Budapesti Hírlap, 1886. február (6. évfolyam, 32-59. szám)
1886-02-01 / 32. szám
* BUDAPESTI HÍRLAP. (32. sz.) 1886. február X. rendezésével meg kell tenni mindent, még pedig vidékről vidékre olyan módon, mint a hogy a vidék helyi viszonyai megkívánják. Szaporítani kell a szőlőiskolákat. Védekezni kell a szőlőtetü ellen minden erővel. Szénkéneggel, vészdacoló alanyokkal, tanácsadókkal és segítőkkel támogatni kell a vészlepett szőlőterületek gazdáit közköltségen, hogy ne pusztuljanak el a nemzeti és állami jövedelmek forrásai. Különböző borvidékek különböző igényeinek okszerűen megfelelő rendszabályokat kell alkotni, a szőlőhegyek művelése és oltalma céljából. A műborgyártás ellen tilalmat alkotó törvényben különös gondot kell fordítani Magyarország büszkeségére, a tokaji aszúnak minden hamisítás ellen való megvédésére, mert ez a bor nem csupán élvezeti cikk, hanem, mint gyógy bor, olyan orvosság, melyet az egész világ minden jóra, való gyógyszertárában tartani kell, mely tehát nemcsak a magyar bor, de általában a magyarság hitelének és becsületének hordozója a földtekén. Szóval törvényhozásnak, kormánynak és társadalomnak egyesülni kell arra, hogy borainkban dús jövedelmi forrásokat teremtsünk nemzetnek, államnak egyaránt. E végből szükség van törvényre is, helyi rendszabályokra is. De szükség van társadalmi ügybuzgóságra, egyesülésre, szervezkedésre. Okulás, tanulás, tevékenység, üzleti mozgalmasság nélkülözhetlenek. Sok mindenre van szükség. Lépjen elő minden ügybuzgó hazafi. Mondja meg eszméjét, tanácsát. Egyesüljenek e célra a borászat szakértői és barátai. Gyüljenek össze Budapesten a „Köztelek” nagytermében február hó 27-én a hazai bortermelők országos kongresszusra. Erre hívja föl az érdektársakat a bortermelők kongresszusának előkészítő bizottsága élén Andrássy Manó gróf elnök és az egész bizottság. Nehéz közgazdasági küzdelmek sorompói közé hívja a súlyos idő a magyar gazdákat. Sorakozzék minden jóravaló szőlős gazda az önsegély zászlói alá. HaladMint a villámcsapás, mely a toronyba hull, Járja a templomot keresztül és kasul. Penelopé Zsuzska egész lelke testét Ilyen gondolatok átcikázni kezdték. De nem szólt mégis, várta, bár nehezen. Hogy vége a táncnak végre is mi leszen? Talán meglepetés, százszorosan édes, Oh,Ulysses Miklós ilyenekre képes! Ám valamint ha jó káposztát, töltöttet, Esztendőben egyszer (de soha nem többet!) csizmadiamester felesége készít, És Miska az inas, hogy megkapja részit, Hetek óta immár hiszi és reméli, Sőt a majsztromné is végre megígéri, Terítve az asztal, szoba szegletében Miska inasgyerek várakozik éhen; Ekkor kapu pattan, és ugat a Bodri, A majsztramné asszony lecsitítni ront ki; Kiált meglepetten: Isten hozta sógor! Ép meg van terítve, jött még elég jókor! Viszi a szobába váratlan vendégét, Ülteti asztalhoz, oda húzva székét. S Miska inasgyerek most esik kétségbe, Mert bizony a töltött káposztának vége! Eképen Telenyak odalett kínjában, S odalettek véle a kérők mindnyájan. Összesúgni-búgni titkosan elkezdtek. Egy vala csak kérdés: Hogy beszúljuk ezt meg ? Kis Antinos Pista hirtelenül ekkor Szétnéze haraggal, merre egy üveg bor? Tizet is talála, kapta a markába, S Ulysses Miklósnak a fejéhez vágta ! De láttál-e márványt szakadozni széjjel, Ha tojást csaptak rá, bár iszonyú kézzel ? Vagy láttál-e hegyet fölfordulni földre, Hogyha cserebogár neki megy röpülve ? Eiős Ulysses Miklós állt miként a márvány, operai viszonyok. A közelmúlt napokban lefolyt operai intendáns-válság alkalmából több oldalról hangsúlyoztatott, hogy az új intendáns a nagyon elhanyagolt fiatal hazai erők fejlesztését és igénybe vételét is tűzte ki feladatául. Közérdekű ügyhöz mindenkinek szabad hozzászólni s ez