Budapesti Hírlap, 1885. július (5. évfolyam, 178-208. szám)

1885-07-08 / 185. szám

1985. Julius 8. BUDAPESTI HÍRLAP. (185. as.) — (Udvari és személyi hirek.) Lajos bajor királyi herceg és neje tegnap este Budapestre érkeztek. — Edels­heim Gyulai Lipót dr. IV. hadtestparancsnok Székesfehérvárról, hol az ottani csapatok fölött szemlét, tartott, tegnap este vissza­érkezett a fővárosba. — T­i­s­z­a Kálmán miniszter­­elnök, Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter Orczy Béla br. a király személye körüli miniszter, és Tarkovics miniszteri tanácsos Budapestről Bécsbe utaztak. — Gróf Sparte Erich­elsborgi (Svédország) kormányzó Budapestre érkezett és az „Európa“ szállóházban vett lakást. — A cumberl­a­n­d­i hercegnőnek Gmundenben fia született. — Sándor bolgár fejedelem holnap reggel három napi tartózkodásra Budapestre érke­zik. — K­á­r­o­l­y­i Alajos gróf monarkiánk londoni nagykövete szabadságáról visszatért Londonba, s rögtön átvette ismét a nagykövetségi teendőket.— B­i­s­m­a­r­c­k hrg. tegnap éjjel Kroechlendorfból Ber­linbe tért vissza. — P­u­ls­z­k­y Ferencet a király a m. orsz. képzőművészeti tanács elnökévé nevezte ki S évre. — Vilmos német császár e hó 3-án fogadta Emsben az újonnan kinevezett limburgi püspö­köt, s a fogadás után ebédre hívta meg. A csá­szár oly jól érzi magát, hogy színházba jár. — Stefánia trónörökösné a Pozsonyváros közön­ségéhez intézett értesítésben elfogadta a pozsonyvá­­rosi árvaház fölötti védnökséget s megengedte, hogy az intézetet „Stefánia árvaház“-nak nevez­zék el. — Z­e­y­k Albertet a király a fiumei tengerészeti hatósághoz miniszteri tanácsossá nevezte ki. — Fischl-Gutt­m­a­n­n budapesti lakos és törvényes utódai a „d­i­r­s­z­t­a­i“ előnevet kapták a királytól dijmentesen. — Hevesi Vavrik Gábor udvari és miniszteri tanácsost a király a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki. — (Főispán! installáció.) A veszprémiek — mint levelezőnk táviratilag értesít — nagy lelkese­déssel emlegetik Esterházy Móric gr. beiktató beszé­dét városszerte s utcahosszat éltetik az uj főispánt, ki a tegnapi lakoma után nép ünnepet rendez­te­tett. Volt ükörsütés, tíz helyen nagy hordókat vertek csapra s a népnek a katonai zenekar játszott. Este a főispán maga is megjelent a nép közt s zajos ovációkban részesült. A nép vállaira emelte s úgy hordá őt körül.­­ (Kossuth és fiai.) Kossuth Lajos mostanáig Chialambertoban, a szavójai Alpesek­ tö­vében nyaral s csak az inasa van vele. Körülbelül egy hónapot fog itt tölteni. A nagy száműzött leg­jobb egészségnek örvend a jókedvűen járja meg sé­táit az Alpesek közt. Mihelyt R­u 11 k a y n­é asz­­szony visszatér Magyarországból. Kossuth is visszatér Turinba s októberben Nápolyba mennek lakni, mint azt már egyszer jelentettük, hogy az ősz száműzött közel lehessen L­a­j­o­s fiához, aki most már a hivatalában annyira előre ment rangban, hogy ő Olaszország egyik Tolnay-ja. A vasúthálózatok szer­vezése ő reá van bízva az ország legészakibb csú­csától egész Szicíliáig s hivatali állása a legnagyob­bak közé tartozik Itáliában. Kossuth Ferencet, Kossuth másik fiát, ki a cesenai bányák igaz­gatója, Umberto király szerzett érdemeiért a „com­onenciatore“ címmel ruházta föl, ami majdnem annyi, mint nálunk a valóságos belső titkos taná­csosság. A király maga küldte el neki díj nélkül a címet föltüntető keresztet.