Budapesti Hírlap, 1885. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1885-04-22 / 110. szám

V. évfolyam, 110. sz. Budapest, 1885. Szerda, április 22 Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukász­ József. Szerkesztőség­ és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. ss. Kínvallatás. Köteles Mihály a szerencsétlen em­ber, ki szörnyű gyikosság vádja alatt, ár­tatlanul elitélve, kilenc hosszú évig ült a börtönben. Van-e igazság a földön ? Van az egekben, mert Köteles Mihály nem halt meg, nem vesztette el eszét, ár­tatlansága kiderült s most­­ a vádló s bírái a vádlottak. A szegény embernek a szabadság és becsületének helyreállítása nagy jótéte­mény, de gyönge kárpótlás annyi testi, lelki szenvedésért. Az állam tartozik neki. Miként fogja leróni tartozását ? Avagy az ártatlanul elitélt rabnak az állammal szemben más számadása nincs, mint­­ megfizetni a rabtartási költségeket ? Köteles Mihály parasztgazdát a köz­részvét kiséri vissza családjához. Ez vi­gasztalja őt enyhe szavakkal. De lelké­nek legjobb írja : lelkiismeretének tiszta­sága, mely a kiderített igazság fényében ragyog. Az egyszerű ember ezt épp úgy érzi, mint az egyszerű fűszál a napfényt, mely egyformán árasztja melegét reá és a pompás virágra. Köteles Mihályt a hit szomja nem ereszti, ő boldogságot keres annyi boldogtalan évek után. Bár találna boldogságot. Hanem a magyar igazságszolgáltatás szégyene hová búvik ? Mi történik a hód­mezővásárhelyi kapitánynyal, Taszárival, Szilágyival, Kotárral és mindazokkal, kik bűnrészesek a magyar igazságszolgáltatás meggyalázásában és félrevezetésében ? — Kik hamis jegyzőkönyveket szerkesztettek és aláírtak, kik véresre verték a vizsgá­lati foglyot, hogy kínjában felesége gyil­kosának vallja magát, kik hamis tanúsá­got tétettek és tettek ellene, s kik nem hallgattak a vádlott igaz szavára és bi­zonyítékaira, kinvallomásának sokszoros visszavonására, kik elítélték őt a kinval­­lomás alapján. Ezeket kell helyette börtönbe vetni. Hát nem lehet kiirtani a sötét kö­zépkort Magyarországon? Hiába élt Má­ria Terézia, s tiltotta el a kínzást a múlt században? A törvénytelenséget a törvény szolgái követik el. A Köteles-per iszonyú dolgokat lep­lez le, hogy közigazgatásunk és igazság­szolgáltatásunk mily romlott és gyarló. A rendőri közegek kegyetlenségét a bí­rák lelkiismeretlen könnyelműsége tán még felülmúlja. Ott vannak a véres ru­hák , melyeket a vásárhelyi börtönből haza küldött, ott vannak a sebhelyek tes­tén, melyeket kilenc év múlva is muto­gathat, ezeket bírái látták, hivatkozott rá, e bűnjelekre, hogy őt a börtönben kí­nozták, visszavonta a vallomást, melyet az előnyomozásnál tőle kicsikartak, meg­tagadta a jegyzőkönyvet, melyet róla, nélküle felvettek, mégis elitélték bírái őt, nem pedig az embernyúzókat. Ezek voltak a valóságos gonosztevők, ezek az összeesküvő banda, s ezeket nem is kutatták. Vagy igen, mikor az első bíróság go­nosz ítéletét a királyi tábla is könnyel­műn helybenhagyta, akkor — becsületére szolgál a kúriának — ez pótvizsgál­atot rendelt. Akkor Köteles Mihály már két esztendeig ült a börtönben. S most következik az újabb gyalá­zat a pótvizsgálat. Varjú varjúnak sze­mét ki nem vájja; a pótvizsgálat nem a hivatalos személyek visszaélései ellen, nem komolyan, nem szigorún, nem pártatlanul vezettetett, nem hogy az igazság felderít­­tessék, hanem hogy az igazságtalanság lepleztessék. Csakhogy a turpisság, a kín­vallatás ki ne derüljön, most már Köte­les Mihálynak annál inkább el kell foj­­tatni, be kell záratni őt örökre, vagy fel­akasztatni. És a pótvizsgálat alapján a szegény ember kapott húsz esztendőt. A bűnösök pedig szabadon ural­kodtak. Minden formalitásnak elég lévén téve, most már a kúria is kimondotta, hogy köteles a gyilkos. A politikai hatóságoknál az önkény, a bíróságoknál a formalitás, ezek az igaz­ság megölői Magyarországon. Köteles Mi­hály, most már el vagy temetve Illaván. Nem éred­te meg azt a napot, hogy húsz év múlva Vásárhelyen szemébe mondhasd kínzóidnak, hogy gazemberek, bitóidnak, hogy bűnösök. Menj csak Illaván a tem­plomba, ott áll egy feszület, Krisztus kín­szenvedését ábrázolja; azt is véresre ver­ték a vizsgálatban, testén sebeit megírni- A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárolja. A szerelmes expeditor. — A „Budapesti H­­­r­l­a­p“ eredeti tárcája. — Kalács Gyula úr expeditor volt