Budapesti Hírlap, 1859. október (234-259. szám)
1859-10-14 / 245. szám
csinálták azt az európai rendszert; ha tehát 1815-ben szabad volt a világrésznek akkorában alkalmas alakot adni, nem látható át, miért ne lenne szabad 1859-ben ugyanazon az útón — azaz congressus útján — ez alakot megváltoztatni, midőn az a mostani korszaknak többé meg nem felel. Az „Invalide“ nem hivatalos lap ugyan, hanem mindazáltal figyelemreméltó ezen czikke, mert épen most jelent meg, midőn Varsóban az orosz diplomatia a czár mot d’ordre-ját veendi az európai magas politikára nézve. Természetes, hogy ily körülmények közt — congressus létrejötte esetén — Oroszország nem igen fogja magát erőltetni az olasz herczegek restaurátiójának érdekében és minthogy ez Angliától épen nem, Francziaországtól pedig csak nagy nehezen várható, a restaurátió mellett buzgó hatalmaknak valóban nincs érdekükben, ez európai gyűlés egybeléptét kívánni. A zürichi békekötésre , vagy miután béke még nem köttetett, tehát a zürichi conferentia határozmányaira nézve ma néhány részlet birtokába jutunk. E szerint a mantuai kerület Piemont birtokába jutna, a vár azonban Austriáé maradna és a határt képezné; a várrajon 3000 métrere határoztatott; az adósságból Szárdinia 270 milliót vállalna magára,de a„felsőolaszhoni királyság“ cziméről lemond. Ezekkel Szárdinia egyetért és Desambrois lovag a békeokmány aláírására meg van hatalmazva; a késedelem oka tehát Francziaország és Austria közti véleménykülönbségben keresendő, mire vonatkozik az ? nem tudatik. Bourqueney báró csak azt írta haza, hogy Austria feltűnőleg soha nem válaszol néhány kérdésre, miket Colloredo gróf már huzamos idő előtt terjesztett a bécsi udvar elé. Valóban eredeti látvány! Ha Francziaország egyetért, Szardinia oppositiót csinál, és ha ez utóbbi végre igent mond, Francziaország talál a kákán csomót. Ha ez még tovább is így megy, mához egy évre is Zürichben fogjuk még tisztelhetni a diplomata urakat! Sokot is megfosztott hivatlától, anélkül hogy akkor a porta az ellen valami tudva levő lépést tett volna. Az alkotmánynak említett 17. pontja mindenesetre csorbítja az államkormány jogkörét s nem fér össze a nemzet független belkormányzatával; s azért ha az alkotmány e pontjának átvizsgálása kívánatosnak látszott a szkupstina előtt, azt csak helyeselni lehetett; de nem úgy a szkupstina azon határozatát, amelylyel átlépvén törvény szabta korlátait, oly tettet követett el, amelyet se törvényesnek, se jogosnak mondani nem lehet. Némelyek szerint a szkupstinát az említett határozatra az leírta, miszerint a tanács többsége, észrevévén, hogy a szkupstina túlcsap törvény által kitűzött korlátain, egy fölterjesztéssel megkérte Milos herczeget, hogy a szkupstinát a tévútról visszatartóztassa, s az illető korlátok közé utasítsa. Ami a hivatalnokokat illeti, azokra nézve még mindeddig nem vagyunk tisztában. Annyit bizonyossággal állíthatni, hogy a szkupstina a hivatalnokokat illető határozatot nem hozta önszántából, hanem bujtogatóktól len unszoltatva. Már jó ideje tettem említést e lapokban bizonyos emberekről, kik veszedelmesek Szerbia nyugalmára nézve. Ez emberek a kormány dolgaiba legnagyobb befolyást gyakoroltak Milos herczeg ide érkeztével. Befolyásuk később csökkent, ismét