­­ (Az igazságügy minisztérium veszély­­ben !) Rémhír vette föl a magánépítési bizottságot tegnap a különböző h­áztervek tanulmányozásának csöndes foglalatosságából. Az igazságügy minisztérium részéről kérték sürgősen annak a háznak megvizs­gálását, a­hol a minisztérium most elszállásolva van. Tudniillik a falakon rémü­letes repedések mutatkoz­tak, úgy, hogy több tanácsos kijelentette, hogy addig nem járnak be dolgozni, míg a repedések termé­szete felől megnyugtató választ nem nyernek. A repe­dések összefüggésben állnak a szomszédos Haris-ház lerombolásával. A 7-es bizottság ki is sietett a hely­színére és ott konstatálta, hogy repedések igen is vannak három helyen, de ezek nem veszélyesek s ■ onnan erednek, hogy a Siaris-ház most épülő funda­mentumát, mélyebben helyezték el, tehát mélyebbre ásták, mint a szomszédos házét, hol az igazságügy­­minisztérium van s igy ez a ház valamicskét sülyedt ezen az oldalon. A bizottság kijelentette, hogy bát­ran lehet dolgozni a tanácsosoknak. Egy lépcsőnél azonban a boltozat egész szélességében repedt s azt mondták a szakértők, hogy az a repedés később, ha a Harie-ház fölépül, a nyomás által még nagyobb lesz, de azért az se fog beszakadni.­­ (Petőfi ereklyék.) A Petőfi-emlék bizott­sága szorgalmasan gyűjti az adatokat, melyek Petőfi életére és eltűnésére vonatkoznak s a munkálkodás már is több oly érdekes és fontos adatot hozott napvilágra, melyeket irodalmi tekintetben Petőfi életrajzának megirásánál mellőzni lehetetlen. Ez ada­tok leginkább Petőfi gyermekkorából és első ifjúsága idejéből valók, melyekről eddigi életrajzírói a legke­vesebbet szóltak, mert kifürkészni legnehezebb volt. Petőfi-bizottság alelnöke, Török Aurél dr. egyetemi tanár most legtöbb idejét Petőfi életének búvárlatával tölti, nem kímélve időt, pénzt és fárad­ságot, sorban fölkeresi Petőfinek még élő barátait és tanárait. Legutóbbi szarvasi útjából tudományos és irodalmi adatoknak egész sorával tegnap ér­kezett a fővárosba. Ott sikerült neki azt is kieszközölni, hogy nemzeti múzeumunk legközelebb ismét néhány érdekes Petőfi-ereklyével fog gazdagodni Szarvason járt ugyanis, hogy Petőfi régi kedves ta­nárát, az agg Korén Istvánt, valamint Petőfi két ifjúkori barátját, Sárkány János ev. lelkészt és Delhányi Zsigmond tanárt adatok beszerzése végett személyesen fölkeresse. Felhasználta ez alkal­mat, hogy a birtokukban levő Petőfi-ereklyéket nem­zeti múzeumunk számára elkérje. Koren nyugal­mazott tanár Petőfi Sándortól egy szép virágkoszo­­rút ábrázoló rajzot és kaligrafikus íráspróbát őriz emlékül. A tussal ké­szült rajz mezei virágokból álló koszorút ábrázol, melyen belül a következő felirat van: „Specimina Scripturae Scholae Aug. Cons Aszó­­diensis Gramm. Inclyta ac Venerabili Seniora­­tus Anno 1836 die 23 Iunii exhibita.“ A ko­szorú alatt jobbra Petőfi következő aláírása van: „Pinx. Al. Petrovits.“ — Mind a rajz, mind pedig az irás igen szép, pedig Petőfi akkor csak 13 éves volt E lapnak alsó szélére Koren a következő jegyzést irta: „Qua poeta ab anno 1843-tio Petőfi Sándor, natus anno 1823 die jan. 1. Kis-Körösini, patre Stephano Pet­rovits, matre Maria Hruz, anno 1818 Aszodini copu­­latis.“ Koren tanár sokáig birtokában volt egy evő­­késnek is, melyet Petőfi Sándor Neumanné asszony­nak, ahol ellátáson volt, ajándékozott. A késnek fanvelét Petőfi anyja gyöngyökkel hímezte körül E kés később Korenhez, mint Neumanné vejéhez ke­rült, aki néhány év előtt unokájának, P­ó­­ Emma urhölgynek ajándékozta. Török Aurél dr. felké­résére e két ereklye nemsokára a nemzeti múzeumba fog küldetni. Török Aurél dr. S­á­r­k­á­n­y János ev. lelkész ígéretét is bírja, hogy a netalán még nála lévő Petőfi-ereklyéket szintén a nemzeti mú­zeumnak fogja odaajándékozni.­­ (A zágrábi polgármester.) Hoffmann zágrábi polgármester, ki jelenleg az ausse-i fürdőben időzik, — mint Zágrábból távirják — hír szerint beadta régen várt lemondását A községtanács új választásáig, ami augusztus hóra van kitűzve, való­színűleg a kormány fogja a polgármester helyettesét kinevezni.