Budapesti Hírlap, 1883. október(3. évfolyam, 270-300. szám)

1883-10-01 / 270. szám

270. szám. III. évfolyam. Budapest, 1883. Hétfő, október 1. Előfizetős­ árak : Egész évre 14 irt, félévre 1 frt, negyedévre 3 frt 20 kr., egy hóra 1 irt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és finnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, Kalap­ utcza 16. szám. Hadüzenet: Tiszát támogatni, hogy erős legyen, nem hogy gyönge legyen, ez lehet célja csak azok­nak, kik a kormányt nem akarják támadni a horvát kérdésben. De ha Tisza enged, ha a horvátok ellen Magyarország jogát és becsü­letét meg nem védi, ez velük egyezkedni akar, ha gyöngíti a magyar államot és feladja az állami egységet, akkor minden hazafi köte­lessége elfordulni tőle, ha kormánypárti volt is idáig és Tisza erélyének bámulója. A horvát követek üzenete Tiszához : had­­szenet. A miniszterelnök békejavaslatait visz­­szautasítják, a felírástalan címer nem kell ne­kik, ők horvát feliratokat követelnek, az egész kiegyezést „már most“ felmondják, a magyar országgyűlésen meg nem jelennek. Ennek az a haszna, hogy király, minisz­térium és országgyűlés immár tudhatják: há­nyadán vannak a horvátokkal. Tisza Kálmán e hadüzenetet jelentse be a királynak s vesse fel a kérdést, hogy hát az udvar mit akar Horvátországgal, miután ez Magyarország békítő jobbkezét visszautasítja, képviselői Magyarország miniszterelnökével pac­káznak ? Akarja e pártját fogni ezentúl is és elfogadni a magyar kormány lemondását ? Ez esetben nemcsak Horvátország, de Magyaror­szág is válságba kerül, s nem sok időt jó­solunk neki, Ausztria szintén. Vagy legyen szabad Magyarországnak elbánni Horvátország­gal úgy, amint a viszonyok megkövetelik, s amint minden állam elbánik egy renitens pro­vinciával. Salus rei publicae suprema lex esto. A horvát kiegyezés megdőlt, a horvátok döntötték le, a magyar államnak és alkotmány­nak állani kell. Válaszszon a korona Magyarország és Hor­vátország között, a választás nem lesz nehéz. Mi Horvátországot reorganizálni fogjuk, a történelmi jog alapján, meg fogjuk adni neki a szabadságot, melylyel magunk is bírunk, érintetten hagyjuk nemzetiségét, mely ellen nem törtünk soha, de a magyar állam egysé­gét helyre kell állítani és a magyar kormány­nak hatalmat kell adni Horvátországban, mert az ország egy részében sem lehet a felelős kormány végrehajtó közegek nélkül, kivált vál­ságos időkben nem. A horvátok, kik a kiegyezést soha meg nem tartották, kik elszakadni akarnak s be­vallják, hogy törekvésük az uniót felbontani s nagy Horvátországot alapítani, kik lehetet­len feltételeket szabnak Magyarországnak és passzív és aktiv ellenszegülésre készülnek : az 1868 : XXX. t. c. 70. §-ra hivatkozva ál­lítják, hogy nem lehet a kiegyezésen egyolda­lúl­ag változtatni. Igazság , de a törvény be­csületes emberek számára készült, kik azt kö­vetik, nem pedig árulóknak. Ne feledjék a horvátok : szükség törvényt bont. Ok okai, ha az 1868-ai kiegyezés meg nem tartható. A kormánytól nagyszabású politikát kö­vetelünk, nem kibúvást a nehézségek alól. A palliatív eszközök ideje lejárt. A horvátok üze­nete Tiszához meggyőzhette a legkonokabb kormánypártit, hogy a nagyváradi beszéd po­litikáját a horvátokkal szemben folytatni hiába való dolog. Feszült izgalommal várjuk Tisza Kálmán elhatározását. A „BUDAPESTI HEAP“ TÁROSAi Székely népmesék. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A hétfejü sárkány. V­olt egyszer egy kirájurfi. Azt mongja az a kirájurfi az édes­apjának: Édes­apám, én elmegyek most szerencse-próbálni ; de en­gedje meg, hogy az én régi szagámat is vigyem el magammal. Azt mongja erre az öreg: én nem bánom édes fiam, menj el s vidd el a vén szógát is, csak az életedre ügyelj. No! fölkészülődik a kirájurfi s másnap hajnalba elindul a vén szógával. Mennek-mendegélnek s hát egyszer egy nagy rengeteg erdőbe érnek. Mikor egy forráshoz értek volna, azt mondja a kirájurfi : édes szagám üstunk le e mellé a forrás mellé s ebédeljünk, úgy is tettek. Hát egyszer amint az ebédet elköltötték, jő egy kicsi emberke, hét singes szakálla­­s egy hét mázsás botocskával a hátán . Csak belé szökik a forrásba s elmerül. No,­­ azt mondja a kirájurfi : megyek én is utána, mert ez bi­zonyosan Tüngyérországba ment. Te pedig jó szagom menj vissza édes­apámhoz s mondd el neki hová mentem, s ha egy esztendő múlva vissza nem jövök, csináltasson nagy temetést az emlékezetemre, mert akkor, tudom istenem, nem leszek az élők között. Be is szökött a forrásba s hát a­hogy le­merült, egy szép réten találta magát. Azon a réten volt egy szép vár, de az egész feteke