növekedett, és ismét alábbszállt, s csak két hét előtt is azt hívék meg, hogy befolyásuk egészen megbukott. Sime most egyszerre megmutatták a szkupszinárokra s kormányzai befolyásuk teljes mértékét. E bolygatók közt Jankovics Milován foglal el legfőbb helyet, aki önmaga mit sem tehetne a kormány ellen, de pártoltatik, amint a közhír mondja, a tanács elnöke Mihajlovits Sztejcsó által. Mi lesz a szkupstina említett határozataival, nem tudjuk, alkalmasint Milos herczeg a szkupstinának nem tetsző tanácsnokokat mind, s többeket a hivatalnokok közöl is elbocsátand, s azzal eleget teend a szkupstina kívánalmainak. Ha Szerbia közügyeinek vezetése a nevezett bolygatók kezébe találna jutni, ha sikerülne nekik a kormány gyeplőit kezeikbe ragadni, úgy egész biztossággal megmondhatjuk, hogy Szerbiában számos változások fognak történni, s ha az említett egyének befolyásának s cselekvéseiknek gát nem vettetik, Szerbia könnyen nyugtalanságok színhelyévé válhatik. Belgrád, oct. 10. (Mihály hg Belgrádba érkezett. A szkupstina miveletei s a bolygatók.) Tegnapelőtt érkezett meg Kragujevátzból Mihály herczeg. A herczegnő több előkelőbb hivatalnokkal eléje ment mintegy félórára a várostól; a katonaság szintén avároson kívül fogadta őt teljes díszben, s a városban a polgárok sokasága s a hivatalnokok testülete által üdvözöltetett; tegnap a polgárok és hivatalnokok hivatalosan fogadtattak el ő herczegsége által. A herczeggel társaságban ide érkezett a metropolita is s ma várják Milos herczeget a tanácsnokok és miniszerekkel együtt. Bevégeztetvén a szkupstina ülései, nyilvánosságra kezdenek jutni annak miveletei is. Már múlt levelemben irtam, hogy a szkupstináról több kellemetlen hir szállong, s úgy látszik, hogy az, amit akkor sajnálattal jelenték, csakugyan megtörtént a szkupstinán. Azok, akik eddig Bragujevátzból ide érkeztek, mindnyájan azt erősítik, hogy a szkupstina határozata szerint hét tanácsnok leteendő volna hivatalából, s azokon kívül némelyek szerint 107, mások szerint 13,6 és még több hivatalnok lenne elbocsátandó. Hogy a szkupstina a tanácsnokok ellen nyilatkozott, okául azt hozzák föl, miszerint a szkupstina el akarta töröltetni vagy legalább megváltoztattatni az alkotmány 17-dik pontját, mely szerint a bűnös tanácsnokok fölött kimondott ítélet átvizsgálása a porta jogaihoz tartozik, s a tanácsnok nem veszítheti el hivatalát, míg bűnös volta a Porta előtt be nem bizonyíttatik. Emlékezni fog a t. olvasó, hogy az usztáv e pontja fölött már 1857-ben is folyt a vita az akkori fejedelem és a tanács közt, mikor az akkori kormány s Sándor volt fejedelem élete ellen némely tanácsnokok összeesküdtek. A porta akkor nem igen védelmezte illető jogát s teljesen elismerte a szerb hatóságok eljárásának érvényét mindaddig, mig az emelt panaszok követ-keztében Ethem pasa, a porta biztosa nem érkezett ide, aki azt esz- t közölte ki az akkori kormánytól, hogy a befogott bűnösök Gurguszovátzból kibocsáttassanak Törökországba. Az akkori tanács az usztáv 17. pontja által neki biztosított előjogokat újakkal toldotta meg, arról egy új törvényt adván ki, mely formaszerűleg ugyan mostanig fönnáll, de a mely az ez évi januári események által tettlegesen megszüntetett. Milos herczeg a szkupstina kivonata szerint