­­ (Sohase halunk meg!) Vidám társaság ült együtt az elmúlt esték egyikén, a forróság még künn a kertben is oly nagy volt, hogy jeges frissí­tőkhöz kellett fordulni enyhülésért. Éjfél után már a­­ jég is forralni kezdte a vért az erekben, midőn egy­­ ismert fővárosi könyvkereskedő magasra emelvén a­­ poharát, igy kiáltott: „Sohase halunk meg !“ Pap is­­ volt a társaságban s az rögtön tiltakozott: „Mulassunk urak, de a földöntúli dolgoknak hagyjunk békét!“ Helyes! úgy van ! szólt udvariasságból a pap iránt néhány tagja a társaságnak, mire a magára maradt fölszólaló vállat vont. „Pedig hát mégis igazam van, mert például ami engem illet, én sohasem halok meg. . „Slogy-hogy ?“ „Rólam bizonyosan azt fog­ják mondani ■ szegény könyvkereskedő — kiadta lelkét!“ „De én, aki csak kereskedelmi utazó va­gyok ?“ kérde egy fiatal ember. „Ö­n j­o­b­b ha­zába vándorol!“ „Hát én ?“ kérdé a nemzeti színház egy művésze. „Kegyed lelép az élet színpadáról, jó barátnője, az a csinos tán­cosnő pedig annak idejében­­ sírba száll. Ellen­ben ugyan a hölgy másik jó barátjának, a zenekari dobosnak majd valamikor , utolsó dob­ban a szív­e.“ „S várjon ön velem mi történik?“ kérdé egy ügyvéd. „Ön az igaz bíró szélőszéke elé kerül, vagy pedig ha úgy tetszik, eljátszsza kisjátékai­t“, — mire nagyot nevettek, mert az ügyvéd­ nagy kártyás volt. „Kegyelem! kegye­lem! — kiáltott most a­ társaság néhány tagja, de a belejött könyvkereskedő kérlelhetetlenül folytatta: „Így van ezzel az egész világ! A cu­korgyáros úr elvégre porrá válik, a tisztelendő úr harangozójának utolsót üt az óra, a lámpatisztí­­tónak kialszik az életmécse, a csizmatisztító előtt elhomályosul a világ, a vasutas bevégzi életpályáját, a börtönőr lezárja a szemét, a trombitás utolsót só­hajt, a szónoknak eláll a szava .... szóval „so­hase halunk meg !“ Mit volt mit tenni ? Belenyu­godtak, s reggelig emlegették.­­ (A Svábhegy szépítése). A svábhegyi villatulajdonosok és lakók tegnap Mér­ő János el­nöklete alatt értekezletet tartottak, amelyen a Sváb­hegy érdekében több szép terv megtestesítése iránt tették meg a lépéseket. Nevezetesen szándékoznak várótermeket ériteni a Lidics-laknál és az Adda­­laknál. Ezek költségeit fele részben a fogaskerekű vasút viseli. Szándékoznak továbbá Széchenyi István mellszobrát elkészíttetni, mit azután a Széchenyi­­hegyen helyeznek el arra az alapzatra, a mely már ott áll készen, üresen. Végre tervben van Eötvös József báró mellszobrát is elkészíttetni s­­felállítani a karthauzi völgyben, a nyaralónál, hol Eötvös a „Karthauziét irta. Mind a célok elérési végett a Svábhegyen nyaraló közönség hangversenyt és táncvigalmat rendez, és pedig hármat, a me­­­lyek mindegyike két-két heti időközben követi-e egymást. Az első hangverseny szombathoz egy hétre­­lesz. A közreműködők és a közönség egyiránt kiter,­lik a nyaraló lakosságból, mely maga egy kis várost­ alkot. Ugyancsak ez értekezletem a svábhegyi utak elnevezése érdekében kisebb bizottság küldetett ki. Tervben van, hogy a külső ut Jókai-út nevet kap­­­­jon, ha nem akadályozza azt az a körülmény, hogy a pesti oldalon a városligetben már hívnak egy szép utat Jókai-útnak.­­ (A „Budapesti Hírlap“ panaszkönyve.) Vettük a következő sorokat' T. szerkesztőség! Ta­lán ha ez után történik a fölszólalás, inkább lesz láttatja, mint külömben lenne. A közúti vaspálya­társaság ellen szól a panasz. A közúti vaspálya­­társaság embereket tart, akik koronként a vágányo­kat kampó segélyével kitisztítják, túrván nagy menyi­­ségű veszedelmes szemetet ki a vágány két olda­lára, végig a vonal mentén. Ezt a szemetet aztán ott hagyják naphosszant ékeskedni, nem vitetik el, még csak nem is sepertetik össze. Minek ? Déltájon, mikor legjobb a meleg, az utcaöntőzők nekimennek a fecskendőkkel és lelocsolják, hogy legyen jó talaja a bacillusoknak. Elvárjuk az igazgatóságtól, hogy belátván, mennyire veszélyes a közegészségre az ilyen tisztátalanság, annak megszüntetésére mindent el fog követni. Nem kerül az olyan sokba.