Budapesti Hírlap, 1884. július (4. évfolyam, 180-210. szám)

1884-07-01 / 180. szám

í¥. évfolyam. 180. szám. Budapest, 1884. Kedd, július 1 Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr. egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn ég ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. A konferencia. Diplomaták szeretnek konferenciázni, mert ilyenkor fontoskodhatnak és közköltségen mu­latnak és ordókat kapnak. A diplomaták igen hiú népek, szeretnek mindenféleképen csil­logni s kitűnni egymás felett; nekik egy kon­ferencia bő alkalmat nyújt az üléseken ügyes­kedni, mintha kártyaasztal mellett volnának, s haza sürgönyöket és jelentéseket irni, melyek­ben saját érdemeiket megörökítik. Rendesen semmi dolguk s tehát kapva kapnak rajta, ha kiküldetnek a világhistóriát szabályozni s jegy­zőkönyvekbe foglalni a gondviselést. Minden diplomata hivatásánál fogva igen okos ember­nek tartja magát, pedig tényleg igen kevés okos ember van közöttük. A londoni konferencia az egyiptomi kér­désben igen kevéssé érdekli Európát, de a diplomaták hetek óta tárgyalnak felette s még igen sokat fognak tárgyalni. Gladstone kitalálta, nem mintha szükséges volna, mert hiszen Anglia Egyiptomban a konstantiná­polyi konferencia határozataival sem törő­dött, hanem, hogy mögéje elbújhasson. Az értekezlet csak arra való neki, hogy a parlament előtt fedezze az ő gyarló és si­kertelen politikáját s az angol és francia köz­vélemény előtt megoltalmazza azt a mindkét részre gyönge paktumot, melyet a Gladstone kormány a Ferry kormánynyal kötött, midőn már egyik sem tudta az egyiptomi kérdésben mit tévő legyen. Most összeül hét ország chtp-kölcsön kamatait és törlesztését. Egyiptomra nézve e művelet se kár, se haszon, annak mindegy, akár ide fizet, akár oda, neki le­nyúzzák a bőrét mindenesetre, sőt már le is nyúzták úgy, hogy népe egészen elnyomoro­­dott. Angliának haszon s Franciaországnak kár. De a franciák kormánya a párisi tőzsde veszteségét és a lapok haragját nem igen bánja, csak Anglia vonuljon ki Egyiptomból s a Szuez csatorna semlegesittessék. Ez a fő és ebben Gladstone engedett, ki rég meg­bánta, hogy a kolerás Egyiptomot elfoglalta, hol még a mahdival is meggyűlhet a baja. A konferencia csak ezt a pénzügyi operá­ciót volna hivatva helyben hagyni, így tervez­ték a nyugati hatalmak. De ez bajosan lesz kivihető, mert Olaszország, Törökország és Oroszország érdekei azt kívánják, hogy az egész egyiptomi kérdés, sőt más vele kapcso­latos kérdések is szóba hozassanak és eldön­tessenek. Ezért tartottak az alkudozások oly sokáig. De immár nem kétes, hogy a konfe­rencia összeül, hiszen a követek már kinevez­tettek. S ha nem lesznek a tárgyalások meg­zavarva, néhány ülésben el is készülhet az egyesség. Bárhogy üssön ez ki, Anglia Egyiptom­ban roppantul csalódott s óriás kudarcot val­lott. S ennek Gladstone az oka félszeg és makacs­ politikájával. Ellene a bizalmatlansági indítvány ismét beadatott, de ismét le fog szavaztatni. A mamelukok mindenütt egyformák. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. -Ti. ■■ .......... —— —■——’■■■ —iga­zi emberek. