Budapesti Hírlap, 1883. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1883-06-01 / 150. szám
4 mellékszobában dolgozó Jandek Ferenc tollnok és Kun Gyula jegyző rögtön beütettek a tanácsos szobájába. Szemeik előtt irtózatos látvány tárult fel. A tanácsos a hivatalszoba jobb felén, a fal mellé helyezett börpamlag előtt feküdt, jobb kezében régi katonapisztolylyal. A golyó a jobb halántékon ment be s a fej másik felén a koponyából jó darabot kiszakitott, valamint az agy velőnek egy részét is, melyből egyegy darab szerteszét hevert a szobában. A lövés ereje oly nagy volt, hogy a velőnek egy része az asztalra dobatott. A fickóra töltött pisztoly egyik golyója a hivatalszoba jobb ablakán tört át. A színhelyen rögtön összegyűltek a városi hivatalnokok, köztük Kamermayer és Gerlóczy polgármesterek. A rendőrség részéről megjelent Pauper a fogalmazó s dr. Rózsaffy főorvos, ki már csak a beállott halált konstatálhatta. Megjelentek azonkívül dr. Kosztka Emil és dr. Wittmann orvosok, 12 óra után a budapesti törvényszék részéről Naményi vizsgálóbíró és Baráth Zoltán aljegyző, kik azonnal felvették a tényálladékot. Kamermayer polgármester, Ráth Károly főpolgármester távollétében rendelkezett a holttestről. Fél egykor megérkeztek az Entreprise des pompes funébres emberei hordágygyal, hogy a holttestet a kerepesi-úti temető halottaskamrájába szállítsák. Az öngyilkos vértől ázott ruháit átkutatták, valamint szekrényeit is. Az íróasztal egyik fiókjában levelet találtak, Ráth Károly főpolgármesterhez címezve. Kamermayer polgármester azonnal intézkedett, hogy a Budán időző főpolgármester a levél felől értesíttessék.* Barna mintegy 50 éves ember volt, három fiú és egy leány atyja. Neje M e s s ko makói főorvosnak leánya. Mintegy 25—30 év óta áll a főváros szolgálatában. Ő maga szatmárnémetii születésű. Tiszttársai előtt, valamint magánkörökben is közbecsülésben állt. A 48-as években tevékeny részt vett a szabadságharcban s kapitányi rangot viselt. Mint fővárosi hivatalnok a II-ik ügyosztályt vezette, mely a középítési ügyekkel foglalkozik. A legszeretettebb tanácsnok volt, alárendeltjeinek nem főnöke, hanem barátja. A törvényhatóság is különösen kedvelte hivatalnoki pályája alatt. Hat év óta tanácsnok, azelőtt hosszabb ideig a főjegyzői tollat vitte s abban a kitüntetésben részesült, hogy az ő idejében a főjegyzői fizetés a tanácsnoki fizetéssel egyenlő fokon állt; sem előtte, sem utána nem történt ez mással. A legnehezebb ügyosztályok terhe nehezedett vállaira; előbb az adó-, később a gazdasági, majd a középítési osztályoké, de kitartó szorgalommal dolgozott folyton s rá nézve mindig megmaradtak a délutáni hivatalos órák, ha ezeket a tanács általában eltörölte is. A főváros magyarosodásának buzgó apostola volt, s nagyszabású emlékbeszéde, melyet József nádor szobrának megkoszorúzásakor tartott, s külön szavazata a német színház ellen, népszerűvé tették nevét. A köztiszteletben álló férfiút minden valószínűség szerint, gyógyíthatlan vesebaja vitte e szomorú lépésre. Anyagi körülmények semmi esetre sem játszanak közbe. Jómódú ember volt, a tó utcában saját házában lakott s boldog házas életet élt nejével. Nejét, ki ez idő szerint Kassán időzik, táviratilag értesítették az őt ért rettenetes csapásról. A tanácsos öcscse, a jóhirű fővárosi fogorvos, egyike volt az elsőknek, kiket az esetről értesítettek. Fél órával a véres tett elkövetése után ott volt, valamint rokona Prónay János, számtanácsos, az öngyilkos véres holttesténél.