a törvények minden biztosításai daczára számos hivatalnokkal együtt több tanácsBecs, oct. 12. A (1858-ki állambudget, s a nemzeti kölcsön.) Az 1858-ai állambevételek és kiadások kimutatása kissé későn, csaknem egy év múlva, de végre megjelent. Bírálata ma annál inkább jogos , mivel világot vet ama rendszerre, melyet elitélt Ő Felségének reformparancsa. Mi őszintén megvalljuk, hogy közgazdászai s pénzügyi tanulmányaink csekély eredménye fölött rendesen elszomorodunk, valahányszor e nemű kimutatások vizsgálatába ereszkedünk. Mondják ugyan, hogy a számok elég érthetőn beszélnek. De a számok ilyen tömege hasonló hatást teszen, mint midőn sok ember egyszerre beszél. Habár mindeniknek érthető hangja van is, a tömkelegből egy sem érthető meg. Mi egy cseppet sem kétkedünk, hogy a számok emez összeállítása valóban művészi, amennyiben a legegyszerűbb, lehető legkönnyebb felfogásra van számítva. Mindamellett némely dolgok iránt nem jöhetünk egészen tisztába, így a deficitet 36 millióra átjuk téve, ami 6 millióval kevesebb mint 1857-ben. Azonban az államadósság törlesztő pénztárába törlesztés gyanánt 26 millió nemzeti kölcsönpapírok tétettek be, melyek természetesen nem az állam bevételeiből gyűltek be. Ezenkívül is 15 millióval csökkent az állambevétel. Megjegyzendő, hogy nem 1859-ről, hanem 1858-ról, egy egészben véve normális évről van szó. Nem valószínűe—tekintve a 11 millióra, Magyarországban 6 millióra rugó adóhátralékot is, — hogy a termelési fogyasztás, melynek tíz év óta divatban volt határtalan emelkedést jósolni, elérte főfokát, és sülyedt ? és vele a termelő képesség és az adóalap ? — A dohányegyedáruság jövedelme is sülyedt, a beváltási árak csökkentése, az eladási árak fölemelése daczára. Az árak fölemelése magában is csökkenté talán a fogyasztást, de a termesztők egy részének nyújtott holdankinti 20 ftnyi kárpótlás is egy tényezője e jövedék süélyedésének. Ide számítandó a pénzügyministérium ugyanez alkalommali közlése, miszerint a forgalomban levő nemzeti kölcsön öszvege, mely eredetileg 500 millióra volt határozva, 611 millióra rúg, mi pénzköreinkben általános meglepetést okozott, s a bécsi lapoknak csípős megjegyzésekre adott alkalmat. Szerintünk azonban a keserű megjegyzések nem eléggé indokoltak. A szükség constatkrozva lévén — innen vagy onnan fedezni kelle, s tán legolcsóbb módja volt — száz milliónyi új kötelezvényt nyomni. Ámbár persze nem tudjuk mily keretár mellett mentek forgalomba ? vagy égő Napi oldaságok. * Felhívás a pesti kath. legényegylet ügyében. A kath. legényegylet elnöke, főtisztelendő Szalóky Adolf úr, a védelöljáróság nevében következő felhívást teszközzé : „Negyedik éve telik, hogy hazánk fővárosában bibornok-hg-primás és esztergomi érsek ő eminentiája által a mesterséget űző középosztály vallás-erkölcsi, s tudományos kiképezésére kath. legény-egylet alapittatott, és 1856-ik évi sept. 8-án itt Pesten ünnepélyesen megnyittatott. Eddig körölbelül 1400 mesterlegény, legtöbbnyire Pest-Budáról, s Magyar- és Erdélyország különféle városaiból, de sokan egyéb austriai tartományokból és külföldről is csatlakoztak az egylethez, és hosszabb vagy rövidebb ideig élvezték az egylet jótékonyságát, buzgón részt vevén a vallás-erkölcsi s tudományos előadásokban. Ezáltal