Budapesti Hírlap, 1884. november (4. évfolyam, 302-330. szám)

1884-11-01 / 302. szám

IV. évfolyam, 302. szám. Budapest, 1384. Szombat, november 1. Előfizetési Árak­­ Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 firt 50 far., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős (serkentői Csukásai József. SnerkMxtLeég. és kiadóhivatal­­ IV. kalap-utcza 16. sa Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Az „utálatos üzelmek.“ (bp.) Hallotta ön e szót, nagytúra dr. Starcsevics Dávid úr ? A mi királyunk, az ön „császára“ nyilatkozott az ön „politikai“ sze­repléséről ekkép ! A korona ritkán gyakorol kritikát a pártok élete fölött, nagyon soknak kell lenni a rováson, ha az uralkodó elveszti türelmét s a gáncsoló szót kimondja. De ez aztán ilyenkor mennydörgés. Pár év előtt a Lajthán túl, Trieszt vá­rosában csapott le a sújtó villám a centraliz­mus ó-osztrák izgató doktoraira. Megremegett tőle a Reichsrath baloldala. Pedig ő felsége csak annyit mondott róla, hogy: „fakciózus ellenzék“. A fakciózástól az utálatosig hosszú lépcsőzete vezet a minden rangú jel­zőknek — lefelé. Számítsák ki ebből Zág­rábban, hogy tartománygyűlésük mily alanti fokán áll a becsülésnek a király érzelmeiben. S ez nem is lehet máskép. Ami a hor­vát fővárosban egy idő óta történik, kívül esik minden alkotmányos terminológián. Az alkotmányok alapelve a polgárság és a hata­lom kölcsönös lojalitása egym­s irányában. S ez nem lehetséges, ha a polgárság saját tag­jaival szemben e lojalitást felfüggeszti, ha a polgárok egymást és tulajdon intézményeiket nem tartják tiszteletben. Hol ennek ellenke­zője történik s a köztekintélyek elleni lázon­gás politikai divattá lesz, s erény gyanánt­­ tapsoltatok, — ott az alkotmányos élet meg van mérgezve. A minden joggal visszaélő „jogi párt“, mely e névvel saját magára irt szatírát, im­már oda vitte a dolgokat, hogy jelenlétében lehetetlen minden alkotmányos tanácskozás. Nincs az a csekély vagy komoly ügy, mely­ből botrányt és komédiát csinálni nem volná­nak készségesek. Arcátlanságuk a fegyver, melylyel szemben minden parlamentáris házi rendszabály tehetetlen. Más mód nem valt el­lenükben sikerrel alkalmazható, mint a­­ ki­­dobatás. Egy egész pártot kitiltani a törvényho­zásból, a választókerületek egész nagy cso­portjait kizárni a képviseltetés jogából, bizony­nyal merész vállalat. S ha minden opportuni­ty ok mellette szól is, nem dönti meg a a kérdés jogi oldalát. Mindenesetre súlyos fe­lelősséget vállal a horvát kormány és a több­ség magára, hogy az oppozíciót, így könnyű szerrel üres és néma padokká változtatta Ez­zel az alkotmányosságon ütött rés megtágult. S ha nem is fár szó az ellenzék akaratlan távollétében hozott s az esküdtszékek három évre felfüggesztéséről szóló törvénynek alaki­lag törvény­ességéhez, — a tartománygyülés tekintélyét a testület e megcsonkítása bizony­­nyal nem fokozta. Íme a bizonyíték, hogy a joguk megin­gatása jogállamban milyen reakciókat vonhat szükségkép maga után. Felelős érte az is, ki provokálta, de az is,a ki végrehajtó a reakciót. Horvátországban a provokáló fél, az „utá­latos üzelmek” mestere lényénél fogva képte­len bármely politikai s erkölcsi felelősség el­viselésére. A jogi párt­­ oly elemekből áll, me­lyektől az értelmi beszámíthatóság magasb mértékét el kell vitatnunk. Amit ez elemek műveinek, csupán foly­tatása, esetben vad túlzása amaz agitációnak, melyet a mai horvát többség, a nemzeti párt kezdett gonoszul s lelkiismeretlenül. Ezzel megmondtuk azt is, hogy a tör­téneti, politikai felelősség alól úgy a csőcse­lék embereit, kik a csőcselék szellemében kompromittálják az alkotmányt, mint a kor­mány képviselőjét, Héderváry Khueu bánt, ki a törvényesség védelmében a korona intenciói szerint jár el — felmentendőknek tartjuk. Ellenben a felelősség teljes súlyát, min­den következéseit ama párt lelkére hárítjuk, mely a kiegyezés békéjét először zavarta fel, az elég illetlenséget mesterségesen szította, a gyűlöletet Magyarország ellen prédikálta s a tudatlanság, féktelenség zsilipjeit megnyitva, általa a hatalomhoz sodortatta magát. Most aztán, hogy az áradat megnőtt, a párt fejei fölött készül összecsapni s ezt saját fegyve­reivel megverni, — most e párt odalapul Ma­gyarország szidalmazott védő­paláska alá és igy suttog: segíts, mert itt az özönviz! De szerencsére, mi jól ismerjük az özön­viz keletkezésének történetét s szembe tudunk vele szállani. A nemzeti párt müve a horvát­országi helyzet, az ő müve lesz a természetes visszahatás is. A nagy horvát álmoknak legyen vége. A fiatal bán hatalmas szózatban világosító fel a tartománygyűlést, hogy az ország mai közjogi helyzete a horvát nép szellemi színvonalához