Budapesti Hírlap, 1883. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1883-07-01 / 180. szám
Elnök felolvassa a 36 esküdt nevét s kérdi a feleket, van-e kifogásuk a névsor ellen ? Vadnay Andor védő: Kívánatosnak tartja, hogy a cikkben állítólag megtámadott vallásfelekezet tagjai ne szerepelnének az esküdtek közt. Fekete Ödön főügyészi helyettes: Ha e felszólalás a jegyzőkönyvbe felvétetik, kéri felvenni azt a kijelentést is, hogy a kifogás törvényellenes. Elnök: Minden felszólalás felvétetik a jegyzőkönyvbe. Most felszólítja a feleket, hogy az esküdtek kisorsolásánál visszavetési jogukkal éljenek. A közvádló a következő esküdteket utasította vissza: Vajdafi Emil, Heuszmann Kálmán, Zubek Bertalan, Lipp Gyula, Pettich György, dr. Varga László, Zboray Béla, Harsányi István, Bernácsky Antal, Hilbert Károly, Érczhegyi Ferenc, és Schwarcz Antal. A vádlott a következőket utasította viszsza: dr. Bókay Árpád, Rákosi Jenő, Bernát Béla, Stokinger János, Markusz Ede, Beksics Gusztáv, Mandl Ignác és Kugler János. Az esküdtszék a következőkép alakult meg : dr. Vámossi Károly, dr. Plussich Frigyes , Árkay Sándor , Emich Gusztáv, Lechner József, Romy Béla , Parányi István, Spett Vince, Brezelmayer Gott-fried, Vértessy Sándor, Amon József és Kartschocke János. Póttagok : dr. Csengeri Loránd és Kaas Vilmos. Az esküdtek leteszik az esküt. A bizonyítási eljárás. Elnök kérdéseire vádlott előadja, hogy neve Istóczy Győző, 41 éves, r. kath. vallásu, Vasmegyében Kereszturon született, Budapesten lakik s állása orsz. képviselő. Sajtóvétségért még nem volt büntetve.. Elnök konstatálja, hogy a vád tárgya a 12 röpirat „elzsidósodott Magyarország“ című pszeudonym cikke. Felszólítja a hallgatóságokat, hogy minden tetszés és nemtetszés nyilvánításától tartózkodjék. Krenedics jegyző felolvassa a vádlevelet, melyben a főügyészség vallásfelekezet elleni izgatás miatt emel vádat a 12 röpirat szerkesztője ellen, mint aki elvállalta a felelősséget a 12 röpiratban megjelent „Elzsidósodott Magyarország“ című inkriminált közleményért. Elnök: felszólítja a vádlottat, hogy nyilatkozzék az eljárásra nézve. Vádlott: Egyelőre nem kívánok egyebet, csak arra kérem a t. elnök urat, kegyeskedjék az inkriminált cikket egész terjedelmében felolvastatni, mert a vádlevélben csak egyes kiszaggatott mondatai vannak közölve s igy az. esküdt urak nincsenek abban a helyzetben, hogy az egész cikkről hü képet alkothassanak maguknak. Elnök : Vádlott ur kérése nélkül is felolvastatott volna. Krenedics jegyző olvassa az inkriminált közleményt. E szerint „a magyar sajtó, a magyar közhivatalok, zsidó kezekben vannak, a magyar képviselőház tagjai zsidó befolyás alatt állanak. Írók és költők meg vannak vesztegetve, a földbirtok zsidó kézre került, zsidók itt az urak és nemsokára egészen elnyomnak bennünket, ha ki nem kergetjük őket. Tehát ki velük úgy, ahogy lehet, mint a betolakodott tolvajjal.“ Elnök kérdéseire előadja a vádlott, hogy a cikket nem ő írta, de szerkesztése alatt jelent meg s érte a felelősséget elvállalja. Elnök: A bizonyítási eljárást ezennel befejezettnek nyilvánítóm s felkérem a közvádló urat vádjának előterjesztésére. Fekete Ödön főügyészi helyettes: Tisztelt esküdt uraim! Egy éve már elmúlt, hogy hazánkban a zsidók elleni hajsza, gyűlölködés és izgatottság megindult, s azóta nincs a megvetésnek és a gúnynak azon kifejezése, melyet a zsidóság ellen nem intéztek, feléjük nem szórtak volna. Történtek komoly javaslatok és nyilatkozatok is a felmerülő új kérdés megoldására, a mérges pálinka gyártásának eltiltásától egészen az egyenjogúsítási törvény