az egyház és haza jó s hasznos fiai s tagjaivá törekedtek magukat kiképezni. Szerénytelenség volna tőlem, ha az egyletben eddig fölmutatott sikerről bővebben szólnék. Az egylet fővédnöke, hazánk bíboros főpapja, meggyőződvén a tett előhaladásról, ismételve tisztelte meg az egyletet, és boldogította az egyleti tagokat magas látogatásával. Ő cs.Fensége, Magyarország Főkormányzója, Albrecht Főherczeg, elismerő magas részvétét méltóztatott az egylet irányában kifejezni. Hazánk méltóságos püspökei, s más t. ez. egyházi és világi urak pártfogásukra méltatták eddigelé az egyletet, melynek következtében lehetségességőn, az elmúlt három év alatt a tetemes költségeket fedezni. Legmélyebb hálaköszönetet mondok ezennel is az eddig befolyt bárminemű adakozásokért. Azonban az egylet fönntartására és fönnállásának biztosítására állandó jótevőket vagyok kénytelen, a jó ügy érdekében, minden tisztelettel fölkérni. Ily állandó jótevők nélkül az egylet fönn nem állhat. Állandó jótevőnek pedig fog tekintetni mindaz, ki az egylet czéljaira évenkint két uj írtot biztosítani szíveskedik. Tisztelettel fölhívok s fölkérek tehát ezennel minden, a mesterlegények vallás-erkölcsi s tudományos kiképezését szivén viselő hazafit és honleányt, hogy szíveskedjék ez évi járulékkal az egylet állandó jótevőinek sorába lépni, azon jutalmazó öntudattal, hogy egy nagy horderejű egylet fönnmaradásához tevékenyen hozzájárul. A kegyes adományokat, tisztelettel hozzám (Pesten, kegyes-rendiek épülete, 35. sz.) kérem utasítani. ,Isten áldja a tisztes ipart*. Pesten, oct. 1. 1859.“ * Salon-kocsi. Az Erzsébet pályán a legmagasb udvar használatára készített salonkocsi, melylyel Császár Ő Felsége ezúttal először utazott Lambachba, minden lehető kényelmet egyesit. A kocsiban létezik egy salon, egy hölgy-öltözőszoba és egy előszoba. A salon gazdagon ékített kárpitokkal, a padlat szőnyegekkel van bevonva, a falakat nagy tükrök díszítik. A salon közepén egy pompás csilár függ. Nem kevéssé ízletes és fényes az öltözőterem is. * Lóversenyfigy. A „V. és V.“ lapban a pesti lovaregylet titkára e kérelmet intézi a pesti gyepen évenkint kitűzött „Hazafi-díj“ t. ez. alapítóihoz, t. i. gr. Andrássy György, gr. Barkóczy János, gr. Berchtold Antal, gr. Berényi Lajos, gr. Erdődy Sándor, gr. Szapáry József, Vigyázó Antal és gr. Zichy Miklós ő méltóságaikhoz : „A pályázó lovakra szabott teher legalsóbb fokára, mi némely dijaknál csak 80—87 fontot tesz, nem mindig találkozván kellő könnyűségü lovas, a pesti lovaregylet részvényesei f. évi junius 8-án tartott összejövetelük alkalmával, a legalsóbb teherfokozatnak jövőben 92 fontra emelését, a többi tehernek ehhez alkalmazását s a már kitűzve lévő terhek megváltoztatására nézve, az illető alapítók beegyezésének kikérését határozták el. Minthogy pedig a „Hazafidíjban“ a legalsóbb tehersúly szintén csak 85 fontot tesz , ennek az alábbi fokozat szerinti emelésére nézve, alulírott az illető t. ez. főurak beegyezésének kijelentését teljes tisztelettel kéri; a tiltakozás elmaradását a beegyezés hallgatag jeléül bátorkodván tekinteni. Az eddigi teherarány: 3 évesre 85 font; 4 é. 100; 5 é. 107 font, 6 é. és idősbre 111 font. Emelve lenne : 3 évesre 92 font, 4 é. 107 font, 5 é. 114 font, 6 é. és idősbre 118 font. Bérczy Károly, a pesti lovaregylet titkára. (Pest, Szervitatér 3. sz.)