gyászszal volt bevonva. Kérdezte egy embertől, hogy mért van az egész város fetekével be­­vonva ? Azt felelte neki az ember, hogy a váro­son kívül van egy tó, abba lakik egy hétfejű sárkány. Annak pedig ha minden nap egy szűz leányt nem adnak ebédre, az egész várost el­pusztítja a föld színéről. Most pedig épen a ki­­ráj irányára kerül a sor. Senki se tudja meg­menteni, pedig a kiráj, a ki megmenti, annak adja feleségül s melléje fele­ kirájságát. A király urfi elnézte, hogy viszi ki egy hóhér inas a leányt a sárkánnak, s mikor épen oda akarta adni, csak ott terem, szépen felöleli a királkisasz­­szonyt, egy-két lépést odébb teszi s azzal neki esik a sárkánnak. Verekednek egy jó darabig s már csak egy feje nőtt a sárkánnak. Haj, sze­gény egy feje kérni kezdi, hogy ne ölje meg egészen ; de a királyrfi nem engedett s egé­szen megölte. Akkor oda fordul a leányh­oz s azt mondja neki: Szüvem szerelme, menj haza, mert én is megyek, csak más gúnyát veszek föl. A királkisasszony elindul haza, de a hó­hér utána s azt mondja neki: No te királykis­asszony, én fejedet viszem ebbe a minutába, ha azt nem mondod otthon, hogy én mentettelek meg. Haza mennek s a hóhér eldicsekedi, hogy ő ölte meg a sárkányt. A király pedig meg is tartotta a szavát s összeadta őket. Hát egyszer mikor épen ebédelnek, csak betoppan a királ­yffi s a hóhér úgy megijedt tőle, hogy mingvárt kisuppant alóla a tizenkét párna. Mert azon ült a lelkem nagy pirimókosan. De bezzeg a király­kisasszonynak is megeredt a kedve. Csak a nya­kába szőkék a királyurfinak s fél óráig el sem ereszté magától. A hóhért pedig m­ingvárt lenyakazták. No azután jól váltott a világ. Este mind gombostű­kön táncoltak. Eközben pedig eltőt az esztendő s a király urfinak eszibe jutott, hogy neki haza is kell menni. A király befogatott 6 lovat egy hintóba s ő pedig feleségestől beleült, úgy kihajtottak a forráson, hogy senki se vizesedett meg. Hát mi­kor kiérnek, az apja egész udvarával ott várja őt. Na volt öröm. Csakhogy meg nem ették egy­mást. Haza mentek s nagy vendégséget csaptak. Azután tojáshéjba kerekedtek, a Kükiüllőn le­ereszkedtek. Hónap legyenek a kentek vendégei. A szerelmes Ibolya. Volt valahol, hetedhét országon túl az Ópe­renciás tenger túlsó partján egy szépséges szép vidék. Annak a szép vidéknek a legeslegnagyobb völgyibe egy kaliba, s a kalibában egy olyan de olyan szép pásztor leány, amilyent még szem nem látott, s akit mikor kijött a házból, a nap is megcsudált. — Történt pedig, hogy valami ki­rály urfiak mentek arra vadászni, meglátták a leányt s kettő közülök belé szeretett. Tanácsko­zásra gyűltek össze s úgy egyeztek meg, hogy egyszerre menjenek hozzá mind a ketten s kér­jék meg, hadd válaszszon közüllök. — Oda is mellének, de a léán kikacagta s a szegény ki­rály urfiak vízbe szöktek nagy szégyenletökben. Azonba az Úristen a leányt megbüntette s abba a percbe átváltoztatta ibolyává. Hogy e mellett még a szivtelenségiért is lakoljon, az is­ten ő szent felsége két szivet adott neki. — Az egyikkel szerelmes az áldott napba, a másikkal a vacscsora csil­lagba, de őt szegént ezek közül egyik se szereti s ő bánatyába a bokrok alá húzódik, a honnét szerelmes pillantásokat vet az áldott nap s a vacscsora csillag felé. S ez igy tart, isten tudja meddig, s a szegény ibolya búsul, amig a szive megreped. Közli: Székely Huszár. Mai számunk 8 oldalt tartalmaz: Homburg és Paris. A spanyol királyt kifütyülték a francia fő­városban . Bismarck ezt nem bánja, jobb szol­gálatot nem is teljesíthetnének neki a franciák, mintha Spanyolországot megsértik. A németek annál inkább kitüntették Alfonzot, a császár vendégei közt őt ünnepelte legjobban s megmu­tatta neki Németország roppant haderejét és te­kintélyét. Homburgban egy holsteini lovas ezred tulajdonosává nevezték ki, mely Strassburgban fekszik, ez bőszíti fel leginkább a franciákat. Alfonzo hazatérve látogatást tett Párisban azért, hogy demonstrálja a békepolitikát, melyet a szö­vetséges fejedelmek hirdetnek, de Franciaország sem bír érzékkel ezen békepolitika iránt. Ki­rályi vendégét nem tiszteli, legjobban szeretné, ha a spanyolok elkergetnék. Páris utcáin azt kiáltozzák a király fü­lébe ,éljen a köztársaság!“ A francia, vagy a spanyol ? Grévy, a köztársaság elnöke vonakodott a királyi vendéget fogadni. Ebből az a tanúság, hogy királyok ne menjenek látogatóba a köztár­sasághoz, Grévy nem ült Alfonzéval egy kocsiba, a miniszterelnököt Ferryt ültette melléje. Ebből az következik, hogy Ferry meg fog bukni, mi­helyt a kamarák összeülnek, október végén. Bis­marck a francia kormányválságokat nagyon szereti.

Next