* Az öngyilkosság okáról más oldalról a következőket jelentik : Ráth főpolgármester a napokban névtelen feljelentést kapott Barna Zsigmond ellen. A tanácsost azonban, ki értesült a feljelentés felöl, senki sem tartotta képesnek oly tettekre, milyenekkel a névtelen feljelentés vádolta s ennélfogva a legcsekélyebb figyelemre se méltatták s nem is tették hivatalos eljárás tárgyává a névtelen denunciációt, amely azonban szerfelett felizgatta Barnát s még fokozta benne a betegség által okozottt levertséget. Midőn Barna ma reggel hivatalszobájában megjelent, tiszttársa Kun Gyula jegyző, látva a tanár esős egész lényén elömlő búskomorságot, kérte, hogy felindult kedélyállapotát lecsillapítandó, menjen haza s pihenje ki magát. A tanácsos erre azt válaszola, hogy jobban tud itt pihenni, hivatalszobájába vonult vissza s tíz perccel utóbb eldördült a lövés, mely életét kiolta. A főpolgármester, ki d. u. fél 2 órakor értesült a katasztrófáról, egész ki volt kelve arcából, mikor a szobába lépett, hol N a m é ny i vizsgálóbíró az öngyilkos hivatalos helyiségében maradt tárgyak leltározásával volt elfoglalva. N a m é n y i átadta a főpolgármesternek a nevére címzett levelet. E levél egy ír irodai papirosra van irva. Három oldal meglehetős sűrűn, apró betűkkel tele. Az írás nagyfokú idegizgatottságra vall. A betűk koronkint egymásba folynak, elkuszálódnak. A szöveg elején még elég szabályos, de tovább egyre formátlanabb, a sorok szélesednek, a betűk megnőnek, a vonások hol vastagok, hol bágyadtak s reszketegek. Mindez dúlt lélekállapotot bizonyít. Gondolatmenete azonban logikus összefüggésű, csak az a rögeszméje zavarja, az a gyanakvása teszi tragikaivá, hogy őt az emberek gyanúsítják. Mintegy számot ad e levélben mindazon jelekről, melyek a szerencsétlennel elhitették ezt a végzetes fixa ideát. Sokat tűnődhetett rajtuk, egész rendszert csinált belőlük. A levélben ez a rendszer meg van írva a monománia következetességével. Elmondja, mily ügyszeretettel s ambícióval lépett a főváros szolgálatába, mikor a jegyzői karban helyet foglalt. Aztán céloz egyes nézeteltérésekre, melyek közte s a polgármester közt némely dolgokban támadtak, mintha feltételezné, hogy ezek miatt megnehezteltek reá. Panaszkodik, hogy sok bánatot okozott neki némely adminisztratív intézkedés, kivált mikor észrevette, hogy azok ő ellene irányulnak. Itt lép fel a levélben az üldözési mánia. Keresni látszik az okot, hogy miért gyanakszik reá mindenki. Elmond egy históriát Pest város pecsétjéről, melyet ő nemrég íróasztala egyik fiókjában megtalált. — Rettegni látszik a gondolattól, hogy az emberek e pecsét miatt fogják gyanúba venni. Pedig ő nem tudja, mikép került ez az ő fiókjába, — be is jelentette volna a polgármesternek, de nem találta meg. — Talán csak nem indítják meg ezért ellene a fegyelmi vizsgálatot! Majd elmondja, hogy kószobájába új bútorokat hoztak, a régit becserélték , ez is kémkedésből történt. Ezzel függ össze tán a pecsét epizódja is, így heccelte a szerencsétlen önmagát hosszabb ideig, mindenben gyanúsat, mindenkiben kémet keresve. A levél rémes igazságában állítja elénk e lelkiállapot kétségbeejtő voltát. Végszavai ezek: „Tavaly, 1882. szeptemberben egy ismerősömmel kimentünk a szabadba. Sokan köszöngettek, ismerősöm meg is jegyezte, hogy de népszerű ember vagy. Ekkor elborzadtam, beláttam, hogy mindenki engem üldöz és elhatároztam magam az öngyilkosságra. Becsületes voltam egész életemen át. Ármány szövetkezett ellenem, a chiffon lomtárában feltalált s Kamermayer polgármester úrnak átadott értékokmányokról nem tudtam semmit. Mindig a főváros érdekeit tartottam szem előtt , megvesztegetve soha sem voltam, akármint bizonyítson ellenem a látszat. Egyszer fogadtam el ajándékot, ott van az Íróasztalomon. Isten irgalmazzon lelkemnek. Barna Zsigmond. Terrorizálva vagyok. A rendőrkémek mindig nyomomban vannak. Az isten szerelméért, hát miért ? Elmém meg van zavarodva, dolgozni nem tudok.“ Egy másik tudósító a következőket írja. Az öngyilkos fővárosi tanácsos leveléből, melyet Ráth Károly főpolgármesterhez intézett, világosan kitűnik, hogy Barna Zsigmond az öngyilkosságot elmezavarban követte el. Elmezavarodottságának eredete ismeretlen s a hozzá legközelebb állottak sem tudják azt valami olyan körülményre visszavezetni, mely azt felkelthette. Ráth főpolgármesterhez írott levelének gondolatmenetén, mint tragikus véget ért, életének rossz szelleme, mindenütt a régi pestvárosi jegyzői pecséttel s elveszett régi iratokkal találkozunk. A pecsét, — mint ő irja — egy ízben elveszett , azután megkerült íróasztala egy