képest nagyon is elég. Rá vannak mindenben utalva Magyarországra, nélkülünk az anarkia és a nyomor elpusztítná őket a föld színéről. Magyarország történeti hivatása szerint kész gondoskodni róluk, de nem adósság, hanem, adomány gyanánt, melyért nem adásvevési­ ­ „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcsa. r m il ■■ i i II mi i ---t - ---- - — Karakiszelovics Dragomir ötlete. (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) I. Karakiszelovics Dragomir apja Kara .... ‘Xstb. a név nagyon hosszú s ha mindig kiírnám, a tárca */, órával később készülne el. Time is money.) Szvetozár, jómódú szerb kereskedő volt Vácon. Mikor Szvetozár e híres városban letele­pedett, még akkor sokan voltak ott rácokul. Most­­már csak a fegyintézetben tartogatják őket mag­­á­nak, mert a rácoknak az a szokásuk, hogy ma­gyar városokból kihalnak. Ott van Győr, Komá­rom, Esztergom példája. Mikor Kara Szvetozár oda költözött, még két teljes tarokkparti kikerült —vies végződésű urakból, mire Dragomir iskolába került a piaristákhoz, már csak egy szerb tarokk­parti ütötte a Velzerben s mire Dragomir az is­kolából kikerült, már csak magyarok segítségével tudtak egy partit összeállítani. Ekként magyaroso­don el a­ tarokk mestersége Vácon. Dragomirnak a tarokkban semmi hasznát se tudták venni s ezért apja elhatározta, hogy Pestre adja, hogy ott az orvosi tudományokat igyekezzék elsajátítani. Vesse magát a család immár más ágra ; az ed­digi Karák, amennyire a szájhagyomány vissza tud emlékezni, mind kereskedők voltak s Drago­­mirra várt a feladat, hogy veleszületett tehetsé­geit más téren érvényesítse. Dragomir tehát Pestre költözködött, s nagy­­passzióval­­ furulyázott esténként szerény hóna­pos szobájában. Nappal ellenben inkább hegedült; a délelőtti órákban egy nemzeti színházi muzsi­kushoz járt, a­kitől hegedülni és furulyázni tanult. A­mi tudományt délelőtt magába szedett, azt dél­után mindig kiadta, mert ilyenkor művészi szórá­ját érző algimnáziumi tanulókat oktatott a két hangszerben A dolog tiszta nyereséggel járt, mert míg őt ezért fizették, ő mesterének (a­ki Cseh volt) minden hó elején egy a markotányos pincé­ben rendezett „szláv­ testvérszülési ün­­n­e­p“-pel szúrta ki a szemét, a­mikor is folyt a sör, s a „Bestebe draga ljubezna” kezdetű szerb nemzeti dal. Az elázott cseh ilyenkor nepomuki szent János vizes hamvaira esküdött, hogy semmi fizetést el nem fogad Dragomir barátjától. Drago­mir ezt nem is erőltette. Persze a művészet ilyetén szenvedélyes ápo­lása nagyon hátra szorította az orvosi tudományo­kat s Dragomir soha rájuk se gondolt volna, ha egyszer meg nem betegszik. Vért hányt és köhö­gött. Az orvos úgy ahogy talpra állította s vége­zetül még azt a jó tanácsot adta neki, hogy utaz­zék Olaszországba, különben elpatkol. II. Tehát vagy a mennyország, vagy Olaszország. E kettő közt volt választása Dragomirnak. ő egyi­ket sem ismerte, de Olaszországról már sok szé­pet hallott, a mennyországról pedig nem hallott semmit, tehát inkább az előbbit választotta. Csak­hogy ehez pénz kellett. Míg ennyi pénzt zenelec­­kékből beszerez, addig ingyen eljut a mennyor­szágba. A töprenkedésnek az lett a vége, hogy el­utazott Vácra, furulyával a hóna alatt, az apjá­hoz, aki csöndesen árulgatta azt a mindent, ami vegyeskereskedésében kapható volt. Mikor a váci állomásról a város felé gyalo­golt, szembe találkozik Szvetozár úr első segédjé­vel, aki a táviróhivatal felé sietett. . — Nini Dragomir úr , akkor vissza is for­dulok. — Hát hova igyekezett ? — A telegráfhivatalba önnek egy táviratot küldeni. — Mi az, nézzük ! A távirat csak ennyiből állott : „Karakiszelovics Szvetozár ma reggel 9-kor meghalt.“ Tehát őt fenyegették a mennyországgal és az öreg úr utazott el oda ! Dragomir meghatva bo­rult az édes­apjára, kinek feje össze volt ron­csolva a felismerhetetlenségig. Mert igen különös módon halt meg. Agyonütötte a saját neve. A boltajtó előtt állt s fejére szakadt a nehéz cím­­tábla, mely roppant betűkkel messze hirdeté : „Karakiszelovics Szvetozár vegyeskereskedése.“ Ha a neve rövidebb lett volna, akkor a tábla is bizo­nyosan rövidebb és könnyebb lett volna s nem sebzi halálra az öreget. Bezzeg a szembe lakó „Kun Pál“ cipész táblája egy gyereket se fenye­get halállal. Meghalt az utolsó rác Vácon, s temetésére eljöttek mindazok, kik vele annyit tarokkoztak, vagy boltjában vásároltak. Kivitték a két kápolna mellé, a dombos temetőbe, hol felesége már na­gyon régóta hallgatta a föld alól a távolban csil­logó Duna mormogását. Dragomir meg volt hatva, a temetésen, de nem sírt; a közeli dolgok nagyon sajgatták szívét, s azért a messzeségbe meresz- Mai sx&mtmk 20 oldalt tartalmaz.

Next