Budapesti Hírlap, 1884. május (4. évfolyam, 120-150. szám)
1884-05-16 / 135. szám
IV. évfolyam.________________________135. szám.___________Budapest 1384. Péntek, május 16.Budapesti Hirlapp Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 7 frt 60 kr. egy hóra 1 frt 30 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalapatoza 16. se. Hirdetések dijszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Is morte civile. Egy fölöttébb ritka és sajátságos eset ez a Dobránszky-féle eset, s ha ma még egyszer visszatérünk rá, nem azért teszszük, hogy egy becsületbíróságot felülbíráljunk, sem nem azért, hogy e bíróság ítéletének következéseit levonjuk az elítéltre nézve. Visszatérünk rá mint unikumra a maga nemében, amely tanulságos is és jellemző is. Az eset, amelyen az egész dolog felépült, a következő: A gyergyószentmiklósi választási mozgalmak viaskodásai áthelyeztettek egy pillanatra a képviselőházba, amennyiben Ugron Gábor, aki egy tüntetés alkalmával künn a kerületben vesztes lett a maga jelöltjével Dobránszky pártja ellenében, ez esetet interpelláció tárgyává tévén, felszólalásában mellékesen jellemezte ellenfelét. Jellemzésében levelekre hivatkozott, amelyek birtokában vannak, s melyeknek tanúsága szerint Dobránszky Péter egy időben rokonságot tartott a hazája ellen orosz konspirációkat szőtt Dobránszky Adolffal, sőt ez utóbbi közbejárását kereste a végből, hogy orosz állami szolgálatot nyerhessen. — E leleplezés kínos feltűnést keltett, melyetcsakhamar egy természetes és általános felháborodás követett nyomban. Pártkülönbség nélkül zúdult fel e dolog hallatára a ház és a megtámadott fejvesztve feláll, hogy feleljen. Elkezd beszélni, de minden oldalról csak egy kérdés repül feléje : ő írta-e vagy sem ama leveleket? Ha azt feleli ott kereken, hogy igenis én írtam... aligha ért volna rá e kijelentést valamely okszerű magyarázattal megenyhíteni. A hangulat fenyegető feltornyosulásával szemben egy nyílt és nagy karakter kelle hozzá, ily nyilatkozatot sóhajtani el a viharral szemben. Ha azt feleli hogy „nem én ittam ez a nyílt hazugság lett volna, amelylyel apillanatnyi veszedelemből tán kimenekül, de ez a biztos halálos ítélet lett volna — moratóriummal. Olyan „karakter“ is van, amely erre is képes. Dobránszkyban nem volt meg az első eset jellemessége, nem volt meg a második esetre való „karaktere“, csak éppen annyi lélekjelenléte volt, hogy a helyzetből ki lavírozzon. Nem mondta sem azt, hogy irta, sem azt, hogy nem irta, hivatkozott működésére, műveire, hazafiságára, és elfogadta azt a kibúvót, hogy az ügy nem tartozik a ház elé, ahova vitetett, tehát a házon kívül intézendő el. Meghiggadván némileg a vádlott, becsületbíróságot kért, de nem ő kapta meg, ő vele Ugrón nem volt hajlandó szóba állani. Ellenben megkapta a becsületbíróságot Dobránszkynak úgyis mint műegyetemi profeszszornak, úgyis mint képviselőnek kollegája ,Jónás Ödön, aki nem személyes tekintetekből, hanem a képviselőház és a műegyetem tanári karának becsülete tekintetéből magáévá tette az ügyet. És a becsületbíróság összeült és itt van a dolog különössége. A képviselőház elé vitetett az ügy, de onnan kidobták mint nem oda tartozót; a becsületbíróság elé vitetett, az pedig ítélt nem az ügy felett, nem ama dolog érdeméről, amely nem tartozott a képviselőház elé, hanem ítélt a fölött, ami a képviselőházban történt, hogy Dobránszky magaviselete Ugronnal szemben birt-e „a köteles nyíltsággal és tisztességgel.“ És azt ítélte, hogy „nem birt.“ Mit jelent ez? — Azt jelentené igazság szerint, hogy Dobránszky a házban oly kifejezéseket használt Ugrón ellenében, amelyeket revokálni, reparálni tartoznék ott, vagy amelyekért elnöki megrovás illette volna őt. Azt jelentené igazság szerint, hogy Dobránszky a házban, szemben ellenfelei fölléptével, vagy fejét vesztve, vagy rosszul ítélve meg a helyzetet, nem tudta mit beszél, vagy nem fontolta meg, hogy mit mond. Ezt jelentené igazság szerint. Voltaképen tényleg azonban sokkal többet jelent a becsületbíróság ítélete. Ez az ítélet egy valóságos verdikt. Ez csak egy eljárást tett ítélete tárgyává, egy magaviseletet — és pedig egy válságos pillanatbeli magaviseletet — vizsgált és ítélt meg, holott az egész nézőközönség egy embernek, múltjának, jelenének, jövőjének, egész exisztenciájának ítéletét várta tőle s ítéletéből minden