bátorít arra, hogy én, mint nem szakértő, hanem csak mint szenvedélyes zenekedvelő s buzgó operalátogató sok éven át tett megfigyeléseimnek adjak pár sorban kifejezést. Hogy a fiatalabb hazai erők — nem csak a külföldiekkel szemben, hanem készültségüket tekintve is — nagyon el vannak hanyagolva, s hogy épen e miatt őket úgyszólván újra kellene képezni, az bizonyos. A kérdés tehát csak az, vajjon képesek vagyunk-e a jelenlegi viszonyok közt magyar énekeseket képezni s képezzük-e azokat magunknak? Az első kérdésre nézve nagyon természetes, hogy a magánviszonyok bírálaton kívül esnek , mert mindenkinek jogában áll úgy és azt tanulni, amit ő céljának elérésére legjobbnak tart. Mi itt csak nyilvános és állami intézetekről szólhatunk s ezek közül jelen esetben csak azokról, a melyekben a növendék direkte a színpad számára képeztetik s mint magyar állami intézetben kell is hogy a magyar színpad számára képeztessék. Ilyen intézetek: az országos zeneakadémia, a szülészeti iskola s részben maga az opera. Ha már most azt kérdezzük, hogy az orsz. zeneakadémiában föltalálhatók-e mindama kellékek, melyek a növendékek magyar szellemben való kiképeztetését biztosítják, sajnos — de határozott nemmel kell felelnünk. Az orsz. zeneakadémia tanárai közül nem mind bírja teljesen a magyar nyelvet s különösen az énektanítás teljesen idegen, német kezekre van bizva s idegen szellemben is kezeltetik. Ha tekintetbe veszszük, hogy az énektanításnál — a szakemberek bizonysága szerint — mily fontos szerepet játszik a tanár részéről a nyelv kellő ismerete s annak korrekt kiejtése, hogy mily előny az a tanítványra nézve, ha épen a kiejtés nehézségeit a tanár példáján tanulva küzdheti le sikeresen, meg nem fogható, miképen lehetett ily fontos tanszékre idegeneket alkalmazni, kiknek sem kedvük, sem akaratuk nincs a magyar nyelv elsajátítására. Érthető vllt valamint hegycsúcs felhőknek határán ! Ámde Penelopé Zsuzska, a hajadon, A csörömpöléstől megrémülő nagyon . Látta a veres bort hős Ulysses képén Lefutni, s megborzadt érző szive mélyén. Gondolá, hogy vérzik, fejét beszakatták, S iszonyú érzések szép kebelét marták, íme, a második és harmadik flaska Lön Ulysses Miklós homlokához csapva, S törve ízről porrá a földön ropogtak, De nem indult a hős mégis egy tapodtat! Penelopé Zsuzska, ő érzé a fiaskát, Bár Ulysses Miklóst véle megbaszták , Mintha csak szivéhez verték volna mindezt, Kétségbeesetten a hősre tekintett. Majd elébe ugrott és általölelte, S ilyetén szavakban szakadott ki lelke: „Vissza a flaskákkal, csak testemen által Érhetik őt többé, mely egy a halállal!“ Mint mikor gyilkosnak, halálra itéltnek, A ki vérpadon áll, és meghajtva térdet, Egynéhány szót szólni akkor is merészel, S pallosa hóhérnak rácsap erős kézzel, És utolsó szavát rettenetes bárdja A közepén épen kétfelé elvágja ; Avagy mint mikoron sétálva fütyülget Csizmadiainas, kit csirizért küldtek, És sóvárgó szemmel kirakatot bámul, S meglesi a majszter, nyakon üti hátul. Ekép hallgatott el cigány muzsikája Penelopé Zsuzska sikoltó szavára! Kérőknek csapatja szintazon meghökkent, De zsibongó morgás szájukról elröppent. Hős Ulysses Miklós ekkoron fölnézett, Zsuzskára először, s mond vala ily szépet: Zsuzsikám, szerelmem, kedves, édes lelkem. Én vagyok Miklósod, szeretsz-e még engem? volna ez eljárás, ha az illető tanárok a nyelvismeret hiányát a hangfejlesztés terén elért fényes sikerrel kárpótolnák; de ezen a téren is a sok évi tapasztalat azt mutatja, hogy a legjobb hanggal megáldott növendékek, kiknek jövőjéhez az opera igazgatósága is nagy reményeket fűzött, mire az intézetből kikerültek, hangjuk legszebb részét elvesztették. Azt mondhatná valaki, hogy fönti megjegyzéseim nem helyesek, hogy