Budapesti Hírlap, 1884. május (4. évfolyam, 120-150. szám)

1884-05-04 / 123. szám

IV. évfolyam. 123. szám. Budapest, 1884. Vasárnap, május 4. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr. egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV. Kalap­ utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Császár és bankár. Ki uralkodik Ausztriában és Magyar­­országon : Ferenc József vagy Rothschild ? E kérdést fölvetette a bécsi parlament­ben Schönerer képviselő, az osztrák antiszemi­ták vezére, egy nagy feltűnést keltett beszéd­ben, mely Magyarországról is szól. S azt felelte rá, hogy Rothschild befolyása a na­gyobbik. Röviden ismertetjük a tárgyat, mely a szőnyegen forgott. Az osztrák északi vasút, mely Bécsből Morva, Szilézia, Galicia és Csehországba vezet, 50 évre a Rothschild ház­nak konceszszionáltatott s e konceszszió 1886-ban lejár. A társaság, mely — mint a Dunagőzhajózás, az osztrák-magyar államvasut, a nemzeti bank részvénytársaság, az osztrák és a magyar hitelintézet, stb — a Rothschild­­csoport bécsi osztályához tartozik, az engedély meghosszabbításáért folyamodott s a kormány­nál keresztül vitte, hogy szerződést kapott, mely a vasút tulajdonát, másik 80 (!) eszten­dőre a társaság kezében hagyja, lényeges en­gedmények fejében a szállítási dijakra nézve, kivévén a személyforgalmat és a kőszenet, mely marad, amint volt. Ez pedig leglényege­sebb, a személyforgalom nagysága és ama körülmény folytán, hogy Bécs roppant kőszén­szükséglete túlnyomó részben ezen a vonalon szállíttatik s e szállítási monopólium és ma­gas tarifák okozzák a pálya nagy jövedelmét s a kőszén drágaságát. — E szerződés el­len nagy agitáció indult meg Ausztria északi tartományaiban és főleg Bécsben, népgyűlések tartattak, s kérvények írattak alá, melyek a vasút államosítását követelték. De a társulat sem volt rest érdekei védelmében, hogy a közvéleményt megnyerje s igy történt, hogy midőn a dolog a bécsi városházán is napi­rendre került, az államosítást követelő párt le­szavaztatott s egy rezolució fogadtatott el, mely csupán a szerződés módosítását szorgal­mazza. Az ellenpárt azonban nem nyugodott s választói gyűlés elé idézte Koppot, Bécs egyik képviselőjét, ki a kompromisszum mel­lett volt, s ennek bizalmatlanságot szavazott, minek folytán ez az úr mandátumáról le is kö­szönt. Ily előzmények után került a szerződés törvényjavaslat alakjában a ház elé, hol a pártok általa annyira zsenirozva voltak, hogy hamar bizottsághoz utasították. Rieger vona­kodva nyilatkozott a javaslat mellett, Gro­­cholszki, a lengyelek vezére, a tárgyalásra el sem jött, a balpárt opponál a kormánynak, de kompromisszumot keres a Rothschild-csoport­tal . Herbst most töri a fejét, az államosítás mellett legyen-e, melyet a nép kíván, vagy csak a negáció terén maradjon. Ily általános kedvetlenség és bizalmat­lanság közepette szólalt fel Schönerer, s be­mutatott egy csomó kérvényt 20,000 aláírás­sal az államosítás mellett. Mindenki érezte, hogy a dolog lényegében Schönerernek töké­letesen igaza van. De nem ez a fő, hanem a támadások és leleplezések, melyekkel Schönerer beszédét fű­szerezte. Elmondotta, hogy az összes bécsi lapok s a vidékiek is részben meg lettek vesztegetve az osztrák hitelintézet által, 100.000 forintot túlhaladó összeggel, részint, hogy hallgassa­nak, s megnevezte azokat az egyéneket, ■— szám­szerűt négyet — kik a hírlapoknak szánt pénzeket kiosztották s a lapokkal megalkud­tak. Azután a városi tanácsra és a képviselő­házra került a sor, melyről azt állitá, hogy minden párton vannak a Rothschild háznak érdekelt emberei vagyis ügynökei (tout comme chez nous), kiknek utasításul adatott, hogy ha ezt nem, de valamely egyességet az északi vasútra nézve mindenesetre vigyenek keresztül. Más szóval a Rothschild-csoport nem bánja, ha bukik Taaffe s a szerződés módosul a ta­rifákban, de a tulajdont és a jövedelmet és az ily nagy vasúttal járó befolyást nem akarja kiadni kezéből; az állam vonuljon félre, mi­kor a Rothschild-csoportról van szó, csak a kis vasutakat szabad neki államosítani (tout comme chez nous.) Schönerer azt mondta, hogy még a pa­pok, a klerikális párt is meg van nyerve a Rothschild-csoport által, hogy a 80 éves mo­nopóliumnak a többség biztosíttassék. Tehát a Taaffe-kormány, a többség, a kisebbség, a városháza, a sajtó , mind a Rothschild csoport zsebében van Ausztriában. És senki sem tilta­kozott , conticnere omnes, intentique era te­­nebrnt. Csak egy ember képez kivételt: a császár ! Ferenc József a legtisztességesebb ural­kodók és emberek egyike Európában. Ez min­denkor kitűnik, ha pénzdolgokról van szó. A császári ház egy csomó északi vasúti rész­vénynek volt tulajdonosa, amint ő felsége A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Emlékezzünk régiekről. — Gyarmat­h­y Zsigánénak tisztelő üdvözlet. — Teleki Sándortól. Az öreg vezér fáradságtól kimerülten fürdő­kádban ült, mosogatta régi és újabb sebeit, az el­sőt a moszkovai visszavonulásnál kapta a csá­szár alatt, az utolsót Szászvárosnál ; a kád le­pedővel betakarva eszembe juttatta Hanri Scheffer remek képét, mely Marat-t és Cor­­day Saroltát ábrázolja. A kor, személyek, és ese­mények közt nagy a különbség, — a jelenet hasonló. — Ön ismeri s tudja viszonyainkat, s a kö­rülményeket, én nem vagyok képes írni, egészen össze vagyok törődve, alig tudok mozogni, meny­nyi idő alatt indulhat ? — Hova ? — Azt én sem tudom. —­ Nagyon messze lehet, ha a tábornok úr sem tudja. — Az öreg elmosolyodott, az volt természete, hogy ha legmogorvább kedvében, legnagyobb ha­ragjában egy mosolyt tudtunk ajkaira csalni, vagy ha éppen megtudtuk nevettetni, rögtön felvidult. Senki sem tudott e tekintetben vele jobban bánni, mint Kis Sándor iroda­igazgatója, és én , de sok zsémbeléseit, dorgálásait kerültük ki ez által. — Menjen Nagyvárad felé, ott megtudhatja a kormányzó hol­létét, keresse föl rögtön, adja elő világosan, tisztán és igazán ügyeink egész állását, se többet, sem kevesebbet ne mondjon. Írasson egy megbízó levelet, én alá­irom. Mikor indulhat? — Lovaim itt vannak, be­fogatok, és me­hetek. Negyed óra alatt készen voltam, hosszú útra keltem, tizennyolc esztendeig tartott. * Maros-Vásárhelyről indultam, jó öt székely mackóm volt, estére Kolozsvárra értem, másnap Csúcsán háltam. Csucsa tömve volt katonákkal, Nagyváradról egy zászlóalj Kolozsvár felé masírozott, a korcsma állása zsúfolásig telve lőszerrel és társzekerekkel, melyek alatt össze-vissza fáradt honvédek és fuva­rosok hevertek; az utca hosszú során végig gú­lákba rakott fegyverek, rajtok csüngtek a patton­­tások, mellettök a századok dobjai, a túlsó soron apró kis tüzek mellett szalonnát sütöttek vagy profántot pirítottak, az altisztek számba vették le­gényeiket s kiosztották a holnapit; egy-egy fiatal veterán, mint Garibaldi mondta, atyailag inté a regrutákat: „Fel ne faljátok ma, mert holnap is nap, s ha a bendőd kong, a bokád csuklik, Hunyadig még egy darab.“ Az őrmesterek veres pugyilárisaikba jegyezgettek, az utca közepén tiszt urak sétáltak, egy-egy cibil nézett a kertelé­sen keresztül, az utca túlsó végén a többinél na­gyobb tűz lángolt, szolgafán nagy bográcsban zsi­­ros-féle rotyogott, ordonáncok sürögtek-forogtak a bogrács körül, a tiszt uraknak főzték a vacsorát, mely egyszersmind meleg ebéd is volt; a marko­­tányosné, nagyváradi személy a katona­városból, csipőbre tett karokkal megvetőleg és fitymálva né­zett a rögtönzött konyhára, s szája szegletéről gú­nyosan mondta: „Sok szakács elsózza a levest,hát még ennyi baka. Ha rám bíztátok volna, a tiszt urak nem ennének kóficot.“ A híd kövén ülve egy fiatal, római arcú, szép gyerek-honvéd méla­bús hangon furulyázott, a szomorú hangok összevegyültek a Kőrös vize zúgásával, a fák leveleinek s szellő susogásának, s a tömeg mormolásának hangjaival s olyan bus harmóniában zengett, hogy egészen elszo­morított. — De keservesen fújod öcsém, mondám a bakának. — Nu­ncsi ungurestje, — nem tudok ma­gyarul. — — Hová való vagy? — A hegyekről. — Honnan. — Belényes fölött. — Besoroztak? — Ba nu, önkéntes. — Miért lettél katona? — Apám is, bátyám is az, mi nem vagyunk m­ó­s­o­k, s apám azelőtt szolgálta a németet. — Miért fúvód hát olyan keservesen. — Hát a hegyekre, a sztm­ára, a juhokra gondoltam. Megkínáltam egy forinttal, nem fogadta el. * Harcsa bajusza Török, ordonánc-káplárom összeütötte bokáját, a sarkantyú pengett, szalutált, bal kezével ráütött kardjára, kardja csörgött. — Jelentem alássan a lovakat elszállásoltam. — Hová? — Egy tekintetes asszonysághoz, jól megvan teremtve, jelentem alássan. S olyan kényesen csinálja a csipőjével. Mai alámunk 16 oldalt tartalmaz.

Next