bizonynyal azt is fogja kiolvasni. Mert reánk és a közönségre nézve se nem érdekes, se nem fontos az, hogy Dobránszky Péter életének kétségkívül legkeservesebb ama pillanataiban megfelejtkezett-e vagy sem a köteles nyíltságról és tisztességről, melylyel a háznak és tagjainak tartozott, hanem az, hogy mily beszámítás alá esnek a vádak, amelyekkel illettetett. Tény-e, hogy egy politikai és magán jellemében megbízhatatlan ember képvisel a magyar törvényhozásban egy kerületet és foglal el a magyar egyetemen egy tanári széket? Ezt nem csak nem vizsgálta, erről nem csak nem ítélt a becsületbíróság, de sőt vizsgálatából és ítéletéből eleve kizárta, anélkül azonban, úgy látszik, hogy számot adott volna magának arról, hogy ítéletének értelme a közönség előtt mindenképpen csak ez lesz. Dobránszky erkölcsileg ki van terítve azzal is, ami ítéletet kapott. Ellenben a közönség egy nagy része, talán egésze, mindazok legalább, akik azt óhajtották, hogy az az igazság deríttessék ki, amely az izgalmat és a felháborodást fölidézte, azok kétségben maradnak az iránt, meg is érdemli-e a vádlott az erkölcsi halált, amelyben részesült. Én nem a kétségeket táplálni írom e sorokat, de a megrettenés egy nemével szemlélem a könnyűséget, amelylyel ilyetén főbenjáró perek kezeltetnek. Nem ismerem Dobránszkyt, nem tudom, érdemes-e elszenvedni azt, ami rá van mérve. De tudom, hogy minden emberben van némely hiba, sok gyengeség és vannak órák, amelyekben az ember még a rendesnél is gyengébb. Akiben se hiba, se gyengeség, és akinek még gyenge órája se volt, az vegye fel az első követ és dobja reám. Már most, ha privát levelek töredékei a házban felolvastatnak, ott felháborodást keltenek, írójuk pedig sem erkölcsi bátorság, sem lélekjelenlét, sem szónoki talentum által biztosan fölvértezve nincs az ily meglepetések ellen s a bajt ügyetlenség által vagy ügyefogyottságában még tetézi oktalan, magaviselettel, hazafisága pedig gyanússá tétetik, különösen, mint itt, muszka-barátság által, ami minden magyar hazafiságának legérzékenyebb része, — ellenben a becsületbiróság elutasítja magától a dolog érdemének a megítélését, csak a vádlott oktalan magaviseletéről hoz verdiktet; — kérdem : meg van-e oldva a felidézett erkölcsi konfliktus ? A felelet az, hogy nincsen. Meglehet mindazonáltal, hogy Dobránszky megérdemelte a sorsát, de ez véletlenség! És nincs kizárva az eset, hogy holnap, holnapután érdemetlenül jusson valaki hasonló sorsra. Az eljárásból, amely Dobránszkyt bukásba vitte, ismétlem lehet, hogy nem hiányzik az igazság, de nincsen meg benne az esethez és következményeihez méltó nyilvános erkölcs. Dobránszky bukik, nem mert kiderült, hogy hazaáruló, hanem mert a házban megfelejtkezett a „köteles nyiltságról és tisztességről,“ vagy mondjuk magyarán, mert nem volt neki erkölcsi bátorsága ott mindjárt megvallani, látván a nagy felháborodást, hogy ama leveleket ő írta. És Dobránszky ez ítélet folytán egész exisztenciájában meg van támadva anélkül, hogy léteznék fórum, amely előtt bizonyíthatná hazafiságát és jogát arra, hogy a magyar társadalomnak tovább is szolgálatot tehessen. És mindazok, akik egy érdemleges tárgyalásban és ítéletben felvilágosítást vártak és nem kaptak Dobránszkytól, tovább mondogatják magukban, hogy ha ez az ember megérett a polgári halálra, amelyet e véletlen alkalomból elszenved, miképen volt oly díszes és exponált állásokban egész a mai napig megtűrhető? Milyen ország, milyen állami szervezet, milyen társadalom az, amely fontos és előkelő állásokban táplál erkölcsi szörnyeket, a capitis diminucióra megért alakokat, és táplálná ki tudja meddig tovább, ha egy szerencsés véletlen nem teszi ez ember ellenjelöltjévé Spényi Ödön bárót, aki valahára megszabadítja a hazát a vámpírtól. Ha ellenbengy folytatják a szkeptikusok okoskodásukat, ha ellenben méltán foglalta el Dobránszky az előkelő nyilvános állásokat eddig: jog-e, igazság-e, nyilvános erkölcs-e őt ily könnyedén átadni a legborzasztóbb sorsnak, amely embert érhet: a tisztességes emberek társaságából való számkivetésnek, érdembeli eljárás és ítélethozás nélkül? A kérdés ez oldala több méltatást érdemelt volna azok részéről, akik ez ügy megoldása körül foglalatoskodtak, különösen egy oknál fogva, amely nem is humanisztikus. Van immár nekünk úgyis egy kis társa dat számunk 12 oldalt tartalmaz.