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — XIX. Gyapay Dénes. — Györmegye pusztai járásának képviselője. — Alispán volt, főispán akar lenni. Most mérsékelt ellenzéki képviselő. Mikor az öreg Szabó Kálmánt, Györmegye volt főispánját nyugalomba küldték, elszólta ma­gát véletlenül valaki, hogy nem Gyapay lesz-e a főispán. Ez a hang megütötte Dénesünknek a fülét s azóta mindig fülébe cseng. Mert nem is olyan különös a dolog. Volt alispán, gazdag me­gyei birtokos, a jó név, szép vagyon, lármás hi­vatalos működés határain pihenő férfiút miért ne lehetne előszólítani otthonából ? Az a hang, mint valami megnyitott villamos csengő, szakadatlanul csengett fülében. Hanem azért Szabó Kálmán után Győrmegye szerencséjére Hédervári Khuen gróf lett a főispán. A villamos csengő elhallgatott, Gyapay nagyot nyert, az új főispán meg volt olyan gavallér, hogy felajánlotta neki a megye egyik kerületének kormány­­párti mandátumát. Gyapay nem lépett föl. Mikor aztán Hédervári Khuen gróf horvát bán lett, a villamos csengő újra megszólalt. Már ekkor nemcsak beszélték, újságban is írták, hogy a kormány bizonyosan Gyapayt teszi meg főispán­nak. Megjegyzendő, hogy ekkor még a győrmegyei szabadelvű párt elnöke volt. Hanem Hédervári Khuen gróf után ismét Győrmegye szerencséjére a fiatal Bathyány Lajos gróf következett a főispáni széken. A csengő újra elhallgatott, s Gyapay megköszörülte a torkát. Ekközben a győri kaszinóban heves politikai tomatája, tanácskozik, ír és aláír, s midőn megtették Angliának a szívességet, hogy az az egyiptomi zsákutcából kivezették, akkor a kész munkálatot Gladstone elviszi a parla­mentbe, Ferry pedig a kamarába jóváhagyás végett, de hozzátéve, hogy az már olyan nem­zetközi szerződés, melyen változtatni nem le­het — csak elvetni ha tetszik — mert azt három császár, két király, egy elnök és egy török szultán elfogadták. Ily nyomásnak nem állhatván ellent a zúgolódó angolok és franciák be­adják majd derekukat. Kit mást érdekelne, angolokat és franciá­kat kivéve, hogy az egyiptomi államadósság kamatai fél százfolival leszállíttatnak-e, vagy sem ? Egyiptom hitelezői eleget nyúztak már a szerencsétlen országon, ha csak 71/2 száztél­ kamatot kapnak, elég gazdagok, hogy úri módon megélhessenek. Természetesen nagyot lármáz­nak, de jajgatásuk Gladstone kő szívét meg nem indítja. Neki fontosabb az, hogy Anglia visszakapja egyiptomi költségeit s megfizet­hesse az Alexandria bombáztatásából maradt kártérítéseket a hatalmasságoknak, melyek azt nála sürgetik: erre 80 millió aranyforint köl­csönt akar szerezni Egyiptomnak, de mivel­hogy ennek szegénynek nincsen pénze, Glads­tone igen egyszerűn Egyiptom hitelezői által akarja azt megfizettetni akként, hogy a sa­­­ját kölcsönének prioritást szerez minden korábbi kölcsön előtt és ezek kamatait leszállítja s törlesztéseit beszünteti, hogy az igy megtakarított összegből fedezze az uj viták keletkeztek azon kérdés körül, hogy a „Deák­párt“, „szabadelvű­párt“ és „kormánypárt“ egy fo­galmat neveznek-e meg? A vitát Gyapay vezette s az eredmény oda lyukadt ki, hogy ő ugyan sza­badelvű párti, de nem kormánypárti. Leköszönt a pártelnökségről. Nemsokára hire szállt, hogy Gyapayt felléptetik Szemennyei kormánypárti ellen a pusztai járásban. A hit való volt, fellépett és győzött. Lássuk a győzőt. Tagbaszakadt magyar ember, a megye