­­ (Kein g­ermanizálók.) A budapesti könyv­nyomdászok ama része, kik a legutóbbi könyvnyom­dász-közgyűlésen a német nyelv mellett szavazva a magyar párt fölött győzedelmeskedtek s ezért őket germanizálóknak mondták ki, most rek­­tifikáló nyilatkozatot adtak ki. A nyilatkozatban előadják, ho­gy a nyomdászegyesület hivatalos köz­lönyét, a „Typographiá“-t a magyar nyelvet nem értő tagokra is rá akarják erőszakolni. Az a h­ír, mintha a németek, miután a közgyűlésen többség­ben voltak, lakomát csaptak volna, alaptalan. Azok az egyesületi tagok, akik most többségben voltak, ép oly jó magyarok és ép oly őszinte érzelemmel vannak magyar hazájuk iránt, mint bármily más jó hazafi.—Inkább ne legyenek olyan nagyon jó hazafiak, de beszéljenek egy kicsit magyarul.­ Jobb lesz. — (A­mig a vice mulat.) Nagy volt az öröme Hátszegen G­r­i­n u uramnak. 2000 forintot kapott birtokára, még pedig a­­ bankból. Gondolta, mennyi bőrt meg talpat vesz ő ebből a 2000 írtból, hogy meg fog gazdagodni a bank pénzéből! Mert Grinu uram jómódú csizmadia s még jobb módú akart lenni, ami igen dicséretes erény. Csakhogy rosszul kezdette a dolgát. Ahelyett, hogy elment volna a vásárra, s a 2000 forintot bőrbe meg talpba fektette volna, elment a korcsmába, ott rendelte a pálinkát, és huzatta a Hóra-indulót s táncolt esze­veszetten Mikor aztán jól kimulatta magát, azt mondta a korcsmárosnak: most nem fizetek, otthon a pénz, még­pedig két­ezer forint! S azzal eltán­­torgott haza. Otthon várt csak nagy meglepetés rá. Az ajtó helyett az ablak volt nyitva. Egy dara­big tűnődött ezen a furcsa állapoton, de végre is gondolta : minden úgy van jól, a­hogy van s be­mászott az ablakon. De uram fia ! — ott meg újabb meglepetés várt reá. Benn a szobában a láda volt nyitva. Nézi, nézi, s hát „üres már a ládafia.“ A 2000 forintnak hire-poka sincsen. Hová lett, ki vitte el, a jó isten tudja. Talán majd a „törvény embe­rei“ nyomára akadnak.­­ (Utcai harc Berlinben.) Tegnapelőtt éj­féltájban Berlin egyik külvárosában valóságos csata volt katonák és civilek között. Az őrjárat ugyanis­ elfogott egy civilt és bevitte a kaszárnyába. Erre föllármázták a csőcseléket, óriási csődület támadt, a felbőszült nép fölszaggatta az utca kövét és ostro­molni kezdte azzal a kaszárnyát. A kaszárnyából erre szuronyszegezve vonult ki három század katona. Miután a nép háromszori felszólításra sem oszlott szét, a katonák puskatussal rohantak a tömegre. A csőcselék ellentállt, több tisztet megsebesítettek. A katonák erre kímélet nélkül kezdték ütni-verni­ a za­vargókat, a­kik közül sokan súlyos sérüléseket szén-, védték. Kilenc főkolompost elfogtak.­­ (Tíz év múltán.) A soproni kato­likus főgimnázium 8-ik osztályát 1875. év­ben tizenöt fiatal ember végezte, kik közül kettő, Halász A­ntal és Havlicsek Ambrós meghalt. Az életben levő tizenháromnak egyike C­s­a­p­o­d­i Ist­ván dr. egyetemi szemkórházi tanársegéd, mint az akkor kötött szerződésük letéteményese fölszólítja tizenkét társát u. m. Arendt Ferenc, Ballagi János dr., Csóky Antal dr., Farkas József, Kampl Alajos, Hirtenhuber János dr., Jakabb Bódog, Paukovics János, Petheő János, Szalay László, Vértessy Béla és Wanka Gyula dr. urakat, hogy e hó 30-án Soprony városában a „Szarvas“ nevű vendéglőben megjelenni becsületbeli kötelességüknek tartják.

Next