eltörléséig. Szóval a gúnyból, szidalmakból, javaslatokból és komoly felszólalásokból igen bőven kijutott. Hallottunk csúnya kifakadásokat, de olyat, t esküdt uraim, mint amilyen itt van, olyan kifakadásokat, mint amilyeneket az inkriminált közlemény tartalmaz, hogy a zsidó akár orthodox, akár neolog rossz és javíthatatlan, hogy nő mindenfelé, mint a filoxéra, hogy beveszi magát a társadalom testébe és ki kell irtani: ilyet még nem hallottunk- Ez már szenvedélyes kitörés, ez már a vad indulat őrjöngése. Valóban jól mondta Istóczy Győző úr egyik képviselőházi beszédében : C’est la guerre! Igenis ez a harc! Vagy legalább is a fegyveres harcra való izgatás. Mert hát, tisztelt esküdt uraim, mit jelent most a cikknek ama pontja, hogy: „Ki a zsidóval, úgy, ahogy lehet, ki vele mint a tolvajjal!“ vagy mit jelent az, hogy: „Nem jelenhetünk meg a zsidókkal együtt hazánk ezredéves ünnepélyén! ?“ Ez azt teszi, uraim, hogy „Készüljetek a fegyveres harcra, vessétek ki a zsidókat erőszakkal, kergessétek ki őket erővel, mert hisz a zsidókkal hazánk ezredéves ünnepélyén megjelennetek nem szabad.“ Hát szabad-e ezt tenni, megengedi-e ezt az önök jogérzete ? — erre várok önöktől, tisztelt esküdt urak, választ, erre kérek határozatot. Ez a cikk a szenvedélyes fanatizmus kitörése. Honnan származott ez a fanatizmus, elmondom. Az antiszemitizmust Európában kisebb-nagyobb mérvben három államban ismerik, u. m. Oroszországban, Németországban és Ausztriában. Oroszországban, ahol az állatias kitörések a vad szenvedélyek kitörései napirenden vannak, hol minden előfordulhat, hol a szabadság és jogérzet oly mélyen nyugszik, hogy minden megtörténhetik a fejedelemgyilkosságtól kezdve a németek és zsidók üldözéséig, ott — mondom — nem igen csodálkozhatunk a zsidóüldözésen. Az a nagy szörnyeteg, amelyet nihilizmusnak neveznek, enni akar, prédára vágy, prédára les; nem nagyon válogatja meg áldozatait, s ha más nincs, jó neki a zsidó préda is. A kormány jó-e vagy rész, nem célom vitatni, nem lépett fel a kellő erélylyel ellene, ez az ő dolga, de hogy Oroszországban a zsidóüldözés anyagi érdekekre vezethető vissza, az kétségtelen, az minden kételyt kizár. Németországban nemzeti tradíció, hogy üldözni kell a zsidókat. Csodálatos, hogy a jámbor, munkás, türelmes német nép, amely mindig oly megfontolva cselekszik, itt vak szenvedélye után indul. Szószerinti értelemben veszi Máthé evangélista első könyvének első részében foglalt ama kijelentését, hogy „Elvétetik az isten országa a zsidóktól s átadatik a pogányoknak.“ A német nép tehát azt hitte, hogy a freiheitliebendes, kulturbildendes Volk, die Germanen, van hivatva arra, hogy teljesítse az apostol jövendölését. De a német nép sokkal előrevigyázóbb, sokkal öntudatosabb, hogysem meggondolatlanul cselekednék. Tulajdon kezeivel nem teljesíti az üldözés közönséges munkáját, hanem jobban szereti — mint Dürer mondta — ha más kaparja ki számára a gesztenyét. Ezért szítják a németek oly nagy buzgalommal a más államokban keletkező tüzet. Ausztriában divattá vált a spree-parti metropol példáját követni. Az osztrák azonban nem fanatizmusból, nem vak rajongásból lett zsidóüldöző, mert hisz jól jellemzi őket az a bécsi dal, hogy : Warum bin iá antisemit Das wás é net. I sóh’ hald án, Etwas muas isán. Ez a kis mondat híven jellemzi az osztrák antiszemitákat. Nálunk, Magyarországban, sohasem volt zsidóüldözés. Még a legsötétebb korszakban sem tett a magyar király esküt arra, amint más államokban volt szokás, hogy elnyom egyes fajokat. És ha a magyar nép törvényhozásában találkozunk is itt-ott egy kis