gent­­ryjének feje, vele is tartott ez a választásnál s tekintélye és bora erejével győzelmesen meg is küzdött a kormánypárt óriási korteskedésével, pén­zével és borával. Kitűnő reprodukáló tehetség. Amit más mond s ő elfogad, az aztán, mint saját­os meggyőződése száll el ajkairól. Ismerik már e téren még alispánoskodása idejéből. Amilyen a legközelebbi környezete, olyan ő. Könnyen lehet rá hatni. Mikor fellépett, nem volt egészen tisztá­ban azzal, hogy milyen párti is ő tulajdonképpen. Ha valami álnok félszabadelvü furakodhatott volna akkor közelébe, még baj kerekedik. Azonban eljött Pestről Apponyi Albert gróf, meglátogatta őt pusz­­tai magányában s megmagyarázta neki, melyik párton van. Attól fogva tisztában volt elveivel. Beszélt is a következő napokban oly alaposan a politikai viszonyokról, hogy megesküdött az ember minden szavánál, hogy Apponyi a háta mögött súgja. Győzelme a kormánypártot meglehetősen boszantotta, hanem még ekkor is így szólt egyik gonosz kortes: „No, hiszen nem olyan nagy baj, majd elhitetjük vele, hogy kormánypárti.“ Öblösszájú szónok, a régibb iskola patetikus modorában beszél. Besze János második, de nem javított kiadásban. Mint az úrnapi ágyú, nagyot szól, de magja nincs. A szavak dagályán hamar felbillen nála az ész kis sajkája. Múltja van a piacon és a megye termében, a parlamentben jövője alig. És szerencsétlenségére még az a villamos csengő is, azt hiszszük, elnémult, mert akiben Trefort csizmadiát fogott, Tisza arra aligha rá­dupláz. XX. Sebő Imre: — Győrsziget-csilizköz képviselője. — Szegényt megválasztották a győrsziget-csiliz­­közi járás képviselőjének, a­hol a régi jó táblabíró formájú Ed­ bácsi (némelyek szerint Krisztinkovics Ede) képviselősködött közmegelégedésre. Senkit olyan kényelmetlen helyzetbe nem hozott még győzelem, mint a mi Sebőnkét. Mert szegény, ő nem tehet róla, hogy felléptették, esze ágában sem volt neki ez a nagy kitüntetés. Ott guggolt ő nap­­hosszant legteljesebb megelégedéssel a járásbírói asztalnál, 20 éves irodai levegő kezdte már haját a nyugdíjaztatás ölébe dereszteni, szép vagyona is csá­­bítólag hívogatta, s dehogy jutott volna eszébe a képviselőség ugorkafája ! Nincs ő benne aféle tüzes politikai vér, életében még senkivel nem vitatkozott, a feleket, hacsak lehetett, ki békítette, s mig más járás­vagy szolgabirónak hangja vagy elvész, vagy orosz­­láni erőre tesz szert ennyi évi funkció kiabálásai közt, az övé a kegyes beszédektől csak lágyult s ma úgy hangzik, mint valami kisasszonyé. Eljárt szépen naponta a kaszinóba, ott nagy csöndesen elbújt az olvasó asztal mellé, az „Egyetértést“, „Függetlenség“-et s más ily vérmes lapokat az asztal végére hordott, előkereste a „Naplót“ s a két Hírlapot és olvasott. Abban a teremben na­ponta heves politikai viták vannak, de ő soha részt nem vett azokban, legfölebb a kibékítő bíró szerepét játszotta itt is; de hogy a­hogy nem tör­tént, egyszer mégis kiharapófogózták belőle a po­litikai meggyőződést s nyilatkozott, hogy ő mérsé­kelt ellenzéki s mélyen elpirulva bírálta a kor­mány hibáit. Hanem azért esze ágában sem volt a képviselőség Ám egyszer megjelenik a főispán a szintéren s kisüti, hogy Edi bácsi ellen senki Mai szálunk 12 oldalt tartalmaz.

Next