburgtól (fémöntvény.) . De ha a szobormű­vek általában nem tartoznak a mindennapi munkák közé a szobrászatban, annál inkább ki kell ilyek számára az embert keresni tudnunk, miután a szoboro­s épületi emlé­kek a legállandóbbak, mintegy köbe írt történetét képezik az időnek és nemzeteknek, melyeknek műveltségi fokáról bizonyságot tesznek. A korábbi időkben oly gyakori műmegrendelések mellett is az akkoron élő geniális pesti szobrász Bauer Mátyás csak az építészek részéről talált figyelemrevételre, mert minden de mindennek Feren­­czi által kelle előállíttatnia. Most már mindkettőnek alakteremtő ke­zei elrohadtak, de az elsőnek, fájdalom, oly kevés művei mint töké­lyük által kitűnők még sokáig nem lesznek fölülmúlva. *) M­ég azelőtt valóban fényesen fizettek, most ily munkáért csak annyit kínálnak, mennyiért csak papirosból lehetne elkészíteni, pe­dig honi szobrászaink közül néhányan valóban elismerésre méltót tudnának kiállítani, ha az eszközök szűk volta által még inkább nem korlátoltatnának. Ezért nem a művészek hanem a megrendelőkhöz kell fordulnom, kik jelenleg szemlátomást csekély összeget kínálnak. Tudjuk, hogy a félreteendő Katona-emlék szobrásza Albachnak jó arczkép-domborművén s a higgadt stylü Petőfi-mellszobron kívül még nem egy jó művet nyújtott; Dunajszki műterme pedig meggyőz­het, hogy ő derék müveket képes előállítani. De szobrászainkban a ma már sokkal csekélyebb nehézségek daczára az anyagoknak keze­lésében a vésőtől a mintázó burokig, azaz : a márványtól az öntvé­nyig, hiányzik azon szellemi regeneratió, mely egy művet megelevenít. Ú­gy látszik nekem, hogy úgy mint másutt, hol nem maguk­tól, hanem másoktól tanulnak, nálunk is czélszerűbb lenne gyakran oly „megpróbált erőket“ mint Fernkorn vagy Hasser János Bécsben használni, kik megmutatnák aztán az utat, mely egyenesen czélhoz visz. E nézet igazolása végett csak gróf Forraynak a múzeumban fel­­­állított mellszobrát kell más ott szintén felállított művekkel egybeha­sonlítani, hogy megtanuljuk a jót a résztól megkülönböztetni. A nélkül hogy oly követeléseket emelnénk mint Sandart vagy Lessing szobrászaink irányában, mégis létezik reájuk nézve a művészet oly tere, hol a bátorság nem elég, s hol közölük nem egyre nézve világosan „tilos a bemenet“ van fölirva. K­­e­m­p­f Ferencz. *) Több érdemteljes művet közöl egy Venus-szobra antik fölfogással a Kassa­­lik-féle ház udvarán (aldunasor *7. sz. a.) látható. szén befizettettek-e ? — Az utóbbi — minthogy igen sok befizetés re­­ducáltatott vagy elengedtetett — nem valószínű. — Legyen azonban összes pénzügyünk néhány millióval kedvezőtlenebb mint a milyen még van menekvési út, és ezt a kormány kijelölő , autonóm közigaz­gatás.

Next