“ * Bánya-eladás. Az arany, ezüst, réz, és ón nyerésére fönnálló kincstári bányahuta Réz bánya a cs. k. pénzügyministerium rendelkezésére szabad kézből eladatik. E bánya részint Dél-Bihar megyében, részint Erdélyben a szászvárosi kerületben fekszik, s az illető vételi ajánlkozások oct. 31-ig Bécsben a cs. k. pénzügyministeriumhoz nyújtandók be. * Nestor: Nagyváradon él az ottani akadémia nyugalmazott igazgat— 11 n 11 ■ iniwiiiEiii HMM in nmiiiiiininiii— im—i wiii— nmni—m T A R C Z A. A magyarországi szoborművekről. Bárha anyagias korunkban a képzőművészetek — melyeket kegyeskedünk „szép művészeteknek“ is elnevezni — általában kevés tekintetben részesíttetnek, mégis különösen a szobrászat az, melynek nehéz pályáján nálunk csak ritkán akadt alkalom valaminek előállítására. Ennélfogva nem igen könnyű föladat ezen oly komoly jellemű művészetnek taglalatával oly korszakban föllépni, mely szinte csak a külformák sima kelleme, megkapó tetszősége iránt látszik érzékkel s értelemmel bírni. Mondom látszik, mert valóságban épen azon kegyeletteljes gond, mely az istenházak kidiszítésében s a magyar jelesek emlékszobrainak fölállításában nyilvánul, az ízlés irányának fordulatára mutat, mely a társalom fensőbb osztályaiban készül, hogy lassan kint mindig mélyebben hasson le a tömegek közé, s ha a művészet dolgában, mint általában mindenütt, hol szellemi érdekek forognak fönn, a szavazatok nem számíttatnak, hanem mérlegeltetnek, akkor el kell ismerni, hogy a serpenyő jelenleg a művészeti nézetek tisztulása s mélyebbedése, a művészeti viszonyok javulása felé hajlik. Mindamellett is ily átmeneti korszakokban nem egy abnormis és tartalmatlan mű lát világot, s épen ekkor kettős kötelessége a kritikának annak okaira figyelmeztetni, s épen ezen feladatot kívántam volna teljesíteni, amennyiben egy tárcza szűk mérvei azt megengedik. Minthogy elhatározott dolog Bánk bán dicső költője számára a nemzeti színház előtt a most levő helyett már emléket állítani, melynek elkészítésével itteni szép törekvésű szobrász Dunaiszki van megbízva : óhajtandó, hogy az kevésbbé legyen maniirozott mint Lendvay szobra, melynek mintáját láttuk, s kevesbbé természetietlenül gestiuláló mint a félreteendő Katona-szobor ; hanem állásában méltóságos s azetvonásaiban jellemzőleg hű legyen, mert az arcz lesz mindig az, melyből az ábrázoltnak azon szellemmunkáját sejteni kellend, mihez a tisztelet és kegyelet csatlakozik. E mellett egy emlékszobornak úgy kell alkotva lennie, hogy az ábrázoltról a jövő nemzedékekbe a legnemesb képzet öntessék és tartassék fönn, mi, a classikai antik mintaképe s az alaki plastika általános szabálya szerint „a tárgy nyugalma s világosan meghatározott szellemileg egybefoglalt intenziója által“ kell hogy ábrázoltassék. Hogy erre nem elég a technikai képesség, ép oly igaz, mint hogy ily nemű egyszersmind értelmes szobrászok is itt még nem képeztettek s nem léteznek. Mig Lendvai emlékszobra Bécsben épen most adatott öntés alá, addig Kisfaludy Sándoré 10 lábnyi colossalis nagyságban épen most készült el, s közelebb Füreden fog fölállíttatni, hol annak drága talapzatát épen most emelik. Fájdalom, ez fölfogásra úgy