Budapesti Hírlap, 1885. október (5. évfolyam, 269-299. szám)

1885-10-01 / 269. szám

­. évfolyam. 269. sz. Budapest, 1885. Csütörtök, október 1. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után Tálé napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16­­82 Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. _____ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy­­ az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek. Sehogy a lap szétküldése fenakadást szenvedjen A h e 11 e n e­k. A lelkes idealizmus gyakran ösztön­­szerűen eltalálja azt, a­min a számító ész elsikamlik a saját kárán. Egész iskolája az államférfiaknak a keleti kérdés felme­rülését a navarrni tengeri ütközettől kel­tezi. Akkoriban siettek a nagyhatalmak amennyire jóvá tenni a csorbát, melyet a porta tekintélyén ejtettek. A filhelleniz­­mus szálka volt a Metternich-iskola ósdi diplomatáinak szemében. Inkább föláldoz­ták a keleti kérdés helyes megoldását, semmint megengedték volna, hogy a né­pek szabad elhatározása döntsön sorsuk felett. Azt a kis Görögországot, melyet akkor korösszülöttként a kész tények kényszere alatt világra bocsátottak, a fe­jedelem személyének szándékosan ellen­szenves választása és folytonos intrikák által remélték csakhamar tönkre tehetni. Talán kellemetlen az igazság, de annyi minden elfogulatlan szemlélő előtt nyilvánvaló, hogy a török birodalom mint európai ország csakhamar meg fog szűnni és­­ megérdemli, hogy megszűnjék (s e régi, bölcs mondással nem félünk a ha­mis próféták közé jutni.) De épen a tudat, hogy Európa nem tűrheti soká határán az ozmánli uralmát, teszi az ítéletet olyan idegessé és elfo­gulttá. Ismételjük, hogy valódi szerencse lett volna, ha annak idején nagy, egységes és szabad görög birodalom létesül. Hiszen akkor a pánszlávizmus Orosz­országban még nem volt kormányképes, sőt számos orosz védte a kettős keresztet Göröghon klasszikus földjén. De tán most sem késő még. Forduljon Európa s különösen a ma­gyarok szimpátiája a görögök felé. A­mint a régi városokban lerontják az ócska, korhadt házakat, hogy helyükbe modern paloták épüljenek, bár ha tán nemes szivekre és művészi érzelmekre botránykoztató is a régi idő emlékeinek megdúlása; épugy óvakodjunk az érzel­­géstől, midőn fontos érdekek csak úgy érhetők el, ha vonzalmainkat nekik alája rendeljük, ha­ kell, egészen fel is áldozzuk. A görög nemzet mintegy praedesti­­nálva van arra, hogy természetes szö­vetségesünk legyen a Balkánt érdeklő­­ügyekben. Őt épúgy fenyegeti a pánszlávizmus árja, mint minket. De múltja, származása, szellem- és kedélyiránya hivatottá teszi arra, hogy a Balkán félszigeten vezérsze­repet vigyen. Ami pedig a szlávizmussal szemben is tekintélyt ad neki, az a görög elem ősi praeponderanciája a keleti egy­házban. Az orosz egyházi hierarchia fel­sőbb rétegeiben is még mindig sokan nem a cárt tekintik a legfőbb egyházi ható­ságnak, hanem a byzánci pátriárkát. Ama hivatalos tiltakozásoknak, me­lyek orosz részről a bolgár fejedelemmel való egyetértést tagadják, nem tanácsos ugyan hinni, mégis a jelek igazolják né­mileg azt a nézetet, hogy a dunai feje­delmek törekszenek az orosz gyámság alól menekülni. Nem lesz-e az önállóság e vágya s érzete még élénkebb az oly görög állam­ban, mely nagyságát nem köszönné orosz protekciónak? S ha egy ily hellén állam, semlegesítve, a Bosporus mellett tartaná székhelyét, Európa nagy gondtól mene­külne meg. He bízzuk érdekeinket orosz ígére­tekre, de ne török reformokra se; a tö­rök szimpátiák (már nálunk is nagyon megcsappantak) nemsokára ép oly nevet­ségesek lesznek mint a török parlament. De féljünk attól, hogy Stambul eles­­tét megboszulná a mohamedán világ és hogy az álmából fölriasztott izlám zászlaja Európát ismét pusztíthatná. — Ez csak egy a sok madárijesztő közül, melyet a kényelmes diplomaták kidugnak, mikor a népekkel