a minisz­tériumban és szerelmes — a minisztériumon kí­vül. A dolog úgy es­ett, hogy egy reggel — amint fölébredt — valami különöset érzett a belsejé­ben. Eleinte azt hitte, hogy ez az éhség, mivel­hogy egész éjjel nem evett, hanem aludt. Azon­nal bevágott egy liter kávét, három darab házi kenyeret és egy fertálfont szalámit, de az a kü­lönös érzés még mindig tartott, megebédelt, megvacsorált, az az érzés csak nem akart meg­szűnni. Ekkor rájött, hogy amit ő érez s amit el nem mulaszt sem étel, sem ital — nem lehet más, mint a szerelem. Ebben bizonyos lévén, azon kezdett töprenkedni, hogy voltakép kibe is szerelmes ő? Gondolatban eldefil­roztatta maga előtt ismeretségének összes hölgyeit: a Mariskát, a Juliskát, az Erzsikét, a Miikét -t- itt nagyot ugrott a szíve. Ez az ugrás azt jelenti, hogy a Milike az igazi. Milike pedig hősünk szállásadó­jának leánya és neki egyúttal tanítványa volt. Mert tudni kell, hogy Kalács úr egy budai de­rék német polgárnál lakott és lakás fejében en­nek a negyedik polgári iskolába járó leányát tanította a magyar nyelvre. Az napságtól fogva, hogy felfedezte szivének szerelmét és szerelmé­nek tárgyát, kétszeres igyekezettel adta magát a tanításra és jól tudván azt, hogy minden nyelv­nek gerince az ige, fősúlyt az igeragozásra he­lyezett. Az olvasó nem is képzeli, milyen veszedel­mes az igeragozás egy pár fiatal cselédre. Fel­tűnt nekem, hogy amikor csak meglátogattam Kalács barátomat, váltig ezeket ragozgatták : szeretek, szeretsz, szeret, ölelek, ölelsz, ölel, s csókolok, csókolsz, csókol. Meg is kérdeztem az I­­nstruktor urat, mert épp ezeket hajtogatja foly­ton , mire azt felelé, hogy ezeket könnyű meg­tanulni, mert nincs bennük semmi rendellenes­ség. Szeretni, ölelni és csókolni egészen szabály szerint lehet, aminthogy igaz is. Milike megta­nulhatott már derekasan magyarul ölelni, csó­kolni és szeretni, midőn a katasztrófa — melyet elmondandó vagyok — bekövetkezett. * Egy meleg nyári napon Kalács az ingujjra vetkőződve az expediturában ült és annak rendje és módja szerint expediált. Meg kell adni neki : értett a pakoláshoz. A papír nem vetett ráncot a keze alatt, a kincstári spárgát sem pazarolta és oly gyönyörű pecséteket csöppintett a csoma­gokra, hogy no ! Befejezve munkáját, elővett fiókjából egy rózsaszínű levélpapirost, melyre egy nyíllal átszűrt szív volt pingálva és tenyerébe hajtva fejét gondolkozott. Az olvasó bizonyára már eltalálta, hogy mindez előkészület volt egy szerelmes levélnek a megírásához. Mert, ámbá­tor Kalács úr minden nap elmondhatta Miiké­nek élő szóval, amit csak akart, még­sem akarta megfosztani magát és imádottját a szerelmes le­velek költészetétől. Lehet különben az is, hogy a nyelvgyakorlás okáért tette. Harmincfokú melegben szerelmes levelet írni, erre csak egy Kalácsnak a szerelme képes, mely Beaumurral megmérve elérte volna bizonyára a nyolcvan fokot is. Denikre a levél készen lett, barátunk mégegyszer átolvasta és arca csak úgy ragyogott a megelégedéstől és az izzadságtól. E pillanatban belép az irodaigazgató. Kalács úr beburkolja levelét egy papirosba, nehogy a tilos foglalkozáson rajtakapassék. Az igazgató meg­szólal : — Expeditor úr, itt egy „azonnal“ da­rab, tessék tüstént ellátni és küldönccel a köz­lekedési minisztériumba küldeni. A levél a mi­niszternek saját kezeibe adandó. Kalács úr fogja a darabot és hozzáfog az őt jellemző hivatalos buzgósággal az expediá­láshoz. Nagy betükkel ráírta a borítékra ,,s­a­­ját kezeihez“ és ezt alá is húzta három­szor, vörös, kék és zöld ceruzával. Hasonlókép háromszor lelkére kötötte a hivatalszolgának, hogy csak szedje a lábait a nyaka közé és ugy rohanjon az átirattal Pestre. Megadván ekkép a hivatalnak, ami a hiva­talé, most már a saját levelét veszi elő, hogy azt is elexpediálja. Azaz hogy akarná elővenni, de hová lett a levél? Izgatottan kapkod ide is, oda is, kiüt rajta a hideg verejték és félhangosan mormog: — Ez nem az’, ez sem az, hát ez mi ? . .. hiszen ez az átirat . . . melyet elküldtem ... de nem küldtem el, mert itt van ... de hát akkor mit küldtem el? . . . ami nincs itt. . . a fére­­lem nincs itt.... .Jesszus Mária szent József! a szerelmes levelet elküldtem a közlekedési mi­niszternek. Ez utóbbi szavakat már nem mormogta, hanem orditotta a szegény és halott haloványan hanyatlott vissza karosszékébe. A Ma­­ssiniTink 12 oldalt tartalmaz.

Next