intoleranciával, találunk ismét más nyomokra, más törvényekre, melyek az előbbiek ellensúlyozására voltak hivatva. A kulturtörténetírók elismerték, hogy nálunk nem üldözték a zsidókat, elismerték ezen dicsőségünket, s épen a magyar nép türelmes józanságának, szabadságérzetének lehet tulajdonítani, hogy nálunk nagyobb számmal telepedtek le az üldözött zsidók és itt békés otthont találtak az idegen üldözők elöl. Most már ezen dicsőségünket is beárnyékolják az epigon utódok. Istóczy Győző úrnak és társainak jutott a herosztratesi dicsőség, hogy részint öntudatosan, részint öntudatlanul gyújtogatják itt benn a Spree vagy a Volga melletti dicsőségnek a tüzét. Talóban joggal fakadt ki a nagy száműzött: „Pro pudor!“ Szégyen és gyalázat, hogy Magyarországon zsidóüldözés is lehet. Szónok ezután előadja, mily kezdetleges elődi rendszer állt fenn nálunk 1848. előtt, mely a megélhetéshez szükséges nyersanyag termelésére szorítkozott. Elmondja, hogyan szobta ki e régi rendszert a művelt nyugat gazdasági rendszere, mely a föld mozgósításából és tőkegyűjtésből áll. Nálunk az átalakulás alatt, melynek Magyarországot alávetni kellett, csak a nagy elveket fogadta el a nemzet, tartalmukat azonban kevesen fogták fel s csak ezek tudták hasznát venni. Amely elem munkához látott, gyárat épített földje mellé s ipart űzni megtanult, az gyarapodik, ha tétlen elemek pusztulnak. Ezért a bajért sokáig a közös ügyeket okolták sokan. Istóczy kezdett egy új okot kitalálni: a zsidókat. Eleinte csak az egyetemi ifjúság körében hódított vele. A sajtóban még a „Függetlenség“ is elítélte. Ennek bizonyságául idéz e lap egyik vezércikkéből. Azután így folytatja : Hát kérdem, kik csinálták nálunk a zsidókérdést csinálták azok az emberek, akik elvesztették pártjukban a jelentőséget és csatlakoztak Istóczy úr mellé, akik azelőtt kinevették és pedig hozzáteszem, joggal kinevették. Ezek az urak telelármázzák az országot, hogy most már nem a politika a fő, hanem minden a zsidókérdés: „Ki a zsidókkal!“ És ez tetszik, mert varietas delectat. Aztán meg ez olcsó is. És azóta jelszóvá vált, hogy az — hogy a 12 röpirat nyelvén szóljak — „judeizmus által megbélpoklosított nyavalyás, akinek ne adjon nyugalmat a föld, hanem vesse ki magából“, az nincs kvalifikálva ma a törvényhozói tisztre, még ha maga a nagy száműzött hazafi És azóta őszinte szót ritkán hallunk. Mert a zsidógyűlölők annyira terrorizálták a közönséget, hogy aki józanul gondolkodik, az inkább hallgat, mintsem kitegye magát az inzultusnak. Ezek az urak pedig nem törődnek azzal, hogy ez a viszály lerontja a társadalmat, hogy válságot idézhet elő, hogy megdöntheti jó hírnevünket a külföldön. Hisz nincs-e oka félni ennek az államnak, hogyha épen a magyar faj provokálja a nemezist, épen a magyar faj szítja a gyűlölséget, akkor az ellene is fordulhat, mert idegen nemzetiségek vesznek körül. Veszélyes ez az agitáció, tekintsük azt akár vallási, akár társadalmi kérdésnek. Ha vallási kérdésnek tekintjük, akkor csak egyet említek, azt hogy már a protestánsok ellen is megindult a hajsza. (Istóczy Győző tagadólag int.) De igenis, megindult , aki nem hiszi hivatkozom a „Katholikusok ébredjetek“ című röpiratra és más röpiratokra. Vagy emlékezzünk vissza a középiskolai törvényjavaslat tárgyalására. Többet erről szólni nem kívánok. Ha társadalmi kérdésnek tekintjük, akkor igaz, hogy a kommunizmus szívesen fog önökkel kezet, hanem az aztán tovább megy és nem kérdi, tetszik-e Istóczy úrnak, hogy milyen vallású az a gyáros, vagy gróf, hanem csak vagyonára törekszik. Oroszország elviselhet egy kis zsidóüldözést, Németország is