valami nagy bolondot akarnak elhitetni. Az európai műveltség felsőbbsége sokkal hatalmasabb semhogy akármely más világrész fegyveres támadásától ret­tegnie kellene. Szavunk pedig csak akkor lesz a ma­­ i „BUDAPESTI HÍRLAP" tárcája. A Kisfalu­dy-társaságból. A Kisfaludy-társaság ma tartotta a szünet után első ülését. Tíz perccel a kezdet után érkeztem, s a Kisfaludy-ülésekre későn érkezni annyi, mint a hordóba sózott hering állapotának kellemetlensé­geivel megismerkedni. Az ajtónál szoríthattam csupán magamnak helyet, húsz egyetemi hallgató meleg teste és dobogó szíve között. A nemzeti színház Kisfaludy-előadásain fél annyi közönség van. A távolban csupán Szász Károly és Gyulai Pál körvonalait tudtam megkülönböztetni az elnöki emelvényen. A püspök és a főrendiházi tag demokratikus egyszerűséggel vezették az ülést. (Egy cseppet se látszott zsenirozni őket az, hogy Kisfaludy nem volt főrendiházi tag.) Hölgyek rendkívül nagy számmal voltak. Ezt sejtettem már a körülem lévő fiatal szívek szokatlan heves dobogásából, de a női kalapok sokaságából is. Tulajdonosaikra nem nyílt kilá­tásom. Ha e tódulás­­a „Társaság“ üléseire így tart, vagy a nagyterembe kell átköltözködni, vagy havonkint kétszer ülést tartani, vagy Tóth Lőrinc összes verseit felolvasni. Egy nagy kalap (nem vaskalap) mögül Beöthy Zsoltot hallottam beszélni. Mikor a tit­károk szerepelnek, mindig Beöthy beszél­i Gsikyt — mutogatják hozzá. Általános figyelem közt Vadnai Károly lépett a felolvasó asztalhoz. Vadnai, mióta politikára adta magát, sű­rűbben foglalkozik a szépirodalommal. Egyre­­másra felolvasásokat hallunk tőle. Már csak eláruljuk (bár hölgyek is vannak je­len) azt a gyanúnkat, hogy Vadnai elmúlt 40 éves. Mert ezen a tisztes koron túl adja magát az író a visszaemlékezések kényelmes genre-re. Mit fog ő csinálni később majd ha már eléri azt a kort, mikor ama bizonyos legidőseb­bek közzé fog tartozni, akik semmire sem em­lékeznek ? Mi azt hisszük, hogy korán kezdte meg a visszaemlékezéseket. Különben ennek okai a muszkák, miért jöttek be oly hamar Magyarországba. Mától fogva ő is muszkavezető, bevezette a muszkákat a Kisfaludy-társaságba. A gyűlés azzal kezdődött, hogy Vadnai Károly üdvözölte elnök­ Gyulait, főrendiházi taggá történt kinevezése alkalmából. Ezután Gyulai a társaság tudomására hozta, hogy Vörösmarty Béla Kisfaludy testamentumát küldötte be, melyet Deák Ferenc­­től kapott. E végrendelet minden tekintetben érdekes, mivel az elhunyt költő anyagi viszo­nyaira vet világot. Ugyancsak itt ama végóha­jának ad kifejezést, hogy halála után 48 órával szivét —, mely életében annyi bánatot rejtett magában, — kivegyék, nehogy tetszhalottként temetessék el. Megemlékezik benne egy-két kéz­iratáról, melyekről akként intézkedik, hogy ha­lála után eladassanak, s a befolyó vételár adós­ságai törlesztésére fordíttassék. Ezután Szász Károly olvasta föl Schiller „Die Glocke“ című ismert költeményé­nek fordítását, mely holnap a „Budapesti Szemé­ben fog megkondulni. Az éljenzés után Vadnai Károly „a Muszka világból“ című emlékezését olvasta föl, melynek epizódjaival meg-megnevetteték a jelenlévőket. Most D­a­­­m­a­d­y Győző rendes tag fog­lalta el a fölolvasói széket. A „K­i­r­á­l­y­i jutalom“ című költemény fölolvasása után a közönség zajos tapssal adott kifejezést tetszésé­nek, mely még magasabb fokra hágott „Petőfi szobra“ című költeményének fölolvasása után. Költeményét így kezdi: Mintha most is azt mondaná: Talpra magyar ! Lóba szinte előre lép, Mozdul a kar. Messzenéző szemével a jövőbe lát; Keresi ott a szép, dicső Magyar hazát. Mintha most is buzdítana Dalaival, Mintha kevés volna neki A diadal; Azt akarja : egész világ Jöjjön ide, Szabadságnak nincs még elég Igaz hive. Álljon itt még e szép költemény utolsó versszaka: Ajka most még szózatosabb Mint valaha, ’Hai számunk 12 oldalt tartalmaz

Next