mint kivitelre nézve még sokkal kevesbbé sikerült mint a nemzeti színház előtt levő, mely ugyanazon szobrásztól való, s melyben egészen az ismeretes polgári Babhus a berkehelylyel van másolva. Korunkban — melyet oly szívesen a haladás korának neveznek s melyben sokkal több nagy emlék mint nagy ember keletkezik s virágzik — épen az elsők mintegy szaporítva látszanak a földből kinőni, s minden oldalról készülnek elő dolgok, melyek különös erőfeszítés közt lépnek föl, hogy híresekké váljanak s ily módon megörökíttessenek. Az emlékszobrok sok vázlatai és terveinek párhuzamából ítélve ezekkel nemsokára gyakrabban fogunk találkozni, mint az azok által örökítettek érdemteljes műveivel. Távol attól, hogy nagyérdemű férfiaknak szívesen ne tömjéneznék, tudom, hogy még nem egy férfiúnak tartozunk emlékkel, mert az érdem kell hogy megkapja jutalmát s én azoknak valóban csak tökéletesbet kívánok, mint megrendelőik ekkorig elsietve fölteremteni tudtak. Alig létezik talán más művészeti tér, melyen oly kevés tiszta fogalommal bírnának nálunk, mint a plastikai művészeté, melyről különben csak kicsinylő fölületességgel s még kevésbbé oktatva imák. Bármennyire szellemileg megáldott is e nemzet, bármekkora szépségérzék s szellemi alap lakik is benne, szobrászat és festészet dolgában még igen kevés ítéletképesség létezik köztünk, mit a következők a legtalálóbban bebizonyítanának. Az első (alakzati) emlékek, melyek nálunk alig három tized óta hogy lenni kezdenek, oly összegek árán keletkeztek, melyekkel mesterművet fizettek meg,de nem azt nyertek.Azt tartja ugyan egy közmondás : „ha majd az emberek hallgatnak, szólni fognak a kövek“, legyen tehát nekem szabad nem egy kidolgozott márványkővel együtt szólnom, midőn a létezőt egész kegyelettel egy fonalra szedni s az avatott előtt bemutatni kívánom. Vájjon a Virágféle arczkép-dombormű nem oly szabálytalanul van-e kezelve, mintha e művészet kezdetkorából India vagy Egyiptomból származnék? és nincs-e Kisfaludy Károlynak colossalis, hasonlítlan s vad kinézésű mellszobra, s szintúgy Kölcseynek psychologiai úgy mint aesthetikai tekintetben annyira fatális emlékszobra az annyira ünnepelt s félreismert Ferenczitől, melyeket még a múzeumban is fölállítani szabadott, szelíden szólva, igen roszul ábrázolva ? Ferenczitől, kinek tulajdoníták az ülő Kölcsey-szobor fölfogása szerint alkotott s ott felállított Hebét, melyet ezen szobrász küldött ugyan Romából, de mely, mint ez mindenki előtt, ki a kettőt összehasonlítja, világossá lesz, nem ugyanazon egy kéz munkája. Mi jót lehetne továbbá a nemes szellemű Kisfaludy Sándor arczkép domborművéről (fából) Petrovitsról mondani, s mily szerencsétlenül ütött ki a nagy Kazinczy mellszobra, melyet most Marschalkónak kellene átdolgozni, s mely a Kulcsár-emlékkel nagy rokonságban áll. Mindezen, annak idején valóban fényesen megfizetett emlékszobrok magyar fehér vagy részben carrarai márványból egészben és nagyban szerencsétlenül ütöttek ki, olyannyira, hogy ilykér alkotott szoborművek aligha találhatók bárhol a világon a mi korunkból, s melyek csak e művészet legroszabb korszakából, körülbelül azon időből valókkal hasonlíthatók össze, mint p. o. a harmincéves háború utániak. Mennyit lehetne az ellentétteljes keresztény és