az orsz. zeneakadémiában nem mindenki készül a színpadra, hogy ez csak előkészítő iskola, melyből a kitűnő tanítványokat átviszik a sziniképzőbe, hogy elsajátítsák mindazt, ami egy színpadi énekesnek szükséges. Jól van, menjünk mi is oda s látni fogjuk, hogy ott is ugyanazon egyén tanítja (vagy rontja?) tovább a növendékeket, ott, hol már a zenei deklamáció, recitativ, a szöveg értelmi magyarázata szükséges , s mindehez a tanár nem ért egy szót sem magyarul! Nagyon természetes, hogy a növendékek a többi tanároktól sem kaphatnak ez irányban fölvilágosítást, mert ők nem érzik magukat hivatva az énektanár ügyeibe avatkozni, s igy négy-öt év leteltével ezen kiválogatott kitűnő tanítványok fogyatékos hanggal s repertorie nélkül kerülnek ki ezen mintaintézetből! Az opera igazgatósága minden év végén kötelességszerűleg szerződteti a jobbakat. Az ember azt hinné, hogy ezeknek jövője most már biztosítva van, hogy az igazgatóság gondoskodása folytán kijavíthatják a hangképzés hiányait s pótolhatják mindazt, amit még eddig tanulni alkalmuk nem volt. Mily csalódás! Az opera fiatalabb tagjai egy — gyengén szólva — türelmetlen öregember kezei közé jutnak, aki, ámbár itt töltötte egész életét, mégis magyarul megtanulni nem volt képes. Tehát a magyar operánál is az idegen nyelv és befolyás! Az énekesek tanmódszerét sem dicsérik, azt mondják, nagyon fölcsigázza és megerőlteti a hangokat sokakat elrontott sbt., amit én nem akarok megítélni, mert nem értek hozzá. Anynyi azonban bizonyos, hogy az énektanítás, a művészi hajlam kifejlesztése, az egyének kellő alkalmazása az operánál nagyon gyarló lábon állhat, különben nem történhetnék meg az, hogy több énekes, kik évek előtt nagy szerepeket énekeltek, a kellő tanítás fejlesztés, és vezetés hiányában nemcsak hogy előre nem haladtak, hanem ma, életük legszebb korában, annyira hátra maradtak, hogy most még kicsi szerepekben sem kielégítők. Az új intendáns így találja az ifjabb hazai erőket, s ha valóban szándéka őket fejleszteni s velük egy magyar ensemble-t létrehozni s idővel a szép operaházhoz méltó műsort teremteni, melyet ily hónapszámra szerződött idegen éne-Mint mikor titokban, ahol nem is sejtik, Játsznak nasivasit, huszonegyet, ferblit. Százak, ezerekre fölrúghat a bank már. Besöpörni készül hidegen a bankár, Ekkor ajtó nyílik, és valamennyi száj Egy hangon üvölti: Policáj, policáj! Gázlámpa kialszik, meglopni a bankot Száz kéz a zöld asztal közepére kapkod; Rohannak ezután ezerfelé vakon, Fele se ajtókon, de ki az ablakon: Eképen a kérők, hogy Ulyssest látták, Siralmatos hanggal maguk elkiálták; 111 a berek aztán, szöktek von szanaszét, Oh de nem akará hős Ulysses, s az ég!Csukva volt az ajtó, és rács az ablakon, És néma borzadály valahány ajkakon. Penelopé Zsuzska, az erényes lányka, Ulyssesre nézett, s a keresztet hányta: Nem, nem, lehetetlen, habár hasonló vagy, Meg ne ölelj most még, óh ereszsz el, óh hagyj; Igaz, hős Ulysses, így táncolt, így ivott, Oh de több kell nékem, hinni még nem bírok! S kiszakitá karját a hősnek karjából, A sarokba bujt el, tőle igen távol. De Ulysses Miklós Toldihoz hasonlón Megfogá az asztalt, imádkozva forrón; Athéné istennő, leánya Zeusnak, Segíts meg utólszor, hogy élve kijussak! S kékszemü Athéné ott állt vala régen, Miklós feje azért nem vala törékeny! Itt álla a polcon, szajkó alakjában, És Ulysses felé szólott hamarjában: „Csak rajta, Ulysses, meg ne pihenj többé, Még ha asztal és szék válnak is törötté!‘‘ Bármiként tör és zúz haragod, a rontó, Én, fizetem a kárt, ne bántson a kontó!“ És Ulysses Miklós fölhevült e székrajunk előre! A vállvetett törekvést koronázza siker! És legyen a boldog nemzet győzelmi ünnepén nagy áldomás a magyarok istenének!