meglehet egy kis zsidójuk mellett, Ausztriának sem törik bele a foga, de nálunk ez nagyon életbevágó kérdés. Majd mondaná a spree-parti kultúrnép Európának, hogy nézzétek ezt a maroknyi magyar fajt, mint töri, szakgatja össze alkotásait, mint tagadja meg előbbi nagy elveit, a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget, — hát hisztek-e még ennek a népnek, hiszitek-e, hogy ez a nép, mely oly nagy hangon beszélt a szabadságról — de amelyet én mindig barbárnak tartottam — képes a haladásra ? De, uraim, mondhat-e valaki jót a külföldön arra a népre, melynek egyik tagja maga azt írja s elveit nyomtatás által terjeszti, hogy „nálunk minden szellemi munkás és közhivatalnok meg van vesztegetve, vagy pedig nyomorult koldus ?“ Hát igaz-e ez, tisztelt esküdt uraim ? Helyeslik-e azt, hogy ez az álláspont fenmaradjon ? Ha nem, akkor kötelességük a törvény erejével előállani s ellensúlyozni ezt a törekvést. Ne gondolják azt, hogy hisz ez csak hóbort, hát mit árthat egy ilyen hóbortos mozgalom? Ne higgyék ezt, uraim, mert a történelem azt tanítja, hogy épen a hóbortosok mozgalmai voltak a legveszélyesebbek, mert azok közé bűnösök is vegyülnek. No de hát Istóczy úr ezt nem tartja hóbortnak, Istóczy úr nem tartja tréfának. Ez a reakció élet-halál harca, ez nem tréfa. Minek bizonyítsam ezt tovább, be fogja ezt bizonyítani Istóczy úr vádbeszéde. Kérem önöket, esküdt uraim, hogy félretéve minden félreértést, gyűlölséget, önösséget, a jogrend és hazánk jó hírének nevében, mondják ki a vétkest. Vadnay Andor védő. Jól érzem én feladatom súlyát, hogy olyan főügyészszel állok szemben, aki a jogra hivatkozik, és azt mondja, hogy védencem vallásfelekezet ellen izgatást követett el és e mellett még a gyakorlat embere, aki tud a szóval bánni. De hát ezzel szemben áll az én meggyőződésem. Avagy miért nem indít a királyi főügyészség sajtópert az ellen a lap ellen, amely hónapok óta rituális bűncsináló bandának nevezi a nyíregyházi törvényszéket ? (Zajos felkiáltások : Úgy van ! Igaz !) Elnök szigorúan rendre inti a hallgatóságot és kijelenti, hogy ismétlés esetén kiüríti a termet. Vadnay Andor: Miért nem indította meg a keresetet a 12 röpirat ellen taval júliusban, mikor az inkriminált közlemény megjelent ? Azért, mert e vádat, a frankfurti Rotschildház nov. 1-én a kormányhoz küldött emlékiratában rendelte meg. Az emlékirat csak az alternatívát állítja fel, hogy vagy vessen véget a magyar kormány a zsidóüldözéseknek, vagy nem kap több kölcsönt. A párisi Alliance universel Israelite beavatkozik a mi belső ügyeinkbe s csak egy szavába kerül, elrendelik a pereket s a vizsgálatokat. Odáig jutottunk hát Magyarországon, hogy néhány pöffeszkedő külföldi zsidótól függ minden? Pedig úgy látszik, a főügyészség nem értette meg az inkriminált cikk tartalmát, hisz vallásfelekezet elleni izgatással vádol. Miattunk és e cikk miatt bátran imádhatják a zsidók Jehovájukat, megtarthatják rituális szokásukat egész a vérvételig, mert e cikkben a zsidókérdés politikai, társadalmi és közgazdasági szempontból van érintve, s nyoma sincs benne a vallási türelmetlenségnek s a vallásfelekezet elleni izgatásnak. Azelőtt a zsidó lapok teljesen terrorizálták a közönséget. Aki ezt a szót : „zsidó“, kimondta, az már a zsidók ellen merényletet követett el. Épen úgy látják most is a zsidók által okozott politikai és társadalmi bajok felderítőjében a vallásfelekezet elleni izgatót. Mert nem jut eszébe a főügyészségnek sajtópert indítani a lapok ellen a protestánsok üldözése cimén akkor, amikor a divatos német herceget BUDAPESTI HÍRLAP, (180. sz.) 1883. julius 1.