diszítményi munkálatokról mondani, melyek minden kigondolható anyagból és stylben készültek, mint p. az esztergomi s egri római kúpos templomoknál, a kassai, nagybányai, kolozsvári stb. kiterjedt javítási munkáknál ? B. Vay mint buzgó mümpecenas ugyan nem egy igaz szobormüvet plántált át Magyarországba, valamint léteznek nálunk másutt is már derék művek, mint p. gr. Károlyi István által a fóthi templomban Tenerani római művész nagyszerű szobormüvei, s különösen a szintén ott levő Immaculata Fernkorn mestertől, végül az ép oly művészi mint pompás Hentzi-emlék János Laser és Wasserburgtól (fémöntvény.) . De ha a szoborművek általában nem tartoznak a mindennapi munkák közé a szobrászatban, annál inkább ki kell ilyek számára az embert keresni tudnunk, miután a szoboros épületi emlékek a legállandóbbak, mintegy köbe írt történetét képezik az időnek és nemzeteknek, melyeknek műveltségi fokáról bizonyságot tesznek. A korábbi időkben oly gyakori műmegrendelések mellett is az akkoron élő geniális pesti szobrász Bauer Mátyás csak az építészek részéről talált figyelemrevételre, mert minden de mindennek Ferenczi által kelle előállíttatnia. Most már mindkettőnek alakteremtő kezei elrohadtak, de az elsőnek, fájdalom, oly kevés művei mint tökélyük által kitűnők még sokáig nem lesznek fölülmúlva. *) Még azelőtt valóban fényesen fizettek, most ily munkáért csak annyit kínálnak, mennyiért csak papirosból lehetne elkészíteni, pedig honi szobrászaink közül néhányan valóban elismerésre méltót tudnának kiállítani, ha az eszközök szűk volta által még inkább nem korlátoltatnának. Ezért nem a művészek hanem a megrendelőkhöz kell fordulnom, kik jelenleg szemlátomást csekély összeget kínálnak. Tudjuk, hogy a félreteendő Katona-emlék szobrásza Albachnak jó arczkép-domborművén s a higgadt stylü Petőfi-mellszobron kívül még nem egy jó művet nyújtott; Dunajszki műterme pedig meggyőzhet, hogy ő derék müveket képes előállítani. De szobrászainkban a ma már sokkal csekélyebb nehézségek daczára az anyagoknak kezelésében a vésőtől a mintázó burokig, azaz : a márványtól az öntvényig, hiányzik azon szellemi regeneratió, mely egy művet megelevenít. Úgy látszik nekem, hogy úgy mint másutt, hol nem maguktól, hanem másoktól tanulnak, nálunk is czélszerűbb lenne gyakran oly „megpróbált erőket“ mint Fernkorn vagy Hasser János Bécsben használni, kik megmutatnák aztán az utat, mely egyenesen czélhoz visz. E nézet igazolása végett csak gróf Forraynak a múzeumban felállított mellszobrát kell más ott szintén felállított művekkel egybehasonlítani, hogy megtanuljuk a jót a résztól megkülönböztetni. A nélkül hogy oly követeléseket emelnénk mint Sandart vagy Lessing szobrászaink irányában, mégis létezik reájuk nézve a művészet oly tere, hol a bátorság nem elég, s hol közölük nem egyre nézve világosan „tilos a bemenet“ van fölirva. Kempf Ferencz. *) Több érdemteljes művet közöl egy Venus-szobra antik fölfogással a Kassalik-féle ház udvarán (aldunasor *7. sz. a.) látható. szén befizettettek-e ? — Az utóbbi — minthogy igen sok befizetés reducáltatott vagy elengedtetett — nem valószínű. — Legyen azonban összes pénzügyünk néhány millióval kedvezőtlenebb mint a milyen még van menekvési út, és ezt a kormány kijelölő , autonóm közigazgatás.