rejtett fiókjában. Sokat tusakodott magában, hogy átadja-e a polgármesternek, de nem merte, mert fegyelmi vizsgálattól félt. S ez az egész pecsét - história agyrém volt, mert ha elveszett is az a pecsét , annak semmi fontosságot tulajdonítani józan fővel nem lehetett. Legfeljebb mint régiség bírhatott becscsel. S mégis — úgy látszik legalább a levélből — ez okozta élete szerencsétlenségét. Annyira mániájává vált, hogy az utóbbi években mindég csak azon tépelődött. Tavaly húsvétkor kolozsvári rokonai látogatták meg. Együtt sétált velük az utcákon s azok kifejezték előtte, hogy milyen általános tisztelet tárgya lehet, mikor annyian köszönnek neki. Barna megemlékszik erről a főpolgármesterhez írott levelében s mint írja, rögtön a pecsétre gondolt, akkor gondolt először rá, hogy öngyilkos legyen. Hogy üldözési mániában is szenvedett, levele végpasszusából bizonyos. E mánia az utóbbi napokban erőt vett rajta. A főváros tegnapi közgyűlésén történt, hogy Kovács Károly törvh. biz. tag, különben I. ker. rendőrkapitány, valami interpellációt intézett a polgármesterhez. Amint felállott, Barna tanácsos, ki az előadók padsorában ült, izgatottan ugrott fel helyéről s elhagyta a gyűléstermet. A mellé beosztott Kun Gyula jegyzőtől kérdezősködött később, hogy Kovich miért interpellált. „Az éjjeli csendháboritásokról szóló szabályrendeletet sürgette“ — felelt neki Kim. „Akkor jól van“ — mondá fellélegzve, mint akinek nagy teher esett le a szívéről. Ez üldözési mániát talán az költötte fel benne, hogy nem régen a főpolgármesternél följelentést tettek ellene. Ez tény , de a följelentés alaposságát illusztrálja az, hogy a följelentő kilétét máig sem sikerült kinyomozni, bár a följelentő irat névaláírással el van látva , de olyan nevű embert, ki a feljelentés ódiumát magára vállalja, nem lehetett felfedezni. Barna Zsigmond 1829. febr. 8-án született II.Károlyban, atyja gimn. tanár volt. Elemi és gimn. iskoláit N.-Károlyban, a bölcsészetet Szathmártt s Pécsett végezte. 1848-ban a pesti egyetemen orvosnövendék volt s innen lépett be, mint második önkéntes az I. honvédzászlóaljba. Az egész hadjáratot végig küzdötte: a télit Görgey alatt, a nyárit a VII. hadtestben Pöltenberg alatt. Világosnál, mint főhadnagy tette le fegyverét. Zászlóaljának egy ütközetéből sem hiányzott. Gyuláról, mint foglyot Aradra vitték s ott besorozták az 1. sz. morva cs. kir. ezredbe. Itt 1851. decemberig szolgált, Toskánában. Ekkor szembaja miatt elbocsátották. 18111-ig II.Károlyban volt aljegyző. Ekkor jött fel Pestre, hol mint városi aljegyző kezdte meg működését. 1808-ban nősült meg. Négy serdületlen árva siratja tragikus halálát. Kamermayer Károly polgármester ma este 6 óra után meglátogatta a gyászba borult özvegyét, hogy a tanács részvétét vigaszul vigye neki s a temetés rendezése iránt vele értekezzék. A főváros mai közgyűlésén a gyászos véget ért tanácsos érdemeinek Ráth főpolgármester igen meleg, meghatott szavakat szentelt, miről a tudósítás a „Fővárosi Ügyek“ rovatában található. BUDAPESTI HÍRLAP. (150. sz.) TÁVIRATOK. Képviselőválasztás. Paks, máj. 31. (Saját tudósítónk távirata.) A szakcsi választókerületben hoszszas és erős küzdelem után Dőry Béla úr segédszolgabiró, kormánypárti, választatott képviselővé dr. Nendtvich Károly úr ellen.A szavazás este 7 órakor ért véget, Bosznia, Bécs, május 31. (A „Bp. II.“ eredeti távirata.) Kátlay Béni, közös pénzügyi és bosnyák miniszter június hó első napjaiban indul régóta tervezett útjára az ok kul a 11. tartományokba. Kátay úr azokra a területekre fog utazni, amerre első bosnyák látogatása alkalmával nem járt, tehát a keleti Szerbiával határos részekre. A tervezett út Brcskát, Dolni-Tuzlát, Csainicát, Ibocsát és Mosztárt érinti, s így a miniszter az út legnagyobb részét lóháton lesz kénytelen megtenni. Dolai-Tuzlából Csarnicába mentében rövid tartózkodásra Szerajevóba is elmegy. Nem lehetetlen, hogy a miniszter Mosztárból Csetinjébe utazik. Róma, máj. 31 (A ,Bp. 11., eredeti távirata.) Az egyházi ügyek szent kongregáció 1883. junius 1.